Rézarc Rembrandt modorában

"Szegedi Istvánnak."

A lelkem mint egy ódon ravatal,
Fekete selymekbe dúsan burkolt,
Tompa fényben gyászolja múltam.

Arcom bársonyán bú remeg,
Borús bánat, tavaszi halál,
Őszi levélhullás bús fájdalma.

Szívem mezején, e vérmezőn
Pipacsok nyílnak, véres pipacsok,
Vörösen nyílnak a nyár virágai.

Homlokomnak ívelt ívén
ezernyi ránc ballag fáradt csendben
Lomha lábbal, lankadt ínnal.

Testemben csendben kering a vér,
Némán folyik csobogva lágyan
Szívemnek piros életfolyója.