Költők szerint

Darabont Adél (0)

Occulta Tristitia (2)

Genál Piroska (14)

Máhonfai Zsanett (1)

Kiss Maria (0)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (352)

Kedvesemnek (101)

Hiányzol (57)

Elmúlt szerelem (85)

Szakítás (34)

További témák »

A nap verse

Mulassunk ma
szép asszonyom !
fogynak az évek
szól a zene
s igaz az ének
nem vagyok én már
az aki voltam
az
sincs már sehol
akit tenyeremen hordtam
de
képzeletemben
te vagy
akit újra látlak
akinek újra
látom képzeletemmel
bozontos
illatos kertjét
a csodákat
akit újra
kérlelhetek
hogy hívj ! várj !
fogadj be
hogy ölelj át végre
hogy szép
szád vad csókokat
csókoljon rám végre
s én vad csókokat
tegyek
gyönyörű
öledre
hogy tedd szét
tárd szét nekem
magad
s a lábad
s hogy
vesd le magadról
minden ruhádat
s úgy ölelj meztelen
ahogy senkit
és szeress
engem
ahogy nem szeret senki
s ringatózz rajtam
előre, hátra dőlve
újra
és ha elönt a feloldozás
az én kéjem, az én lázam
járjon át
s engem a te forróságod
újra és újra
amíg
felujjongsz , jajongsz vagy
felkiáltasz
amíg
szédült csókjaimmal lezárom
ziháló édes szádat

Nekem ígért a hangod
ahogy hajlott, nevetett
és a telefon huzalokon
keresztül nekem integetett
szép csókra vágyó szád
s ahogy hallgattalak
ernyedő pára vonta át
tekintetemet csodáid
gyönyörű birodalmán
s amikor a hangunk
összeütközött
mert mikor én,
akkor szóltál te is
távolságunk két pontja
között
egymásba robbant a lelkünk
ez a két magányos
üstökös

Az én képzeletem
a megvert, megáldott
visszatér hozzád
minden átvirrasztott
éjszakámon
Minden képzelt ölelésben
téged látlak
téged csókollak
a te melled bimbóit
tartom a számban
markolom
tenyeremben a te
dús öledet
és a te lélegzeteddel
zihálok
téged ölellek minden
képzelt
asszonyomban
akiket szerettem
mert te vagy
aki beleégetted magad
az ereimbe
a te édes széttett combjaidra
vágyom
hogy széttárt forróságukba
elvesszek
és semmi se maradjon
ezen a világon
csak te
örökkön
örökké
s kezdhetünk mindent
mindennap
újra
ezért
nem félek a haláltól sem
ki tudja
lehet
mégis van
még egy esély
mégis van
egy másik élet
térj vissza hozzám
ölelj át
szeress!
kinyújtott kezemmel
könyörgöm érted

Titkold el szíved,szenvedését ,
ne halld a sors gúnyos nevetését.
Sírni lehet de nem érdemes.
Szíved bárhogy fáj ,nevess!
Csak gondolj rám,és szeres !

1.

Párczen Pistának
Perczel Gyurinak
Balás Lacinak
Funták Robinak

Vonásaid
víg kamaszkövek őrzik
S koravén jelek a fákon

Ne játssz bújócskát velem
Úgysem hiszem a halálod



2.
Horizont


Ablakomból temetőre látok
Alattam sírnak,harangot vernek
Fekete asszonyok kántálnak,
s énekelnek

Ablakomból messzire látok
szemgödreimben angyalok ülnek
s citeráznak




3.
ZÁPOR

Zápor. zápor, zuhogó
Villámok között állok
Ökölnyi cseppek esnek
Tisztára mosnak
Összevernek

Gyönyörű melleidre
vágyom

s megölelni téged
egy forró nyáréjszakán
vagy őszbe hajló meleg
délutánon

érezni tested illatát
bőröd mámorító ízét
s a csókjaidat
telhetetlen
számon

érezni téged !
jöjj hát !
fuss hát ! fuss hozzám !
mielőbb ! vesd le ruhádat

karolj át
és szorosan ölelj
szoríts
forró tenyeredbe
kifulladásig

Ó, én már nagyon várom
hogy
gyönyörű buja testedet
csókjaimmal
bejárjam

Csupa paráznaság
lennénk mi ketten
s te megsemmisülnél
és én is
lüktető szerelmi
gyönyörünkben

Szórom virágaim
mennek mellette
százan
szótalan.
Tán lehajol egy,
tenyerébe veszi
nyugtalan
lépteim
keresi.
Még egy pillanat,
s egy tétova
kéz
emlékei közé
préseli

Árnyékba burkolt arcod
nem láthatom
még sohase láttalak
képzeletem
fénnyel vesz körül.
Verseid láttatják lelkedet,
szíved érző férfi - szív
fáradhatatlan,
de néha
megremeg.
Utadat járva
mindenki kedvét keresed
hogy téged mi bánt,
oly kevesen értik meg.
Magányod
takarja mosolyod
vagy,
mint kedvüket vesztett utcalányok
hangod hol esdeklő
hol kemény.
Banális, de igaz:
utoljára hal meg a remény

Oly távol vagy most tőlem
s oly elérhetetlen mint életem
messzi csillagai csak a képzelet
vetít ki falaim négyszögére
hol szabályosan s józanul fut
a festékcsík a mennyezet alatt
s hiányod keserű ízeit nem oldja fel
az alkohol íze, sem a vágy forró
márványharangja , konduló
óraütése az éjben ! Íme virrasztalak
mindig megújulva s kifulladásig
a dolgok néma önkívületében
s őrizlek mint hajnalok a törékeny
csendet Kutattalak már százszor is
asszonyokban akik szembejöttek
s újra hasztalan kereslek
Ólom súlyával görnyeszt az időnk
hiába kiáltok , halk szókkal
hiába kérlek már nem vagy itt !
Nincsen menedékem kívüled !
Térj vissza ! Kinyújtott kezemmel
könyörgöm érted?

Vajon a Dunától
Kérdezi a tenger,
Honnan jössz s hová mész
Nagy igyekezettel?
Mit hoznak habjaid,
Tiszát, Rábát, Marost?
Kősziklát, mely állott
Az előbb még amott?
Megvan-e még vajon
A kis patak íze,
Amely volt hajdanán
Gyermekkorom vize?
A sok könny, és a vér
Csorog benned talán,
Mely ezredév során
Ömlött magyar hazán?
Benned van, kavics már
Kőszikla s hegyorom,
Az életünk is, amely
Velünk volt egykoron.
Bizony por és hamu
Leszük ismét, egyszer:
Kavics lesz a szikla,
Elnyeli a tenger.

Nem kérem,
hogy gyere.
Egyszer majd találkozunk
félúton
átutazóban valahová
mint két idegen
távoli rokon

a pusztaságban
ezen a közép-európai
szélességi fokon
ahol sivár az élet
és sok a nyomorúság
ahol mi vagyunk
a szegényebb
szegények

s csupa mulasztás
az életünk mert
hiába kérünk
könyörületet , ölelkezést
s feloldozást minden
eltűnik a messzeségben
a szigorú nincs-be

Az én fohászom:
Nap ragyogj értünk
éjszaka takarj be
szép asszonyom
fogadj a karjaidba
gyönyörű lábaid közé
az örökké valóságig
s szoríts magadhoz
ölelj meg

Akarod -e az ölelésem?
akarod ?e érezni a testem
akarod- e érezni lüktetésem
összezárt gyönyörű tenyeredben

Akarod-e inni a csókomat ?
érezni szívem lázas dobolását
ahogy átüt bőrömön
ahogy átütnek rád a vágyak

Akarod-e hallani ágyunk muzsikáját
hűs érintését gyűrt lepedőnknek
hívsz-e hogy menjek hozzád ?
örök-visszatérő szeretődnek ?

Aki a bűnöm volt
akit dugdostam
magam elől is
akit szűkölve takartam
aki lidérc volt mégis
akit tört rácsok mögött
is akartam
akit szerettem
azzal álmodtam az éjjel

Egyszer már visszajött
hozzám egy lázas
éj sötétjében
egy álom volt csupán
akkor is
szoknyája lobbant
ahogy levetette
én csókoltam őt
kifulladásig
mindenütt
ahogy karjaimba vettem

Megtörtént ami
sohasem
szép asszonyteste
fölém magasodott amikor
vége volt s mielőtt eltünt
még gyönyörködhettem
benne
ujjongó hangjai
lázas ziháló janongásai
mint parázna angyalok
ébredésemig
kószáltak felettem

Istenem!
Megbénít az
egyedüllét
barátokra van
szükségem.
Együttérző, felvidító
barátokra
akik nem nevetnek ki
bajaimban
akik értenek
ha beszélek
és akiket
én is értek.
De az ilyen
oly kevés
s azok is hol vannak?
hol vannak
a Jók és az
Igazak?

Vezesd őket
hozzám Istenem!
és mutasd az
utat énnekem!

Elérhetetlenül messze vagy
kitárt
szívemmel
vártalak
kitárt ölemmel kitárt ölelő
karjaimmal
ziháló
vad kamasz-vágyakkal áldottalak
magamban
térdre hullva
a csodáid előtt
tested gyönyörű boltívei előtt
hol találkozik az
ébenfa s a márvány
ahol
zuhog
az igézet
jaj!szeretném én is, szeretném ha
szeretnének !
ha szeretnél?
de ma már hiába vágyakozom
az ölelésed után
hiába vágyakozom szeretkezésre
nem vagy !
messze vagy !
magam vagyok !
s az éjszaka jéghideg
a holdnak mint a pengeél
hasít a fénye
várlak még !
szeress még !
ölelj még !
mielőtt az
életünk
véget érne !

Húsvét zöldje, életünk feltámadása
feltámadása füveknek, fáknak
embereknek
akik a szőlőkben kapálnak
metszett, kévékbe kötött venyigék között

Dús támadása a vetésnek
amitől
földek harsogó zöldje árad

öröme labdát kergető gyerkőcöknek
és karon ülőknek,
akiket sétálni visznek az anyák

legelésző lovak szabadsága
s zenéje
bárányok,kis barikák képzelt csengőjének

Nyiladozása az új örömnek
és gyümölcsfák virágainak
amiket öreg szobák
fakult szentképe,
sose volt boldog asszony
a termékenység szellőjével olt bőséggé
s lobogtatja az asszonyok szoknyáját

dobogó szíve a tanyáknak, amik
egyszeribe kiegyenesednek és mosolyogva
szellőzködnek a fényben

a kilométer kövek álma,
amiket
friss fehérre meszel a messzi távol

részegsége gondjainknak s az erdők
fülledt csendjének ,
s a szerelemnek
amely az olajfák
édes illatával
zuhog a tájon

Húsvét zöldje, gyönyörű feltámadás
örökké maradj velünk
belőled újul meg
szegény
tékozló életünk

Nem tudom
gondoltok-e a halálra ?
Én gondolok a szerelemre
egy perzselő édes csókra
amiről olykor álmodom
s egy érintésre
ami egy forró, ujjongó sóhaj
amitől lázasan feltámadunk
bár a harangok Rómába
mennek én vad ,viharos vágyat
szeretnék ébreszteni benned
hogy örülj nekem
hogy ölelj át mint szél a fákat
mint ereimben a vér a szívemet
Már tavaszi hírek jönnek
arcomat füröszti a nap
még mindig várlak
akkor is , ha csak
latrok jönnek és áhítat

Megyünk
kiégett lélekkel
szemünk néz, de nem lát
egyedül vagyunk
kezünk senki se fogja
utunkon
fogytán-fogy a láng
kis zsarátnok pislákol,
valamikor
úgy kacagtam
hogy a könnyem is patakzott
most
hűvösödnek az éjszakák

Két falevél
az őszt hozó szélben
az élet fájáról lehullva
könnytelen, zörgő avarként
kapaszkodik a múltba.
Tegnap még fönn,
hűs árnyat adva
friss szellők zenéjén
vidáman kacagva
minden élőnek a reményt nyújtva
Ma révedezve.kérdik
- hová lett a nyár?
sodródnak kelletlen
a tölgy, a fűz
a nyár.
Saját fáját vesztve
új talajt keresve
idegen tájakon a két csatangoló
még egy kicsit élni .../akaró
míg/ eljön s hullni kezd a hó .

Térdre hullva hódolok
csodáid előtt
Kiálts rám ! mert égek
Bőrömön érdesre
szikkadt a láz
Kirepedezett számon
És szememből cseppenként
hull a vérem
Mint a könnyek !
Így akarlak ! Idegeim
lázas vágyat vernek
Gyönyörűségeidért
lázasan didergek
enném csókokkal
a szádat ,
kusza bozontjaidat ,
a vállad
s ölelnélek karjaimba
zárva
s úgy mozdulnék
veled az isteni táncba
hogy együtt vigyen minket
az égbe
az ölelés a gyönyör
bódult ritmusában
De messze vagyok !
Itt a falakon
lázas
éj csorog
s Te is messze vagy
Látlak e majd akarsz-e majd
mielőtt még meghalunk ?

Gyönyörű kedvesem
Messze vagy és elérhetetlen
Csak az éjszaka bugyraiban
fortyog kínom
S tehetetlen emészt a tűz teérted
Ágaskodó ,
vad csődörként ölelnélek
s mint felhúzott íj feszülnék
ujjaid között
tenyeredbe zárva
Kifulladásig csókolnám
Öled édes-sós nedveit
forró telt combjaid
széttett szép lábaid között
lázas
sóhajaidra várva
S rád fonódnék
lüktető folyondár testtel
ziháló fuldokló lélegzettel
s löknélek
finoman és vadul
s játszanék
tested gyönyörű hangszerén
egyszer fent lennék, egyszer alul
s összeforrnánk
míg apró sikolyaiddal feloldoz a gyönyör
míg eltelik a nap
míg vad vonaglásokkal
eljön az este
ezen a te nálad lévő délkörön
így ölelnélek
ha nem lennél messze
de messze vagy
és elérhetetlen
csak az éjszaka bugyraiban fortyog kínom
s meredt vágyam
tehetetlen
s csak emészt a tűz teérted
messze vagy
nem vagy itt
ölemre venni
hiába
szeretnélek

Kikezdenék veled
ha te is akarnád
ha kitárt karjaidba
befogadnál
ha ölelnél szelíden
ha ölelnél vadul
ha fölém kerekednél
s én lennék alul
s úgy ülnél meg
úgy lüktetne
csípőd gyorsuló tánca
hogy tüzet fogna
a testünk s enyém
egyre lángolóbbá válna
és lázas lelkünk is égne
öledben
a gyönyörű mélyben
a te gyönyörű öleddel
tangót járnánk
amíg feltámad
fehér gyöngyeim árja
s elöntene téged is
a Feloldozás
ujjongó jajongásodra várva

Kedvesem
végső menedékem
még csak csillag sem
sejlik az égen
ebben a nyári éjben
nincs semmi biztatás,
semmi álom
úgy van hogy minden
összejött
szoríts magadhoz
hogy ne fájjon

Kedvesem
végső menedékem
ebben a csillagtalan
nyári éjben
nincs semmi játék
megnyílna a föld ,
hogyha járnék
nincs semmi szégyen
kívüled nincs senki
nincs ember, nincs
hatalom
aki védjen

Kedvesem
végső menedékem
ebben a csendet
dübörgő éjben
félek
egyedül vagyok
nélküled
talán meg is
halhatok ,
szoríts magadhoz
hogy ne féljek

Susog az eső a levelekkel
ablakom előtt
a vadmeggyfán
hozzád készülök
ábrándozok rólad
szerelmes ölelő
vágyaim s a láz
már feszülni kezdtek
ölemben
és kitárt karjaimban
ahogy
gondoltam rád
láttam szemeim előtt
a te gyönyörű öled
ezt a csodát
s zuhog reám belőled
az igézet
szeretném
jaj! én is !
szeretném
ha szeretnének
ha szeretnél
s ölelnél finoman és vadul
rám borulva
ha lovasom lennél
ha úgy szeretnél
újra és újra..

Susog az eső a levelekkel
Ablakom előtt
a vadmeggyfán
Ábrándozom rólad
hogy milyen lesz
veled
az Előre a Hátra
a Fel és a Le
a lassan és gyorsan
jha lótusz
ülésben, rajtam
ringatózol

Hozzád készülök...

1.
Zápor, zápor
zuhogó
villámok között
állok
Ökölnyi cseppek
esnek
tisztára mosnak
összevernek...

2.
Búza ring az utak mentén
s száraz ,sárga őszi árpa
Jaj! ha én most nyárfa lennék
a villám biztos eltalálna !

3.
A házak közt kóbor macska
ténfereg, s tarkómon
mint hideg lámpafény
az éjszaka messzi csillagai
fénylenek
a gyorsuló idő hurcol szekerén
s meleg éji szélben
lélegzik a csönd
Hiányod
sustorog a fákon ,
átölel, mint az álom
s hintázik odafönt