Versek
Témakörök szerint
Szerelem (354)
A nap verse
Pennát szereztem
mert az a poéta szívlapátja…

Gyertyám lobogó fénye igen eltorzította,
Kisimított, elfödte, sőt, jobban kirajzolta
A méreteket, mélységeket, mint alak-forma…

Nem látszik a szám szélén, hogy tükörtojást ettem,
Az sem, hogy az előbb jó forró gyógyfürdőt vettem…
De látszik, hogy a pennámat kezembe szereztem.

Árnyékomban nem látszik sem szeretet, sem gyűlölet,
De látszik, mint fényjáték… oly’ változatos az élet.
Az sem látszik, hogy létem ilyen 'szakadt rongy', miként lett!

Falon, árnyékom le-föl, jobbra-balra ugrál, kisebb és nagyobb is vagyok,
Mert izgek-mozgok… erre megaktiválnak a legnagyszerűbb gondolatok.
Szerencsére ezekben nincsen hiány, kezemben a pennával, alkotok.

Vecsés, 2022. október 30. – Kustra Ferenc József
Legújabb versek


Minek a szó,és minek a hang,
ha nem látom arcodat soha?
Minek az emlék,minek az álom?
Hisz örökre csak álom marad.

Minek a vágy és minek e tűz,
csak fölperzseli az arcodat,
minek a patak ha nincs benne víz?
Hisz nem csitítja a szomjadat.

Minek a fa ha kiszáradt régen
s nem adhat árnyékot soha?
Minek az otthon ha kihűlt már régen
s nem süt rád szeretet sugara?

Jobb volna elmenni, felégetni mindent,
s ha már utána semmi sem marad
megcsitult lélekkel új utakra lépni,
s temetni mindent mi itt maradt.

Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 2285


Gonosz világban élünk
hiába várunk és remélünk,
hasztalan.

Szenvedünk,rabsorban élünk,
és mégis hiába minden,
létünk céltalan.

Szeretnék hinni a jóban
a kimondott emberi szóban,
s hinni hogy van tavasz.

Szeretni,újra hinni,
remélni,újra bízni,
de nem szabad.

Lelni egy új világot
jó embert,hű barátot,
de merre van?

Segíts hogy megtaláljam
mint fényt az éjszakában,
mi rejtve van.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1235

Azon az estén rád gondoltam
s titokban téged vártalak,
azon az estén azt hittem hogy
nem lesz majd nálam boldogabb.

Azon az estén benned láttam
a legfényesebb csillagot,
mely a sötétből rám nevetve
egyedül énreám ragyog.

Azon az estén nem akartam
hízelgést,hazug bókokat,
csak karjaid forró ölelését,
melytől csitulnék boldogan.

Azon az estén tőled vártam
a letűnő nap sugarát,
s azon az estén tőled kaptam
az esti köd szürke fátyolát.

Azon az estén elborult minden,
eltűnt a hold,s a csillagok,
azon az estén ráébredtem,
én csak a játékod vagyok!
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1044
Jó estét kedves!Hogy vagy?
Eddig minden estémet beragyogtad.
Fényesebb vagy,mint akármelyik csillag.
A legszebb ajándék vagy,amit az élet adhat.

Jó estét csillagok!Hogy vagytok?
Nem kérek tőletek sokat,csak szépen ragyogjatok.
Ejtsetek huncut táncot az égen,
bulizzatok minden este,de csak szerényen.

Jó estét Hold! Hogy vagy?
Te tudod már,hogy mit hoz a holnap?
Félek tőled,de amúgy nagyon szeretlek,
Pedig még nem is ismerlek.
Beküldő: Varga Anikó
Olvasták: 1030
Szerelem,szerelem,
oly tág fogalom ez nekem.
Mit jelenthet ez az érzés?
Talán egy kedves,gyengéd érintést.
Ha szerelmes vagyok,a széllel szállok,
ilyenkor a Földre nem is nagyon vágyok.
A szívem ilyenkor tüzes és meleg,
kedvesem remélem, hogy nagyon szeretsz.
Beküldő: Varga Anikó
Olvasták: 1291
Ha bántanak,ha kínoznak,
ne add fel:Ember küzdj!
Ha azt mondják,túl kicsi vagy,
te nőjj nagyra,és mutasd meg magad.
Ha beléd rúgnak,ha nem szeretnek,
tárd ki szíved,és menten megkedvelnek.
Nem vagy túl édes?
Légy hát kicsit mérges-Ember küzdj!
Kiáltsd ki hát bátran:Én is ember vagyok!
És hidd el még a nap is felragyog!
Ember küzdj!
Beküldő: Varga Anikó
Olvasták: 2061


Ajándék ma minden perc és óra,
amit ünnepkor együtt tölthetünk,
ajándék,melyet álmainkban,
emlékeinkben mindig keresünk.

Ajándék, de sokkal több annál
mit a fenyőfa nékünk rejteget,
ajándék,mely arannyal írja
szívembe most a nevedet.

Ajándék,melyet aranyfonállal
hímezve szívünkbe kötünk,
hogy legyen mire emlékeznünk
amikor végleg elmegyünk.

Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 4964


Elveszett évek,elveszett álmok,
elmúlt.Hiába keresed.
s ha visszamész a régi múltba,
csak önmagadat temeted.

Felejtsd el azt ami rég volt,
felejtsd el azt ami fáj,
s menj tovább azon az úton,
hol nyílik még virág.

Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1360


Hűvös alkonyatkor téged vártalak,
szürke félhomályban láttam arcodat.
Zúgó őszi szélben hallom hangodat,
míg elsöpri szél,és semmim sem marad.

Szemed színére csak úgy emlékszem már,
mint az őszi ég,mely ködbe hajlik át.
Hangod se hallom,csak ha zúg a szél,
suttogó morajként emlékemben él.

Hívlak, s te nem felelsz,régen messze jársz,
por lepte be már a lábaid nyomát.
Eredj csak messzire!Nem várok tovább!
hajszold az álmaid!Menj csak,menj tovább.

Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1399

Gondolsz e rám ezen az estén
s szent karácsony hajnalán?
gondolsz e rám e téli éjjel
mely ködöt,zúzmarát szitál.

Gondolsz e rám,vagy elfeledted
réges-rég az arcomat,
hisz forró nyárból télbe fordult,
s köd takarja arcomat.

Szívem belepte már a dér
arcomra hó szitál,
nem melegít a kályha sem,
hisz alig van parázs.

Gondolsz e rám most?Merre vagy?
Csalóka délibáb!
Maradt e még a lelkedben
szunnyadó parázs?

Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1288

Csak azt ígérd mit adni tudsz
ne kincset,csillagot,
ma itt vagy még,de kitudja
mit hoz a holnapod.

Csak most szeress,csak most akarj,
míg én is adhatok,
de ne mondd azt hogy nincs remény,
míg melletted vagyok.

Csak akkor kérd hogy ott legyek
ha úgy is gondolod,
ha szemedben ott a régi tűz,
mint fénylő csillagok.

Csak úgy akarj mint senki mást,
s én ott leszek veled,
s szívem minden dobbanását
meghagyom neked.

Csak addig kérd hogy maradjak
míg boldog vagy velem,
míg benned ég a szenvedély,
és tombol szüntelen.

S én tárt karokkal várlak majd
bárhol is vagyok,
hisz otthagytam a szívemből
már rég egy darabot..
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 2920

Ne higgy annak ki azt ígéri
örökké csak téged szeret,
csak annak higgy,ki ölelésedbe,
csókjaidba beleremeg.

Ne higgy annak,ki ígér néked
napot,holdat,és csillagot,
csak annak higgy, ki azt suttogja
nélküled semmi sem vagyok.

Ne higgy annak, ki magához láncol
szeretet címén ostobán,
csak annak higgy , ki téged akar,
s helyetted nem kell senki más.

Ne higgy annak,ki büszkeségből
magához láncol,fogva tart,
csak annak higgy, ki ölelésével,
forró csókjával felkavar.

S ne higgy annak, ki lemond rólad
küzdelem nélkül,ostobán,
csak annak higgy, ki harcol érted,
s nem engedi hogy félre állj.

Csak annak higgy, ki átölel némán,
vágytól remegve csendesen,
most szeress!Holnap már késő!
hisz nem tart örökké semmi sem!

Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1318

Hiányzol!
Mint hűs patak mely szomjazik a fényre
a néma fák közt bújó napsütésre,
úgy vártalak!

Merre vagy?
e szürke messzeségbe két szemem hiába
réved,
nem látom arcodat!

Jössz e már?vagy keresselek újra
álmaim ködébe bújva
mondd meg,merre vagy?

Akarsz még?Vagy felejtselek végleg
szívem mélyén megkönnyezve téged.
Mondd meg,hol maradsz?

Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1415


Szerelem,gyűlölet egy tőről fakad
mennyire szerettem:nincsen rá szavam.
Mikor megláttam ő volt minden álmom
szörnyű zavaromban elállt a szavam.

Szerettem!.De ő mindent összerombolt
büszke lelkében nem volt irgalom.
Szerelmem tovatűnt mint őszi szél a ködben,
s azóta vérző sebeim foltozom.

Gyűlölöm! Megvetem! Nem akarom látni!
S hogy mégis látnom kell ,csak azt fájlalom
talán ha elmenne,s hagyna végre élni,
akkor sikerülne megbocsájtanom.

Istenem!Adj erőt! Vezéreld el innen
hogy vérző sebeim begyógyuljanak,
hozd vissza a napfényt,add vissza az álmom
s egész életemben téged áldalak!
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 2001


Azon a nyáron melegebb volt,
fülledtek voltak a nappalok,
azon a nyáron azt hittem ,hogy
bárkinél boldogabb vagyok.

Azon a nyáron nekem hoztad
lelkednek minden moraját,
azon a nyáron benned láttam
a lenyugvó nap sugarát.

Azután jött egy őszi reggel
ködöt szitálva messzire
mely szertetépett minden álmot,
s nem akartam már élni sem.

Azóta elszálltak az évek
s bár belül leg mélyen titkolom,
szívemben egyre jobban érzem
sohasem voltunk boldogok.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1295


Mért ülök itt félrebújva
,mint egy riadt kismadár?
Mért gubbasztok szárny szegetten
hisz az élet tova száll.

Mért nem kezdem én is újra
úgy,ahogy már annyi más,
minden búmat félretéve
hisz vár rám a nagy világ.

Tudnék e még úgy szeretni
mint ahogyan senki más?
mernék bízni,és remélni?
Tudván.nincsenek csodák.

Vagy maradjak kételyek közt
őrlődve mint annyi más?
Istenem!Adj jó tanácsot!
Remélem még rám találsz!

Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 1322


Megint eltelt egy év,mint egy pillanat,
magával söpörve jót,és rosszakat.
Vajon az újév mit hoz majd nekünk?
Örömet,bánatot?Az majd kiderül.
Temesd el a múltat,ne légy keserű
még a rossz is jobb lesz,hogyha szeretünk.
Ne add fel soha!Higgy ,remélj és szeress!
Nyújts barátaidnak segítő kezet!
Én nem kérek mást,csak boldog életet,
jólétet,nyugalmat,békét mindenkinek!

Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 3408

Jó volna úgy szeretni egyszer
ahogyan senkit sem merek,
jó volna elmerülni benned
mielőtt végleg elmegyek.

Jó volna élvezni a békét
amiből sohasem jutott,
jó volna megtalálni egyszer
a legeslegszebb csillagot.

Jó volna vulkánként kitörni
lávát dobálva szerteszét
s az izzó lávát szertehagyni,
mielőtt hív a messzeség.

Jó volna felégetni mindent,
a napot,a holdat,a csillagot,
hogy soha többé ne láthassam
amit most végleg itt hagyok.

Hogy kitöröljek mindörökre
minden fájdalmat,haragot,
egyetlen könnyben eltemetve,
s ne tudd meg soha hol vagyok.

Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 2168


Azok a régi téli esték
csikorgó,hűvös éjszakák,
amikor csöppnyi ablakunkon
nem látszott más,csak jégvirág.

Azok a régi,édes álmok,
azt hittük vannak még csodák,
.amikor szívrepesve vártuk
a karácsony fehér angyalát.

Azok a régi téli esték
megfakult emlékek ma már
de ma is őrzöm szívem mélyén
a friss fenyőfa illatát.

Azóta eltelt sok karácsony
hajamra dér és hó szitál,
de most is érzem nem leszek már
boldogabb sohasem talán.

Nem voltak villogó díszek,
de ott voltunk egymás oldalán,
boldogan egymáshoz bújva
a szent karácsony hajnalán.

Most messziről kívánok néktek
ezernyi jót,és új csodát,
békét,és szebb világot
e szent karácsony hajnalán.

Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 4648
Ha nem vagy csordultig tele
epekedő vágyakkal,
a ami vész is, a helyébe
nem lép másik új gonddal,
Hogyha nem béklyózza lelked
szorító kötelesség,
s nem vágysz vágyni újabb vágyat,
mely csak telhetetlenség,
akkor lehetsz igazán boldog!

Hogyha társad meleg kezét
szeretettel foghatod,
s hogyha csókját, s tekintetét
szavak nélkül lophatod,
Ha szemében azt látod, hogy
fényét soha nem veszti,
Ha a lénye a lényedet
gúzsba soha nem köti,
akkor lehetsz igazán boldog!

Ha belátsz anfüggöny mögé,
a láthatatlant meglátod,
HOGYHA Isten szeretetét
nem vágyod, hanem tudod,
Ha emberbe vetett hitét
hű szívvel elfogadod,
s Ha tudod, hogy Tőle kapod
a Mennyei Világod,
csak akkor lehetsz igazán boldog!
Beküldő: Schmidt Károly
Olvasták: 1598
HA nem vársz, s nem vágysz
epedve holnapot,
HOGYHA megviselt is,
engeded a tegnapot,
HA ajkadat elhagyhatja
ki nem mondott szó,
belül feszítő,
szívet nyomasztó,
akkor vagy igazán szabad!

HA tudsz magasra szállni,
fel a kéklő égbe,
karjaid helyett
szárnyat nem növesztve,
HOGYHA a gondolatod
a kimondott szó,
bíráló, tanító,
vagy bátorító,
akkor vagy igazán szabad!

Ha nem tart kordában
bármiféle szabály,
de nem cselekedsz sértőt,
mi másnak akadály,
HA harcolsz igazért,
mely másoknak is igaz,
s HA Te választod meg,
hogy melyik a Te utad,
csak akkor vagy igazán szabad!
Beküldő: Schmidt Károly
Olvasták: 3035
Ha ajkadat sohasem hagyja el zokszó,
s Ha nem vagy, s nem leszel más kincséért síró,
Ha szíved nem csak önnön Fényedért dobog,
s Ha békéd zászlója másokért is lobog,
szívedben akkor van szeretet!

Ha a lábad nyomán ki nem pusztul növény,
s tiszta lelkeddel élsz Bölcs Földanya ölén,
hogyha látod fenn a sok Fénylő Csillagot,
s szemeidben könnycseppel látod a Napot,
szívedben akkor van szeretet!

Ha kezeiddel emelsz elesett társat,
Kinek a szemében a könny már megszáradt,
meggyengült szívének a szívedet adod,
s feléje nyújtod a két ölelő karod,
szívedben akkor van szeretet!

Ha lelkedet börtönbe sohasem zárod,
Ha szemed tükrében Égnek Fényét látod,
az Égnek Mannáját sosem várod ingyen,
lelkedben sötétség és félelem nincsen,
szívedben akkor van szeretet!

Ha a virág illatát a szíveddel érzed,
Ha sohasem halványul a Mennyei Fényed,
Ha kezed melege Földanyát gyógyítja,
s vérző könnycsepped a szomjúságát oltja,
szívedben csak akkor van szeretet!
Beküldő: Schmidt Károly
Olvasták: 1997


Mikor ünnepkor kigyúlnak a fények
s a fenyő égő felragyog,
a csillogó fánál elmerengve
a régmúlt karácsonyra gondolok.

Nem kaptunk drága ajándékot
legtöbbször semmi sem jutott
és mégis a szívemben érzem
ott voltunk igazán boldogok.

Nem voltak fenyőfa izzók
csak a kályha fénye pislogott,
sudár fenyőnkre rávetítve
aranyló,fénylő csillagot.

Nem voltak karácsonyi fények
szívemben mégis ott ragyog
a régi karácsony fénye,
s most újra rátok gondolok!

Amikor együtt énekeltük
a kiskarácsony énekét,
s átadtuk szelíden véle
szívünknek minden melegét.

Azóta elszállt egy élet
mindenkit máshová sodort,
de mégis,szívemben érzem:
ott voltunk igazán boldogok!
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 5076
Komoly léptelek érkezik az ősz,
a nyár szomorúan köszönti őt.
Menned kel! Szól az ősz,
a nyár baktat is,mint egy öreg csősz.

Hirtelen,és gyorsan érkezik,
és könyörtelenül intézkedik.
Szinte beleremeg a természet,
megszeppen mindenhol az élet.

Hozza magával a barátját,az esőt,
együtt vagányak és vakmerők.
Az emberek ilyenkor szomorúak,
még az állatok is búskomorak.

Én még is kedvellek,és szeretlek,
pedig még nem is nagyon ismerlek.
Mindig szívesen fogadlak,
ilyenkor nincs még a szívembe fagy.

Beküldő: Varga Anikó
Olvasták: 2299


Csak egy szó,csak egy hang,
mit tőled szeretnék
csak néhány ölelés,
mitől megremegnék.

Csak néhány simítás
fáradt arcomon
csak néma ölelés
gyönge vállamon.

Csak egyetlen hang!
Mely engem hív talán
csak egyetlen sóhaj,
mely értem kiált.

S én mennék,rohannék
tűzön-vízen át
s nem kérnék cserébe
érte semmi mást.

Csak néhány tiszta szót,
mely lelkemig hatol
melytől úgy érzem
várnak valahol.

S mint a hűs lombok közt
csörgő friss patak
úgy futnék hozzád,
némán,boldogan.

Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 3444