Költők szerint

Bencze Dorina (2)

Császár Dóra (1)

Laurens M. (0)

lászló müller- (0)

Puskás Angéla (1)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (352)

Kedvesemnek (101)

Hiányzol (57)

Elmúlt szerelem (85)

Szakítás (34)

További témák »

A nap verse

Ha kézbe veszek egy könyvet,
Ugy érzem , rögtön könnyebb,
A gond is messze száll,
Kezem végig simítja,
Aztán mohón kinyitja,
Mert nem tud várni már.
A könyv lassan nyíló virág,
Színes, rejtelmes új világ.

Elém tárulhat sok titok,
A tudás, amit áhitok.
A könyv mindig megértő.
Ezerarcú az ismeret,
Meg kell ragadni míg lehet,
Tanulni sohsem késő.
A könyv egy csodás kincsesláda,
Ki mit keres azt megtalálja.

Régmúlt idő, történelem.
Elmerülni a végtelen
Időknek gyors futásán.
Néha, a téma képzelet;
Jövőben járó képeket
Hoz gondolatok szárnyán.
Betűk sorát ha olvasom,
Mint gyöngyszemek a gyöngysoron.

Szeretem a költészetet.
Megdobogtatja szívemet
A sok verses talány.
A rímek dalolnak, élnek
Táncolnak és zenélnek,
Ennél szebb nincs talán.
A vers lelkét ha megtalálom,
Elandalít mint édes álom.

Ahány könyv, annyi új varázslat.
Ha olvasol, benned szétárad
A szavak bársonya.
A könyv olyan mint jóbarát,
Szeresd, tiszteld minden sorát,
Nem csalódhatsz soha.
Megnyugvást, békét, és örömet ád.
Könyv nélkül üres lenne a világ.

A barátság egy búzatábla,
Erő, mely biztonságot ad.
Hajlong jobbra, és hajlong balra
Ha úgy hozza a pillanat.
Feléd hajol, ha bánatod van,
Egyenes, ha támaszra vársz.
Ha hibázol eltakar mindig
Az arany éltető kalász.

A búzában konkoly is terem,
Más szórja néha a magot.
Hízelgő szóval, álnok szivvel
Széjjelhintik a pipacsot.
Te majd taposol a búzában,
Hogy összegyűjtsd virágodat.
Szedhetsz pipacsot garmadával,
Érték csak a búza marad.

Aztán, ha nem lesz aratásod,
Kezed csak pipacsot talál,
Könny esővel hiába hinted,
A búza talpra már nem áll.
Ismerősöd lehet tán száz is,
De egy baráttal fel nem ér.
Olyan táplálék a barátság,
Mint éhezőnek a kenyér.

Reményeim mezején egy földbe vájt ásó. Elutasítás, ó miért jöttél át határomon? Ott álló határőr mire jó, ha jön az ár? Te zúgó habok közt behajóztál, s mosolyom száraz farönkként csapódott partnak. Valahol boldogságot aratnak, itt kiázott mederben csak csupasz magon matatnak. S, ha e föld volt is művelhető, most a sok száz hold csak madáretető. E tető csak feledhető emlékek tárházának takarója. Miért oly kevés az, ki másnak jóakarója? Bágyadt madárijesztőként húzom magam karóba, karomból kiálló tű, csak széna.
Özönvíz után lángörvény, düh az, mi földemet pusztítja, s fent gyűlő füstfelhőből nem jön csillapító eső. S ő végignézi. A hullámok sodrója, tűz csiholója.

Csak az idő képez termékeny humuszt, ott hol ezelőtt szerelem írt pusztító himnuszt. S én várok. Várok új hangra, hogy megváltást hozzon! Lelkesítsen! Művelésre bírjon!
Haragot oldó óda sózza élettelen telkem. Hangszeretetem ment meg, s nem a kábszerelmem! Búsan virágzó stróFáim növik körbe akkordpalotám. Egy-egy bund a bundám, ám nem öltöztet úgy, mint a jól csengő szinkópa. Reményeim rétjén újra lehet színpompa, boldogsággal szinkronban, ha már bánattá vált öröm nem szárad ár söpörte kövön, a sok magánnyal táplált madár nem más csak árny már, ha dühtől perzselő tűzvész végső szikrája is elvész. Ekkor lesz a föld termékeny, szorgos a rest, új hajnalba így fordul az utolsó könnyes est.

Magadban vívódsz,látom rajtad!
Mi kell hát? Bánat,vagy öröm?
Nem szólsz,mcsak nézel rám némán,
s én könnyeimmel küszködöm.

Magadban vívódsz! Mért nem érzed?
Én több vagyok mint gondolod!
Mit ér a forró ölelésed,
ha pillantásodtól megfagyok ?

Magadban vívódsz !Döntsd el végre
akarsz e engem teljesen?
ha akarsz ,neked kell jönnöd,
tedd félre büszkeségedet!

Vagy engedj szabadon! Kérlek!
Messze ,hol vár a végtelen!
Inkább eltűnök mint a szélvész,
de játékod akkor sem leszek!

Egyszer szeretsz,aztán eltaszítasz,
hogy tudjak hinni így neked ?
Ma mindent akarsz ,égő szenvedéllyel,
s holnap tán észre sem veszel .

Ha nem szólok az is fáj néked ,
ha aggódom ,az is baj neked !
Ha akarsz szeress ,vagy gyűlölj,
de ne űzz ily játékot velem!

Vagy engedj elmenni végleg ,
vagy engedj magadhoz közel,
Most !Amíg szeretlek én is!
Mert holnap már késő lesz neked !

Mama hol vagy ? Hűvös az este,
nem süt be fény az ablakon,
félek és fázom ,ha nem vagy mellettem,
nélküled védtelen vagyok.

Mama hol vagy?Bújj hozzám kérlek!
Hadd fogjam meg a két kezed!
Maradj itt hozzám simulva,
amíg még el szenderem.

Mama hol vagy?mTéged kereslek!
feléd nyúl csöppnyi kis kezem!
Fáradt arcodon végigszántva
megsimítva őszülő fejed.

Ami nem öl meg erőssé tesz.
Ne add fel könnyen, ostobán!
Ne hidd hogy mindent elvesztettél,
néked is nyílik még virág!

Most a sors térdre kényszerített,
de harcolj hogy újra talpra állj!
Söpörd el azt aki bántott,
s szeresd ki melletted ki áll!

Két tűzben edzett szív,
Egy füstbe burkolt szerelem.
Titkos lelkem e románc,
Mégis kell, kell nekem!

Vágyom rá, csak fájjon,
Fájjon, úgy szeresselek!
Nem tudhatod meg soha:
Én mindig Téged kerestelek.

Édes párom ne félj!
Nekem a fájdalom is gyönyör.
Csak maradj velem mindig,
Maradj meg hű és örök.

Váltsd meg magad énvelem,
Tisztán, szívvel-lélekkel
Lánc nélküli hűséggel,
Őszintén, szerelmesen.

És legyen ez az őrület
Háború vagy szerelem
Titkos lelkem e románc,
Mégis kell, kell nekem!

Megcsaltalak téged, kedves Magyarország!
Már távol élek tőled, mardos a honvágy.
Elhagytam a hazát, mi oly kedves volt nekem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Még büszkén gondolok hőseinkre, tettükre,
Miként reményvesztett harcban is áldozták vérüket...
Hallhatatlanságuk immár örök és igaz,
Sarjuknak a büszke múlt ad egyetlen vigaszt.

Elhagytalak téged, drága Magyarország!
Jobb élet reményében kerestem új hazát.
Szerencsét próbálni akartam, és mentem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Szívembe zártam az Alföldet, a hegyeket,
Patakok vizét és egy őszi levelet...
Az ősz után várva várt a gyönyörű tél,
Álmaimban, messze tőled még ugyanúgy él.

Eldobtalak téged, szeretett Ország!
Még kínoz engem érte a kegyetlen honvágy.
Elhagytam a hazát, mi oly kedves volt énnekem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Fényév távolság ami köztünk tátong,
sohasem tudlak megérinteni,
fényév távolságból nem tudlak elérni,
de mégis próbállak megérteni.

Fényév távolság, mely távol tart tőled
eltakarva tőlem a nap sugarát,
hiába szeretlek, oly messze vagy tőlem
bármit mondanék is, úgysem hallanád.

Fényév távolság ,de mégis tőled vártam
a tavaszi égbolt szelíd sóhaját,
s most is, ,mint mindig ,magam előtt látom
arcodnak édes ,szelíd mosolyát.

Hosszú hónapok teltek el azóta
mióta téged nem láttalak,
hosszú hetek,és hosszú hosszú órák,
mióta nem hallom már a hangodat.

Hosszú hetek, s te nem is hívsz azóta
régen elfeledted már az arcomat,
hosszú hetek, s én őrlődöm azóta
Vajon jól vagy e ?S vajon merre vagy?

Hosszú hónapok ,mit feledni szeretnék,
mégis ,agyamban lázasan dobol,
hiába próbálom mégis elfeledni
szívemben érzem :sohasem tudom.

Ezerszer megbűnhődtem érte
amiért akkor elhagytalak,
elvettél tőlem már mindent,
s nekem már semmim sem maradt.

Ezerszer megfizettem érte,
ne büntess engem már tovább!
Nem kérek semmit sem tőled,
csak hagyj engem végre élni már !

Ezerszer megbűnhődtem érte,
de megbánni sosem fogom,
az egyetlen ,amit örökké bánok,
hogy több esélyt adtam mit gondolod !

A szeretet és a félelem
nem férnek össze,
egy helyen szívesen.
- egymást kiszorítják,
mert nem szeretik
egymást sem.

de
de emberek vagyunk
és szeretni akarunk!
- szeretni egymást
mindenki szeretne:
de mert félünk...
már félünk is tőle!

ha
ha félsz az Istentől,
Ôt hogyan szeretheted?
- szeretni embertársad
is szeretni kellene;
de hogyha félsz tőle,
őt sem szeretheted.

mert
mert a szeretet és a félelem
nem foglalnak helyet,
egy helyen tebenned;
szívesen sohasem.
- egy szerető világban
sem létezhet félelem!

Mi lesz ha a minden,
semmit nem jelent már?
S az aki várt reád,
soha többé nem vár?

Mi lesz ha a napfényt,
fellegek takarják?
Minden ellened van,
lelkedet akarják?

Mi lesz ha az utad,
mit végtelennek hittél?
Küszködtél,szenvedtél,
és ott állsz a végén?

Mi lesz ha nem érted,
emberek beszédét?
És nem hallod többé,
a lélek zenéjét?

Mi lesz ha életed,
értelme elveszett?
Minek élned akkor,
mit ér az életed?

A bizalom törékeny érzés,
Ha megvan, észre sem veszed.
Természetes megbízni másban,
Rágondolni sem kell neked.
Bárhogy fordul az életed,
Van valakid ki egy veled.

De, egyszer pattan valami.
Kételyek gyűlnek, járnak körbe.
Tennéd félre, de bennt az agyban
A bizalom már összetörve.
Tán ok nélkül ölöd magad,
De a gyanú az ott marad.

Elaltatod érvekkel, mégis
Újra felébred, rág belül.
Ha a bizalmat elvesztetted,
Még az álom is elkerül.
Csak fekszel, s a gond körbejár,
Elkergeted, visszatalál.

Ha eltépték bizalmad szálát,
Összekötözni oly nehéz.
Ha mégis hited visszanyerted
S a kételkedés elenyész,
Őrizd, mint békéd olajágát,
Ápold a bizalom virágát.

Aki bizalmát benned látja,
Vigyázz, hogy soha meg ne bánja.

Házas vagyok, börtön ez,
jó nagyon!
Élvezem, hogy minden egyes napon
hozzám ér és hozzám tartozik.

Házas lettem, verem ez,
jó a mélyben,
ráncos, rideg élet éjben
világít a kis szeme.
S gyönyört karcol neve
szívem rejtett zugába.

Házas vagyok, élvezem,
kit imádok,
az él velem, idelenn,
velem didereg,
sötét élet vermem kábult
kusza mélyén.

Ha kell, könnyezve nevess,
ha kell, nevetve sírj,
ha kell, könnyekkel szeress,
s ha kell, könnyeddel írj.

Ha kell, nézz fel az égre,
ha kell, áldozd a jót,
ha kell, borulj a földre,
s ha kell, mondj egy jó szót.

Ha kell, hullasd a könnyed,
ha kell, kedvre deríts,
ha kell, töröld a könnyet,
s ha kell, szívből segíts.

Ha kell, tanulj meg adni,
ha kell, oszd meg a jót,
ha kell, tanulj meg kapni,
s ha kell, fogadd a szót.

Ha kell, állj meg egy percre,
ha kell, biztass reményt,
ha kell, könnyes szemekkel
hívd és öleld a Fényt.

Ha kell, simogass lelket,
ha kell, szívet gyógyíts,
hogy test-lélek-szellemet,
ha kell, Mennybe repíts.

Egyedül vagyok ,magamra maradtam,
mellettem már csak hű kutyám maradt,
ki egykor velem volt, sehol sem találom,
úgy eltűnt, mint egy halvány gondolat.

Egyedül maradtam ,nem néz már rám senki,
csak a kutyám emeli rám tekintetét,
meleg szemeivel mintha azt sugallná,
nem hagylak magadra! Itt vagyok ,ne félj.

Egyedül maradtam ! Csak hű kutyám maradt még,
kinek számít még ,hogy itt vagyok talán,
kivert kutya lettem, úgy ahogyan ő is,
mikor ráleltem egy hűvös éjszakán.

Egy gyermek a legnagyobb áldás a földön,
mely boldoggá teszi egész életünk,
az egyetlen ,amit gyermekünknek kérünk
az, hogy őnekik meglegyen mindenük.

A gyermekünkért mindent odaadnánk
hogy megmentsük őket, bármi is legyen,
s a legnagyobb fájdalom talán a földön,
mikor egy szülő semmit sem tehet.

Istenem ! Merre vagy ? Miért nézted végig
keserves kínját ,szenvedéseit?
Mit vétett az az ártatlan gyermek?
Mért nem voltál képes megsegíteni?

Mért vetted el őt? Hisz olyan ártatlan volt!
Sugárzó szépség,tiszta és nemes!
Mért nem szólítottál helyette magadhoz
olyat ,akit tán senki sem keres !

Új tavasz köszönt most a földre,
bár sokunknak nem lesz ez tavasz,
kiket tönkretettek, százszor meggyaláztak
azoknak vajon lesz e még tavasz?


Kiktől elvettek mindent ami szép volt,
miért egész életükben dolgoztak talán,
most porba sújtják, semmibe taszítják,
s többre néznek tőlük egy kóbor kutyát.

Ki munkában megfáradt ,alig tud már élni,
s annak jár kenyér, ki sosem dolgozott,
s ki belerokkant a robotmunkába
szegényebb talán, mint a koldusok.

Hány ember dőzsöl?És hány család ment tönkre?
Hisz romba döntötték legszebb álmaik,
Hány ember, kinek nincs többé jövője,
s nyomorba döntve éli napjait.

Ne vessétek meg! Álljatok melléje!
Űzzétek el a gonosz zsarnokot!
Gondoljatok a gyermekeitekre,
most , míg nem lesznek ők is koldusok!

Kegyetlen sors jutott e gonosz világban
oly sok embernek ,ki nem szolgált reá,
Kit szeretni kéne folyton meggyaláznak,
míg a gonosznak minden jó kijár.

Oly sok a szenvedés ebben a világban
hol a jók kárának örvend a gonosz,
rút, romlott lelkéből sötétség sugárzik,
s amerre jár csak szenvedést okoz .

Istenem ne tűrd ezt!Tisztítsd meg tőlük
a haldokló földet amíg még lehet,
ne vedd el tőlünk utolsó reményünk
arra tégy béklyót ,ki téged sem szeret !

Istenem!Mért büntetsz minket?
Mért adtad őt ha elveszed?
Miért adsz gyermeket nékünk,
hogy aztán újra visszavedd?

Mért nem nézel le ránk a földre
amikor szenvedést hozol reánk?
Mért engeded hogy elveszítsük
akit legjobban szeretünk talán?

Mondd ! Neked mért csak a jó kell?
Hisz rosszakkal teli a világ!
Ha szeretsz,nézz le a földre,
hol szenvedő arcokat találsz!

Ha szeretsz , mért büntetsz minket?
Ne hozz több gyötrelmet reánk!
Nem bírunk többet elviselni!
Csordultig teli a pohár!

Mama szeress !Akkor is ,kérlek
amikor rossz vagyok talán,
amikor füllentek néha,
vagy elszakítom a ruhám.

Mama szeress!Akkor is,kérlek
amikor senki sem szeret,
ne tégy mást csak ölelj át engem,
s ne engedd el a két kezem!

Mama szeress ! Akkor is, kérlek
ha nem hallgatok mindig reád,
mikor a fénylő napsütéstől
nem látom a fellegek hadát.

Mama szeress !Maradj mellettem!
Most oly nagy szükségem van reád!
Mint azon az édes őszi estén
mikor először néztél reám!

Más lettél te is, és oly más lett minden,
alig hallom már néha hangodat,
pedig tegnap még oly forrón szerettél,
s most homály takarja már az arcodat.

Más lettél! Pedig úgy akartál engem,
mint a szomjas föld a frissítő esőt,
melynek cseppjeiben lágyan megfürödve
magába szívja az éltető erőt.

Más lettél! Pedig úgy akartál tegnap
karjaidba zárni szüntelen!
Más lettél!S mi tegnap valóság volt,
mára már minden kínzó gyötrelem.

Más lettél!Pedig úgy vágytam rád én is,
mint a napfényt a zöldellő mezők,
de ha te nem jössz , nem foglak keresni!
Feladtam mindent! Nincs már több erőm.!

E két szó mit jelent?
Csupán multat s jelent.
Mi a különbség, érted?
Ha magyar vagy, megérzed.

Otthon vagyok én a Duna, Tisza táján,
Dunántúli lankán, Hortobágy pusztáján.
Ifjúság emléke, kis falum harangja
Az otthont idézi. Ideszáll a hangja,
Mikor képzeletben odahaza járok,
S hullanak, hullanak az akácvirágok.

Itthon vagyok én e távoli világban,
Napégett vidéken, hol hazát találtam.
Pálmafák a kertben, hibiszkusz virágzik,
A nap sugarával tenger habja játszik.
Ez az itthon, ahol családot neveltem,
Egy élet emléke ide köt már engem.

Repülnek az évek, mint a tűnő álmok,
Otthon már csak néha álmaimban járok.
Itthon vagyok én e napsütötte tájon,
Csak szép anyanyelvem hiányolom fájón.
Koptatja az idő, felejtés és közöny.,
Sokan vállat vonnak, de én megköszönöm
Azt hogy magyar nyelvem, szívedre karoltál,
Kettős életemben irányadó voltál.

"Egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szél zúgását."
Mikes Kelemenként írok, egyre írok,
Szép magyar szavakkal telnek a papírok,
De én nem levélben öntöm a szívem ki,
Verset írok, pedig nem olvassa senki.
Őrzöm a magyar szót e kincsesládába,
Néha előveszem s könnyem hullik rája.