Kovacs Ivan

(1949-12-13-)

fordito, kolto, festomuvesz

1963 ota Delafrikaban elek. Joxsef attilat es Faludy Gyorgyot forditottam angolra ugymint egy angolra forditott magyar koltok koltemenyeit antologiaban.
sajat verseim angolul jelennek meg.

Apám beképzelt és arrogáns volt,
állandóan járt a szája.
Azt hirdette hogy ő zseni,
hogy mindenki őt megcsodálja.

Megcsalta az anyámat,
a nőkkel tiszteletlenül bánt,
de önmagával szemben
tiszteletet megkívánt.

Ha mertem vele különbözni.
rettentően pipás lett.
-Én hozzád képes isten vagyok –
volt a durva felelet.

Az árnyékában nőtem fel,
Csak ő volt aki szóhoz jutott.
Mindenről volt véleménye.
Akadt-e ki többet tudott?

Voltak akik imádták,
de épp annyian kizárták.
suttogtak hogy pedofil,
akár ínycsiklandó krokodil.

Kihaltak a barátai,
más ritkán állt szóba vele.
halálra itta magát.
Áldja Isten, egye fene.

– Mások a pokol!
Sartre bátran kijelentette.
Még színdarabot is írt róla
hogy e gondolatot terjeszthesse.

-Ha meghallom a kultúra szót
– mondta az SS főparancsnok -
előveszem pisztolyom,
mert ilyet tűrni nem akarok!

Mao kulturális forradalma
kiölte egy népnek lelkét.
A hangyaboly mentalitás
tartja fenn a rideg elvét.

Feldaraboltak bennünket,
mint agymosottak, elveszettek,
ellentétes csoportokra osztva,
s mint gyilkos harcosként sorozva.
Új téma a rezonancia,
magas fokú rezgések,
ahol minden ember lelke,
békességben megélhet.

Gondolhatnánk alkotmányra
mely szolgál mindenkinek javára?
Törekedjünk oly királyságra,
melynek emberi lélek a királya..

Az általam elvárt feladatok
formát adnak szükségemnek.
A részemre felírt gyógyszerek
óvják gyenge életemet.

Számos csomót oldok ki
mely szokásos és mindennapi.
Nincs itt bármi elkerülés,
melynek részese az elmerülés.

Hát megyek belső szobámba –
szívemnek a kamrájába –
ahol mindig vigaszt találok,
ihletet, úgymint tanácsot.

Itt én istenem beszél velem
kit mint saját hangom ismerem,
lényemnek a szent grálja,
a lelkem gazdag világa.

A Radetskiy induló egy röhej
amint a monarchia bomladozik
Ferenc József túl öreg
És bosszús népe civakodik.

Rudolf herceg halála után
A számtalan nép mit is kíván?
Kitör a háború, akár a himlő,
és gyors hatása rémítő.

A harcosok pusztulnak,
és milliók kik búsulnak.
Végül a kibékülés ideje
mely az influenza kezdete.

A vazallus államok lázadnak.
Osztrák uralmat nem akarnak.
A magyar szabadságot kíván,
a többi igyekezik nyomán.

Bécs felett befeketedik az ég.
Az egykori birodalom leég.
Egy kürtös takarodót játszik.
Talán már új kor csírázik?

Korán kelek. Az áram ki van kapcsolva,
de hat órára kezd derengeni.
A közelmúlti telihold sugarai
besütik fényüket a szobába.
A lábam köré tekerek egy takarót,
hogy távol tartsa a hideget.

Aztán a sötétbe merengek
a könyvespolc sziluettjére, mely
úgy néz ki, mint egy hosszúkás kolosszus.
Ez egy fekete ajtó, amely egy olyan világba nyílik,
mely telve van fantáziákkal és ötletekkel.

Még a feleségem bekeretezett fotója is,
mely fiatal korában készült, életre kel.
Szalmakalapot visel, és szeme a távolba mered.
Elegáns ívű az orra, és a szája körül mosoly csírázik,
még a sötétben is látom, mert már
napos fényben számtalanul láttam.

Hét óra, fél nyolc, nyolc.
Olyan vagyok, mint egy vak,
aki fokozatosan visszanyeri látását.

Kiveszem a kis gáztűzhelyet
a folyosói szekrényből,
és forralok vizet egy csésze teához.
Felmelegíti a bensőmet, és hálás vagyok
az élet kisebb áldásaiért.

Az első napsugarak behatolnak
a szobába, és alig várom,
hogy a napi kreatív munkában elmerüljek.