A nap verse
Lassan tavasz érkezik…
Még hideg a hajnal, még sötétek a felhőfodrok,
Még szárazak a füvek, levéltelenek, fák, bokrok.
Még nem látjuk, hogy milyen is a virágok mosolya,
A színpompa varázsát még csak az agyunk hordozza.
Lesz itt tavasz, ha énekes madarak, egy fülbemászó dallal,
Vidámkodnak, szaporodnak, röpdösnek, az ideért tavasszal.
Majd akkor az új hajnal pirkadat, beköltözik a szívünkbe,
A sok szép, az új meg, nagy-nagy reménnyel költözik a lelkünkbe.
A napsugarak, majd a fényükkel kísérnek, kint az udvarba,
Ha az arcod odatartod, melengetik azt... úgy simogatva.
Akkor már nem lesz hajnali harmat, meleg lesz az idő,
Köszöntheted az újító tavaszt, mert máris megjött ő.
Az erejével, majd megszédíti a földet, az embereket,
A fényre éhezett állatokat, ezzel adja a lényeget.
Az új tavasz, majd gyengéden dúdolja neked, élet új dalát,
Szívekbe, eszekbe hatolva, és virágoztatja almafát.
Vecsés, 2015. február 5. – Kustra Ferenc József – íródott: Piszár Éva: „Tavaszi pezsdülés” c. verse ihletésével.
Még szárazak a füvek, levéltelenek, fák, bokrok.
Még nem látjuk, hogy milyen is a virágok mosolya,
A színpompa varázsát még csak az agyunk hordozza.
Lesz itt tavasz, ha énekes madarak, egy fülbemászó dallal,
Vidámkodnak, szaporodnak, röpdösnek, az ideért tavasszal.
Majd akkor az új hajnal pirkadat, beköltözik a szívünkbe,
A sok szép, az új meg, nagy-nagy reménnyel költözik a lelkünkbe.
A napsugarak, majd a fényükkel kísérnek, kint az udvarba,
Ha az arcod odatartod, melengetik azt... úgy simogatva.
Akkor már nem lesz hajnali harmat, meleg lesz az idő,
Köszöntheted az újító tavaszt, mert máris megjött ő.
Az erejével, majd megszédíti a földet, az embereket,
A fényre éhezett állatokat, ezzel adja a lényeget.
Az új tavasz, majd gyengéden dúdolja neked, élet új dalát,
Szívekbe, eszekbe hatolva, és virágoztatja almafát.
Vecsés, 2015. február 5. – Kustra Ferenc József – íródott: Piszár Éva: „Tavaszi pezsdülés” c. verse ihletésével.
Legújabb versek
A témát, haikuban és apevában dolgozta föl a szerzőpáros?
Öröm ködfátyol
Ereszkedik a szemre!
Halálos ágyon.
Bús
Öröm
Életem.
A nászágyam
Langyos koporsó.
*
A sárban, porban
Élni! Még retkes ól sincs.
Ó, édes otthon?
Mily?
Meleg
Családi
Lak. Egyedül,
Fagyos híd alatt.
*
Remény, csak beles?
Itt nem lesz honfoglalás!
Nincsen már fényem?
Gyér
Remény
Csillan. Nem
Adom hazám!
Harc? Elfáradtam...
*
Bátor szívemben,
Halkan dúdol, gyávaság.
Az erősebb győz!
Lép,
Gyáva
Bátorság,
Hajtja. Párbaj
Üres fegyverrel.
*
Borúra derű,
A léleknek nyugalom.
Vita, nem csitul.
Jó
reggelt!
Száll pofon.
Könnyes szemmel
Nevetve lelép...
*
Esti mindenség
Boldogságot sugároz.
Nagy veszekedés!
Szó,
Szót vált,
Derűt szít.
Egy-két pofon,
Családi idill...
*
Arcsimogató
A viharos széltömeg.
Kalapot sodor.
Mily
Kellem,
Hátba döf,
Majdhogy főllök,
Kisded szélvihar.
*
Új iskolaév.
Gyerek ezt nem szereti.
Menni de, muszáj.
Ha
Muszáj
Nem nehéz.
Öröm lesz a
Sok-sok csínytevés.
*
Csendben hallgatni
A jó és a halk zenét.
Diszkó dübörög.
Lét
Pihen,
Csendrobaj
Hallik. Csendben,
Zúzza vágy szívem.
*
Holnap? Utána?
Akkor is kell még élni
Ma, biztos kéne?
Mit
Számít,
Hogy halott
Vagy. Legyen még
Sok szülinapod!
*
Lelket roncsolja
Utolsó reményvesztés.
Őrült kacajok.
Egy
Pohár
Méreg, old
Lelki harcot.
Hisztis röhögés.
*
Lélekben, csendben,
Utolsó reményvesztés.
Hangos kacagás?
Csend
Honol
Lelkemben,
Mérget iszom,
Jó lét! Ha ha ha!!!
Vecsés, 2017. augusztus 15. ? Szabadka, 2017. augusztus 20. ? Kustra Ferenc ? Íródott: oximoronban. A haikukat én írtam, alá az apeva csokrot, szerző és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit. A csokor címe: ,,Gyönyörű élet? meghalni jobb!??
Öröm ködfátyol
Ereszkedik a szemre!
Halálos ágyon.
Bús
Öröm
Életem.
A nászágyam
Langyos koporsó.
*
A sárban, porban
Élni! Még retkes ól sincs.
Ó, édes otthon?
Mily?
Meleg
Családi
Lak. Egyedül,
Fagyos híd alatt.
*
Remény, csak beles?
Itt nem lesz honfoglalás!
Nincsen már fényem?
Gyér
Remény
Csillan. Nem
Adom hazám!
Harc? Elfáradtam...
*
Bátor szívemben,
Halkan dúdol, gyávaság.
Az erősebb győz!
Lép,
Gyáva
Bátorság,
Hajtja. Párbaj
Üres fegyverrel.
*
Borúra derű,
A léleknek nyugalom.
Vita, nem csitul.
Jó
reggelt!
Száll pofon.
Könnyes szemmel
Nevetve lelép...
*
Esti mindenség
Boldogságot sugároz.
Nagy veszekedés!
Szó,
Szót vált,
Derűt szít.
Egy-két pofon,
Családi idill...
*
Arcsimogató
A viharos széltömeg.
Kalapot sodor.
Mily
Kellem,
Hátba döf,
Majdhogy főllök,
Kisded szélvihar.
*
Új iskolaév.
Gyerek ezt nem szereti.
Menni de, muszáj.
Ha
Muszáj
Nem nehéz.
Öröm lesz a
Sok-sok csínytevés.
*
Csendben hallgatni
A jó és a halk zenét.
Diszkó dübörög.
Lét
Pihen,
Csendrobaj
Hallik. Csendben,
Zúzza vágy szívem.
*
Holnap? Utána?
Akkor is kell még élni
Ma, biztos kéne?
Mit
Számít,
Hogy halott
Vagy. Legyen még
Sok szülinapod!
*
Lelket roncsolja
Utolsó reményvesztés.
Őrült kacajok.
Egy
Pohár
Méreg, old
Lelki harcot.
Hisztis röhögés.
*
Lélekben, csendben,
Utolsó reményvesztés.
Hangos kacagás?
Csend
Honol
Lelkemben,
Mérget iszom,
Jó lét! Ha ha ha!!!
Vecsés, 2017. augusztus 15. ? Szabadka, 2017. augusztus 20. ? Kustra Ferenc ? Íródott: oximoronban. A haikukat én írtam, alá az apeva csokrot, szerző és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit. A csokor címe: ,,Gyönyörű élet? meghalni jobb!??
Az élet nehézségeiről, a családról, TANQ- ban írt a szerzőpáros?
Hóesésben mulat
A család apraja, nagyja?
Újabb születésnap.
Tél volt, esett és havazott,
Ő tartott, születésnapot.
*
Legény, ismeretlen,
De udvarias, jó táncos.
Kapcsolat indulhat?
Akkor még nem is ismertem,
Táncra kért és beszélt velem.
*
Kapcsolat elmélyült,
Szív, nagyon hallatta hangját.
Közös, időtöltés.
Így kezdődött a szerelem,
Együtt, nap, mint nap szüntelen.
*
Egész jól alakult,
Tudták, hogy egy egész? két fél.
Felek, egybeforrtak.
Más a vége nem lehetett,
Végül házasság köttetett.
*
A szív és a lélek
Is egybevágyott! Úgy is lett!
Életkötelék, kész!
Örök fogadalmat tettünk,
Igaz szerelembe hittünk.
*
Élettavasz bimbó
Kirügyezett, virággá lett!
Kezdő, szaporodás!
Évfordulóra ajándék,
Egy kislány, az már nem játék.
*
Gyermek nevelése,
Nagy feladat, sőt életcél.
Szépen cseperedett.
Szeretettel elhalmoztuk,
Az időt rá nem sajnáltuk.
*
Nehézségek folyton
Előkerülnek! Problémák?
Hit és a bizalom!
Nem volt túl pompás életünk,
Viszont a hit megvolt bennünk.
*
Újabb rügyfakadás?
Nő a második szirom is!
Már dupla boldogság.
Hét év után, jött a hatvány,
Született még egy kicsi lány.
*
Mélyült együttérzés
Segítette a napokat.
Hit, béke, szeretet.
Szeretet, boldogság s béke,
Volt minden napnak a vége.
*
Néha, leesett egy
Tányér és csúnyán összetört?
Reccsenés hang? elmúlt.
Szóváltás is előfordult,
De a tisztelet nem csorbult.
*
Virágkezdeményből
Nagyszerű, két virágszál lett!
Boldogság, mosolyog.
A két lány felcseperedett,
Büszkeségünk, növekedett.
*
Virágszál felnőtt már.
Jelezte, rügyet fakadna?
Új cserépbe vágyott.
Idősebb lányunk meglepett,
Mert esküvőt rebesgetett.
*
Új cserép elkészült,
Átköltözés-munka indult.
Családi intézés.
Készen állt a menyegzőre,
Apjával ment esküvőre.
*
Időjárás, másul?
Egyszer, mindennek vége van!
Még békés létnek is.
Béke s nyugalom, elvesztek,
Szüleim lebetegedtek.
*
Változnak az idők
És változnak a helyzetek.
Nagy átvariálás!
Hozzánk költöztek mindketten,
Így könnyebben segíthettem.
*
Már minden feléled,
Új reményben, új az öröm.
Gólya már kelepel.
Gólyahírt hozott a vejünk,
Jókedvtől tágra nyílt szemünk.
*
Azúrkék odafönt
A kék ég! Madárcsicsergés?
Rügyek, pattanóak.
Mindannyiunk örömére,
Ami nőt ötszörösére.
*
A papuska gólya
Fönt kelepel a kéményen.
Új híreket ad le.
Fiú unokánk született,
Kapott is sok szeretetet.
*
Gólyapár már megjött,
Régi fészkét felújítja.
Újulás a kezdet.
Apja, anyja szeme fénye,
A mi szívünk tüneménye.
*
Idő, lassan elment,
Változás kitört, mint vihar?
Nem minden új, jó is?
Mint perc, hat év tovasuhant,
Egy pillanat...sorsfordulat.
*
Baj, csak úgy történik!
Segítségkérés folyamat.
Rikoltó sziréna.
A mentőkocsi vijjogott...
Orvos tudomány megbukott.
*
A csendet megtörő
Villámlás, a réten lecsap.
Egy kiégett fűfolt?
Mint villám a derűs égből,
Csapás hullott rám az égből.
*
A napfénynek tánca,
Tó tükrén? megszűnt csillogni!
Felhő, szomorún sír?
Szívem párját elvesztettem,
Gyászba borult az életem.
Szabadka, 2017. április 13. - Jurisin (Szőke) Margit --- Vecsés, 2017. április 22. - A vers, az én önéletrajzi írásom! A HIAQ -kat elé, szerző- és poétatársam Kustra Ferenc írta.
Hóesésben mulat
A család apraja, nagyja?
Újabb születésnap.
Tél volt, esett és havazott,
Ő tartott, születésnapot.
*
Legény, ismeretlen,
De udvarias, jó táncos.
Kapcsolat indulhat?
Akkor még nem is ismertem,
Táncra kért és beszélt velem.
*
Kapcsolat elmélyült,
Szív, nagyon hallatta hangját.
Közös, időtöltés.
Így kezdődött a szerelem,
Együtt, nap, mint nap szüntelen.
*
Egész jól alakult,
Tudták, hogy egy egész? két fél.
Felek, egybeforrtak.
Más a vége nem lehetett,
Végül házasság köttetett.
*
A szív és a lélek
Is egybevágyott! Úgy is lett!
Életkötelék, kész!
Örök fogadalmat tettünk,
Igaz szerelembe hittünk.
*
Élettavasz bimbó
Kirügyezett, virággá lett!
Kezdő, szaporodás!
Évfordulóra ajándék,
Egy kislány, az már nem játék.
*
Gyermek nevelése,
Nagy feladat, sőt életcél.
Szépen cseperedett.
Szeretettel elhalmoztuk,
Az időt rá nem sajnáltuk.
*
Nehézségek folyton
Előkerülnek! Problémák?
Hit és a bizalom!
Nem volt túl pompás életünk,
Viszont a hit megvolt bennünk.
*
Újabb rügyfakadás?
Nő a második szirom is!
Már dupla boldogság.
Hét év után, jött a hatvány,
Született még egy kicsi lány.
*
Mélyült együttérzés
Segítette a napokat.
Hit, béke, szeretet.
Szeretet, boldogság s béke,
Volt minden napnak a vége.
*
Néha, leesett egy
Tányér és csúnyán összetört?
Reccsenés hang? elmúlt.
Szóváltás is előfordult,
De a tisztelet nem csorbult.
*
Virágkezdeményből
Nagyszerű, két virágszál lett!
Boldogság, mosolyog.
A két lány felcseperedett,
Büszkeségünk, növekedett.
*
Virágszál felnőtt már.
Jelezte, rügyet fakadna?
Új cserépbe vágyott.
Idősebb lányunk meglepett,
Mert esküvőt rebesgetett.
*
Új cserép elkészült,
Átköltözés-munka indult.
Családi intézés.
Készen állt a menyegzőre,
Apjával ment esküvőre.
*
Időjárás, másul?
Egyszer, mindennek vége van!
Még békés létnek is.
Béke s nyugalom, elvesztek,
Szüleim lebetegedtek.
*
Változnak az idők
És változnak a helyzetek.
Nagy átvariálás!
Hozzánk költöztek mindketten,
Így könnyebben segíthettem.
*
Már minden feléled,
Új reményben, új az öröm.
Gólya már kelepel.
Gólyahírt hozott a vejünk,
Jókedvtől tágra nyílt szemünk.
*
Azúrkék odafönt
A kék ég! Madárcsicsergés?
Rügyek, pattanóak.
Mindannyiunk örömére,
Ami nőt ötszörösére.
*
A papuska gólya
Fönt kelepel a kéményen.
Új híreket ad le.
Fiú unokánk született,
Kapott is sok szeretetet.
*
Gólyapár már megjött,
Régi fészkét felújítja.
Újulás a kezdet.
Apja, anyja szeme fénye,
A mi szívünk tüneménye.
*
Idő, lassan elment,
Változás kitört, mint vihar?
Nem minden új, jó is?
Mint perc, hat év tovasuhant,
Egy pillanat...sorsfordulat.
*
Baj, csak úgy történik!
Segítségkérés folyamat.
Rikoltó sziréna.
A mentőkocsi vijjogott...
Orvos tudomány megbukott.
*
A csendet megtörő
Villámlás, a réten lecsap.
Egy kiégett fűfolt?
Mint villám a derűs égből,
Csapás hullott rám az égből.
*
A napfénynek tánca,
Tó tükrén? megszűnt csillogni!
Felhő, szomorún sír?
Szívem párját elvesztettem,
Gyászba borult az életem.
Szabadka, 2017. április 13. - Jurisin (Szőke) Margit --- Vecsés, 2017. április 22. - A vers, az én önéletrajzi írásom! A HIAQ -kat elé, szerző- és poétatársam Kustra Ferenc írta.
(Bokorrím)
Egyszer majd, én is átélem a halál titkát?
Ember, mikor elfoglalja az örök sírját.
Be is fogom lakni, mint egy medve a vackát.
A
Halál
Értem is
Eljön egyszer.
Megfejtem titkát...?
*
(3 soros-zárttükrős)
Bizony van, hogy fránya halál a legszebb,
Ha körülmény lehető legelegebb?
Bizony van, hogy fránya halál a legszebb.
A
Halál
Megváltó,
Ha az élet
Már élhetetlen.
*
(10 szavas)
Halál van, hogy szenvedés, a kínok kínja!
Kinek ily? sorsa?
Van
Kinek
Kivárni
Kín a halált.
Kinek mi sorsa...
*
Életemben mindig lánglelkű zápor verte a hátam,
A bársony finom éjszaka, csendben kerülte a házam?
Életemben a vágyam, vad vörös lánggal folyvást látszott,
De a teljesületlenül üres ágyban, mállás látszott.
Sok
Vágyam
Bennszorult.
Átvirrasztott,
Magányos éjben.
*
Életem, tüzesen forró életcsókkal soha nem lepett meg,
Gyötrő vihara, folyvást tarolta létem, nem átmenetileg.
Mit
Vágytam,
Híján volt.
Létem silány,
Csupasz virágszál.
*
(3 soros-zárttükrős)
Ezüstös mosollyal kacsint, felhősödött hold matt-fényes udvara,
Semmivé tűnik, ha felhő eltakarja, szép ezüstős alakja?
Ezüstös mosollyal kacsint, felhősödött hold matt-fényes udvara,
Vecsés, 2010. június 1. ? Szabadka, 2018. július 16. ?Kustra Ferenc ? Az alapokat én írtam, alájuk az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. Az apevák címe: ??Kinek mi a sorsa...??
Egyszer majd, én is átélem a halál titkát?
Ember, mikor elfoglalja az örök sírját.
Be is fogom lakni, mint egy medve a vackát.
A
Halál
Értem is
Eljön egyszer.
Megfejtem titkát...?
*
(3 soros-zárttükrős)
Bizony van, hogy fránya halál a legszebb,
Ha körülmény lehető legelegebb?
Bizony van, hogy fránya halál a legszebb.
A
Halál
Megváltó,
Ha az élet
Már élhetetlen.
*
(10 szavas)
Halál van, hogy szenvedés, a kínok kínja!
Kinek ily? sorsa?
Van
Kinek
Kivárni
Kín a halált.
Kinek mi sorsa...
*
Életemben mindig lánglelkű zápor verte a hátam,
A bársony finom éjszaka, csendben kerülte a házam?
Életemben a vágyam, vad vörös lánggal folyvást látszott,
De a teljesületlenül üres ágyban, mállás látszott.
Sok
Vágyam
Bennszorult.
Átvirrasztott,
Magányos éjben.
*
Életem, tüzesen forró életcsókkal soha nem lepett meg,
Gyötrő vihara, folyvást tarolta létem, nem átmenetileg.
Mit
Vágytam,
Híján volt.
Létem silány,
Csupasz virágszál.
*
(3 soros-zárttükrős)
Ezüstös mosollyal kacsint, felhősödött hold matt-fényes udvara,
Semmivé tűnik, ha felhő eltakarja, szép ezüstős alakja?
Ezüstös mosollyal kacsint, felhősödött hold matt-fényes udvara,
Vecsés, 2010. június 1. ? Szabadka, 2018. július 16. ?Kustra Ferenc ? Az alapokat én írtam, alájuk az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. Az apevák címe: ??Kinek mi a sorsa...??
Zaj ömlik velem a sírkert a csöndjébe,
Kedvesem, jöttem, mert Te itt laksz örökre…
Anyám te is, távoztatok mindörökre.
Sírás, hüppögés, neszezés, halk mondatok,
Fütyülnek a közelben menő vonatok...
Valaki hangosan jajdult is, belerúgott a síremlékbe,
Fáj neki, de hangosan átkozódni nem mer… könny a szemébe…
*
(3 soros-zárttükrös)
Halottak napján a kis gyertyafények, mint őrtüzek hajladoznak.
Körbenézek, mindenfelé ez van, földi-szép csillagnak látszanak.
Halottak napján a kis gyertyafények, mint őrtüzek hajladoznak.
Itt járok egyedül, a temetőben, kezemben gyertya és virág,
Messze vagy, ott nyugovóra tértél, elválaszt tőlem a másvilág.
Itt járok egyedül, a temetőben, kezemben gyertya és virág,
Látom a sírodnál már voltak és virágokat tettek,
De én nem tudom, a könnyei talán mind szívből jöttek?
Látom a sírodnál már voltak és virágokat tettek,
*
Megint eltelt egy év, nélküled voltam a földi létbe,
Emlékeim meg csak föltolulnak, de majd' egy végtébe.
Kezd csöpögni az eső, igen felhős az ég alja,
El is megyek haza, különben jön, ronggyá-ázása.
(Septolet)
Isten veletek,
Lassan hazamegyek,
Útközben merengek,
Egyedül ténfergek…
Célt, már nem érek!
Kérek,
Félek…
Vecsés, 2020. május 3. – Kustra Ferenc
Kedvesem, jöttem, mert Te itt laksz örökre…
Anyám te is, távoztatok mindörökre.
Sírás, hüppögés, neszezés, halk mondatok,
Fütyülnek a közelben menő vonatok...
Valaki hangosan jajdult is, belerúgott a síremlékbe,
Fáj neki, de hangosan átkozódni nem mer… könny a szemébe…
*
(3 soros-zárttükrös)
Halottak napján a kis gyertyafények, mint őrtüzek hajladoznak.
Körbenézek, mindenfelé ez van, földi-szép csillagnak látszanak.
Halottak napján a kis gyertyafények, mint őrtüzek hajladoznak.
Itt járok egyedül, a temetőben, kezemben gyertya és virág,
Messze vagy, ott nyugovóra tértél, elválaszt tőlem a másvilág.
Itt járok egyedül, a temetőben, kezemben gyertya és virág,
Látom a sírodnál már voltak és virágokat tettek,
De én nem tudom, a könnyei talán mind szívből jöttek?
Látom a sírodnál már voltak és virágokat tettek,
*
Megint eltelt egy év, nélküled voltam a földi létbe,
Emlékeim meg csak föltolulnak, de majd' egy végtébe.
Kezd csöpögni az eső, igen felhős az ég alja,
El is megyek haza, különben jön, ronggyá-ázása.
(Septolet)
Isten veletek,
Lassan hazamegyek,
Útközben merengek,
Egyedül ténfergek…
Célt, már nem érek!
Kérek,
Félek…
Vecsés, 2020. május 3. – Kustra Ferenc
A halottaink? ismeretlen ismerős? Versben és haikuban?
Vajon élek, mint ki, mindent feladott már?
Vagy, mint ki nem tudja, a halál erre jár?
Úgy élek én, mint ki, őt nagy szívvel várja?
Nem hiszem! Életnek ő nem ajándéka!
De nála van és ő borítja életre fekete leplet,
Van, ki addig sem találta életében ha, fényt keresett.
Az életben ne hagy nyomot, de kiléptet abból,
Nem lehet kilépni az állandó árnyékából.
Nem lehet menekülni kígyós pillantásától.
De jöhet, ha ideér, nincs tovább csak egy utazás,
Mint, egy régi ismerős. Akinek lesz megbocsátás?
És egy fázós hajnalon tiedé lesz a megnyugvás.
Biztosan tudom, a halál egy nagy kárörvendő,
Mert, ő aztán tudja, nem lesz munkanélküli ő?
Munkáját ellátja, nem rúgják ki, ő nagymenő.
*
Aratás folyvást.
Nem vár augusztusra!
Csak jön és kaszál.
*
Van, hogy mellévág,
Újra suhint? korrigál.
Munkát szereti.
*
Fölényeskedik?
Gyengül, kire szemet vet.
Út vége: gödör.
*
Ti régi őseink, ó, ti öregek,
Emlékszik rátok a család, a gyerek!
Voltak veletek oly' szép nyarak,
Nagy téli havak is akadtak.
Ó, ti régi öregek, ti hiányzó őseink,
A régen-múlt időktől Ti... a mi nagy titkaink.
Sokat szenvedhettetek, majd jött a halál,
És ha, az idő lejárt? ő csak jön? kaszál.
Ti valamiben biztos, hogy hittetek,
Nekünk olyan sokat teremtettetek.
Hogy mi legyünk, Ti, ezért is éltetek.
*
Szeretteimet
Is elérte suhintás.
Kispadon sírás.
*
Ülök a kispadon, nézem a gyertya, lanyhuló lángját,
Magamban felsorolom, cudar életem minden mocskát?
Fázok! Érzem ősznek erősödő, hűvös hozadékát...
Ők odaát, vajh? boldogok-e?
Rám, néha vajon, gondolnak-e?
Szeretem őket... ők érzik-e?
Most hazamegyek, és nem félek,
Bízok, hogy jövőre még élek.
Akkor megint kijövök, hozok szép koszorút,
Amivel kifejezem a bennem élő bút?
Vecsés, 2015. november 7. ? Kustra Ferenc
Vajon élek, mint ki, mindent feladott már?
Vagy, mint ki nem tudja, a halál erre jár?
Úgy élek én, mint ki, őt nagy szívvel várja?
Nem hiszem! Életnek ő nem ajándéka!
De nála van és ő borítja életre fekete leplet,
Van, ki addig sem találta életében ha, fényt keresett.
Az életben ne hagy nyomot, de kiléptet abból,
Nem lehet kilépni az állandó árnyékából.
Nem lehet menekülni kígyós pillantásától.
De jöhet, ha ideér, nincs tovább csak egy utazás,
Mint, egy régi ismerős. Akinek lesz megbocsátás?
És egy fázós hajnalon tiedé lesz a megnyugvás.
Biztosan tudom, a halál egy nagy kárörvendő,
Mert, ő aztán tudja, nem lesz munkanélküli ő?
Munkáját ellátja, nem rúgják ki, ő nagymenő.
*
Aratás folyvást.
Nem vár augusztusra!
Csak jön és kaszál.
*
Van, hogy mellévág,
Újra suhint? korrigál.
Munkát szereti.
*
Fölényeskedik?
Gyengül, kire szemet vet.
Út vége: gödör.
*
Ti régi őseink, ó, ti öregek,
Emlékszik rátok a család, a gyerek!
Voltak veletek oly' szép nyarak,
Nagy téli havak is akadtak.
Ó, ti régi öregek, ti hiányzó őseink,
A régen-múlt időktől Ti... a mi nagy titkaink.
Sokat szenvedhettetek, majd jött a halál,
És ha, az idő lejárt? ő csak jön? kaszál.
Ti valamiben biztos, hogy hittetek,
Nekünk olyan sokat teremtettetek.
Hogy mi legyünk, Ti, ezért is éltetek.
*
Szeretteimet
Is elérte suhintás.
Kispadon sírás.
*
Ülök a kispadon, nézem a gyertya, lanyhuló lángját,
Magamban felsorolom, cudar életem minden mocskát?
Fázok! Érzem ősznek erősödő, hűvös hozadékát...
Ők odaát, vajh? boldogok-e?
Rám, néha vajon, gondolnak-e?
Szeretem őket... ők érzik-e?
Most hazamegyek, és nem félek,
Bízok, hogy jövőre még élek.
Akkor megint kijövök, hozok szép koszorút,
Amivel kifejezem a bennem élő bút?
Vecsés, 2015. november 7. ? Kustra Ferenc
Kirándult a vihar is, kutyafuttában?
(3 soros-zárttürös)
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.
(10 szavas)
Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette őket.
*
A felhősödés hirtelen elkezdődött,
Magasban a sok esőfelhő előjött?
A felhősödés hirtelen elkezdődött.
Váratlanul az égen sötét, morc felhők gyülekeztek,
Gomolyogtak, tekintetükkel fenyegettek.
*
(bokorrímes)
Szél is oly' hirtelen kezdődött, alacsony-repülésben támadta erdőt,
Az eddig szinte napozva hervadó levelek, fellármázták lomberdőt.
Az első szélroham, biztos csak tartalékból volt, egyeztették teendőt.
(Haiku)
Szél kerekedett,
Fújt, segítségért dudált.
Felsírt az erdő...
*
Aztán gyorsan ideért a már rendesen kiképzett szélroham,
Ez már mély-repülésben támadta a földet, rohant, boldogan...
Tépte a lombokat, mintha haragudna, ez volt... szuronyroham.
Szélvihar tombolt,
Mindent magával sodort.
Földön, tört lombok.
*
Mi meg csak ültünk egy sátorban és fogtuk, szél, ne vigye,
Közben imádkoztunk, legyen ennek vége, de ízibe.
Mikor lesz vége...?
Kértük, reméltük... legott!
Elfáradt kezek.
*
Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment,
Szerencsére nem lett kárunk, ő meg már tovább nem hergelt...
Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment.
Hittük, végünk... ám, ahogy jött, eltűnt,
Szerencsénkre, kárt nem szenvedtünk.
*
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.
Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette öket.
Minden él, virul,
Ám lassan elcsitul,
Az ősz ránk simul.
Vecsés, 2017. október 1. Szabadka, 2018. szeptember 16. ? Kustra Ferenc ? A verset és a 3 soros-zárttükrös- öket én írtam, alájuk a 10 szavasokat és a senrjú -kat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyesének címe: ?Ősznek fénye?
(3 soros-zárttürös)
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.
(10 szavas)
Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette őket.
*
A felhősödés hirtelen elkezdődött,
Magasban a sok esőfelhő előjött?
A felhősödés hirtelen elkezdődött.
Váratlanul az égen sötét, morc felhők gyülekeztek,
Gomolyogtak, tekintetükkel fenyegettek.
*
(bokorrímes)
Szél is oly' hirtelen kezdődött, alacsony-repülésben támadta erdőt,
Az eddig szinte napozva hervadó levelek, fellármázták lomberdőt.
Az első szélroham, biztos csak tartalékból volt, egyeztették teendőt.
(Haiku)
Szél kerekedett,
Fújt, segítségért dudált.
Felsírt az erdő...
*
Aztán gyorsan ideért a már rendesen kiképzett szélroham,
Ez már mély-repülésben támadta a földet, rohant, boldogan...
Tépte a lombokat, mintha haragudna, ez volt... szuronyroham.
Szélvihar tombolt,
Mindent magával sodort.
Földön, tört lombok.
*
Mi meg csak ültünk egy sátorban és fogtuk, szél, ne vigye,
Közben imádkoztunk, legyen ennek vége, de ízibe.
Mikor lesz vége...?
Kértük, reméltük... legott!
Elfáradt kezek.
*
Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment,
Szerencsére nem lett kárunk, ő meg már tovább nem hergelt...
Aztán hirtelen eltűntek a felhők, vihar is elment.
Hittük, végünk... ám, ahogy jött, eltűnt,
Szerencsénkre, kárt nem szenvedtünk.
*
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek,
Napsütés, nyárias ízt vitt a lombokba? éltek a levelek.
Az őszi napsütésben álmosan susogtak a falevelek.
Ősznek fénye fürdette a faleveleket,
Nyár nedűje még éltette öket.
Minden él, virul,
Ám lassan elcsitul,
Az ősz ránk simul.
Vecsés, 2017. október 1. Szabadka, 2018. szeptember 16. ? Kustra Ferenc ? A verset és a 3 soros-zárttükrös- öket én írtam, alájuk a 10 szavasokat és a senrjú -kat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyesének címe: ?Ősznek fénye?
Őszből a télbe? a tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros.
Napsütés ragyog,
Szélhárfán, dallam csendül.
Fázós hajnalok.
Faágakon szél zenél,
Múlt szerelemről mesél.
*
Sárga avarba
Belehalt a jó idő!
Nagyúr a múlás.
Didereg szívem, lelkem,
Hiányzik a szerelem.
*
A hűvös szélben
Keringőznek, levelek.
Ez, utolsó tánc!
Így ősz vége idején,
Elmúlás szívet emészt.
*
Levél, csak zizeg,
Esőcseppek gurulnak.
Lassan tar ágak.
Felhőkönnyek hullanak,
Emlékek nem fakulnak.
*
Idő, ködfátylat
Tereget mindenhová.
Tejfehér semmi.
Hitet veszteni vétek,
Míg az érzések élnek.
*
Néma kerítés
Öleli ködfoltokat.
Elbujt végtelen.
Teszem kezem kezedbe,
Ölelj, végy védelmedbe.
*
Télen a köd is
Átszitál a fasoron.
Kár, nagyon is kár?
Kérek csókot szememre,
Dalol szívem keblemben.
*
Üvöltő vihar,
Belefúj a kéménybe.
Kandalló köhög.
Súgod fülembe: Ne félj!
Mond, kérlek, mi bánt?- mesélj.
*
Párás időben
Hallgatag a szél csendje.
Hajnal zúzmarás?
Ha az ősz már telet vár,
Utolsó tangó még jár.
Szép hófehérség,
Olyan, mint egy takaró.
Zengő jégcsapok.
Tovatűnt őszi varázs,
Érkezik a nagy fagyás.
*
Erdőre borult,
Vastag a hótakaró.
Napmeleg, hideg.
Ha befed mindent a hó,
Szívem nem lesz oly bohó.
*
Rideg és fagyos,
Földön halódó szirom.
Virágról hullott.
Tovaszállt minden álmom,
Nem is éltem... sajnálom!
Vecsés, 2017. augusztus 13. ? Szabadka, 2017. augusztus 18. ? Kustra Ferenc ? A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe:?Tovaszállt minden álmom!?
Napsütés ragyog,
Szélhárfán, dallam csendül.
Fázós hajnalok.
Faágakon szél zenél,
Múlt szerelemről mesél.
*
Sárga avarba
Belehalt a jó idő!
Nagyúr a múlás.
Didereg szívem, lelkem,
Hiányzik a szerelem.
*
A hűvös szélben
Keringőznek, levelek.
Ez, utolsó tánc!
Így ősz vége idején,
Elmúlás szívet emészt.
*
Levél, csak zizeg,
Esőcseppek gurulnak.
Lassan tar ágak.
Felhőkönnyek hullanak,
Emlékek nem fakulnak.
*
Idő, ködfátylat
Tereget mindenhová.
Tejfehér semmi.
Hitet veszteni vétek,
Míg az érzések élnek.
*
Néma kerítés
Öleli ködfoltokat.
Elbujt végtelen.
Teszem kezem kezedbe,
Ölelj, végy védelmedbe.
*
Télen a köd is
Átszitál a fasoron.
Kár, nagyon is kár?
Kérek csókot szememre,
Dalol szívem keblemben.
*
Üvöltő vihar,
Belefúj a kéménybe.
Kandalló köhög.
Súgod fülembe: Ne félj!
Mond, kérlek, mi bánt?- mesélj.
*
Párás időben
Hallgatag a szél csendje.
Hajnal zúzmarás?
Ha az ősz már telet vár,
Utolsó tangó még jár.
Szép hófehérség,
Olyan, mint egy takaró.
Zengő jégcsapok.
Tovatűnt őszi varázs,
Érkezik a nagy fagyás.
*
Erdőre borult,
Vastag a hótakaró.
Napmeleg, hideg.
Ha befed mindent a hó,
Szívem nem lesz oly bohó.
*
Rideg és fagyos,
Földön halódó szirom.
Virágról hullott.
Tovaszállt minden álmom,
Nem is éltem... sajnálom!
Vecsés, 2017. augusztus 13. ? Szabadka, 2017. augusztus 18. ? Kustra Ferenc ? A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe:?Tovaszállt minden álmom!?
Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.
Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.
Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.
A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.
Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.
Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.
Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.
Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.
Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.
Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.
Rikító színes a kakadunk,
Tán? a legfeltűnőbb madarunk.
Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.
Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.
Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.
Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh? béka lesz ő nem tintahal.
Veszélyes húsevő; piranha,
Biz? mindent lerág, tövig, csontra.
Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.
Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.
Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.
Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.
Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.
Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.
Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.
Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.
Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.
Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.
Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.
De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.
Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.
Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.
Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.
Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.
Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.
Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.
Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.
Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!
Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.
Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.
A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.
Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.
Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.
Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.
Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.
Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.
Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.
Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.
Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.
Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.
Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.
Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.
Vecsés, 1998. december 22. ? Kustra Ferenc
Előre menni, neki is jó.
Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.
Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.
A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.
Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.
Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.
Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.
Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.
Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.
Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.
Rikító színes a kakadunk,
Tán? a legfeltűnőbb madarunk.
Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.
Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.
Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.
Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh? béka lesz ő nem tintahal.
Veszélyes húsevő; piranha,
Biz? mindent lerág, tövig, csontra.
Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.
Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.
Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.
Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.
Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.
Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.
Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.
Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.
Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.
Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.
Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.
De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.
Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.
Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.
Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.
Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.
Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.
Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.
Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.
Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!
Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.
Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.
A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.
Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.
Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.
Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.
Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.
Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.
Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.
Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.
Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.
Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.
Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.
Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.
Vecsés, 1998. december 22. ? Kustra Ferenc
A sötétség? oly? nagyon mohó,
Elnyeli a fényt? így nem bohó.
A sötétség? több mint az árnyék,
Nem érdekli? fény hiány fájjék.
Sötétnek is vannak árnyai,
Életnek is fájó pontjai.
Sötétben nem látjuk a rosszat,
Csukott szemmel álmodunk jókat!
Vecsés, 2003. június 14. ? Kustra Ferenc
Elnyeli a fényt? így nem bohó.
A sötétség? több mint az árnyék,
Nem érdekli? fény hiány fájjék.
Sötétnek is vannak árnyai,
Életnek is fájó pontjai.
Sötétben nem látjuk a rosszat,
Csukott szemmel álmodunk jókat!
Vecsés, 2003. június 14. ? Kustra Ferenc
A tenger hullámai nem csitulnak
Szelek óriási nagyot korbácsolnak.
Készültünk, védelemre, intézkedtünk.
Más kezében sorsunk, van-e Istenünk?
Gyömrő, 2003. április 24. ? Kustra Ferenc
Szelek óriási nagyot korbácsolnak.
Készültünk, védelemre, intézkedtünk.
Más kezében sorsunk, van-e Istenünk?
Gyömrő, 2003. április 24. ? Kustra Ferenc
(3 soros-zárttükrös)
Itt vagyok a temetőben és az avarban térdelek,
Előre nagyon lassan, hittel tele, vizesen megyek?
Itt vagyok a temetőben és az avarban térdelek.
Bánat és ízületi fájdalom,
Halottaimhoz már nagyon vágyom.
Így járom körbe a sírjaikat,
És képviselem, hmm? a sarjaikat.
(anaforás, dupla belső rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Mai modern világban, sokan nem mennek temetőbe, őseikhez,
Mai modern világban, sokan nem is hasonlítanak őseikhez?
Mai modern világban, sokan nem mennek temetőbe, őseikhez..
(anaforás, belső rímes, halmazrímes)
Novemberi köd, nyálkás önmagával, mindent eláztat,
Novemberi köd, most kezd még leszállni, hideg és áztat.
Novemberi köd, mindent bevizez és szellőben fáztat.
Novemberi köd, most még hagyja, megtaláljam sírokat,
Novemberi köd, most hagyja, hogy látogassam lakókat!
Látom, hogy gyenge szellő hajlítgatja a pici, gyertyalángokat,
Az estére lezúduló köd, majd vehemensen oltja lángokat?
Én is ki akarnék még rakni mindenhol több, égő mécseseket,
Őseimmel meg is kén? beszélni, az egy évi történéseket?
(3 soros-zárttükrös)
Nadrágom és hátam igen vizes, de nem tántorodok,
Körbejárom térden őseimet, lassan körbejárok?
Nadrágon és hátam igen vizes, de nem tántorodok.
Szeretetteljes gondolataimat továbbra is megtartom,
Mély hitben, térden állva lassan haladok? én vizes avarom?
Szeretetteljes gondolataimat továbbra is megtartom.
Vecsés, 2020. október 18. ? Kustra Ferenc
Itt vagyok a temetőben és az avarban térdelek,
Előre nagyon lassan, hittel tele, vizesen megyek?
Itt vagyok a temetőben és az avarban térdelek.
Bánat és ízületi fájdalom,
Halottaimhoz már nagyon vágyom.
Így járom körbe a sírjaikat,
És képviselem, hmm? a sarjaikat.
(anaforás, dupla belső rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Mai modern világban, sokan nem mennek temetőbe, őseikhez,
Mai modern világban, sokan nem is hasonlítanak őseikhez?
Mai modern világban, sokan nem mennek temetőbe, őseikhez..
(anaforás, belső rímes, halmazrímes)
Novemberi köd, nyálkás önmagával, mindent eláztat,
Novemberi köd, most kezd még leszállni, hideg és áztat.
Novemberi köd, mindent bevizez és szellőben fáztat.
Novemberi köd, most még hagyja, megtaláljam sírokat,
Novemberi köd, most hagyja, hogy látogassam lakókat!
Látom, hogy gyenge szellő hajlítgatja a pici, gyertyalángokat,
Az estére lezúduló köd, majd vehemensen oltja lángokat?
Én is ki akarnék még rakni mindenhol több, égő mécseseket,
Őseimmel meg is kén? beszélni, az egy évi történéseket?
(3 soros-zárttükrös)
Nadrágom és hátam igen vizes, de nem tántorodok,
Körbejárom térden őseimet, lassan körbejárok?
Nadrágon és hátam igen vizes, de nem tántorodok.
Szeretetteljes gondolataimat továbbra is megtartom,
Mély hitben, térden állva lassan haladok? én vizes avarom?
Szeretetteljes gondolataimat továbbra is megtartom.
Vecsés, 2020. október 18. ? Kustra Ferenc
Halottak napja.
Meghalt a biztos remény.
Temető. Mécses.
*
Míg sírhant nedves,
Gyászidő is szükséges.
A gyász is véges?
*
Még sírhant nedves.
Szárad! Gyászidő letelt?
Sír gyorsan szárad.
*
Sírhant nem nedves.
Száradt! Gyászidő elmúlt?
Élet megy tovább.
*
Száraz sírhalom,
Özvegy meg locsolgatja.
Könnye kiszáradt.
*
Száraz sírhalom.
Múlik lassan az idő?
Magány erősebb.
*
Viráglocsolás,
Temetői csend ölel.
Halk szélfuvallat.
*
Percek, oly? némák,
Kéz nyugszik, szív zakatol.
Üresség kitölt.
*
Percek is múlnak.
Szívben fájdalom lüktet.
Hengerel, bánat.
*
Virág is szárad.
A bánat hegyét mászod.
Nem kell teteje.
*
Halálfélelem,
Már a múlté, már elmúlt.
Nem ölt. Erősödsz.
*
Tél lesz, egyedül.
Szívedben minden fagyott.
Csalódás fények.
Vecsés, 2015. július 19. ? Kustra Ferenc ? készült: Európai stílusú haikuban?
Meghalt a biztos remény.
Temető. Mécses.
*
Míg sírhant nedves,
Gyászidő is szükséges.
A gyász is véges?
*
Még sírhant nedves.
Szárad! Gyászidő letelt?
Sír gyorsan szárad.
*
Sírhant nem nedves.
Száradt! Gyászidő elmúlt?
Élet megy tovább.
*
Száraz sírhalom,
Özvegy meg locsolgatja.
Könnye kiszáradt.
*
Száraz sírhalom.
Múlik lassan az idő?
Magány erősebb.
*
Viráglocsolás,
Temetői csend ölel.
Halk szélfuvallat.
*
Percek, oly? némák,
Kéz nyugszik, szív zakatol.
Üresség kitölt.
*
Percek is múlnak.
Szívben fájdalom lüktet.
Hengerel, bánat.
*
Virág is szárad.
A bánat hegyét mászod.
Nem kell teteje.
*
Halálfélelem,
Már a múlté, már elmúlt.
Nem ölt. Erősödsz.
*
Tél lesz, egyedül.
Szívedben minden fagyott.
Csalódás fények.
Vecsés, 2015. július 19. ? Kustra Ferenc ? készült: Európai stílusú haikuban?
Európai stílusú Tankában és haikuban
Voltak őseim.
Tőlük van eredetem.
Már árva vagyok.
Gyertyaláng az élet, a fénye iránytű,
Szerintem meg mocskos az élet, egy tetű.
*
Kiket ismertem,
Azokat úgy szerettem.
Emlékként élnek.
*
Halottak napján
Megyek a nyughelyükhöz.
Szeretet gyertya.
*
Voltak őseim.
Tőlük van eredetem.
Már árva vagyok.
Elképzelni sem tudom, milyen ki boldog?
Az én lelkem gúzsba van kötve, csak óg-móg.
*
Kiket ismertem,
Azokat úgy szerettem.
Emlékként élnek.
*
Halottak napján
Megyek a nyughelyükhöz.
Koszorú. Virág.
*
Szétfúj szélroham,
Gyertyák, mécsesek között.
Ég, míg itt vagyunk.
Mint másnak is, vannak kis és nagy vágyaim,
Teszek értük, vagdalkoznak kardlapjaim.
*
Még igazítják
Koszorút. Követ simít.
Fájdalmas búcsú.
*
Hazafelé oly?
Nagy bánat uralkodik.
Élet megy tovább!
*
Egyszer kijövünk
És maradunk itt végleg.
Sors beteljesül.
Mindez kevés, csak a levegőt suhintom,
Üres az életem, nekem nincs megváltóm.
Vecsés, 2014. október 17. ? Kustra Ferenc - A haikuk önálló műnek is megfelelnek, logikai sorrendben vannak. A 4. és 5. sorok folyamatosan olvasva önálló verset alkotnak!
Voltak őseim.
Tőlük van eredetem.
Már árva vagyok.
Gyertyaláng az élet, a fénye iránytű,
Szerintem meg mocskos az élet, egy tetű.
*
Kiket ismertem,
Azokat úgy szerettem.
Emlékként élnek.
*
Halottak napján
Megyek a nyughelyükhöz.
Szeretet gyertya.
*
Voltak őseim.
Tőlük van eredetem.
Már árva vagyok.
Elképzelni sem tudom, milyen ki boldog?
Az én lelkem gúzsba van kötve, csak óg-móg.
*
Kiket ismertem,
Azokat úgy szerettem.
Emlékként élnek.
*
Halottak napján
Megyek a nyughelyükhöz.
Koszorú. Virág.
*
Szétfúj szélroham,
Gyertyák, mécsesek között.
Ég, míg itt vagyunk.
Mint másnak is, vannak kis és nagy vágyaim,
Teszek értük, vagdalkoznak kardlapjaim.
*
Még igazítják
Koszorút. Követ simít.
Fájdalmas búcsú.
*
Hazafelé oly?
Nagy bánat uralkodik.
Élet megy tovább!
*
Egyszer kijövünk
És maradunk itt végleg.
Sors beteljesül.
Mindez kevés, csak a levegőt suhintom,
Üres az életem, nekem nincs megváltóm.
Vecsés, 2014. október 17. ? Kustra Ferenc - A haikuk önálló műnek is megfelelnek, logikai sorrendben vannak. A 4. és 5. sorok folyamatosan olvasva önálló verset alkotnak!
(3 soros-zárttükrös)
Az avarszőnyeg alatt tán? melegszik a hideg hant,
A szomszéd sírnál egy kutya van, néha-néha vakkant?
Az avarszőnyeg alatt tán? melegszik a hideg hant?
(Belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Csendesen érkeztem lépteimmel a sírhoz, a süppedő szőnyegben,
De a testnél én, sokkal előbb itt voltam, az emlékező lélekben.
Drága halottaim velem és bennem élnek, továbbélő? egységben.
Egykor is volt korom-sötétség, de akkor inkább csak éjjel,
Mostanra már állandósult, láthatatlan fekete fénnyel?
Emlékszem, éltetekben rég?... Virultatok szeretet-fénnyel.
Hoztam koszorúkat és mécseseket, kis tartókban,
Hogy szél el ne fújja, lángja legyen mécses tartókban.
Mélyen rátok gondolok, emlékeim nagyon följönnek, föltolulnak,
A szél is föltámad közben és a tetejét sodorja az avarnak.
(Belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Hiányoztok nekem és örökre fogtok is,
Ti életemben csak hozzám tartoztok? csakis?
Hiányoztok nekem és örökre fogtok is.
*
(Septolet)
Elmentetek,
Itt ne
Legyetek??
De nekem,
Nagy hiányérzetem,
Mi segít vágyakozni?
És múltba visszakozni.
*
(Senrjú)
Látom arcotok,
Mosolyotok derűjét.
Emlékvulkánok...
*
(HIAQ)
Még a lelkemben van
Szeretetek nekem... nekem!
Életem, kíséri.
*
Jóra és szépre emlékezek,
Sok újra átélés veletek?
Jóra és szépre emlékezek.
A fránya szél hevesen, nagyon is föltámadt
Erősen söpörné a régies álmomat!
Megyek haza, félek, hogy kiskabátban megfázok,
Útközben rólatok, a lelkemben ábrándozok.
Vecsés, 2015. május 14. ? Kustra Ferenc ? Alloiostrofikus versformában íródott.
Az avarszőnyeg alatt tán? melegszik a hideg hant,
A szomszéd sírnál egy kutya van, néha-néha vakkant?
Az avarszőnyeg alatt tán? melegszik a hideg hant?
(Belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Csendesen érkeztem lépteimmel a sírhoz, a süppedő szőnyegben,
De a testnél én, sokkal előbb itt voltam, az emlékező lélekben.
Drága halottaim velem és bennem élnek, továbbélő? egységben.
Egykor is volt korom-sötétség, de akkor inkább csak éjjel,
Mostanra már állandósult, láthatatlan fekete fénnyel?
Emlékszem, éltetekben rég?... Virultatok szeretet-fénnyel.
Hoztam koszorúkat és mécseseket, kis tartókban,
Hogy szél el ne fújja, lángja legyen mécses tartókban.
Mélyen rátok gondolok, emlékeim nagyon följönnek, föltolulnak,
A szél is föltámad közben és a tetejét sodorja az avarnak.
(Belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Hiányoztok nekem és örökre fogtok is,
Ti életemben csak hozzám tartoztok? csakis?
Hiányoztok nekem és örökre fogtok is.
*
(Septolet)
Elmentetek,
Itt ne
Legyetek??
De nekem,
Nagy hiányérzetem,
Mi segít vágyakozni?
És múltba visszakozni.
*
(Senrjú)
Látom arcotok,
Mosolyotok derűjét.
Emlékvulkánok...
*
(HIAQ)
Még a lelkemben van
Szeretetek nekem... nekem!
Életem, kíséri.
*
Jóra és szépre emlékezek,
Sok újra átélés veletek?
Jóra és szépre emlékezek.
A fránya szél hevesen, nagyon is föltámadt
Erősen söpörné a régies álmomat!
Megyek haza, félek, hogy kiskabátban megfázok,
Útközben rólatok, a lelkemben ábrándozok.
Vecsés, 2015. május 14. ? Kustra Ferenc ? Alloiostrofikus versformában íródott.
HA, MINT MONDJÁK . . .
Ha, mint mondják, mindegyikümk
Számtalanszor reinkarnált,
Egy ezer példát sorolhatnák
Mely szerintem mind bevált.
Hogy merem én állitani
Hogy Káinnál külömb vagyok?
Ki tudja mennyi emberélet
véres nyomaimban sajog?
Nyeregben látom magam
Barbár mongolok között
Íjal, nyíllal, görbe kardal
Ki több csatában hősködött.
Biztos volt egy idö
Mikor ár volt fejemen,
S csalás és lopással
Kerestem a kenyerem.
És talán egy élet melyben
Csaló helyett bohóc vagyok,
Vagy talán egy trubadúr
Ki alul tetüs, felül ragyog.
És miért nem egy lezser élet
Melyben csak juhászkodok?
Egész nap csak szundikálok,
S mosolygok ha rágondolok.
Vagy talán egy őrült
Párnázott cellába zárva,
Hol éjjel-nappal őrjöngök
Kegyelmes halálra várva.
Miért nem tibeti szerzetes
Ki megváltásért fohászkodik
Ima gyöngy az ujjai közt
Ki egész nap cask imádkozik.
Vagy talán egy tudős ki
Egy vén toronyban elvonult,
De kinek a tudománya
Már évek óta elavult.
Épp úgy vagyok e világban
Mint a sürgő világ bennem van.
Már egy ezer maszkot hordottam
Jártam palástban és rongyokban.
Ha, mint mondják, mindegyikümk
Számtalanszor reinkarnált,
Egy ezer példát sorolhatnák
Mely szerintem mind bevált.
Hogy merem én állitani
Hogy Káinnál külömb vagyok?
Ki tudja mennyi emberélet
véres nyomaimban sajog?
Nyeregben látom magam
Barbár mongolok között
Íjal, nyíllal, görbe kardal
Ki több csatában hősködött.
Biztos volt egy idö
Mikor ár volt fejemen,
S csalás és lopással
Kerestem a kenyerem.
És talán egy élet melyben
Csaló helyett bohóc vagyok,
Vagy talán egy trubadúr
Ki alul tetüs, felül ragyog.
És miért nem egy lezser élet
Melyben csak juhászkodok?
Egész nap csak szundikálok,
S mosolygok ha rágondolok.
Vagy talán egy őrült
Párnázott cellába zárva,
Hol éjjel-nappal őrjöngök
Kegyelmes halálra várva.
Miért nem tibeti szerzetes
Ki megváltásért fohászkodik
Ima gyöngy az ujjai közt
Ki egész nap cask imádkozik.
Vagy talán egy tudős ki
Egy vén toronyban elvonult,
De kinek a tudománya
Már évek óta elavult.
Épp úgy vagyok e világban
Mint a sürgő világ bennem van.
Már egy ezer maszkot hordottam
Jártam palástban és rongyokban.
Sokszor nem értem.....!
Sokszor nem értem az embereket,kik lelkük mélyén ugyan arra vágynak!
Sokszor nem értem,hogy tudhatott pár ember ekkora hatalmat szerezni magának!
Nem értem,hogy hagyhatjuk boldogságunk veszni!
Nem értem,miért hagyjuk az értékeinket megsemmisíteni!
Sokszor nem értem,miért bántjuk azt aki folyamatosan ad!
Sokszor nem értem,hogy lehetünk mi mindannyian ugyanolyan; vak!
Nem értem az embereket,nem értékelik azt ami megadatott!
Nem értem,hogy nem vesszük észre,hogy minden megvan, mit akarunk, de mi még is a megélhetésért harcolunk!
Drága Földanya; Bocsánatodért esdekelek,hogy nem vesszük észre,hogy te vagy boldogságunk! És csak kutatunk,keresünk,de semmit nem találunk! Pedig benned minden meg van, mi embernek kell! Hisz Isten így alkotott meg! Mindent ami te vagy,és ami benned van, és minket akiket a képmására alkotott,tű hegynyi pontossággal, egymást szolgálva!
Hisz állataid, csodás lényükkel minket segítenek! De mi helyettük gépeket alkotunk és gyártunk! Házaink téglából vannak, mikor lehetne abból ami rajtad terem, Földanya!
Az utaink aszfalt borítja, mikor lehetne a te pázsitod,és pora! Gyönyörű szép hatalmas tájad látván,megbecsülve, vigyázva és óvva!
Őseink kincseit elveszítjük,mikor ők mutatták meg miből,hogyan,mit készítsünk!
Mindenkit megáldva,születésekor valami tehetséggel,hogy tanítsuk egymást!
Ha a természettel együtt élnénk,oly szép lenne minden! Hisz te mindent meg adsz nekünk!
Isten jóvoltából! Hisz Oly szépen megalkotta e világot!
Sokszor nemértem......!
Nem értem az embereket,hogy darált beminket, pár nagy hatalmu ember!
Akiket Isten bukott Angyala vezet!
Akik döntenek felettünk,hogy miképp éljünk és tegyünk! Lassan elpusztítva FöldAnyánkat,ki semmizve teljesen!
És akkor már nem lesz választásunk,birkaként,mosott aggyal haladunk mind végig az úton! Ahol csak a nagy hatalmúak, kéjjel, kedvel, rajtunk nevetve élhetnek,mert ez az ő gonoszságuk záloga.
Nem értem.....! Nem értem.....!
Ébredj! Ébredj! Ember....Isten alkotása! Ne hagyd magad butitva! Mert csak ők sulykolják ezt beléd,eltorzítva elméd!
Mert ők a Hatalom! A Gonosz! Tárgyakat szeretve! Pénzt felhalmozva,aminek cseppnyi értéke sincs,számukra még is a legnagyobb kincs.....
Háborút szítva! Éhezőket földbe taposva, élnek!
De mi,akiknek a szívében szeretet lakozik, ezt megváltoztathatnánk! Ne féljünk hát!
Mi, Isten gyermekei, mindennel felvértezve élünk, ha hiszünk!
Hinni kell ő benne,hogy jobbá tehessük e világot! Ha végre felébrednénk, és tennénk érte, hogy újra Boldogok legyünk! Egy Családként együtt,újra élhessünk!
Ahol az emberi értékek, újra fontossak lennének!
Ahol magasztalva vigyáznánk egymásra! Ahol egymást tanítva tanulnánk! Ahol közösen építenénk,vetnénk és aratnánk! Ahol megosztanánk és cserélnénk! Ahol ha kedvünk tartja,csak úgy útra kellnénk! És bárhol is térnénk meg, Isteni szeretettel fogadnának!
Mindenki szeretetben élhetne e földön! Szenvedés és fájdalom nélkül! Ahol nincs betegség! Mert szívünk tisztasága és nyugodtsága,testünk egészségét formálja!
Ha végre felébredne az ember, és együtt elindulnánk az úton! Boldogságunk és Szabadságunkért! Ha ezt mi, összefogva megtennénk!
A mi Istenünk elsöpőrné, a gonoszt, a földfelszínéről!
És mi Angyalok örökké élhetnénk, a
Földi paradicsomába!
Amit oly szépen megalkotott, a természet körforgássával!
Ahol Élet és Halál ugyan olyan szép, mert nem érzel hiányt,mikor az utad végéhez érsz. Hálát érezve távozol,hogy e földön élhettél! Mérhetetlen Boldogságban! Szeretetben! Eggyé válhatva a természettel!
És az utolsó szívdobbanásodnál érzed és tudod, Isteni fényed testet öltve, újra élheted e Csoda Életet!
Sokszor nem értem az embereket,kik lelkük mélyén ugyan arra vágynak!
Sokszor nem értem,hogy tudhatott pár ember ekkora hatalmat szerezni magának!
Nem értem,hogy hagyhatjuk boldogságunk veszni!
Nem értem,miért hagyjuk az értékeinket megsemmisíteni!
Sokszor nem értem,miért bántjuk azt aki folyamatosan ad!
Sokszor nem értem,hogy lehetünk mi mindannyian ugyanolyan; vak!
Nem értem az embereket,nem értékelik azt ami megadatott!
Nem értem,hogy nem vesszük észre,hogy minden megvan, mit akarunk, de mi még is a megélhetésért harcolunk!
Drága Földanya; Bocsánatodért esdekelek,hogy nem vesszük észre,hogy te vagy boldogságunk! És csak kutatunk,keresünk,de semmit nem találunk! Pedig benned minden meg van, mi embernek kell! Hisz Isten így alkotott meg! Mindent ami te vagy,és ami benned van, és minket akiket a képmására alkotott,tű hegynyi pontossággal, egymást szolgálva!
Hisz állataid, csodás lényükkel minket segítenek! De mi helyettük gépeket alkotunk és gyártunk! Házaink téglából vannak, mikor lehetne abból ami rajtad terem, Földanya!
Az utaink aszfalt borítja, mikor lehetne a te pázsitod,és pora! Gyönyörű szép hatalmas tájad látván,megbecsülve, vigyázva és óvva!
Őseink kincseit elveszítjük,mikor ők mutatták meg miből,hogyan,mit készítsünk!
Mindenkit megáldva,születésekor valami tehetséggel,hogy tanítsuk egymást!
Ha a természettel együtt élnénk,oly szép lenne minden! Hisz te mindent meg adsz nekünk!
Isten jóvoltából! Hisz Oly szépen megalkotta e világot!
Sokszor nemértem......!
Nem értem az embereket,hogy darált beminket, pár nagy hatalmu ember!
Akiket Isten bukott Angyala vezet!
Akik döntenek felettünk,hogy miképp éljünk és tegyünk! Lassan elpusztítva FöldAnyánkat,ki semmizve teljesen!
És akkor már nem lesz választásunk,birkaként,mosott aggyal haladunk mind végig az úton! Ahol csak a nagy hatalmúak, kéjjel, kedvel, rajtunk nevetve élhetnek,mert ez az ő gonoszságuk záloga.
Nem értem.....! Nem értem.....!
Ébredj! Ébredj! Ember....Isten alkotása! Ne hagyd magad butitva! Mert csak ők sulykolják ezt beléd,eltorzítva elméd!
Mert ők a Hatalom! A Gonosz! Tárgyakat szeretve! Pénzt felhalmozva,aminek cseppnyi értéke sincs,számukra még is a legnagyobb kincs.....
Háborút szítva! Éhezőket földbe taposva, élnek!
De mi,akiknek a szívében szeretet lakozik, ezt megváltoztathatnánk! Ne féljünk hát!
Mi, Isten gyermekei, mindennel felvértezve élünk, ha hiszünk!
Hinni kell ő benne,hogy jobbá tehessük e világot! Ha végre felébrednénk, és tennénk érte, hogy újra Boldogok legyünk! Egy Családként együtt,újra élhessünk!
Ahol az emberi értékek, újra fontossak lennének!
Ahol magasztalva vigyáznánk egymásra! Ahol egymást tanítva tanulnánk! Ahol közösen építenénk,vetnénk és aratnánk! Ahol megosztanánk és cserélnénk! Ahol ha kedvünk tartja,csak úgy útra kellnénk! És bárhol is térnénk meg, Isteni szeretettel fogadnának!
Mindenki szeretetben élhetne e földön! Szenvedés és fájdalom nélkül! Ahol nincs betegség! Mert szívünk tisztasága és nyugodtsága,testünk egészségét formálja!
Ha végre felébredne az ember, és együtt elindulnánk az úton! Boldogságunk és Szabadságunkért! Ha ezt mi, összefogva megtennénk!
A mi Istenünk elsöpőrné, a gonoszt, a földfelszínéről!
És mi Angyalok örökké élhetnénk, a
Földi paradicsomába!
Amit oly szépen megalkotott, a természet körforgássával!
Ahol Élet és Halál ugyan olyan szép, mert nem érzel hiányt,mikor az utad végéhez érsz. Hálát érezve távozol,hogy e földön élhettél! Mérhetetlen Boldogságban! Szeretetben! Eggyé válhatva a természettel!
És az utolsó szívdobbanásodnál érzed és tudod, Isteni fényed testet öltve, újra élheted e Csoda Életet!
Szeretek játszani, táncolva nevetni.
Szeretem az életet,minden egyes nap megélni.
Szeretem ami körül vesz,minden egy csoda.
Csoda napok sora, vígasz a rossz napokra.
Szeretem gyermekeim, álltaluk szeretve lenni.
Víg kacajuk, minden egyes nap fülemben hallani.
Szeretem az éjjeleket, mikor csend honol mindenütt.
Érzése körülölelve mindent, élők sora pihenni tér meg.
Szeretem a gondolataim, ilyenkor hálát ad mindennért.
Szeretem a szívem, mert zakatolva várja a holnapot még.
Szeretem a reggeleket, szemem fénylően ragyog.
Szeretem letenni a tegnapot.
Szeretek élni, Isten adta,
Hálával nézek,minden hova.
Szeretem gyermekeim ölelését, amit a reggel hoz el.
A reggeleket ami közösen telik el.
Szeretem a délután hozó zsivajt, hisz játszva szép az élet.
Játszások sora, fiatalságunk emlékébe térbe.
Szeretem a természetet, a benne élő megannyi lényeket.
Szeretem a madarakat, ahogy szárnyalva élnek.
Az erejüket, mikor az évszakok váltakoznak, és őket máshova hív a természet.
Szeretem mikor borús az ég.
Felhők hűs cseppjeit, ahogy a bőrömre ér.
Szeretem friss illatát, ami át jár mindent ahol csak járt.
Szeretem a napot, ami gondoskodva kel fel.
Mikor napnak melegét, a szél csillapítja el.
A csillagokat, ami titokzatosan az égen ragyog.
Fürkészve apró fényeit, ami oda át oly annyira nagyok.
Szeretem az éjjeleket, csend hozó hold, hálát ado nappalok.
A hold, teljes alakjában az est ura lesz.
Milliónyi szempár tekintetében köszön vissza reá, mert oly csodás ma, az eget rabul ejtő Ura.
Az erdők diadalmas utatmutató, reményt adó hada.
Szeretem a szerelmet, szívünk tőle ég el.
Szeretem a gyengédségét, az álltala ragyogó szem tekintetét.
Az előtörő féltő érzését.
A szenvedéllyel telt körbe ölelő, ölelését.
Szeretem minden nap éreztetni, újra átélni.
A valódi érzéseket minden egyes nap újra megéllni.
Szeretem a szeretetet, mert egy a termésszettel!
A természet egy mindennel.
Életet hozó, álmokat előcsalogató, napokat nyerő,
Természet!
Víz, levegő, ami éltet mindent!
Szeretem e különleges életet, ahol egy a közös érdek.
Szeretem mikor levegővételem a szívem dobbantja.
Szeretem mikor a víz, szomjamat olthassa.
Szeretem az érzést, mi hálával önti el szívem.
Szeretem Istent, mert véletlenek nincsenek, és utat mutató fénye, jelenik meg értem, de én választva utam, vajon merre mennyek?
Szeretem rossz döntéseimet, hisz álltaluk vagyok ember.
Szeretem életem, emberségesen élni.
Utam során segítve, megértően hallgatni.
Szeretem , áttélni érzéseid, támaszod lenni, ha kéred tanácsot adni.
Szeretem szerető szívem!
Mert igaz szívvel, szép az Életet élni!
Szeretet fényében, Isten jóságában létezni!
Szeretem az életet,minden egyes nap megélni.
Szeretem ami körül vesz,minden egy csoda.
Csoda napok sora, vígasz a rossz napokra.
Szeretem gyermekeim, álltaluk szeretve lenni.
Víg kacajuk, minden egyes nap fülemben hallani.
Szeretem az éjjeleket, mikor csend honol mindenütt.
Érzése körülölelve mindent, élők sora pihenni tér meg.
Szeretem a gondolataim, ilyenkor hálát ad mindennért.
Szeretem a szívem, mert zakatolva várja a holnapot még.
Szeretem a reggeleket, szemem fénylően ragyog.
Szeretem letenni a tegnapot.
Szeretek élni, Isten adta,
Hálával nézek,minden hova.
Szeretem gyermekeim ölelését, amit a reggel hoz el.
A reggeleket ami közösen telik el.
Szeretem a délután hozó zsivajt, hisz játszva szép az élet.
Játszások sora, fiatalságunk emlékébe térbe.
Szeretem a természetet, a benne élő megannyi lényeket.
Szeretem a madarakat, ahogy szárnyalva élnek.
Az erejüket, mikor az évszakok váltakoznak, és őket máshova hív a természet.
Szeretem mikor borús az ég.
Felhők hűs cseppjeit, ahogy a bőrömre ér.
Szeretem friss illatát, ami át jár mindent ahol csak járt.
Szeretem a napot, ami gondoskodva kel fel.
Mikor napnak melegét, a szél csillapítja el.
A csillagokat, ami titokzatosan az égen ragyog.
Fürkészve apró fényeit, ami oda át oly annyira nagyok.
Szeretem az éjjeleket, csend hozó hold, hálát ado nappalok.
A hold, teljes alakjában az est ura lesz.
Milliónyi szempár tekintetében köszön vissza reá, mert oly csodás ma, az eget rabul ejtő Ura.
Az erdők diadalmas utatmutató, reményt adó hada.
Szeretem a szerelmet, szívünk tőle ég el.
Szeretem a gyengédségét, az álltala ragyogó szem tekintetét.
Az előtörő féltő érzését.
A szenvedéllyel telt körbe ölelő, ölelését.
Szeretem minden nap éreztetni, újra átélni.
A valódi érzéseket minden egyes nap újra megéllni.
Szeretem a szeretetet, mert egy a termésszettel!
A természet egy mindennel.
Életet hozó, álmokat előcsalogató, napokat nyerő,
Természet!
Víz, levegő, ami éltet mindent!
Szeretem e különleges életet, ahol egy a közös érdek.
Szeretem mikor levegővételem a szívem dobbantja.
Szeretem mikor a víz, szomjamat olthassa.
Szeretem az érzést, mi hálával önti el szívem.
Szeretem Istent, mert véletlenek nincsenek, és utat mutató fénye, jelenik meg értem, de én választva utam, vajon merre mennyek?
Szeretem rossz döntéseimet, hisz álltaluk vagyok ember.
Szeretem életem, emberségesen élni.
Utam során segítve, megértően hallgatni.
Szeretem , áttélni érzéseid, támaszod lenni, ha kéred tanácsot adni.
Szeretem szerető szívem!
Mert igaz szívvel, szép az Életet élni!
Szeretet fényében, Isten jóságában létezni!
Hétköznapi pszichológia
A hazugság önmagában lévő, önmagát generálja,
És addig tartja fönt magát, amíg egy újabb nem degradálja.
A hazugság könnyen eladható, nincs, aki moderálja
És
Az emberek lelkét ötödik hadoszlopként biz' generálja.
Politikai hazugság országot és embert rongálja.
Vecsés, 2020. március 25. – Kustra Ferenc
A hazugság önmagában lévő, önmagát generálja,
És addig tartja fönt magát, amíg egy újabb nem degradálja.
A hazugság könnyen eladható, nincs, aki moderálja
És
Az emberek lelkét ötödik hadoszlopként biz' generálja.
Politikai hazugság országot és embert rongálja.
Vecsés, 2020. március 25. – Kustra Ferenc
Hétköznapi pszichológia a szerelemben…
(Anaforás, dupla-belső visszatérő rímes, 3 soros-zárttükrös)
Emlékszel, hogy mennyire nyikorgott az együttlétünk ajtaja?
Emlékszel, hogy mennyire ingadozott kapcsolatunk valója?
Emlékszel, hogy mennyire nyikorgott az együttlétünk ajtaja?
Jó, most itt ezen a tisztáson együtt ücsörögni
Az erdő szépségében sűrűjében gyönyörködni.
Ide a tisztásra, erdő beengedi a napfényt,
Mi meg engedjük egymás szívébe, a szeretetfényt!
(Anaforás, dupla-belső visszatérő rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Emlékszel, hogy hányszor ültünk mi itt kettesben ezen a rozoga padon?
Emlékszel, hogy hányszor ültünk régen egymás ölében e kivénhedt padon?
Emlékszel, hogy hányszor ültünk mi itt kettesben ezen a rozoga padon?
Volt, amikor egész délután nem is szólaltunk meg a masszív csendben,
Szétnéztem és láttam, hogy a kuksol a csend körben-térben minden szinten.
Megfigyeltem, hogy voltak köztünk némi rések,
Az a mi hallgatásunk volt, hangtalan rések!
Néha erre járt egy kedves-kis szellő, és a tisztáson, hogy lecsapott?
Sőt, a huncut föl is vette a sajátságosan zúgó hangalakot.
Bennem közben több belső hang is csak vitatkozott-acsarkodott,
És már tudtam, hogy többet, együtt nem látogatunk homokozót.
(Anaforás, dupla-belső visszatérő rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Emlékszel, hogy, hogyan kuksoltunk a vak csendben, néha egymásra is néztünk?
Emlékszel, hogy, hogyan kuksoltunk, hallgatagon, egymásra meg alig néztünk?
Emlékszel, hogy, hogyan kuksoltunk a vak csendben, néha egymásra is néztünk?
Ránk is vetült néha egy-egy fénysugár,
Én biz' már tudtam, hogy nem vagy enyém már…
Kerestem még kicsit az élet értelmét ebben a vak csendben,
Bizton tudtam már, elválnak útjaink, élet-lehetetlenben…
Vecsés, 2020. augusztus 7. – Kustra Ferenc – a 3 soros-zárttükrös –t, úgy kell olvasni, hogy az első és a 2. sort egyben. Utána a 2. és 3. sort egyben és akkor lehet értékelni a konklúziót.
(Anaforás, dupla-belső visszatérő rímes, 3 soros-zárttükrös)
Emlékszel, hogy mennyire nyikorgott az együttlétünk ajtaja?
Emlékszel, hogy mennyire ingadozott kapcsolatunk valója?
Emlékszel, hogy mennyire nyikorgott az együttlétünk ajtaja?
Jó, most itt ezen a tisztáson együtt ücsörögni
Az erdő szépségében sűrűjében gyönyörködni.
Ide a tisztásra, erdő beengedi a napfényt,
Mi meg engedjük egymás szívébe, a szeretetfényt!
(Anaforás, dupla-belső visszatérő rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Emlékszel, hogy hányszor ültünk mi itt kettesben ezen a rozoga padon?
Emlékszel, hogy hányszor ültünk régen egymás ölében e kivénhedt padon?
Emlékszel, hogy hányszor ültünk mi itt kettesben ezen a rozoga padon?
Volt, amikor egész délután nem is szólaltunk meg a masszív csendben,
Szétnéztem és láttam, hogy a kuksol a csend körben-térben minden szinten.
Megfigyeltem, hogy voltak köztünk némi rések,
Az a mi hallgatásunk volt, hangtalan rések!
Néha erre járt egy kedves-kis szellő, és a tisztáson, hogy lecsapott?
Sőt, a huncut föl is vette a sajátságosan zúgó hangalakot.
Bennem közben több belső hang is csak vitatkozott-acsarkodott,
És már tudtam, hogy többet, együtt nem látogatunk homokozót.
(Anaforás, dupla-belső visszatérő rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Emlékszel, hogy, hogyan kuksoltunk a vak csendben, néha egymásra is néztünk?
Emlékszel, hogy, hogyan kuksoltunk, hallgatagon, egymásra meg alig néztünk?
Emlékszel, hogy, hogyan kuksoltunk a vak csendben, néha egymásra is néztünk?
Ránk is vetült néha egy-egy fénysugár,
Én biz' már tudtam, hogy nem vagy enyém már…
Kerestem még kicsit az élet értelmét ebben a vak csendben,
Bizton tudtam már, elválnak útjaink, élet-lehetetlenben…
Vecsés, 2020. augusztus 7. – Kustra Ferenc – a 3 soros-zárttükrös –t, úgy kell olvasni, hogy az első és a 2. sort egyben. Utána a 2. és 3. sort egyben és akkor lehet értékelni a konklúziót.
Juj! Kereslek magamban Iza!
Te vagy nekem nők legjobbika.
Megismerkedhetnénk,
Szemben közelednénk...
Boldoggá tehetnél, ó, Iza!
Juj! Kaján vigyor nincsen bennem,
Boldogság se? nincs miből ennem.
Ha foghatnám kezed,
Légy jó! Átengeded?
Boldoggá tehetnél? szerelem.
Juj! Gyere már szembe, ó, Iza!
Mehetnénk tovább, kézen fogva.
Páromnak vágylak én!
Párság bensőségén...
Boldoggá tehetnél? óhajra.
Vecsés, 2019. augusztus 26. ? Kustra Ferenc ? anaforás, romantikus LIMERIK csokor
Te vagy nekem nők legjobbika.
Megismerkedhetnénk,
Szemben közelednénk...
Boldoggá tehetnél, ó, Iza!
Juj! Kaján vigyor nincsen bennem,
Boldogság se? nincs miből ennem.
Ha foghatnám kezed,
Légy jó! Átengeded?
Boldoggá tehetnél? szerelem.
Juj! Gyere már szembe, ó, Iza!
Mehetnénk tovább, kézen fogva.
Páromnak vágylak én!
Párság bensőségén...
Boldoggá tehetnél? óhajra.
Vecsés, 2019. augusztus 26. ? Kustra Ferenc ? anaforás, romantikus LIMERIK csokor
(10 soros bapeva)
Múltban
Keresgél,
Ki emlékszik!
Álmok szakadnak,
Jó lelkek porladnak,
Tépelődő kérdések?
Feledés homálya döntő!
Némaságban merengő vakhit,
Szaggatja a rózsaszín álmokat.
Könnycseppek fölébresztik valóságot...
*
(10 soros tükör-bapeva)
Múltban
Keresgél,
Ki emlékszik!
Álmok szakadnak,
Jó lelkek porladnak,
Tépelődő kérdések?
Feledés homálya döntő!
Némaságban merengő vakhit,
Szaggatja a rózsaszín álmokat.
Könnycseppek fölébresztik valóságot...
Könnycseppek fölébresztik valóságot...
Szaggatja a rózsaszín álmokat,
Némaságban merengő vakhit.
Feledés homálya döntő!
Tépelődő kérdések?
Jó lelkek porladnak,
Álmok szakadnak.
Ki emlékszik,
Keresgél,
Múltban?
Vecsés, 2020. szeptember 12. ? Kustra Ferenc ? a 10 soros ?bapeva? az én fejlesztésem. Kettő szótagszámmal kezdődik és soronként egyel nő. Szótagelválasztás tilos. Rímkorlát nincs, használata nem tilos, de kötelező az írásjelek használata.
Múltban
Keresgél,
Ki emlékszik!
Álmok szakadnak,
Jó lelkek porladnak,
Tépelődő kérdések?
Feledés homálya döntő!
Némaságban merengő vakhit,
Szaggatja a rózsaszín álmokat.
Könnycseppek fölébresztik valóságot...
*
(10 soros tükör-bapeva)
Múltban
Keresgél,
Ki emlékszik!
Álmok szakadnak,
Jó lelkek porladnak,
Tépelődő kérdések?
Feledés homálya döntő!
Némaságban merengő vakhit,
Szaggatja a rózsaszín álmokat.
Könnycseppek fölébresztik valóságot...
Könnycseppek fölébresztik valóságot...
Szaggatja a rózsaszín álmokat,
Némaságban merengő vakhit.
Feledés homálya döntő!
Tépelődő kérdések?
Jó lelkek porladnak,
Álmok szakadnak.
Ki emlékszik,
Keresgél,
Múltban?
Vecsés, 2020. szeptember 12. ? Kustra Ferenc ? a 10 soros ?bapeva? az én fejlesztésem. Kettő szótagszámmal kezdődik és soronként egyel nő. Szótagelválasztás tilos. Rímkorlát nincs, használata nem tilos, de kötelező az írásjelek használata.
Hogy Legázol és Elfojtad az Éheim indiánlány
Te szőke szerelő, Démon, Mindened kérem,
Ha Forralod, vérem, Mert te vagy Élnem,
Álmom harcot fák,
Mindig öleltek Ahogy indok a Fénylat Éhesem,
Mint a farkas Marjuk haronta,
Mint az Eli, Prédának, véknyal csak benned,
Lették, Érezték Akarjak ezt te is Éli hát ?
INDIÁN LÁNY
Meg szőke Szemedben, Ősz és tavasz,
Szomorú Jaj, szó Félelmet, beszélő.
Pamasz Ősszerezzensz holló fa Lévéleivel,
Lélek takar a szemed tele tépje.
Nem veszem el az öröm pillanat.
Gyere még el ha Eljössz akkor itt ragad velem,
Egyel vagy zoruljanak,
Az idő kapot szerelmünk örök
Tanul Legyenek a szeretett ősei szellemek,
kiket mindig meg idézel,
INDIÁN LÁNY
Egy Szőke Folyó lelkű tiszta szó.
Nekem csendűlő lélek harang,
Megszólitó, simogató, sziv csókra ?
Hány Engedd hogy legyen egy valképp,
Magamnak Rejtselek el inkák. ki féltik
őseik titkol ,
Ahol a Nagy istenség lélekbe
Zárva él és a jelre vár,
Ami a szivekben van.
Te szőke szerelő, Démon, Mindened kérem,
Ha Forralod, vérem, Mert te vagy Élnem,
Álmom harcot fák,
Mindig öleltek Ahogy indok a Fénylat Éhesem,
Mint a farkas Marjuk haronta,
Mint az Eli, Prédának, véknyal csak benned,
Lették, Érezték Akarjak ezt te is Éli hát ?
INDIÁN LÁNY
Meg szőke Szemedben, Ősz és tavasz,
Szomorú Jaj, szó Félelmet, beszélő.
Pamasz Ősszerezzensz holló fa Lévéleivel,
Lélek takar a szemed tele tépje.
Nem veszem el az öröm pillanat.
Gyere még el ha Eljössz akkor itt ragad velem,
Egyel vagy zoruljanak,
Az idő kapot szerelmünk örök
Tanul Legyenek a szeretett ősei szellemek,
kiket mindig meg idézel,
INDIÁN LÁNY
Egy Szőke Folyó lelkű tiszta szó.
Nekem csendűlő lélek harang,
Megszólitó, simogató, sziv csókra ?
Hány Engedd hogy legyen egy valképp,
Magamnak Rejtselek el inkák. ki féltik
őseik titkol ,
Ahol a Nagy istenség lélekbe
Zárva él és a jelre vár,
Ami a szivekben van.
Szép vagy te szépséges csinos indiánlány.
A fejemen, disz van tolla tollú vannak,
ott Élnek az indián Táborán,
Mint tőbb visszahóditja kalandos, izgalmas,
Elpattan a láb Nyoma,
Lovagol indiánlány,
Lovagol indián Nyáron,
Megmenti indián holdat,
Lovagol Lovagol
A Lázadó indián főldjén,
Lovagjatok Lovagjatok
A Western vadnyugat
Lovaglás Lovaglás
Hordjatok a kötelet,
Lovaglás Lovaglás
Támadj Védekezz.
A fejemen, disz van tolla tollú vannak,
ott Élnek az indián Táborán,
Mint tőbb visszahóditja kalandos, izgalmas,
Elpattan a láb Nyoma,
Lovagol indiánlány,
Lovagol indián Nyáron,
Megmenti indián holdat,
Lovagol Lovagol
A Lázadó indián főldjén,
Lovagjatok Lovagjatok
A Western vadnyugat
Lovaglás Lovaglás
Hordjatok a kötelet,
Lovaglás Lovaglás
Támadj Védekezz.
Elkezdett Lovagolni a Sólyomszemű indiánnő,
Túl csinosabb voltál Akinek szőke haja van,
Disz vannak, a fejemen,
Szépséges Sólyomszemű indiánnő,
Te voltál a világon Legerősebb.
Lovagol a Sólyomszem indiánnő,
A Western vadnyugat,
Elment a hosszú útra
Sólyomszemű indiánnő
Hordja a hosszú Puskát.
Nem talál a célba,
Sólyomszemű indiánnő
Te voltál az Ellenségem,
Harcos szőke indiánnő
Lovagol a szépséges őserdöben,
Rátalál a bokor alatt és rábukkan
valamire az őn Nyomában,
Oly szép volt a Sólyomszemű indiánnő
Mint Ráfestedet Arcodra
A Sólyomszemű indián
Lovagolt az Sólyomszemű indiánnő.
Az Erdőn szélen, a nyár útán,
Ami szép volt a harcos szőke indiánnő
Ráugrott a lóra a cowboy ellenére,
Majdnem Bajbajutott.
Túl csinosabb voltál Akinek szőke haja van,
Disz vannak, a fejemen,
Szépséges Sólyomszemű indiánnő,
Te voltál a világon Legerősebb.
Lovagol a Sólyomszem indiánnő,
A Western vadnyugat,
Elment a hosszú útra
Sólyomszemű indiánnő
Hordja a hosszú Puskát.
Nem talál a célba,
Sólyomszemű indiánnő
Te voltál az Ellenségem,
Harcos szőke indiánnő
Lovagol a szépséges őserdöben,
Rátalál a bokor alatt és rábukkan
valamire az őn Nyomában,
Oly szép volt a Sólyomszemű indiánnő
Mint Ráfestedet Arcodra
A Sólyomszemű indián
Lovagolt az Sólyomszemű indiánnő.
Az Erdőn szélen, a nyár útán,
Ami szép volt a harcos szőke indiánnő
Ráugrott a lóra a cowboy ellenére,
Majdnem Bajbajutott.
(Anaforás)
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra,
Igen, mindig mentünk a következő ősvényre, jártunk irtásról irtásra…
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra.
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette,
Füleinknek nagy, ritka élmény volt, ahogy csend nekünk szeretetet közvetítette…
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette.
(Anaforás)
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket,
De jaj, hiába akartalak ölbe kapni, csak agyam generálta képzeteket…
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket.
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán,
Agyam megbomlott volna a rád várós vártán?
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán.
(Anaforás, belső rímes)
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Úristen! Nem vagy itt velem! Vajh’ hol vagy, messzi mérgezed a lelkem?
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra,
Nem vigyáztam sem a nadrágomra, sem az ülésemes alakzatra…
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra.
(Anaforás, belső rímes)
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve,
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! De látszik, részedről ez nem igaz, estem fenekemre…
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve.
(Anaforás, belső rímes)
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
Látom, értem, nem úgy, mint régen, már utálsz, már nem imádsz…
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
(Anaforás)
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
Nem tilos éjjelente veled álmodni…
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
(Anaforás, dupla belső rímes)
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
Bizony kedves, a lelkemben dúl a nyári idő, a szerelmem folyvást feltörő…
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
(Anaforás, belső rímes)
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem,
Ebben a zuhogó őszi esőben, éjjel már nem is alszok és nappal nem eszem…
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem.
(Anaforás, trió belső rímes)
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem,
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… folyó esővizes épp' a képem…
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem.
Vecsés, 2020, szeptember 11. – Kustra Ferenc – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Ez az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra,
Igen, mindig mentünk a következő ősvényre, jártunk irtásról irtásra…
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra.
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette,
Füleinknek nagy, ritka élmény volt, ahogy csend nekünk szeretetet közvetítette…
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette.
(Anaforás)
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket,
De jaj, hiába akartalak ölbe kapni, csak agyam generálta képzeteket…
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket.
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán,
Agyam megbomlott volna a rád várós vártán?
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán.
(Anaforás, belső rímes)
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Úristen! Nem vagy itt velem! Vajh’ hol vagy, messzi mérgezed a lelkem?
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra,
Nem vigyáztam sem a nadrágomra, sem az ülésemes alakzatra…
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra.
(Anaforás, belső rímes)
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve,
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! De látszik, részedről ez nem igaz, estem fenekemre…
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve.
(Anaforás, belső rímes)
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
Látom, értem, nem úgy, mint régen, már utálsz, már nem imádsz…
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
(Anaforás)
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
Nem tilos éjjelente veled álmodni…
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
(Anaforás, dupla belső rímes)
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
Bizony kedves, a lelkemben dúl a nyári idő, a szerelmem folyvást feltörő…
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
(Anaforás, belső rímes)
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem,
Ebben a zuhogó őszi esőben, éjjel már nem is alszok és nappal nem eszem…
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem.
(Anaforás, trió belső rímes)
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem,
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… folyó esővizes épp' a képem…
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem.
Vecsés, 2020, szeptember 11. – Kustra Ferenc – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Ez az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.
