Költők szerint

Jónás Brendon (1)

Genál Piroska (14)

Tompa Mihály (3)

Wass Albert (1)

Városi Anna Mercédesz (2)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (354)

Kedvesemnek (104)

Hiányzol (63)

Elmúlt szerelem (85)

Szakítás (34)

További témák »

A nap verse

Uram ne hívj, én nem jöhetek
Nem jöhetek a kínban hozzád
Ki kacagva elkerültelek,
Uram ne hívj, én nem jöhetek.
Más utakon jártam mindig én
Nem tapostam soha ösvényedet
És most Uram, hogy összerogytam
Hajtsam meg fáradott fejem
És most, hogy erőmből kifogytam,
Nedvesítse könny a szemem.
Nem Uram, nem, pedig fáradt vagyok
Törékeny, mint a száradt kóró
És előttem ragyog a fényes út
De nem, inkább töviskoszorút,
De nem megyek hozzád én Uram
Hisz mindig más volt az én Uram
Más úton jártam, más házban háltam,
Elkerültem a te házadat
Fényben pompázó oltáradat.
Én hát nem jöhetek Uram,
Ne hívj, hagyj menni csak tovább
Előre meddig a szemem ellát,
Haggj menni engem jó Uram.

Miért rohansz Te görcsös Élet
Vágtatva, mint a téli szél?
Miért szívod a vért eremből
Fröccsenő, dús mély patakban?
Miért ölöd a fényt szememben
Ólmos bágyadt sötétséggé?
Miért hasítod fel a mellem
Téped ki vérző vert szívem?
Miért horpasztod be a mellem
S vakítod fáradt bús szemem?
Hóhér miért? miért? öldökölsz
S ha vérbefagyva heverek, miért röhögsz?
Miért szakad minden kín én rám
Miért habos kíntól, vértől a szám?
Miért, miért? hóhér? miért?

A szemem sugara messze ragyogjon
Mint fényköve a sötét, téli éjben
Kacagva hófehéren, hideg fényben.

Ragyogjon benne sok bús, alvadt óra
Szörnyű emléke, millió borzadály
Ragyogjon benne a szomorú, bús halál.

Ragyogjon ezer kínnak véres emléke
Millió kudarc, bánat, minden mi volt
Volt, elenyészett s ma már kihült, holt.

Én nem tudom miért nem érzem
Jázminoknak illatát,
Miért szenvedek kínban égve
Sok tivornyás éjszakát.
Én nem tudom miért sebez
A csók, ha éri ajkamat,
Miért fizetek sápadt kínnal,
Miért a vérem a kamat.
Én nem tudom -jaj- nem tudom.
Csak, azt tudom, hohy kínban élek
Véráztatva bús magam.
Járom a halottas táncot
Vad iramban, szédült fővel
Arcomra feküsznek ráncok
Megroggyanok bús fáradtan.
Hiába, mindig több a ránc
(Oh szűz leányok fehér teste)
S mint vadabb tánc, a tánc
Csak ezt tudom, csak azt tudom,
Hogy összerogyok egy hajnalon
S a vörös nap csókol szíven
Egy tarka, cifra pamlagon.

Megöl a mámor, meglásd megöl
Rózsakoszorúval a fejemen
Arany serleggel a kezemben.

Megöl a mámor, meglásd megöl
Vad tánc közben nyulok hosszan el
Tivornyás részeg, kába fejjel.

Megöl a mámor, meglásd megöl
Elterülök halottan, halva
És köröttem kacagnak karba.

Megöl a mámor, meglásd megöl
Mások kacagják az élet dalát
S én nem tudom elűzni a halált.

Megöl a mámor, meglásd megöl
Elterülök halottan halva
És köröttem kacagnak karba.

Jöjjetek ti büszke zsoldosok
verjétek belém a lándzsát, a tőrt
oh - jöjjetek.

Jöjjetek én kitárom majd a mellemet
vért nélkül állok elétek
Csak jöjjetek.

Jöjjetek a Pénznek cifra zsoldosi
verjétek mellembe aranyos tőrötök
Eljöjjetek!

Hadd lássak egyszer én is aranyat
hadd hulljon rám az arany fénye
oh - jöjjetek.

Jöjjetek és vigyétek elomló életem
Kacagva hajlítom majd elétek
csak jöjjetek.

"G. Ferenc Harry barátomnak."

Kint a rikító élettengeren
Csatangol szerteszét egy szürke gálya
Roncs a fája, tépett a vitorlája.

A gálya tűnő sorvadt életem,
A vitorla ezerszer tépett lelkem
Lelkem, melynek nyugalmát sohse leltem.

Kint a rikító élettengeren
Csatangol szerteszét egy szürke gálya
Roncs a fája, tépett a vitorlája.

Kicsordult a szívem vére
Ez volt hát az élet bére.
A bér: a vér

Elfolyt már gerincem kéje
Vágyaimnak bolond vére.
A vér: a kéj.

Elomlott már a szememfénye,
Sápadt halott már a kéve
Tört a fénye.

Leomlott a régi sátor,
Dalol a tompa halotti tor
Dalol a tor.

Elfolyt már gerincem kéje
Vágyaimnak bolond vére
A kéj: a vér.

Kicsordult a szívem vére
Ez volt hát az élet bére
A vér: a bér.

Ha ki tudnám sírni minden vágyamat
Ha ránctalanul hagyhatnám ágyamat.
Ha sírhatnék véres, sajgó könnyeket
Távol kolostorban múlt életem felett
Ha élhetnék asszony nélkül vágytalan,
Mint kámzsás barát derűsen egymagam.
Nem élnék kínba, vérbe, fáradt kéjbe
Nem véreznék a csábos cifra fénybe.
Örömdal patakzana az ajkamon
Átölelne a csönd a nyugalom.

A homlokom mint egy torony világlik
Sötét arcomra fényt vetít,
Cikázó bágyadt sugarat.

A homlokom egy omlott, dűlt torony
Ódon kopott rom, omladék
Tivornyás halál, béna roncs.

A homlokom egy karcsú minarett
Kiviláglik messze-messze
A sok kusza arc közül.

A vér, a vér dalol dalomban
Vérvirágos veres dalt,
A vér, a vér száguld eremben
S fakaszt vérző kínkacajt.

Vércsepp perdül ajkam ívére
Fáradt tüdőmnek beteg vére
Fekete vér, halálos bér . . .
A sok tivornyás téli éj . . .

A vér, a vér ragyog szememben
Sötétes, fáradt fényben
A vér, a vér cikkáz eremben
Halálos, néma éjben.

"Lillynek. Boldogok kik sírnak,
mert ők megvígasztaltatnak.
Máté evangéliuma 5.4."

Arcomon kacag a bánat,
Véresre roncsolja számat
A bánat, a bolond bánat.

Szememben él a szenvedés,
Hasítja testem mint a kés
A szenvedés, a szenvedés.

Lelkemben dúl a fájdalom,
Ezért sikolt minden dalom:
A fájdalom, a fájdalom.

"Révész Bélának küldöm."

Bús sápadt, szép halott arcod
rámkacag a falról
- jaj - rámkacag halotti maszkod.
Én nézem és én látom
amint kezed ölelésre tárul,
hogy átölelje Halálba vágyó
fáradt, tört fejem,
hogy átöleljen halálos öleléssel.
Végig csókol szemednek
drága, bágyadt fénye
sápadt patinát von fejemre.
Átölel a fény, a világosság
szavaid cikázó fénye.
Te adod szememnek a látást
agyamnak gyönyört, az életet.
Fázósan csókol végig ajkad
s lehunyod bágyadt két szemed,
fáradtan csukódol össze
fehér papír sok dűlt betü.
Rám kacag csukott, halott szemed
halotti maszkod a "Halottak élén".

"Szegedi Istvánnak."

A lelkem mint egy ódon ravatal,
Fekete selymekbe dúsan burkolt,
Tompa fényben gyászolja múltam.

Arcom bársonyán bú remeg,
Borús bánat, tavaszi halál,
Őszi levélhullás bús fájdalma.

Szívem mezején, e vérmezőn
Pipacsok nyílnak, véres pipacsok,
Vörösen nyílnak a nyár virágai.

Homlokomnak ívelt ívén
ezernyi ránc ballag fáradt csendben
Lomha lábbal, lankadt ínnal.

Testemben csendben kering a vér,
Némán folyik csobogva lágyan
Szívemnek piros életfolyója.

Néptelen, sötét az út
A hold az égre ért ki
Útca sarkán csókolódzott
Egy nő meg egy férfi.
Félve, hogy zavarom őket
Messze elfutottam,
Mert csókot megzavarni bűn.
Remegve futottam
Mind messzebbre jutottam
Mert csókot megzavarni bűn.

Véres világmezők felett
Nézem a bíboros eget
Felfröccsen a magas égre
A Tavasznak bíbor vére.

Kínszerelem ezer átka
Az égen mind vérbarázda
S húllni kezd a véres eső
Vérbe borul a hegytető.

Mindent elönt a bíborvér
Elmúlott már a havas tél
Véres füvek sarjadoznak
A vágyak mind lázadoznak.

Nekem minden csak játék és ajándék
A csók is játék
A csók is ajándék.

Nékem minden fáj, minden szívembe váj
A kacagás csak fáj
A sírás sebet váj.

Az életem sápadt és elfáradt
ajkam fakó sápadt
Agyam bomlott fáradt.

Széjjelhúllok törve és meggyötörve
Rútul összetörve
Véresre gyötörve.

Mosolyogj az én vakságomon
Hogy a fehért is feketének látom,

Mosolyogj halálos vágyamon
Hogy az életből a halálba vágyom.

Mosolyogj, hogy oly sokat sírok
Hogy én a könnyeimmel írok.

Mosolyogj, hogy fáradt a testem
Hogy az útszélén összeestem.

Mosolyogj tikkadt, bús dalomon,
Hogy én csak a halált dalolom.

Decembert pipál a tél,
új tavaszt kíván a vér,
új asszonyt.

Decembert sóhajt a tél,
új reményt álmod a kéj,
új vágyat.

Decembert szitál a tél,
szitáján hull a hó s elér
az égig.

Decembert üvölt a tél,
ujjong tavasz s a tél nem él
szívemben.

Egy tűnő arc után vágyódom
Mosolygó, tarka arc után
Egyszer láttam, egy téli délutánon.

Kikacagott a meleg prémből
Az arc friss volt, üde, hamvas
Rózsaszínű a sok krémtől.

Egyszer láttam, többször nem,
De ma is látom, sokszor látom
Amint kacagva tova libben.

Kerestem, de nem találtam
Jártam kertben, téren, utcán
S kerestem mindamerre jártam.

Hiába jártam nem találtam
Elvesztettem tolongásban
S örökre tőle - jaj - elváltam.

Nem volt még részeg az életborától
Nem szürcsölt még a mámor poharából
Nem ért ajkához lázas asszonyi száj
Csak messzi villogott egy-egy női váll.

Feje nem pihent még nő ölében
Vágyva gondolt asszonyra néha
Elnézett a ködös messzeségbe
Fiatal vérének lázában égve.

Sanyaru őszben némán járt
Törékeny sápadt nőre várt
Halkszavú legyen s könnyű a teste
Oh mikor jő már a csókos este?

És jött a Tél a Nyár helyett
Elomlott a testének sátora
Eljött a Tél, a szomorúú vég
Eltávozott egy kóbor vendég.

Kacagj Bajazzo
Én sírok zokogok helyetted
Csak ne borítsa könny a szemedet.

Kacagj Bajazzo
Sírnod neked nem - óh - nem szabad
Nekem pedig csak a szívem szakad.

Kacagj Bajazzo
Táncolj röpke lenge táncot
Csak ne borítsák arcod ráncok.

Kacagj Bajazzo
Fuldokolva a mámorba
Ne nézz a messze távolba.

Kacagj Bajazzo
S legyen vak mind a két szemed,
Mert kacagni csak vakon lehet.

Szeretnék fűzértáncot járni
Bolondos bolond Májusban,
Szeretnék szépet, szépet látni
Pompázó kincses kincseket.

Szeretnék futni fürge lábbal
Zümmögő zöldes réteken,
Szeretnék csókolni csókos szájjal
Selymes szép sárga pamlagon.

Szeretnék mámorba merülni
Szívni ópiumos pipát,
Szeretnék mindent elkerülni
Minden igaz, nem álomcsudát.

Egy kézfogás, egy tünő csók
És semmi más.
Egy villanat, egy pillanat
És semmi más.
Egy szélvihar, egy zivatar
Halovány arc, sok veres haj,
Egy szélvihar, egy zivatar.
Ódon kép, régi ködös kép,
De ma is szép és mindig szép
Egy kézfogás, egy tünő csók
És semmi más, és semmi más.

Álmodó vagyok én,
Bús álmok halvány álmodója,
Álmodója a kék égnek
Vágtató tavaszi szélnek
Havas jégnek, hideg télnek
Lilásan fénylő, tompa fénynek.
Álmodója elmúlt vágynak
Tikkadt forró bágyadt nyárnak
Béna vágynak, selymes ágynak
Halvány véres mályva szájnak.
Álmodója temetőnek
Hervadt, sápadt szőke nőnek
Sápadt nőnek, kék felhőnek
Cédrusfának, temetőnek.