(HIQ szellem, csokorban)
Magyarnak
Lenni… születtem!
Honfiság.

Anyanyelv
Mit kaptam… legszebb.
Hazafi!

Magyar nyelv
Zengeti lelkem…
Hazámért.

Magyarság
Áldott állapot.
Haza fő!

Anyanyelv
Ismertető jel.
Jó helyzet!

Büszkeség
A magyar létem.
Honfiú.
*
(tíz szavas)
Ha beszélek, zengő a magyar hangzás…
Ez mienk, nincs más…

Magyar nyelven mesélek el viccet,
És még ehhez, csak írástöredéket!

Kisfiúként, mindenhol nagyon magyarul tanítottak,
Jól tették, épülésemre, sikeresek voltak.

Szívemben lelkesen gyakorolom a magyart,
Lelkemben lelkesen gyakorolom a magyart!

A világban sok élő író volt,
Véleményük, fölöttébb ismeretes volt.

Örömöm, hogy a Kárpát-medencében élhetek,
És hogy nektek nagyban művészkedhetek…
*
(Bokorrímes)
Tudatos, kell, igen nagy ügyességi
Anyanyelvemen szép verset írni.

Én azonban igyekszek, ehhez felnőni,
Magyarságom igy is igyekszik feltörni.

Értem én, hogy ez magyarság kifejeződése,
Igyekszem is sikerüljön a felfejlődése…
Vecsés, 2022. október 17. – Kustra Ferenc József- írtam: a ’HAZA’ jegyében.

Bodzák tenyerén
E tájba kapaszkodom akácgyökérrel:
mézajkú virágai illatává bódulok
termő humuszába hullatom magam
lombot bontok csemetéiben
és a suhanó évtizedek alatt
diófává terebélyesedem…
Itt lobogtatom pislogó lánghitem
jövőt látó gyermekszemekben
Akácgyökérrel kapaszkodom e tájba
míg döfnek gledíciatüske – szavakkal
küzdök fenyőtörzs – akarattal
mert szívemre boltozódott már
a Nyírség éneklő ege
Ha lélekeső zápora áztatja arcom
megtartó kézfogások simítják tenyerem
s felemelik fejem a jegenyék
Bár kifordulnak rezgőnyár – levelek
ezüst fonákot mutogatva
e változást lebbentő szélben
és sündörögnek napraforgó - fejjel…
ide kapaszkodom akácgyökérrel
Vágtató emlékek istrángjait tartva
nyerít vissza lovam a Szamos partra
mint hazatért fecske
felcsippentem a szamosszegi sarat
s fészkemhez ragasztom
a bánatporos ereszemen
hogy el ne szakadjak soha tőle
hozzátapaszt fűszál-szeretetem
Fejfa – láncok kötözik hűségem
Szalka porához is
s egy kézen-fogott nemzedék
marasztaló tekintete
Mosolyok kötözik meg
az új ajtókért kinyúló kezem
s a botladozó lábam elé
térdelő kérdésekre
nincs feleletem
Maradok hát, begyökereztem
Itt csorduljon le ajkamról
az utolsó ének-zeném
itt ringatózzak örök álomba
az integető bodzák
kitárt tenyerén

Itt, ahol zúg a négy folyó,
itt élünk már ezer éve,
itt voltunk egyszer gyermekek,
s hallgattunk tündérmeséket.
Itt éltek mind az őseink,
s hittük, hogy egyszer majd végre
nekünk is jut egy földdarab,
hol testünk nyugodni térhet.
verejtékcseppben, izzadón
dolgoztunk mindig keményen,
s mégis: kifosztott szolgaként
itt állunk koldusszegényen.
Éhbérért küzdve estelig
gürcöltünk, s hittük, cserébe
tisztesség övezi vén fejünk,
s nem kaptunk semmit sem érte.
Könnyektől ittas hajnalon
reszketve sír fel a lélek,
de már nem hallja senki sem,
bárhogy száll messze a szélben.
Csak a kegyetlen zsarnokok,
akik most belőlünk élnek,
s gúnyos szavakkal hirtelen
lelkünkbe taposnak mélyen.
Ők élvezik a földi jót,
melyért a te kezed kérges,
és az a zúgó négy folyó
miattuk háborog éppen.
Reszketve, zúgva hömpölyög,
s tarajos hullámszemével
mintha mondaná: Istenem!
Nézz le ránk! Nem bírom én sem.
Ne bántsd a gyöngét, nincstelent!
Szenvedtek eleget éppen!
Arra sújtsd bőszült haragod,
kikért oly koldusszegények.

Kishitűség – hűség – örök hűség…

Elveszőben van már, kiveszőben a honfi hűség,
Látom a népemen lassan, de győz a kishitűség!
Ó! Pedig e vészterhes időkben, a tiszta hűség…

Magyarok Istene! Kevesen maradtunk, kivel menjek csatába?
Népünk nem szaporodik, de fogy! Ezt kell most elmondanom imába!
Ó! Teremtőnk se pénz, se posztó: így, hogy lehet győzni a csatába?

Sajnos olyan kevesen vagyunk mi, az igaz-hűek,
Sajnos, kevesek élünk már úgy, mint igaz lelkűek!
Sajnos, kevesek már, kik régies, nemes lelkűek…

A végzet tengelye monotonon, de forog, szinte egy gépbűl.
A végzetünk tengelye forog, de nem látom, hogy megszégyenül!
A végzetünk tengelye ellen kell a harc, hogy ne győzzön végül…

Az idő, mint áradat, úgy tűnik, szinte megállíthatatlan,
Az idő persze véges, ha nem csatlakozunk le, múlhatatlan!
Az időnk fogy, nem terjed honfi hűség, mi lehetne korlátlan…

Igaz, hű, drága honfiak, mondom néktek, rossz út a mártíromság,
Tegyünk, mormoljunk imákat, mutassunk olyant mint határozottság!
Ne hátráljunk, menjünk, tegyünk! Ha elveszünk, az fölös mártíromság…

Bízz’ csak erős lélekkel, nem reménytelen reménnyel, indulj bőszen a csatába.
Bízz’ csak erős hittel, erős akarattal tégy, hogy ne kerülj mártírság pásztába!
Bízz’ csak, nagyon erős imákat mormolj, kiáltsd is! Így nem vész a szó a pusztába…

Igyekezz, tegyél! Figyeld érdekünkben, hogy hol lóg ki az a sántító lóláb.
Igyekezz, tegyél! Ha csak könnyezve ülsz a kapudban kispadon, nem visz tovább!
Igyekezz, tegyél! Ne legyél Te az ügyetlen bal-kéz, mert ez a hovatovább…

Bízz’! A mi időnk árja, dübörögve rohan elő, föltartóztathatatlanul.
Bízz’! Tégy! A népünk nem veszhet el csak úgy, hontalanul, föltartóztathatatlanul!
Bízz’! Erősítsd hited, hűséged és megyünk előre, föltartóztathatatlanul!

Vecsés, 2021. január 26. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában az 1956 -s forradalom és szabadságharc emlékére…

(Bokorrímes csokor)
A világon, nincsen édesebb ennél a nyelvnél,
Nincs szeretetteljesebb nincs... a magyar nyelvünknél…
Mintha méz csurranna az ajkaidra,
Miben benne van egész ég-föld bája…
Összeolvadva ebben a sajátos jelenségben,
Még az angyalok kórusban sem dalolhatnak szebben.

Már évezrede folyik a szenvedésünk
Mások irigylik szabadságunk, de élünk!
Vannak dolgok, amiket eltemettünk,
De lám-lám… mégis középnemzet lettünk.
Ami álmokat láttunk, az a múlt, a jövendő kínja, kéje,
Dicső harcok szent emléke, a tovább élés egy nagy meséje…

A magyarság tovább élhet még és talán keseregve harsog,
A szokás szerint meg a kicsikéinknél kiesik a tejfog.
A magyarok kulcsolt kezű fohászát más náció imigyen meghallja,
Mint buzgó szív is sugallja, imádságos nyelvünket az Isten is hallja.
*
(leoninus)
Földi lét, örök élet kötő szála, magyar az Istenéhez, utat megtalálja.

Vecsés, 2022. április 27. – Kustra Ferenc József – íródott: Rudnyászky Gyula [1858-1913] azonos c. verse átirataként.