A világ sora már nem egyenes, de girbegurba… Az UNIÓ keményen háborút akaró lett!

Az emberiséget elemezve, rettenetes… Beton alá, egy gödörbe temetve…
Az emberek vágyai, szeretetük… Hatalom földbe ásta, nyomait csipegetjük.
Csirájában elfojtott szépet, szeretetet… Ezek a nyugati értelmiség… dermeszt!

Csirájában elfojtott vágyak kipusztultak… Ha még maradt, azok kutyához kushadtak.
Embert ’fogyatékkal élőkké’ teszik… De nem kell… Elitben a létet totál megszegik!

Freud írta = a bajotokból majd kiránt polgárháború, (már szomszédban a háború),
Majd eszement mutánsként kitörtök felszínre, a csúnya baj tovább nem fektet gerincre…
Ha felszínre törtök, lekerül rólatok a töviskoszorú, bízzunk, hogy elmúlik bú.

Évtizede mondom, emberiséget veszejti modernség, közelghet rideg világvég.
Vannak kevesen kúsza gondolatok, de azok normál embernek használhatatlanok!
Emberiséget pusztítják, nem szeretik, emberiséget mind irányukból veretik!

USA George államban van egy harminc tonnás szikla, rajta egy vésett márványtábla…
Írva vagyon, emberiséget lecsökkentik ötszáz millióra, magyarul is le van írva…
Bizonyítja, hogy ezek emberi szörnyek, hogy háborút akaró, emberírtó szörnyek!

Vecsés, 2023. november 29. – Kustra Ferenc József – íródott; Doktor Virág, Édes szörnyetegek c. ötletadó verses műve ihletésével… leoninusban. Naponta látjuk, TV híradóban a videókat kendőzetlenül! Meg látjuk a háborús uszítók beszédeit is… az atomháborúra!

Hétköznapi pszichés meditáció… mert a háborút sokak, még bankkölcsönből is támogatnák…

Az idő elszáll
Elrohannak napok is.
Holnapok sorban…

Tavasz után nyár,
Jön-megy költöző madár.
Holnapok sorban…

Jövő nem ismert.
Ki tudja mit hoz zsákban.
Holnapok sorban…

Most nincs javulás,
Szomszéd háború folyik.
Holnapok sorban…

Háború tovább
Folyik… sok a pénzéhes.
Holnapok sorban…

Ígéret bőven,
Halottaknak... könnyei.
Holnapok sorban…

Reményük semmi,
Jövőben tán’ semmi nincs.
Holnapok sorban…

Alig van tán’ nem
Korrupt vezető… szerte.
Holnapok sorban…

Megbízható csak…
Biblia… ki tartja be?
Holnapok sorban…

Háború marad…
Vagy, lesz élet… békébe?
Holnapok sorban…

Gyál, 2025. január 28. -Kustra Ferenc József- íródott: Félhaiku láncban. A gazdag, de nyerészkedő kapitalistákat, csak a háborús helyzet élteti. A halottaknak nem osztottak kártyát… A halál a kaszálásban nem fárad…

Jeges a hajnal,
Ködfátyol-bajjal.
Trén-ló reszketve fázik.
Orosz… orgonán játszik.

Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott.
Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott.
Sok az orosz rohamozó,
Lépése nem rogyadozó...
Aknavetős zárótűz,
És nehézágyú-sortűz.

Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés.
Priccsen gondolat nélküli képzelődés…
Behallik a hó reccsenés,
Itt biz' nincsen víz csöppenés.

Kintről hallani a hó roppanást,
Bent át kell élni az álmodozást.
Abba kéne már hagyni mocorgást.

Kis elalvás…
Kis álmodás…
Priccsnyikorgás.

Orosz oldalról máris lőnek,
Kiket eltaláltak hörögnek.

Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés,
Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés,
Negyvenhárom nagyon télies januárja van,
Szomorúság ural minket… már, ki életben van…
Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet,
Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget.
Ami itt van, jeges és vérfagyasztó,
Mert, még van itt a derékig érő hó…

Végtelen hómező hímjén állok,
Látom, nem létező padkán várok,
Itt várni valamire... az átok.

Kellenének magyaros sült hús szeletek.
A fronton nincs, így bánatosak a szemek.
Hiába akarnék én fény lenni az orcádon,
Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon.

A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek,
Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek.
Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba,
Mind benne szorultak a nagy jégakolba...

Egy pillanat csak az élet.
Az előbb láttam, hogy nevet.
Most-már épp’ halálba megyen…

Az otthon emléke a vastag hóban hever,
A vad hideg, vadul rajta még egyet teker.

Hideg a hajnal,
Hideg az alkony…
Frontharcos lába már megfeketedett,
A halál szerint: éltél már eleget?

Zúgón csendes imákban, hol van a menny?
Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny!
*
Lét homokóra
Itt, sokaknak befagyott!
Már, örök idők…

Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra!

A gazdagok ezt tették az emberiséggel… mert a pénz az úr. Nekik nincs háborús halottjuk…

(leoninus csokor)
A mi földünket bekötötték lőporfüstbe és ez tették kicsinyeskedve…
Álmait békebeli szivárványszínbe, de nem látszik eme bűdös füstbe.

A mi földünk jó anya, kebelére öleli gyermekeit, így óvja magába…
Vannak azonban a hatalmasok, kik viszik fiatal férfiakat háborúba!
Már hallani is, hogy épp' három év alatt, egymillió lett a sok meghalt...
Családok meg csak sírnak otthon, nem tudják elképzelni a jövőt... kapaszkodón.
A nyomorékká sebesült, otthon kell e a családnak? Vagy hidak alá járnak?

Több millió hadiárva, hadiözvegy, mint élnek tovább? Mennek nagyvilágba?
Siratjátok egész nap az apa és férj hamvait? A lét száradt sivatagjait?

Még csak annyit, hogy az új élet hol, miként sarjad, ha sírástól már repedt az ajkad…
Fejedet erővel álomra hajtsad, mert más nincs, mint álomban éld át jó régmúltad.

Ma is éppen még tárgyalnak, hogy a föld-vagyont elosszák! Vége? Nincsenek gyors csodák!
Tovább is napi több ezer katona hal meg… reggel ágyúdörgés, vekker nem berreg…

Vecsés, 2025. február 27. -Kustra Ferenc József- íródott: Lőrincz Andrea, „Föld” c. verse, mint ötletadó ihletésével. Megírtam, mert a háborús eszkaláció veszélye nem a múlik! Sőt!

Fekete éj fénytől mentes,
Sűrű pára nagyon testes.
Baglyok hangja repeszt csendet,
Huhogják a sötétséget.

Szitál a köd, nedve cseppen,
Remeg az ág, néha reccsen;
Szellő surran a fák között,
Vagy egy szellem sürgönyözött.

Alig szuszog a föld teste,
Holdtalan ég - balszerencse;
Baglyok hangja repeszt csendet,
Felkísérik szálló lelket.