A nap verse
Remény
Nincs a reménynek,
Sem a félelemnek;
Hiánya a semminek.
A remény mesterségesnek,
Teljesülés lehetetlennek,
Tűnik… olyan messzi végtelennek.
Reménytelenségek, már végtelenek,
Az önfeledten bízók meg eszetlenek,
Nem hiszik, hogy reményeik lehetetlenek.
Emberi létet többek közt fönntartják remények,
Amik többnyire a képmutatás, s nem az erények…
Ember remél, míg él! Úgy tesz mintha; éltetnék remények…
Vecsés, 2019. március 27. – Kustra Ferenc – A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! A rímképlet "A".
Sem a félelemnek;
Hiánya a semminek.
A remény mesterségesnek,
Teljesülés lehetetlennek,
Tűnik… olyan messzi végtelennek.
Reménytelenségek, már végtelenek,
Az önfeledten bízók meg eszetlenek,
Nem hiszik, hogy reményeik lehetetlenek.
Emberi létet többek közt fönntartják remények,
Amik többnyire a képmutatás, s nem az erények…
Ember remél, míg él! Úgy tesz mintha; éltetnék remények…
Vecsés, 2019. március 27. – Kustra Ferenc – A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! A rímképlet "A".
Legújabb versek
Megy le a nap és szép kék vásznat fest maga után,
Itt maradnak, tündökölnek csillagok… tán’ furán.
Ezeregyéjszaka életre kél, eljött az ő ideje…
Így majd megmutatja, hogy mi az éjszakai mese léte…
Fönt, magas égben a csillagok vibrálva pislognak,
Kihunyt a fény a földön, helyet adva a lámpásnak.
A csillagfényben, álmos szemmel látszik, nincsen titok…
Még látom, hogy a lámpaburán meg, túl sok a piszok….
Vajon mit rejt előlünk a sötét csend sűrűsödő fátyla?
Van-e az utakon, árokpartot jelölőn, sok-sok fáklya?
Mit rejt a jelenkor, tudjuk-e, mert az idő nem áll, halad…
Vagy végleg a rosszban poshadunk, és minden régiben marad…?
Most már nem kéne semmi rosszat elfogadni tán'... mástól…
Reggel úgy kéne ébredni, hogy megszabadultunk mától…!
Vecsés, 2015. június 18. – Kustra Ferenc József
Itt maradnak, tündökölnek csillagok… tán’ furán.
Ezeregyéjszaka életre kél, eljött az ő ideje…
Így majd megmutatja, hogy mi az éjszakai mese léte…
Fönt, magas égben a csillagok vibrálva pislognak,
Kihunyt a fény a földön, helyet adva a lámpásnak.
A csillagfényben, álmos szemmel látszik, nincsen titok…
Még látom, hogy a lámpaburán meg, túl sok a piszok….
Vajon mit rejt előlünk a sötét csend sűrűsödő fátyla?
Van-e az utakon, árokpartot jelölőn, sok-sok fáklya?
Mit rejt a jelenkor, tudjuk-e, mert az idő nem áll, halad…
Vagy végleg a rosszban poshadunk, és minden régiben marad…?
Most már nem kéne semmi rosszat elfogadni tán'... mástól…
Reggel úgy kéne ébredni, hogy megszabadultunk mától…!
Vecsés, 2015. június 18. – Kustra Ferenc József
Nemcsak kútból lehet meríteni…
(3 soros, zárttükrös)
A remény mindig foszlik, ha megjelenik a zord szél,
Pedig közben nagy szél nagy voltokról hosszan is mesél…
A remény mindig foszlik, ha megjelenik a zord szél.
*
(senrjon duó)
Jövőbe nem márthatom
Két kezem… múltba már nem lehet.
Sorsnak fintora!
Rőzseláng alkonyatkor,
De sötétség, már támadja is.
Sorsnak fintora!
*
(Sedoka csokor)
Élet-valóság.
Múltban már nincs semmítő,
Halál a nagy semmitő!
Élet-valóság.
A képzelet dolgozik,
Az álmodozás kopik.
Élet-valóság.
Villanásnyi kacagás,
Ez nem élet-aratás.
Élet-valóság.
Féltve őrzőtt hajtincsek,
Emlékként… múlt-bilincsek.
Élet-valóság.
Remény, soha el nem hagy,
Mert nem olyan, hogy elhagy.
Élet-valóság.
Hold ezüsttel világít,
Erről sors le nem szállít!
*
(HIQ trió)
Valóság,
A múlt egy forrás.
Valóság.
Régiek
A holmik… zárva.
Valóság.
Jó hárfa
Hangja messze száll.
Valóság.
*
(leoninus)
Nem szabad mindent magunkba zárva tartani, van olyan, amit el kell mondani!
A villanásnyi szeretet, szinte semmi, de azért jó, sőt, kell ezt is átélni.
Képzeletben jó, ha bejárjuk a csodák világát, olvassuk régek világát.
Vecsés, 2023. november 17. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
(3 soros, zárttükrös)
A remény mindig foszlik, ha megjelenik a zord szél,
Pedig közben nagy szél nagy voltokról hosszan is mesél…
A remény mindig foszlik, ha megjelenik a zord szél.
*
(senrjon duó)
Jövőbe nem márthatom
Két kezem… múltba már nem lehet.
Sorsnak fintora!
Rőzseláng alkonyatkor,
De sötétség, már támadja is.
Sorsnak fintora!
*
(Sedoka csokor)
Élet-valóság.
Múltban már nincs semmítő,
Halál a nagy semmitő!
Élet-valóság.
A képzelet dolgozik,
Az álmodozás kopik.
Élet-valóság.
Villanásnyi kacagás,
Ez nem élet-aratás.
Élet-valóság.
Féltve őrzőtt hajtincsek,
Emlékként… múlt-bilincsek.
Élet-valóság.
Remény, soha el nem hagy,
Mert nem olyan, hogy elhagy.
Élet-valóság.
Hold ezüsttel világít,
Erről sors le nem szállít!
*
(HIQ trió)
Valóság,
A múlt egy forrás.
Valóság.
Régiek
A holmik… zárva.
Valóság.
Jó hárfa
Hangja messze száll.
Valóság.
*
(leoninus)
Nem szabad mindent magunkba zárva tartani, van olyan, amit el kell mondani!
A villanásnyi szeretet, szinte semmi, de azért jó, sőt, kell ezt is átélni.
Képzeletben jó, ha bejárjuk a csodák világát, olvassuk régek világát.
Vecsés, 2023. november 17. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Öregember megkeseredett lesz, ha volt hite már elveszett.
Nyugdíjból nyomorog, szó már sincs, nyaka bőre száraz, fényezett,
Itt már az ember, mire fejéhez kap, rég elment az idő,
De vár egy végső út… kaszás csak jő, suhint… mi lesz, a győző!
Ma már ráncosodik a nyakam
Látom én a tükörben magam…
Régen, ha esett és eláztam, lefolyt a víz a nyakamon,
Ma meg már meg-megáll az első, nyaki bőrredő-teraszon…
Észre sem vettem! Megváltoztam. Elmúltak az évek...
Tudom, már más vagyok… mint a többi, nyugdíjas vének…
Utamon uralkodott, a komor, dermesztően hideg…
Nem csoda, ha a lelkem rémisztően remeg és biceg.
Most is csak botorkálok, mint egy harctéri sebesült,
Már tudom, hogy a kalitkába zárás, el, nem jól sült…
Bizony sokat és sokszor hittem napsugarakban,
És igen, bőven volt részem, szívszaggató fájdalmakban
Jobb híján, emlékekre támaszkodva haladok, de bicegek,
Egyedül vagyok magam karavánja! Nevethettek kibicek…
Az életterem, bármerre nézek, sivár és köves,
Ilyen út csakis a pokolba vezethet… kénköves…
Ma már lassan győz a bölcsesség, szinte mindenen csak mosolygok,
Sziklák, meredélyek, ünneprontók valósak, a vágyak meg csak álmok.
A mindig simuló, zajos csendben lassan, de fogynak az évek,
Én már célszalaghoz közeledek, és elfogynak a remények…
Vecsés, 2015. április 9. – Kustra Ferenc József- Íródott: önéletrajzi írtásként.
Nyugdíjból nyomorog, szó már sincs, nyaka bőre száraz, fényezett,
Itt már az ember, mire fejéhez kap, rég elment az idő,
De vár egy végső út… kaszás csak jő, suhint… mi lesz, a győző!
Ma már ráncosodik a nyakam
Látom én a tükörben magam…
Régen, ha esett és eláztam, lefolyt a víz a nyakamon,
Ma meg már meg-megáll az első, nyaki bőrredő-teraszon…
Észre sem vettem! Megváltoztam. Elmúltak az évek...
Tudom, már más vagyok… mint a többi, nyugdíjas vének…
Utamon uralkodott, a komor, dermesztően hideg…
Nem csoda, ha a lelkem rémisztően remeg és biceg.
Most is csak botorkálok, mint egy harctéri sebesült,
Már tudom, hogy a kalitkába zárás, el, nem jól sült…
Bizony sokat és sokszor hittem napsugarakban,
És igen, bőven volt részem, szívszaggató fájdalmakban
Jobb híján, emlékekre támaszkodva haladok, de bicegek,
Egyedül vagyok magam karavánja! Nevethettek kibicek…
Az életterem, bármerre nézek, sivár és köves,
Ilyen út csakis a pokolba vezethet… kénköves…
Ma már lassan győz a bölcsesség, szinte mindenen csak mosolygok,
Sziklák, meredélyek, ünneprontók valósak, a vágyak meg csak álmok.
A mindig simuló, zajos csendben lassan, de fogynak az évek,
Én már célszalaghoz közeledek, és elfogynak a remények…
Vecsés, 2015. április 9. – Kustra Ferenc József- Íródott: önéletrajzi írtásként.
Munkás… poéta-napok
Poéta vagyok és teszem a dolgomat sokszor lelkesen,
De azért sokszor, inkább kitartóan, fölöttébb csendesen…
Ne fogja repülésben, a lelkemet semmi sem vissza,
Mondanivalóm érthető, a lelkem szándéka tiszta!
Itt, szobában elmélyült a csend, hangját lelkem beissza.
Az én lét-templomom a dolgozószobám és én vagyok a papja.
Oltárom az íróasztal, szép-régi és hiszek hittel magamba…
Magamnak minek gyónjak: irgalmatlanul kordába vagyok tartva.
Kevesen vannak köztünk igazi egyéniségek,
És általában el vannak nyomva jó szélsőségek…
Sok az a kicsinek tűnő, de olyan nagyobbacska apróság,
Amiről írni kell, mert mutatja, hogy ijesztő a valóság.
Nekem a vers lehetne akár villanófény-pillanat ridegsége
Vagy szentjánosbogárnak az esőben elmúló árokparti fénye…
Jó inkább az udvari sárgarigóink, nekem trillázó éneke.
Öregszem és lehet, már csupán ön- ámítom magamat
Nézek néha az égre, mert megszerettem már varjakat…
Ma már, inkább magamnak hiszek és élvezem... nyarakat.
Néha hallom is én, hogy kint a kerti kavicson,
Az ihlet fénye, kanyarogva szobámba oson.
Asztalomnál szimbiózisba kerülünk,
Eggyé válunk, mélyen egymásba mélyedünk.
Ujjaimmal a pennámat fogom és írok
Ővele a kezem és penna közt villódzok.
Közben igényem... pennát gyorsan leteszem,
Összekulcsolom két tentás, író kezem...
Úrnak a hálámat gyorsan elrebegem.
Ezután ismét egymást érintjük a pennán és a papíron,
És tovább villódzik a pillanat… úszunk az írás-hatalmon.
Ünneplőbe is öltöztettem lelkemet… ezen jó alkalmon.
Ha már a szóvirágokkal emberek segítségére leszünk,
Akkor már könnyebb lesz az ö életük és a mi író-lelkünk!
Ki az, ki a várt híreket hozó hírnököt saját háza táján,
Amikor ő nem is volt messze hírekért... megjött... csak várt a vártán…
A poéta híre nagy hír az olvasónak… bíznak, várva-várván…
Vecsés, 2015. június 18. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában…
Poéta vagyok és teszem a dolgomat sokszor lelkesen,
De azért sokszor, inkább kitartóan, fölöttébb csendesen…
Ne fogja repülésben, a lelkemet semmi sem vissza,
Mondanivalóm érthető, a lelkem szándéka tiszta!
Itt, szobában elmélyült a csend, hangját lelkem beissza.
Az én lét-templomom a dolgozószobám és én vagyok a papja.
Oltárom az íróasztal, szép-régi és hiszek hittel magamba…
Magamnak minek gyónjak: irgalmatlanul kordába vagyok tartva.
Kevesen vannak köztünk igazi egyéniségek,
És általában el vannak nyomva jó szélsőségek…
Sok az a kicsinek tűnő, de olyan nagyobbacska apróság,
Amiről írni kell, mert mutatja, hogy ijesztő a valóság.
Nekem a vers lehetne akár villanófény-pillanat ridegsége
Vagy szentjánosbogárnak az esőben elmúló árokparti fénye…
Jó inkább az udvari sárgarigóink, nekem trillázó éneke.
Öregszem és lehet, már csupán ön- ámítom magamat
Nézek néha az égre, mert megszerettem már varjakat…
Ma már, inkább magamnak hiszek és élvezem... nyarakat.
Néha hallom is én, hogy kint a kerti kavicson,
Az ihlet fénye, kanyarogva szobámba oson.
Asztalomnál szimbiózisba kerülünk,
Eggyé válunk, mélyen egymásba mélyedünk.
Ujjaimmal a pennámat fogom és írok
Ővele a kezem és penna közt villódzok.
Közben igényem... pennát gyorsan leteszem,
Összekulcsolom két tentás, író kezem...
Úrnak a hálámat gyorsan elrebegem.
Ezután ismét egymást érintjük a pennán és a papíron,
És tovább villódzik a pillanat… úszunk az írás-hatalmon.
Ünneplőbe is öltöztettem lelkemet… ezen jó alkalmon.
Ha már a szóvirágokkal emberek segítségére leszünk,
Akkor már könnyebb lesz az ö életük és a mi író-lelkünk!
Ki az, ki a várt híreket hozó hírnököt saját háza táján,
Amikor ő nem is volt messze hírekért... megjött... csak várt a vártán…
A poéta híre nagy hír az olvasónak… bíznak, várva-várván…
Vecsés, 2015. június 18. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában…
Juj, de sok és úgymond poéta van, de írástudása soknak nem van…
Én tudok írni és szeretek, bennem nem szorulnak meg lélegzetek…
Én tudattal szállok a poéta égen, míg leesek majd, a végen…
Vecsés, 2024. október 3. – Kustra Ferenc József- íródott: leoninusban.
Én tudok írni és szeretek, bennem nem szorulnak meg lélegzetek…
Én tudattal szállok a poéta égen, míg leesek majd, a végen…
Vecsés, 2024. október 3. – Kustra Ferenc József- íródott: leoninusban.
Szitáló, őszi esőben…
Árnyék hull bele, arcomba,
Árnyék van tartó karomban,
Árnyék hullik árnyékomra!
Elindultam otthonról, hogy a csendes őszben járok egyet,
Nincs messze tőlünk az erdő, meg is érdemli… járok egyet.
Nem volt semmi gyanúm, hogy itt micsoda vehemens, őszieső rondaság-halmaz lesz,
Bementem a közepe felé az avaron, gondoltam a csodálatom remek lesz.
Le is akartam egy kicsit dőlni, de avar már túl puhára rothadt,
A többi levél meg zizegve, láthatón a többiek után koslat…
A csendes őszi' azonban elrontotta az élvezetem,
Levélhullás el is állt, majd megállt legott a lélegzetem…
A csendes őszi azonban elrontotta az élvezetem.
Esegetett a őszi eső szitálás, de a felhőkön volt némi átjárás…
Ezen kis átjárón áttüremkedett a finom-kis napfény, mint egy kikeletfény…
Még igy tél előtt, kaptam egy kis menedéket, sajnos épp', hogy elégséget…
Bár azt nem tagadom ez a kis napsütés jó volt, de elégséges nem volt…
A mai kezdeti levéltánc szép volt és tetszetős, mondhatom, hogy lehengerlős,
Én még elnéztem volna, levelek lehullását… földre zuhanón meghempergős…
A mai kezdeti levéltánc szép volt és tetszetős, mondhatom, hogy lehengerlős.
Vecsés, 2022. január 5. – Kustra Ferenc József – íródott: Váradi Éva: Levél keringő c. verse, mint ötlet alapján.
Árnyék hull bele, arcomba,
Árnyék van tartó karomban,
Árnyék hullik árnyékomra!
Elindultam otthonról, hogy a csendes őszben járok egyet,
Nincs messze tőlünk az erdő, meg is érdemli… járok egyet.
Nem volt semmi gyanúm, hogy itt micsoda vehemens, őszieső rondaság-halmaz lesz,
Bementem a közepe felé az avaron, gondoltam a csodálatom remek lesz.
Le is akartam egy kicsit dőlni, de avar már túl puhára rothadt,
A többi levél meg zizegve, láthatón a többiek után koslat…
A csendes őszi' azonban elrontotta az élvezetem,
Levélhullás el is állt, majd megállt legott a lélegzetem…
A csendes őszi azonban elrontotta az élvezetem.
Esegetett a őszi eső szitálás, de a felhőkön volt némi átjárás…
Ezen kis átjárón áttüremkedett a finom-kis napfény, mint egy kikeletfény…
Még igy tél előtt, kaptam egy kis menedéket, sajnos épp', hogy elégséget…
Bár azt nem tagadom ez a kis napsütés jó volt, de elégséges nem volt…
A mai kezdeti levéltánc szép volt és tetszetős, mondhatom, hogy lehengerlős,
Én még elnéztem volna, levelek lehullását… földre zuhanón meghempergős…
A mai kezdeti levéltánc szép volt és tetszetős, mondhatom, hogy lehengerlős.
Vecsés, 2022. január 5. – Kustra Ferenc József – íródott: Váradi Éva: Levél keringő c. verse, mint ötlet alapján.
Kora reggel van, már pirkadgat a természet, ébredővé teszi a lelkeket!
Felhőtlen az ég, egyre messzebb látni, nem fáradtság így ezt csak ki kell próbálni…
Már reggeli elött, enni készen vagyok, Nap csüng a park fölött… csodálkozok!
Érdekes, ahogy csüng a felhőtlen semmiben, szembe megy estve elejbében.
Már az ősz is itt csüng, a napsütésről látni, levelek is kezdenek már hullani.
A parkban a fű már nem-nagyon látszik, bőven két hónap és márt avarrá is válik…
Egész nap jó meleg volt,
Kóbor kutyák vizet kerestek…
Tarolt a meleg…
Estve felé, valamelyest csendesülő hő, mi jó, mert éjjel annyira nem kell ő...
A Nap lelép, mint rab a börtönből, máshol hinti a hőségét, mint liszt a pékségét…
Sötét lesz,
Égbolt világít!
Hold-ezüst.
A Hold ezüstje a Nap helyén csüng, mint egy tüll függöny, mint egy jó hírt hozó -gyors- sürgöny…
Segítsége sok milliónyi csillag és ha ember nézi, érzi mily’... égi remény…
Éjjeli eget nézni az idő, kellemes, gondolatok többsége hosszan csüngő…
Vecsés, 2023. szeptember 7. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában és a közeledő ősz ügyében.
Felhőtlen az ég, egyre messzebb látni, nem fáradtság így ezt csak ki kell próbálni…
Már reggeli elött, enni készen vagyok, Nap csüng a park fölött… csodálkozok!
Érdekes, ahogy csüng a felhőtlen semmiben, szembe megy estve elejbében.
Már az ősz is itt csüng, a napsütésről látni, levelek is kezdenek már hullani.
A parkban a fű már nem-nagyon látszik, bőven két hónap és márt avarrá is válik…
Egész nap jó meleg volt,
Kóbor kutyák vizet kerestek…
Tarolt a meleg…
Estve felé, valamelyest csendesülő hő, mi jó, mert éjjel annyira nem kell ő...
A Nap lelép, mint rab a börtönből, máshol hinti a hőségét, mint liszt a pékségét…
Sötét lesz,
Égbolt világít!
Hold-ezüst.
A Hold ezüstje a Nap helyén csüng, mint egy tüll függöny, mint egy jó hírt hozó -gyors- sürgöny…
Segítsége sok milliónyi csillag és ha ember nézi, érzi mily’... égi remény…
Éjjeli eget nézni az idő, kellemes, gondolatok többsége hosszan csüngő…
Vecsés, 2023. szeptember 7. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában és a közeledő ősz ügyében.
Egyedül állok egy roppant nagyméretű tömegben, de lesz vége… tömegesen…
Több kezet is megfogva, érzem, hogy a szíved dobog… majd lesz… nem érzem.
A tömegben hülyére vált arcok tömkelege… nem tuják, kinek miben lesz része.
Engem megdöbbentem magam… de itt nincs is tükör, hogy fölmérjem magam.
Van sokak, kik mosolygóván körül nézegetnek… tolakodva odébb lézengenek…
Közben látom élet, mint sötét esőfelhő fönt lustizik, de majd, ha harcoskodik…
Annyian vagyunk, hogy az arcomba köhögnek… ha erre rángatózók, csak röhögnek.
Színes a forgatag, ott is, ahová nem látok el, oda nem megyek semmi-hová.
Nem mosolygok én, de majd mindenki igen… kezd az eső csöpögni… zuhé lesz, igen!
Nagy az nézelgésem, de fölriadok! Régi vekkerem szól: reggeli hangot adok…
Vecsés, 2024. július 23. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, leoninusban.
Több kezet is megfogva, érzem, hogy a szíved dobog… majd lesz… nem érzem.
A tömegben hülyére vált arcok tömkelege… nem tuják, kinek miben lesz része.
Engem megdöbbentem magam… de itt nincs is tükör, hogy fölmérjem magam.
Van sokak, kik mosolygóván körül nézegetnek… tolakodva odébb lézengenek…
Közben látom élet, mint sötét esőfelhő fönt lustizik, de majd, ha harcoskodik…
Annyian vagyunk, hogy az arcomba köhögnek… ha erre rángatózók, csak röhögnek.
Színes a forgatag, ott is, ahová nem látok el, oda nem megyek semmi-hová.
Nem mosolygok én, de majd mindenki igen… kezd az eső csöpögni… zuhé lesz, igen!
Nagy az nézelgésem, de fölriadok! Régi vekkerem szól: reggeli hangot adok…
Vecsés, 2024. július 23. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, leoninusban.
Ötszáz évvel később vagyunk…
Jött a török, csak jött, mint áradat,
Fehér habbá hajszolták lovakat.
Szpáhik, akindzsik, a janicsárok,
Kezükben pajzsok és jatagánok.
Országot foglalni nem hagyhatjuk,
Sereggel hadba szállt: király urunk.
Lovakat nyergelték, megitatták,
Egész nemességet hadba hívták.
A véres kard eredménye az lett,
Mohácsnál véres, vesztett csata lett.
Széthúzott a magyar, nem ment oda,
Sereg másik része nem; nem, oda…
Tizennégyben a főurak összefogtak, ez örömteli tény
Lenne... de, azért, hogy Dózsát leverjék, mi volt nekik kelevény.
Elit széthúzása megmaradt, ezen, Dózsa sem változtatott,
Magyarság tele van, olyan tényekkel, mi minket lejáratott.
A főurak, elit acsarkodott,
A hatalomért csak viaskodott.
Egy része tűrte, többi ölését,
Nem akarta barát ölelését.
Odaveszett jó királyunk, meghalt!
Az ország ez után szinte elhalt…
Patakba fulladt, mondták királyra,
Ám orvul meggyilkolták csatában?!
Elit dőzsölt, de ország szétesett,
Senki nem figyelte magyar szívet.
Úr, ránk is mérte a büntetését!
In tolerálta uraink kedvét.
Ország tönkrement, úgy van az óta?
Ország sors tán’ változott, az óta?
Vesztes ország lettünk, urak tették,
Magyarok identitást vesztették.
Ötszáz éve honunkat vesztettük,
Akkor uraink alá rendeltük.
Nem török a hibás, élet ilyen,
Tudni kéne, igaz elit milyen.
Itt a mi dolgaink, soha nem mentek úgy, ahogy kellett volna,
Itt mindenki többség akadályozásával volt elfoglalva?!
Vesztes csatánk van a történelmünkben jó bőven.
Mi erre tanítjuk a nebulókat... veszően?
Mutassuk fel most is, mint akkor rég' véres kardot?
Átalakult a világ, csak arcodba kapsz karcot…
Új világban azzal törődj, hogy megments sok arcot!
Nagy bévőn mostanság elregéltem néktök, ezen krónikában,
Szórjátok, mint magot, hírt, ha Ti nem valák restök meghallásban.
Tisztes, nemes embereknél és a köznép tudomást tudjanak,
Sarjaddzon a nagy hír, mint a vetés, hogy ne légyen, nem tudtanak…
A háznépnek dobold, hírdösd ki!
A famíliának kürtöld ki!
Vecsés, 2014. május 12. – Kustra Ferenc József – íródott a történelmünkről...
Jött a török, csak jött, mint áradat,
Fehér habbá hajszolták lovakat.
Szpáhik, akindzsik, a janicsárok,
Kezükben pajzsok és jatagánok.
Országot foglalni nem hagyhatjuk,
Sereggel hadba szállt: király urunk.
Lovakat nyergelték, megitatták,
Egész nemességet hadba hívták.
A véres kard eredménye az lett,
Mohácsnál véres, vesztett csata lett.
Széthúzott a magyar, nem ment oda,
Sereg másik része nem; nem, oda…
Tizennégyben a főurak összefogtak, ez örömteli tény
Lenne... de, azért, hogy Dózsát leverjék, mi volt nekik kelevény.
Elit széthúzása megmaradt, ezen, Dózsa sem változtatott,
Magyarság tele van, olyan tényekkel, mi minket lejáratott.
A főurak, elit acsarkodott,
A hatalomért csak viaskodott.
Egy része tűrte, többi ölését,
Nem akarta barát ölelését.
Odaveszett jó királyunk, meghalt!
Az ország ez után szinte elhalt…
Patakba fulladt, mondták királyra,
Ám orvul meggyilkolták csatában?!
Elit dőzsölt, de ország szétesett,
Senki nem figyelte magyar szívet.
Úr, ránk is mérte a büntetését!
In tolerálta uraink kedvét.
Ország tönkrement, úgy van az óta?
Ország sors tán’ változott, az óta?
Vesztes ország lettünk, urak tették,
Magyarok identitást vesztették.
Ötszáz éve honunkat vesztettük,
Akkor uraink alá rendeltük.
Nem török a hibás, élet ilyen,
Tudni kéne, igaz elit milyen.
Itt a mi dolgaink, soha nem mentek úgy, ahogy kellett volna,
Itt mindenki többség akadályozásával volt elfoglalva?!
Vesztes csatánk van a történelmünkben jó bőven.
Mi erre tanítjuk a nebulókat... veszően?
Mutassuk fel most is, mint akkor rég' véres kardot?
Átalakult a világ, csak arcodba kapsz karcot…
Új világban azzal törődj, hogy megments sok arcot!
Nagy bévőn mostanság elregéltem néktök, ezen krónikában,
Szórjátok, mint magot, hírt, ha Ti nem valák restök meghallásban.
Tisztes, nemes embereknél és a köznép tudomást tudjanak,
Sarjaddzon a nagy hír, mint a vetés, hogy ne légyen, nem tudtanak…
A háznépnek dobold, hírdösd ki!
A famíliának kürtöld ki!
Vecsés, 2014. május 12. – Kustra Ferenc József – íródott a történelmünkről...
Önbíztató kérdések… hozzád…
Vagyok-e én kovácsmester, ki szívünket egybe kalapálná?
Vagyok-e én mesterkovács, ki a csókunkat kikalapálná?
Vagyok-e én poeta natus, ki szívét adja az íráshoz?
Vagyok-e én poeta doktus, ki eszét adja újdonsághoz?
Vagyok-e én novellaíró, aki ért az ilyen prózaíráshoz?
Vagyok-e én íróember, ki ért a sok aforizma megíráshoz?
Vagyok-e én fölavatott lovag, ki szegényeket is támogat?
Vagyok-e én fölavatott lovag, ki lelkiséget is támogat?
Vagyok-e én, ki majd megy örökön a világmindenségben?
Vagyok-e én tehetség a nyomozói mesterségemben?
Vagyok-e én tehetséges az autóvezetésben?
Vagyok-e én tehetséges a csókod átélésében?
Kérdésem, vagyok-e én neked lelkedből hiányzó?
Kérdésem; vagyok-e én neked bíz’ szeretnivaló?
Vecsés, 2023 július 1. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Vagyok-e én kovácsmester, ki szívünket egybe kalapálná?
Vagyok-e én mesterkovács, ki a csókunkat kikalapálná?
Vagyok-e én poeta natus, ki szívét adja az íráshoz?
Vagyok-e én poeta doktus, ki eszét adja újdonsághoz?
Vagyok-e én novellaíró, aki ért az ilyen prózaíráshoz?
Vagyok-e én íróember, ki ért a sok aforizma megíráshoz?
Vagyok-e én fölavatott lovag, ki szegényeket is támogat?
Vagyok-e én fölavatott lovag, ki lelkiséget is támogat?
Vagyok-e én, ki majd megy örökön a világmindenségben?
Vagyok-e én tehetség a nyomozói mesterségemben?
Vagyok-e én tehetséges az autóvezetésben?
Vagyok-e én tehetséges a csókod átélésében?
Kérdésem, vagyok-e én neked lelkedből hiányzó?
Kérdésem; vagyok-e én neked bíz’ szeretnivaló?
Vecsés, 2023 július 1. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Európa egyik nagy tava…
Ring a csónak Balaton vízén szüntelen, utasa ő meg én a magyar tengeren.
Nemrégen esett az eső, igy a szivárvány kialakult, látvány meg majd’ kicsordult!
Csónakom csak visz, élvezem, hogy neki Balaton a neve, Meleg van, nő a heve…
Csobbanva látom, hal a levegőbe, biztos meleg vízből ugrott a levegőbe.
Több hal is felrepült, ha hozzám egy sem szólt, ez biz' nagyon hiányzott, szinte megkarmolt.
A hullámok berepülnek csónakba, bevizezné naptól égő hátam… hólabda.
Latom a sok hab is mutogatja nekem magát, de én meg tudom, nézik a hazát…
Egyfolytában lesem, csónakomnak menyi habosult hullám jön… sokaság csak gyűjjön!
Vecsés, 2024. augusztus 7. -Kustra Ferenc József- íródott: leoninus duóban a haza taváról…
Ring a csónak Balaton vízén szüntelen, utasa ő meg én a magyar tengeren.
Nemrégen esett az eső, igy a szivárvány kialakult, látvány meg majd’ kicsordult!
Csónakom csak visz, élvezem, hogy neki Balaton a neve, Meleg van, nő a heve…
Csobbanva látom, hal a levegőbe, biztos meleg vízből ugrott a levegőbe.
Több hal is felrepült, ha hozzám egy sem szólt, ez biz' nagyon hiányzott, szinte megkarmolt.
A hullámok berepülnek csónakba, bevizezné naptól égő hátam… hólabda.
Latom a sok hab is mutogatja nekem magát, de én meg tudom, nézik a hazát…
Egyfolytában lesem, csónakomnak menyi habosult hullám jön… sokaság csak gyűjjön!
Vecsés, 2024. augusztus 7. -Kustra Ferenc József- íródott: leoninus duóban a haza taváról…
Lett egy háború és azóta egy másik háborús világhelyzet… Lebeg az atomháború rémképe is.
Van nekünk keleten is ősz, évszakváltozás közelében...meg van még keletebben...
Ősz rafinált, mert sok esőt hoz magával, de a sárral nem ő birkózik, magával...
Nyáron nagyon kiszáradt föld élvezettel iszik, mint függő... kezdi érzeni ki ő...
Biztos vagyok benne, ősz meg akarja bosszulni múlt nyarat... SMS télnek: hozzon havat!
A hadban álló felek a szomszédban, éppen erre készülnek, meg hidegre... jobban!
Béke persze nincs még, reszket, mint a nyárfalevél... de ugyanez van az ellenségnél...
Drón, az bizony naponta repül erre-arra s nem takarhatjuk le teáscsészével...
Háború is tudja, mit tesz az évszak, de harcolók... felek, olyanok, mint félvakok...
Tevekénység őszi esőben, nagyon lecsökken, katonák harci kedve nem csökken...
Lövedék repül hidegbe is, bár katonáknak a sártocsogás igen nem jó is.
Fecskék, gólyák, a ludak más hazába mentek, a katonák bunkerban fetrengenek.
Sem egy méretes drón, sem nem egy méretes aknavető, ha jő... nem barát, álnok ő!
Béke kendnek, esős időben nem jár erre... jóindulatú, nem front-fenegyerek...
Tűzszünet, ha tán'-talán segítene... de manapság a frontok esküdt ellensége.
Katonák naponta esdenek... de a latyakos, majd hideg bunkerban, létezzenek?
Vecsés, 2024. október 1. – Kustra Ferenc József- íródott, leoninusban, mint a jövő vázlata… a szomszédban cca. 1000 napja kivitelében… Nyugaton a helyzet változatlan.
Van nekünk keleten is ősz, évszakváltozás közelében...meg van még keletebben...
Ősz rafinált, mert sok esőt hoz magával, de a sárral nem ő birkózik, magával...
Nyáron nagyon kiszáradt föld élvezettel iszik, mint függő... kezdi érzeni ki ő...
Biztos vagyok benne, ősz meg akarja bosszulni múlt nyarat... SMS télnek: hozzon havat!
A hadban álló felek a szomszédban, éppen erre készülnek, meg hidegre... jobban!
Béke persze nincs még, reszket, mint a nyárfalevél... de ugyanez van az ellenségnél...
Drón, az bizony naponta repül erre-arra s nem takarhatjuk le teáscsészével...
Háború is tudja, mit tesz az évszak, de harcolók... felek, olyanok, mint félvakok...
Tevekénység őszi esőben, nagyon lecsökken, katonák harci kedve nem csökken...
Lövedék repül hidegbe is, bár katonáknak a sártocsogás igen nem jó is.
Fecskék, gólyák, a ludak más hazába mentek, a katonák bunkerban fetrengenek.
Sem egy méretes drón, sem nem egy méretes aknavető, ha jő... nem barát, álnok ő!
Béke kendnek, esős időben nem jár erre... jóindulatú, nem front-fenegyerek...
Tűzszünet, ha tán'-talán segítene... de manapság a frontok esküdt ellensége.
Katonák naponta esdenek... de a latyakos, majd hideg bunkerban, létezzenek?
Vecsés, 2024. október 1. – Kustra Ferenc József- íródott, leoninusban, mint a jövő vázlata… a szomszédban cca. 1000 napja kivitelében… Nyugaton a helyzet változatlan.
Időm megállt… rohantam Csinszka!
Tudom menjek… de, mond, hogy hova!
Kemény vagy mint sínszál,
Szerelmünk… abordál.
Merre vagy… én, hogy menjek oda?
Időm megállt… rohannék Csinszka!
Nézek életablakon… hova?
Neked nem voltam jó,
Panasz szava sem jó…
Már nem lesz élet lakodalma…
Időm megállt, rohanvást? Csinszka!
Keresed élet boldogsága?
Velem mér’ nem volt jó?
Közbejött… apropó?
Idő s tér nem fér láncolatba!
Vecsés, 2023. február 17. – Kustra Ferenc József – íródott; romantikus LIMERIK csokorban.
Tudom menjek… de, mond, hogy hova!
Kemény vagy mint sínszál,
Szerelmünk… abordál.
Merre vagy… én, hogy menjek oda?
Időm megállt… rohannék Csinszka!
Nézek életablakon… hova?
Neked nem voltam jó,
Panasz szava sem jó…
Már nem lesz élet lakodalma…
Időm megállt, rohanvást? Csinszka!
Keresed élet boldogsága?
Velem mér’ nem volt jó?
Közbejött… apropó?
Idő s tér nem fér láncolatba!
Vecsés, 2023. február 17. – Kustra Ferenc József – íródott; romantikus LIMERIK csokorban.
Hétköznapi pszichológia…
Sokszor azért, nehogy higgy a mosolyoknak,
Talán álcái a takart problémának,
Bár létezik a mosoly, ami őszinte,
Annak örülhet az ember szíve, lelke.
A hamiskás mosolyt oly' nehéz felismerni...
Szívdöglesztő mosolynak, nehéz ellenállni...
Gondolkozz! Jobb mielőbb a földre leszállni...
Vecsés, 2014. április 25. - Kustra Ferenc József
Sokszor azért, nehogy higgy a mosolyoknak,
Talán álcái a takart problémának,
Bár létezik a mosoly, ami őszinte,
Annak örülhet az ember szíve, lelke.
A hamiskás mosolyt oly' nehéz felismerni...
Szívdöglesztő mosolynak, nehéz ellenállni...
Gondolkozz! Jobb mielőbb a földre leszállni...
Vecsés, 2014. április 25. - Kustra Ferenc József
Az élet harcra tanítva rettegtet,
A félelem vaksötétben remegtet.
A szeretet föltehetően egy angyaltól ered,
A gyűlölet meg a démonból dühödten rád mered?!
Ha holdfény süt reád, és a nyugalom örvényin baktatsz,
Nézelődsz, sötétben nem látsz, jobb híján felhőket vallatsz…
Boszorkányokat, a gonoszokat, hogy lehet elgáncsolni?
A meghalt, eltűnt hősöket hogyan lehet felmagasztalni?
Pedig ez benne van az új, a modern jövőképbe,
Nem bánnád tudni, mi várható még a modern létbe?
A mai lét szinte könnybe fulladt mosoly…
Közben azt sulykolják neked, ez nem komoly.
Ha mögötted elhagyva, elárvult a kárhozat,
Előtted meg, csodás lesz a nyílt jövő varázslat,
Akkor az életed még rendes kerékvágásba is kerülhet,
Élted a nagy boldogságban, mint a nagy Alföld, úgy elterülhet!
Töredezett jövőképnek balsors a látnoka,
Balszerencse a tűzetlenség hűlt zsarátnoka…
Értékelted már, hogy mi az, mi lehet, mi jövőben elveszhet?
Már a közömbösség a vigaszod? Lehet, hogy a lét megveszhet?
Vecsés, 2014. május 28. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
A félelem vaksötétben remegtet.
A szeretet föltehetően egy angyaltól ered,
A gyűlölet meg a démonból dühödten rád mered?!
Ha holdfény süt reád, és a nyugalom örvényin baktatsz,
Nézelődsz, sötétben nem látsz, jobb híján felhőket vallatsz…
Boszorkányokat, a gonoszokat, hogy lehet elgáncsolni?
A meghalt, eltűnt hősöket hogyan lehet felmagasztalni?
Pedig ez benne van az új, a modern jövőképbe,
Nem bánnád tudni, mi várható még a modern létbe?
A mai lét szinte könnybe fulladt mosoly…
Közben azt sulykolják neked, ez nem komoly.
Ha mögötted elhagyva, elárvult a kárhozat,
Előtted meg, csodás lesz a nyílt jövő varázslat,
Akkor az életed még rendes kerékvágásba is kerülhet,
Élted a nagy boldogságban, mint a nagy Alföld, úgy elterülhet!
Töredezett jövőképnek balsors a látnoka,
Balszerencse a tűzetlenség hűlt zsarátnoka…
Értékelted már, hogy mi az, mi lehet, mi jövőben elveszhet?
Már a közömbösség a vigaszod? Lehet, hogy a lét megveszhet?
Vecsés, 2014. május 28. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Hétköznapi pszichológia…
Ki mindig kimondja igazat, nem a jogával él,
Viselkedésétől magának szabadságot remél.
Szabadság azonban nem, „majd én igazat megmondom” függő,
Így rosszul van értelmezve… legott lesz forró a levegő.
Van, ki mindig igazat mond, de ő kellemetlen ember,
Vele együttműködni nem lehet, és nem is tud ember.
Igazság, egyébként is relatív, eseményfüggő,
Meg a befogadónál érzelem, értelem függő.
Van, aki az igazságot, nehezen viseli,
Mást, mint saját gondolatatát... csak nem szíveli.
Ilyen emberrel is együtt kell működni,
Sőt, tetszik vagy nem, eszerint kell tisztelni.
Ne hidd, hogy mindig megmondani az igazat dicsőség…
Ezzel csak más lelkébe gyalogolsz, mi bizony dőreség.
Még azt sem tudhatod, hogy neked, akkor igazad van-e…
Helyesebb, ha előbb gondolkozol, hogy most jól szólhatsz-e?
Vecsés, 2013. június 24. - Kustra Ferenc József
Ki mindig kimondja igazat, nem a jogával él,
Viselkedésétől magának szabadságot remél.
Szabadság azonban nem, „majd én igazat megmondom” függő,
Így rosszul van értelmezve… legott lesz forró a levegő.
Van, ki mindig igazat mond, de ő kellemetlen ember,
Vele együttműködni nem lehet, és nem is tud ember.
Igazság, egyébként is relatív, eseményfüggő,
Meg a befogadónál érzelem, értelem függő.
Van, aki az igazságot, nehezen viseli,
Mást, mint saját gondolatatát... csak nem szíveli.
Ilyen emberrel is együtt kell működni,
Sőt, tetszik vagy nem, eszerint kell tisztelni.
Ne hidd, hogy mindig megmondani az igazat dicsőség…
Ezzel csak más lelkébe gyalogolsz, mi bizony dőreség.
Még azt sem tudhatod, hogy neked, akkor igazad van-e…
Helyesebb, ha előbb gondolkozol, hogy most jól szólhatsz-e?
Vecsés, 2013. június 24. - Kustra Ferenc József
Az öregségről, apeva csokorban…
Ép,
Kerek
Lelkekben,
Ember retteg,
Szövődményekben.
*
Ég
Pokol
Kénköves
Örök tüze!
Szövődményekben.
*
Ha
Mernék
Rettegnék…
De, a cél nem!
Szövődményekben.
*
Én
Nehogy
Remegjek.
Már nem leszek,
Szövődményekben.
*
Csak,
Nagyon
Zeng a csönd!
Öregségem,
Szövődményekben.
*
Jő
Halál,
Holtra vált.
Szövődmények…
Már, semmi se nincs!
Vecsés, 2017. június 19. – Kustra Ferenc József - Pályázatra készült művem. (Irodalmi Rádió)
Ép,
Kerek
Lelkekben,
Ember retteg,
Szövődményekben.
*
Ég
Pokol
Kénköves
Örök tüze!
Szövődményekben.
*
Ha
Mernék
Rettegnék…
De, a cél nem!
Szövődményekben.
*
Én
Nehogy
Remegjek.
Már nem leszek,
Szövődményekben.
*
Csak,
Nagyon
Zeng a csönd!
Öregségem,
Szövődményekben.
*
Jő
Halál,
Holtra vált.
Szövődmények…
Már, semmi se nincs!
Vecsés, 2017. június 19. – Kustra Ferenc József - Pályázatra készült művem. (Irodalmi Rádió)
Hétköznapi pszichológia…
A múltba nincsen semmilyen út, a múltból vissza nincsen -várhatjuk- semmilyen út!
Azt tán’ intézik, hogy kiapadt kút adjon vizet, de nincs ott egy csipet víz tünet…
Elsőre igen abszurdnak tűnik, mert káván átnézve napfény nem tükröződik.
Temetőben sem volt soha semmilyen találkozó, halottaink léte maradó!
Persze vizionálom, határokon kéne egy állomás és ott átkiabálás…
Hah! Lehet, hogy véglegesen megbolondultam? Bízok, hogy ennyire tán' nem romlottam…
Ott vannak nagyszüleim, a szüleim, velük kellene találkozni élő hadnak.
Annyira hiányoznak, hogy élem a szenvedésem, ezt elbírni van tehetségem.
Ha legalább kísértetként kicsit visszajönnének, úgy örülnék lehetőségnek…
Ki tudhatja, hogy ki és mikor kerül át, én is igy várom a megváltást…
Megváltóm, ha legalább integetne… de bizony még nincs meg sírom helye.
Már tudom, nincs árva találkozási pont sem… vágyam a lehetetlenem.
*
(HIQ)
Cím kéne,
Találkozáshoz!
Régi vágy.
Erdős út
Ősvényként is jó!
Régi vágy.
Betonút
Nem volna sáros…
Régi vágy.
*
(senrjon)
Krisztusi határoknál
Kellen már egy határállomás…
Ölelkezés nincs!
Temetőben találka,
Nem létezik, Teremtő útján.
Sírokra gyertya…
Úgy tudom, sokak vágya,
Kik a találkozót hajszolnák…
Kövezett út? Jaj!
*
(Tízszavas)
Vágyhatunk mi botor módon,
Ebből mi sem lesz… horkolós álmodón…
Vecsés, 2024. szeptember 7. -Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
A múltba nincsen semmilyen út, a múltból vissza nincsen -várhatjuk- semmilyen út!
Azt tán’ intézik, hogy kiapadt kút adjon vizet, de nincs ott egy csipet víz tünet…
Elsőre igen abszurdnak tűnik, mert káván átnézve napfény nem tükröződik.
Temetőben sem volt soha semmilyen találkozó, halottaink léte maradó!
Persze vizionálom, határokon kéne egy állomás és ott átkiabálás…
Hah! Lehet, hogy véglegesen megbolondultam? Bízok, hogy ennyire tán' nem romlottam…
Ott vannak nagyszüleim, a szüleim, velük kellene találkozni élő hadnak.
Annyira hiányoznak, hogy élem a szenvedésem, ezt elbírni van tehetségem.
Ha legalább kísértetként kicsit visszajönnének, úgy örülnék lehetőségnek…
Ki tudhatja, hogy ki és mikor kerül át, én is igy várom a megváltást…
Megváltóm, ha legalább integetne… de bizony még nincs meg sírom helye.
Már tudom, nincs árva találkozási pont sem… vágyam a lehetetlenem.
*
(HIQ)
Cím kéne,
Találkozáshoz!
Régi vágy.
Erdős út
Ősvényként is jó!
Régi vágy.
Betonút
Nem volna sáros…
Régi vágy.
*
(senrjon)
Krisztusi határoknál
Kellen már egy határállomás…
Ölelkezés nincs!
Temetőben találka,
Nem létezik, Teremtő útján.
Sírokra gyertya…
Úgy tudom, sokak vágya,
Kik a találkozót hajszolnák…
Kövezett út? Jaj!
*
(Tízszavas)
Vágyhatunk mi botor módon,
Ebből mi sem lesz… horkolós álmodón…
Vecsés, 2024. szeptember 7. -Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
Ha van Sorsom, hát az bizony nem szeret.
Csak messziről, túloldalról integet.
Szerencse adó jó isten, add nekem,
Hogy ne kelljen, így... jobb legyen életem!
Volt már felettünk mennykő is, tán' több ezer,
Lopakodós az alkonyat, körbeteker.
De engem Ők csak kevésbé szeretnek,
Úgy gondolják, senki vagyok... eretnek.
Villám-szimfónia szól a sötétlő égből,
Feketés füst száll a sors hajókéményéből.
A forró vaskazánban fekete kőolaj ég,
A sors tán' részegen henceg; a kezdet már a vég.
Mindig is a mézes ajkaival csábított,
Én elvesztem örvényében, ő csak ámított!
Lehúzott a mélybe...
Le a meredélybe.
Jobb volna végre embernek lenni!
Embernek, másnak nem... soha semmi!
Vecsés, 2012. január 6. – Kustra Ferenc József. íródott önéletrajzi írásként.
Csak messziről, túloldalról integet.
Szerencse adó jó isten, add nekem,
Hogy ne kelljen, így... jobb legyen életem!
Volt már felettünk mennykő is, tán' több ezer,
Lopakodós az alkonyat, körbeteker.
De engem Ők csak kevésbé szeretnek,
Úgy gondolják, senki vagyok... eretnek.
Villám-szimfónia szól a sötétlő égből,
Feketés füst száll a sors hajókéményéből.
A forró vaskazánban fekete kőolaj ég,
A sors tán' részegen henceg; a kezdet már a vég.
Mindig is a mézes ajkaival csábított,
Én elvesztem örvényében, ő csak ámított!
Lehúzott a mélybe...
Le a meredélybe.
Jobb volna végre embernek lenni!
Embernek, másnak nem... soha semmi!
Vecsés, 2012. január 6. – Kustra Ferenc József. íródott önéletrajzi írásként.
A poéta estéje…
Éjszaka van, ha jól gondolom, akkor alszik, a város
Még én aktív vagyok, írok, nem vagyok csak kicsit álmos.
Megállok, nagyon figyelek, teljesen tisztán hallom, hogy hallgat a csend,
Közben az ablakon még kinézek, lám a félhold mosolyogva esend.
Bennem futnak a percek, fent csillagok vannak az égen,
Az utcán már senkit nem látok, mily’ sok a csillag éppen.
Szobámban mélységesen hallgat a csend, gondolatok tömegben jönnek felém,
Ez erőt ad, vágyamat erősíti, sőt végtelen erőt öntenek belém.
Hegyes toll, kezemben szántja a papírt,
Közben nyomot hagy, egy nagy tinta pacnit.
Nem is jutott eszembe, hogy egy pacni mi kárt okozhat,
Nem is volt már eszembe, hogy a pacni miket okozhat!
Már hallom is a dörgést
Az ébredő kétkedést,
Hogy ha lecsap a fénykard,
A szemedet letakard...
Én még estében írni akarok, gondolatim röpködnek,
Utólag meg az ellenfeleim, utálkoznak, köpködnek.
Még hallom a csendet, csak néha szakítja szét egy komótos dörgés,
Még szinte teljes a csend, de már rossz jel az ismétlődő mennydörgés
.
Nem és nem, nem én gyengülök el legbelül, írok tovább kérlelhetetlenül,
Mert miket ma még megírok, az marad utókorra, végeérhetetlenül.
Villámláskor le kell oltani a lámpákat, én meg gondosan
Majd elfújom a máris kis-csonk gyertyámat, nagyon alaposan.
Ó mond csak múzsám, mit látsz, a helyes úton araszolok?
Kezemben a lúdtollal, jó papírlapon bandukolok?
Jézusom, most majdnem a fejem fölött csattant,
Teljesen összetörte a tök süket hallkant…
Jézusom, most majdnem a fejem fölött csattant.
Majd’ elmennek a helyükről a fák? Ideért a vihar,
Villámlik és meg gyorsan elfújom a gyertyámat… pazar.
Sietek, bebújok a takaróm alá, gyorsan-hamar.
Vecsés, 2016. március 11. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Éjszaka van, ha jól gondolom, akkor alszik, a város
Még én aktív vagyok, írok, nem vagyok csak kicsit álmos.
Megállok, nagyon figyelek, teljesen tisztán hallom, hogy hallgat a csend,
Közben az ablakon még kinézek, lám a félhold mosolyogva esend.
Bennem futnak a percek, fent csillagok vannak az égen,
Az utcán már senkit nem látok, mily’ sok a csillag éppen.
Szobámban mélységesen hallgat a csend, gondolatok tömegben jönnek felém,
Ez erőt ad, vágyamat erősíti, sőt végtelen erőt öntenek belém.
Hegyes toll, kezemben szántja a papírt,
Közben nyomot hagy, egy nagy tinta pacnit.
Nem is jutott eszembe, hogy egy pacni mi kárt okozhat,
Nem is volt már eszembe, hogy a pacni miket okozhat!
Már hallom is a dörgést
Az ébredő kétkedést,
Hogy ha lecsap a fénykard,
A szemedet letakard...
Én még estében írni akarok, gondolatim röpködnek,
Utólag meg az ellenfeleim, utálkoznak, köpködnek.
Még hallom a csendet, csak néha szakítja szét egy komótos dörgés,
Még szinte teljes a csend, de már rossz jel az ismétlődő mennydörgés
.
Nem és nem, nem én gyengülök el legbelül, írok tovább kérlelhetetlenül,
Mert miket ma még megírok, az marad utókorra, végeérhetetlenül.
Villámláskor le kell oltani a lámpákat, én meg gondosan
Majd elfújom a máris kis-csonk gyertyámat, nagyon alaposan.
Ó mond csak múzsám, mit látsz, a helyes úton araszolok?
Kezemben a lúdtollal, jó papírlapon bandukolok?
Jézusom, most majdnem a fejem fölött csattant,
Teljesen összetörte a tök süket hallkant…
Jézusom, most majdnem a fejem fölött csattant.
Majd’ elmennek a helyükről a fák? Ideért a vihar,
Villámlik és meg gyorsan elfújom a gyertyámat… pazar.
Sietek, bebújok a takaróm alá, gyorsan-hamar.
Vecsés, 2016. március 11. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Köd a titokzatosság, sőt kacérkodás
Mert nem engedi, hogy messzi távolba láss.
Minden lebegő csepp titkos, remek, csodás.
Nem ámít, hogy lesz még napfény feltámadás.
Ha majd későbben felszállós lesz a köd,
Nagyon szép, csodás látvány tárul eléd,
És majdan, később napsugár lesz őröd,
Élet szépségeit plántálja beléd.
Vecsés, 2013. június 5. – Kustra Ferenc József
Mert nem engedi, hogy messzi távolba láss.
Minden lebegő csepp titkos, remek, csodás.
Nem ámít, hogy lesz még napfény feltámadás.
Ha majd későbben felszállós lesz a köd,
Nagyon szép, csodás látvány tárul eléd,
És majdan, később napsugár lesz őröd,
Élet szépségeit plántálja beléd.
Vecsés, 2013. június 5. – Kustra Ferenc József
Mostanában többször látom, hogy szürkébb az égbolt, sőt, már nem tart fánkot a bolt…
Az égboltot sokasodó felhők festik át, szomszéd lova fájlalja patát…
Mi fú… ez már bizony őszi szél és ő ’kiséret nélkül’, így monoton zenél…
Van, hogy esőcseppek csebbennek ablakomra, lemossák, ha elég a koszra…
Nézem az órám, várom, mutassa delet, közben indult harang és simítja lelket.
Miben bízzak, már őszi óra sem régi, a lyukas eresz meg ’jön az eső’… hörgi.
Konklúzióm, hogy az ősz, ködállarcban lófrál,
Közeledik hozzám, de nem látom a csóknál…
Vecsés, 2023. november 1. –Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Az égboltot sokasodó felhők festik át, szomszéd lova fájlalja patát…
Mi fú… ez már bizony őszi szél és ő ’kiséret nélkül’, így monoton zenél…
Van, hogy esőcseppek csebbennek ablakomra, lemossák, ha elég a koszra…
Nézem az órám, várom, mutassa delet, közben indult harang és simítja lelket.
Miben bízzak, már őszi óra sem régi, a lyukas eresz meg ’jön az eső’… hörgi.
Konklúzióm, hogy az ősz, ködállarcban lófrál,
Közeledik hozzám, de nem látom a csóknál…
Vecsés, 2023. november 1. –Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Borús éjjel szeplőtlen ég,
Lopva oson a sötétség.
Riogatnak titkos árnyak,
Üres csendbe neszt dobálnak.
Avar roppan, pára csöppen,
Fekete szárny gyorsan röppen.
Ágak között szurran a szél,
Koppanva hull tépett levél.
Ösztön résen penge élen,
Tág pupilla vakon éber.
Ismert ösvény láthatatlan,
Eltakarja ködös paplan.
A feszültség magasra hág,
Elvarázsolt a valóság.
Bagoly vijjog lidércesen,
Lüktet a vér zsigerekben.
Relytéjesen súg az erdő,
Bokrok alatt félelem nő.
A bátor is meg-megtorpan,
Fülel, figyel alaposan.
Szurkos lepel szinte tapad,
Az ijedtség hozzáragad.
Fantázia szörnye fújtat,
Az inakba bele bújhat.
Borzongató kormos éjjel,
Tappancsával nagyot lépdel.
Pattog az ág ahogy halad,
Hajnalig még itt is marad.
Belesüpped lápos tájba,
Ott lesz majd a nyoszolyája.
Mikor a nap reggel felkel,
Sötét mumus el is nyergel.
Lopva oson a sötétség.
Riogatnak titkos árnyak,
Üres csendbe neszt dobálnak.
Avar roppan, pára csöppen,
Fekete szárny gyorsan röppen.
Ágak között szurran a szél,
Koppanva hull tépett levél.
Ösztön résen penge élen,
Tág pupilla vakon éber.
Ismert ösvény láthatatlan,
Eltakarja ködös paplan.
A feszültség magasra hág,
Elvarázsolt a valóság.
Bagoly vijjog lidércesen,
Lüktet a vér zsigerekben.
Relytéjesen súg az erdő,
Bokrok alatt félelem nő.
A bátor is meg-megtorpan,
Fülel, figyel alaposan.
Szurkos lepel szinte tapad,
Az ijedtség hozzáragad.
Fantázia szörnye fújtat,
Az inakba bele bújhat.
Borzongató kormos éjjel,
Tappancsával nagyot lépdel.
Pattog az ág ahogy halad,
Hajnalig még itt is marad.
Belesüpped lápos tájba,
Ott lesz majd a nyoszolyája.
Mikor a nap reggel felkel,
Sötét mumus el is nyergel.
Hanyatt esett nap
Arca dühében izzik,
Kivörösödött.
Ablakhoz tapadt
Rozsdás levelek könnye,
Elmúlást sirat.
Méltóság fája
Tócsának vizébe lép,
őszi alkonyon.
Suttogó este
Fekete árnyék oson,
Felhő-vonulás.
Csillag szemű ég
Őrzi lucskos föld álmát...
Éjjeli műszak.
Lassan jár a Hold,
Vigyázó tekintettel...
Föld felügyel-ő!
Arca dühében izzik,
Kivörösödött.
Ablakhoz tapadt
Rozsdás levelek könnye,
Elmúlást sirat.
Méltóság fája
Tócsának vizébe lép,
őszi alkonyon.
Suttogó este
Fekete árnyék oson,
Felhő-vonulás.
Csillag szemű ég
Őrzi lucskos föld álmát...
Éjjeli műszak.
Lassan jár a Hold,
Vigyázó tekintettel...
Föld felügyel-ő!
Víz tükrében galagonya, s csipkebokor tüze ég,
Mélyen ível a folyóra korhadozó öreg stég.
Búcsút int a forró nyárnak, mindkettőnek közelg vég,
Emléküket megőrzi majd Földnek lelke és az ég.
Rendre forog az időnek láthatatlan kereke,
Minden évszak büszke lehet, meg a maga szerepe.
Ősz köszönt ránk nektár ízzel, tarkaságok serege,
Színkavalkád közepette lehull a fák levele.
Rázza a szél a friss paplant, elteríti szerteszét,
Narancsos-nyár imádkozza morcos ősznek kegyelmét.
Vénasszonyok huncutkodnak, a hőst musttal itatják,
Megrészegült izzó szemmel nap sugarát kicsalják.
Bekerül biz a sok termény, mire az ősz elgurul,
Minden szorgos magyarokra letekint az ős turul.
Oly mesés itt a természet, nincs is hozzá fogható,
Összes évszak kíméletes, kellemesnek mondható.
Rege szarvas csoda táját ölelik a Kárpátok,
Megvédik zord éghajlattól, ősi földet áldjátok.
Mélyen ível a folyóra korhadozó öreg stég.
Búcsút int a forró nyárnak, mindkettőnek közelg vég,
Emléküket megőrzi majd Földnek lelke és az ég.
Rendre forog az időnek láthatatlan kereke,
Minden évszak büszke lehet, meg a maga szerepe.
Ősz köszönt ránk nektár ízzel, tarkaságok serege,
Színkavalkád közepette lehull a fák levele.
Rázza a szél a friss paplant, elteríti szerteszét,
Narancsos-nyár imádkozza morcos ősznek kegyelmét.
Vénasszonyok huncutkodnak, a hőst musttal itatják,
Megrészegült izzó szemmel nap sugarát kicsalják.
Bekerül biz a sok termény, mire az ősz elgurul,
Minden szorgos magyarokra letekint az ős turul.
Oly mesés itt a természet, nincs is hozzá fogható,
Összes évszak kíméletes, kellemesnek mondható.
Rege szarvas csoda táját ölelik a Kárpátok,
Megvédik zord éghajlattól, ősi földet áldjátok.
