Költők szerint

Riskó Bence (1)

Rexroth Kenneth (1)

Bobvosné Skarba Adrianna (0)

Tóth Árpád (4)

Nagy Enikő (1)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (354)

Kedvesemnek (104)

Hiányzol (63)

Elmúlt szerelem (85)

Szakítás (34)

További témák »

A nap verse

A poéta viccese…

Kicsi szellő borzolja a kedélyeket
Tintázásra serkenti a legényeket…
Tinta, az nincs! Tentával írom verseket.

Vecsés, 2014. április 26. – Kustra Ferenc József

Valentin napi vallomás kedvesemnek…

Jó lenne veled ülni Tina,
Nekem régi erdei padra…
Melegedne szívem,
Virágozna lelkem.
Szemünk, erre-arra bámulna.

Szólnék hozzád, visszacsacsognál,
Ha látnál őzet, rábámulnál.
Boldogok lehetnénk,
Sétálni mehetnénk…
Engem kedvelni próbálkoznál…

Kár, hogy álmomban, vagy csak Tina!
Lennél… életben megtalálva?
Fontos! Szeretnélek,
Egyből kedvelnélek.
Jó lenne párnak lenni, Tina!

Vecsés, 2021. november 30. – Kustra Ferenc József – íródott: Valentin napra, romantikus LIMERIK csokorban.

Valentin napi vallomás kedvesemnek…

Őrjítő vágyam hajt, Fruzsina,
Őrjítő vággyal találkozna.
Szeretetnek fénye,
Neked… tőlem kéne?
Ez lehetne mindkettőnk vágya.

Vágy! Vágylak elégtelenséggel.
Biz’! Hiányzol fölségességgel.
Ó, egyek lehetnénk,
Ezt együtt éreznénk.
Lelkünk tele lenne szépséggel.

Álmodom: tartasz karjaidban.
Álmodom: pezsgek a vágyadban.
Idő lelassulna…
Idő befogadna.
Ó, ha megjelennék álmodban.

Vecsés, 2021. május 2. – Kustra Ferenc József – íródott: Valentin napra, romantikus LIMERIK csokorban.

A sötét rög jajveszékel
mag játszik a létezéssel,
fényre törve élni akar
táplálja a rothadt avar.

Szennyből született új élet
üvölti ég felé létét,
talán most már szintet léphet
igazolva léte tényét.

Édesapa felébredtem,
Szépen fel is öltöztem
Jövök hozzád apukám.
Tudod milyen nap van ma?
Ma van húsvét napja!
Annyi lány vár ma rám,
Nem is hinnéd apukám!
Réka, Rita, Izbella,
meg a többi lány az utcánkba.
Ma mindenki csak rám vár.
Tudod te azt apukám?
Legszebb legény vagyok ám!
Megyek is most apukám,
Illatos a parfümöm
Kosaramba be rakom.
Tudod mit apukám?
Nagy vagyok tudom ám!
De elkisérnél apukám!!!

Közeleg a tél és annak az estéjén csak fázok, Johanna,
Pedig ha itt volnál és fognád a kezem, micóka-cicóka…
Lelkem melegedne,
Eszem heveskedne.
Nyugalom… a fázás okán, legyél itt ma este, nekem, máma.

Közeleg a tél és annak az estéjén csak fázok, Johanna,
Kezeddel fölkapcsolhatnád vágyam, estére, kettőnknek mára.
Fázok, gondolatok,
Gondolatok… lakók.
Jól bújnál, ölelnél, melegítenél… lennék este császára!

Közeleg a tél és annak az estéjén csak fázok, Johanna,
Szívem jég borította szeretetét, föl is oldhatnád, máma.
Innánk egy forralt bort?
Emlékeznénk… csókolt!
Várlak és igyekezve gyere, ne legyek este fagyott pára.

Vecsés, 2021. február 29. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, romantikus, LIMERIK-szerű csokorban.

(Septolet csokor)
Sorsom sanyarú,
Hitem lett a bú.

Ez életem,
Nem vagy velem…
Elhagytál!
Itt hagytál…
Távoztál!
*
Próbáltam: felállok,
Ellenállok,
Belevágyok…
Búban ázok.

Csak ellehetetlenülök,
Semmibe csüggők…
Bú nyakamon, így függők.
*
Reggelente kicsordul a fény,
Éledő őslény,
Rejtvény…

Rosszul ébredek,
Világ nem kerek.
Ébredek,
Tévedek.
*
Bú
Hiú,
Bárgyú,
Egyhangú.

Ellenségem az egész világ,
Rabság, vakság, némaság…
Álság, válság, kórság…
*
Lehet ebből élet?
Sorsom, mivé lett?
Uralkodóm a bú,
Ez nagyágyú…

Véresszájú
Árnyalatú,
Álomarcú…
*
Hitem
Elhiszem.
Végletem…

Sorsom blokkom,
Nincsen is voksom…
Elvesztettem az arcom,
Utánad vívom harcom…

Vecsés, 2021. július 17. – Kustra Ferenc József

Kérdésem van, hogy meddig tart az égi végtelen,
Meg, hogy a sok csillagot mi tartja a végeken?
Ja! És még, hogy a napfény tüze honnan végtelen?

Kérdésem van, ugyan a fránya nyár, hogy fér össze a viharral,
Meg, hogy mi lesz a viharos szél által tőlem elfújt kalappal?
Ja! És még ha szütyőg az elázott cipő le vele, hamarral?

Kérdésem van, az élet miért nem szép, én nem haragszok rá,
Meg mások mért' haragszanak, én erre nem nagyon szoknék rá?
Ja! Párkapcsolatban vannak viták, pedig még nem szoktak rá...

Kérdésem van, miért van, hogy nappal a Nap, éjjel meg csak a Hold mosolyog,
De, ha az ég beborul, akkor nem látszik, hogy éppen melyik-ki mosolyog?
Ja! Miért vannak rossz kapcsolatok, hol nem látod, néha, másik mosolyog…

Kérdésem van, bár az élet nem végtelen, sokszor, sokan, kéretlenül beleszólnak,
De lehet, nem is tudják az okokat, eredőket, csak tudósan beledumálnak?
Ja! Mindenki átgondolhatná, hogy mit mond és tesz, de miért rajtam filozofálnak?

Vecsés, 2020. december 30. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, belső rímes, bokorrímesben.

(Anaforás, dupla belsőrímes, önrímes-bokorrímes)
Hírem van! Nos, hallgatom én önmagam.
Hírem van! Nos, méláztatom önmagam…
Hírem van! Nos, ez volnék én önmagam?
Hírem van! Nos, sorsomban van önmagam.
*
(3 soros-zárttükrös)
Felismertem magam benső lelkiségét,
A belső, szenvedős küzdésem lényegét…
Felismertem magam benső lelkiségét.

Tudom, orcámon, láthatón, mint könnypatak, csak folyik a fájdalom,
Ha nem uralkodok eléggé magamon… de nincs más, fölvállalom…
Tudom, orcámon, láthatón, mint könnypatak, csak folyik a fájdalom.

Ez még nem a haldokló szívem beteges össze-visszarángása,
Hanem a végtelenül-végesen kifáradt lelkem fásultsága…
Nos, ezzel együtt már kiveszett a szerető szívem csacsogása.

Orvosság erre biz', még nem is létezik,
Nincsenek, amik fásultságom fékezik…
Hetven fölött erre módszer nem létezik.

Szívem, nem üt félre… mint veszett malomkerék jár,
De, ő is hetvenkettő múlt, ne feledjük immár…
Szívem, nem üt félre… mint veszett malomkerék jár.

Régi öregektől sokszor hallottam én:
Öreg örüljön, hogy luk van a fenekén…
*

(Senrjon)
Nem vagyok élet vidor,
Ok sincsen… életmulatásra.
Éltem: lélekcsúz.
*
Avatott lovag vagyok,
De már nincs keresztes háború.
Már örömöm sincs.
*
Tudták az igazságot:
Öreg örüljön fenékluknak.
Az még jó, ha van…
*

(HIAfo)
Lényem kesernyés már!
Mi értelme van még?
Minden… értelmét veszített.

Már nem is érdekel a jobb jövő,
Már közelg a halál... Ideér ő...
Kaszája életlen... Nyűszögöl ő…

Vecsés, 2020. december 4. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
A 3 soros-zárttükrös -t olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)

A jövőm, terítéken van a boncasztalon,
De valóság nincs… sejtéseimet, már unom.

Sűrű könnyem és a vastag köd azonos,
Nem látok át rajta, sőt, még a könnyem sós!

Kissé fúj a szél, a falevelek belezúgnak a fülembe,
Kis zúgással, nagyon-nagy mondanivalót dalolnak… lelkembe.

Vecsés, 2012. augusztus 21. - Kustra Ferenc József

Kicsorbult szemek, gonosz tettek,
Nem akarok élni veletek. Emberek!
Ember teszi ilyenné a világot,
De fogjunk össze és más világot
Teremtsünk, olyat, mi jó nekünk
És gyerekeinkkel tovább élhetünk.

Vecsés, 2012. március 16. – Kustra Ferenc József

(3 soros-zártükrös)
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe,
Senki ne bánatoskodjon és főleg ne éhezzen lélekbe…
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam,
De az ellenvélemények zúzoznak és én... sárba taposom magam…
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam.

Ahogy kinézek ablakomon, a szembeni házak nem látszanak a hótól,
Csak minden szikrázik, vakít és a szemembe vág, vissza, napsütötte hótól.
Az a fránya nap, amikor minden havas minek is küzd ily' erőlködve,
Az a téveszmés nap, erővel gyötri magát, majd ő, hideget legyőzve…
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne
És csak néz, hogy mi ez, hogy futkozzon, mire vágyik, úgyis csak elsüllyed benne…
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne.

Esteledik, hó miatt nagy sötét itt nem lesz, de a lelkem sötétben…
Hol a lakhelyem, mért nincs saját akaratom? Nincs ebben a laktérben...
A tél persze hangos, ha a hóba lépek, erős recsegés hallatszik,
Kinti éjben e hang erősödik, erre járók lépte behallatszik.
Az én lelkem recsegése kihallatszik-e, hallják, kik erre mennek,
És ha igen, mint gondolnak, csak nem hiányában vagyok, szeretetnek?

Szeretet nélkül ez nem lehet az otthonom és ez tőlem nem boldog ujjongás!
A gonosz, ronda, arctalan törpe sors, csak nézi… bármit hísz, ez nekem fuldoklás.
Ez gátolja, kivel szeretetben éljek, ki kéne jelölni a harc irányvonalát,
Hogy aztán tavasz pitymallódon mindkettőnknek a szíveinkben, hogy nyerjük meg a csatát.

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak,
Nézem, hogy a kertemben van-e szeretet hó alatt, ott szívek dobbannak?
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak.

Te ronda, arctalan törpe, micsoda gonosz gumó van a hátadon,
Benne hordozod éltem ellenszerét, így nincs otthonom a világon?
Amit te rám erőltetsz, az maga az emberi tragédiám, én így élek,
Ki tudja mennyim van valójában hátra, majd szemfedő jelzi... már nem élek…

Vecsés, 2021. október 11. – Kustra Ferenc József – íródott részben: 3 soros-zárttükrös -ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága... (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)

Az állatokról

Fagyott bokrokban,
Állat nem tud sátrazni.
Sötét, rejtető.
*
Megsárgult nádak
Között, hóban, lábnyomok.
Állatvonulás.
*
Vaddisznó csak túr,
De, kemény orra bírja.
Minden oly’ kemény.
*
Finom hó roppan,
Vaddisznók lába alatt.
Hóba is turkál.
*
Róka lopkodja
Tyúkokat, kölyke éhes.
Nagy kutyafalka…
*
Hideg! Farkasok
Falkája hodállyal küzd.
Tűzifa elfogy.
*
A kivert kutya
Fagyban, árokban alszik.
Éhezés-mester.
*
Kutya csak vonít,
Bundáját hó borítja
Csontja elveszett.
*
Füstős kaszárnya.
Már az udvar is fehér.
Ló-paták csúsznak.
*
Patkótlan lónak,
Jégen csúszik a lába.
Elbukó, nagy test.
*
Didergő kutya
Gazdit vár állomáson.
Bundán jégcsapok.
*
Sors erdejében,
Térdig hóban bolyongás.
Kivert állat sincs!

Vecsés, 2016. december 4. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban…
[A haikuba kizárólag természetről lehet írni, a senrjúban minden másról, de ugyan azok a szabályok érvényesek!]

Már olyan nagyon metsző a hajnali hideg,
Még nincs itt, a vacogó fák ágain, remeg…
Várja az elmúlást két őszi levél…
Még nem, de már majdnem… csontig döf a tél.

Farkasordító hidegben egy közlámpa
Szétfagy… darabokban és kihuny a lángja,
Felrobbant hangosan, és mintegy szellemként,
Törötten semmi lesz, eltűnik álomként.

Hajnalban a sűrű köd, mintha sóhajtozna,
Olyan sűrű, és mintha engem mosolyogna…
Nappal még süvítő szél is fehér...
Erősen fúj, az egekig felér.

A nyári álmok már megfagytak a fák alatt,
A horgászok is pihennek, nem fognak halat.
Hajamba, juj, bele- belekap a szél
Incselkedve, nyári melegről regél…

Fák, bokrok ágai már teljesen kopárak,
Köztük a nap érzi magát birtokosának,
Ami csak önámítás, mert már integet a tél,
És ha ideér, akkor nagy jégről, fagyról mesél.

Ha itt lesz a Tél tábornok és majd irányít
Akkor lesz, hadd-el hadd, borzalom, nem csak ámít,
Hanem megmutatja, hol az erő.
Napnak mondja, hogy mehetsz, kimenő!

A tábornok még nem tudja, hogy mi ellene
Partizánok vagyunk, igen harcolunk vele
Nem akarjuk uralmát, kitörjük vasfogát…
Mi csalunk és jól, nagyon megrakjuk a kályhát.

Ott álmodozunk, hogy mikor lesz az új
Élet… jobb legyen, bíró telet lefúj.
Most kicsit azért élvezzük a hideget,
De bennünk van, várjuk mégis a meleget.

Vecsés, 2011. december 22. – Kustra Ferenc József

Szemlélő voltam – versben, HIAQ –ban és TANQ –ban.

Hú-hú, ez a jeges szélvihar, csak úgy támad a távvezeték drótok között,
Onnan, fanfárok hangja hallatszik! Valami megváltozott a drót-lét között?
Ez a torz lelkű gondolja, hogy sikere lesz, ha parodizál mező fölött?

Vagy azt gondolja, hogy tájfunt játszik, mint gyerekek –vitézt- fakarddal?
Akkor jobban várják őt, mint a halált, ki még csak ver a kardlappal,
Vagy lehet, hogy nem éri föl ésszel, hogy nincs siker jég-hó halmazzal?

Duruzsol a fanfárok nyekergése,
Síkit a dróthegedű lihegése…
Alkotás a hulló kristályok zizegése,
Megfázítós, hideg szél jeges melegsége…
*
Zúgó a szél: de vajh’
Merről jön? Mér, izzaszt kabát?
Meleg-hideg… reszket!
Most a gőgjét éli a szél,
És álnokul, csak jót mesél…
*
Gyökerestől kitépett fák körben mindenütt,
Bánatos ember szívében fájdalom beült…
A természet ereje tarol! Beteljesült!

***

Ez a szélvihar, a halál angyalának a lova,
Ami úgy tud vágtatni, hogy nincs is vasalt patkója?
Vagy ez a sok széllökés, támadó ordasok sora?

Ahogy elnézem a jeges szélvihart, oly’ mint orgia,
Azt is konstatálom magamban, hogy szépen lett megírva,
Egy nagy zenekarra, amit most előad, nem mammogva!
*
Akár, szép is lehet
Egy ilyen jeges tornádó.
Embertelen, nem kell!
*
Engemet ez a vihar inzultál!
Vagy mondhatnám, úgy látom, hogy vegzál...
Ha jobban figyelek… rondán szekál.

Mindezt jól látva, hallva, érezve,
A valóságban nem kételkedve,
Összehívtam az öregek tanácsát… ez én vagyok,
Hogy megtanácskozzuk, mikor, mit hoznak a holnapok…

Mindenki időben jött,
Senki nem ökörködött,
Mert a téli hideg-vihar téma,
Most aktuális, nem holnap… még ma!

Vezetésemmel rájöttünk, most van itt az ideje,
Még ha, ehhez embernek nem is nagyon van idege…
Fújj csak vihar… már várom, tavasznak majd lesz keletje!

Vecsés, 2017. december 23. – Kustra Ferenc József
Inzultál: sérteget, becsmérel – Vegzál: nyaggat, ostromol – Szekál: piszkál, ingerel

Erdő csupaszon,
Sok-sok kóró is fázik.
Ágzörgős hideg.
*
A kis napsugár,
Csak reszket hangtalanul.
Kopasz fák ágán.
*
Hideg, süvítő
Szél rázza az ágakat.
Rügyecske bújik.
*
Vén, kopaszos fák
Között, esti félhomály.
Lent avar fázik.
*
Vénülő fákra
Tódul a jeges hideg.
Levélhullás volt.
*
Hatalmas fenyők
Koronái fehérek.
Hóborította.
*
Hideg zúzmara!
Sötét felhők vad tánca.
Még élvezkednek.
*
Kéklő ködfátyol
Uralja el a tájat.
Erdők fehérek.
*
Óriás fenyők.
Koronái közt, napfény.
Fehér csillogás.
*
Fákat beborít
Hajnali fagykorona.
Szürke napkelte.
*
A Hold, lámpaként
Világol… hó tükrözi.
Fagyos éjszaka.
*
Fényt suhogtató
A szél. Hideg tükrözés.
Jégcsap-orgona.
*
Jégpáncélt ölt a
Pocsolya koszos vize.
Fakó csillogás.
*
Szél a tetőn él.
Hites szóval elkábít.
Jégcsaptördelő.
*
Kelő napsugár
Megtörik a jégcsapon.
Pirkadat fénye.
*
Fagyott jégkéreg.
Naplemente. Vörös hó.
Sima hó-párna.
*
Alkonyon, arany
Szinű még a hideg is.
Égbolt álarcban.
*
Szinek nélküli
Elfakult, a kép. Fehér.
Fagyott növények.
*
Fekete felhők.
Nagy pihék esnek folyvást.
Vakít fehérség.
*
Játszi szelecske,
Andalító csendben jön.
Hóvihar tombol!
*
Megnyugtató csönd
Övezi hópihéket.
Hótakaró él.
*
Jeges könnyeket
Szül a jeges fergeteg.
Hóvihar, csípős…
*
Napsütést várja
Levélkupac alatt fű.
Szendereg csendben.
*
Fagyott fűcsomó
Mély álomba merülve.
Új élet rejtek.

Vecsés, 2015. október 10. – Kustra Ferenc József
3-400 éve még Japánban úgy tartották, ha a haikuíró életében meg tudott írni 10 haikut, (senrjú -t) akkor ő már mester!

Föld nagyon fagyos!
Hideg csend uralkodik.
Köntöse fehér.
*
Barázdák, fehér
Színbe öltöztek. Szépek.
Mind egybefolynak?
*
Kis reményekre
Szakadt, enyhülés vágya!
Jeges alkonyat.
*
Szánkótalp fényes,
És gyors siklást segíti.
Borulni fájó.
*
Nagy domboldalon
Lesiklani élvezet.
Gödör! Törött láb.
*
Lovakkal, szánnal
Kirándulni olyan jó.
Sánta ló nem húz.
*
Fehérség olyan
Mint, mezőre öntött tej.
Nehéz a járás.
*
Krizantémokat
Fehér lepel takarja.
Élet és halál.
*
A természet, mint
Menyasszony, fehérben van.
Jégcsap mirtuszok.
*
Olyan dermesztő
A hideg. Észbontóan!
Megfagyás oly? gyors.
*
Hidegben segít,
Jól szabott vattakabát.
Kandalló szikra.
*
Kristályos vízből
Várat építhetnének.
Napsütés káros.
*
Fagyott trónuson,
Király is összerándult.
Lélegzet-pára.
*
Vonat zakatol
Át a hófehér tájon.
Lassan elakad.
*
Őrségben jégcsap!
Hegy lefelé! Fel ne mássz!
Szöges bakancsok!
*
Cinke éhezik,
Jön, diót kunyerálni.
Ki tudja, hol jár?
*
Fekete szárnyak,
Landolnak a szántásban.
Magok ásása.
*
Ki éri meg a
Következő évszakot?
Sötét károgás.
*
A kóró hegyén,
Stiglic gubbasztva fázik.
Nincs ennivaló!
*
A kóró szárán,
Nincsen madáreleség.
Hideg. Gubbasztás.
*
Cinegék hada
Veszekszik, torzsalkodnak.
Etető üres.
*
A jegesmedve
Jégmezőn csak kóborol.
Élelem-hiány.
*
Fehér pusztában
A csend, harsogva zenél.
Fehér kavargás.
*
Elfagyott fenyők,
Felnéznek, várják napot.
Messzi enyhülés.

Vecsés, 2015. október 8. ? Kustra Ferenc József
3-400 éve még Japánban úgy tartották, ha a haikuíró életében meg tudott írni 10 haikut, (senrjú -t) akkor ő már mester!

Haikus meditáció

Úgy tűnik, a bárányfelhők, már téli szállásukra vonultak,
És a mostani helyzet, hogy komor hófelhők erre vonulnak…
A könnyű esti szél, dúdolgatva havazást ígér... varjúknak?
*
Komor hófelhők
Mint, ég boltozatai.
Nagyon fog esni?
*
Csak negyed gőzzel
Közeledik havazás…
Sok kristályszemcse.
*
Bimbók elfagynak,
Ők már nyomot nem hagynak.
Hópehely készül.
*
Nyírerdőkben fagy,
Dérből, egyetlen páncél.
Hideg víz… kemény.
*
Pokoli manőver, ez a hosszú ég-elfoglalás,
Ahogy sötétedik, úgy egyre kisebb a láthatás.
De, majd a hótakaró világít, mint egy nagy lámpás!
*
Vastag hófelhők
Elnyelik a hegyeket…
Látótávolság.
*
Nagyon fúj a szél!
Mit szél?! Jeges fuvallat!
Didergős idő.
*
Felszakadt a tél
Zúzmarás zimankója.
Napfény lehelet.
*
A tél eljövend,
A hó betakar mindent.
Hideg lesz az úr!
*
A tócsa merev,
Esőcseppek koppannak.
Fagyott víz… csúszik.
*
A már korhadt fa
Fázósan árválkodik…
Ágak között szél.
*
Téli fa-levélt
Halvány holdfény világít.
Szellő körbe-leng.
*
Tavasz után nyár,
Ősz után meg majd, tél jön.
Mindenki fázik.
*
Jól rám borultak
A didergő hajnalok.
Reggel, fázós csend.
*
Én is meghalok…
Fagyott földben nem lesz sír.
Kripta… jéghideg.

Vecsés, 2014. november 30. – Kustra Ferenc József

Logikus a télben…
Megyünk, csúszkálunk, a havon, jégen,
Mindez fölöttébb veszélyes télen.
A nagy örömből az következhet,
Hogy elesünk, és a lábunk törhet.

Életszerű télen…
Ha valaki elcsúszik télen, a jégen,
Akkor felmerülhet, hogy bizony, nem vétlen.
Elesett, gondatlan volt, mert nem vigyázott,
Azt hitte lehet… ő, a jéggel cicázott.
Vecsés, 2013. július 2. – Kustra Ferenc József

A madarak leülnének, már pihenni, nem szárnyalók,
De ülhetetlenek a jéggel összefagyott huzalok…
Most mi lesz a madarakkal? Ó, aranyos kis vacogók…

Nem vándorolnak ők, de a hideg rossz ha, a toll alá megy,
Ha túlélik az idei kemény telet, az isteni kegy…
Bízok, hogy megmaradnak, van náluk több darabos szakaszjegy?

Leselkedik rájuk a lehulló jégcsapból, sorozat,
Jó időben meg túlélik ők, a nyári záporokat…
Előnyük, hogy ismerik ők, a madár harcmodorokat.

A madarak már drótra, le is ülnének, nem szárnyalnók,
Össze is bújnának, hideg szemcséi ki nem zárhatók…
Húzzátok még kis madárkák… majd tavasszal kizárhatók.

Vecsés, 2014. november 29. - Kustra Ferenc József

Már hevernek lent a parton
boldogságunk csontvázai,
egyre beljebb a mederbe
mossák víz hullámai.

Feledhetjük mindörökre
eltemeti az iszap,
ott, a sötét mélységekben
az idő beleharap.

Gondolatot kuszáló szél
üdvözöl a folyó felől,
csak simogat és nem ítél
hangokat csiszolva csendből.

Szóra bírja a habokat
igaz, nem nekem dalolnak,
de hív, magához csalogat
apró hullámok csacsognak.

Szólni nem tudok hozzájuk,
csak integetek én nekik,
ha hallgatunk rá megbánjuk,
bár ők csak dolgukat teszik.

A múlt szépsége elveszett
másképp néz ki a világ,
minden annyira elcseszett
az idő mindent megrág.

Retusált kép a hölgyeken,
újra mázolt festmények.
Összetört kockaköveken
pattannak az emlékek.

Lobognak a tüzek odaát,
vajon mit jelentenek?
Barát emeli rám poharát,
vagy tán veszekszenek?

Olyan távol van tőlem e fény
nem látom az árnyakat,
sötétségben nem látszik ösvény
a kétség rám szakad.

Féljek hát a távoli tűztől,
vagy jó barátom talán?
Nem tudok olvasni a füstből,
lehet, hogy jobb is talán.

(Borrímesek)
Mezők, rétek felett kavarog a kis susogó szellő,
Szerelemérzésem föl-föl támad, mint susogó szellő.
Lélek mezőm felett él szerelem, mint susogó szellő…

Szerelmem, egyszer csak döntöttél, elhagytál, csak úgy leléptél,
Mikor lépcső előkerült, Te azonnal arra leléptél.
Szerelmem elhagytál! Egyszer csak életemből kiléptél.
Nem kéredzkedtél, az indokod semmi sem volt, kiléptél.

(Anaforás, bokorrímes)
Elmentél kedves, az állhatatosság nem erősséged.
Elmentél, de ezzel nem bizonyítottad fensőbbséged…
Elmentél kedves, Te tudod… nálam él az elsőbbséged.

Én csak boldogan mosolyogtam rád, szerelmes szívünk
Lélekben egyesült, mára meg… pusztaság az eszünk.
Nagyon szerettelek, mosolyogtam, vágytam; ketten együtt legyünk!
Lélekben egyesült szívek eltávolodtak… már külön megyünk!

(Kereszt anaforás)
Igen, látom az állhatatosság nem mindenki sajátja,
Lélekben egyesülés… van kinek nincs már más maradványa.
Igen látom, ócska sorsom… a végtelen boldogság ellenző,
Lélekben egyesülés: volt múlt! Nyakadban… lobog egy keszkenő.

Vecsés, 2020. július 7. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.