Költők szerint

Parvus Colomanus (0)

Tiszai P. Imre (3)

Werner Mátyás (1)

Landi Krisztián (4)

kelemen gergö (2)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (354)

Kedvesemnek (104)

Hiányzol (63)

Elmúlt szerelem (85)

Szakítás (34)

További témák »

A nap verse

Hétköznapi pszichológia…

A féltékenyekkel az a baj, hogy a hipotézist, tézissé emelik!
Nagy a baj, ha a hipotézis, már eredendően pletyka...
Mert aztán, a féltékenyben az adrenalin megnő, és nem mérséklődik,
De
Nő, a ,,gyilkosan" fékezhetetlen, magabiztos haragja...

Ez átcsaphat,"Kretschmer-féle katatímiába". Végleg tönkre tevődik...

Buszra akkor kell
Fölszállni, ha odaér...
Nehogy elmulaszd!
*
Munka, alázat,
Emberfüggő fogalom.
Siker így titkos…
*
Gyermeket szülni,
Fennmaradás reménye...
Ország megmarad…
*
Siker útja a
Sok-sok tevés, lejárás.
De mi a siker?
*
Félúton vagy a
Célvonalon túlmenni!
Sorskönyvbe lapozz.
*
Gyűlölethatár
A szívben építtetik.
Alaphelyzet más?
*
Durva képzelet,
Nagyon távol tart minket.
Közeledés nincs.
*
Az élet tárgya,
Tudattalan fejlődés.
Sok-sok feledés.
*
Élet lényege,
Nem sok már a szeretet…
Szeretet kivész?
*
Éj holdfényében
Örülten görkorizni.
Árok, nagyon mély!
*
Járdán a rozsdás
Levél nyakamba hullik.
Ősz, már közeleg.
*
Fönt, hegyek ormán
Oly’ vad szelek hirdetik:
Ez mind a hazám!

Vecsés, 2020. augusztus 30. – Kustra Ferenc – íródott: senrjú csokorban.

Esőcseppek hullnak… Edit vagy?
Mennék esőben is, de hol vagy?
Lenne kapcsolatunk,
Életbe indulunk…
Ó, ha mondhatnám, barátném vagy…
*

Kopog az eső, magam vagyok,
Edit kedves, én csak rád vágyok.
Jó lennél páromnak,
Lennék én… párodnak.
Gyere, ismerkedj, bárhol vagyok!
*

Vágyamban nem andalít eső,
Editke gyere, légy itt első.
Énekel nekem nő,
Ez bizony nagymenő.
Hol vagy Edit? Majdnem barátnő?

Vecsés, 2019. augusztus 9. – Kustra Ferenc - Romantikus LIMERIK csokor

A poéta szemszögéből…

Jön az öregség, folyvást csak múlnak a hetek.
Már nyáron is meglátszanak a leheletek?
A régi időben, volt még az a „régi” nyár,
Mára az időjárás is megváltozott már.

Immár én vagyok az öregedő, fáradt vándor,
Ennek tudatára, már nem tölt el… fránya mámor.
Emberek! Sorstársak! Kutya sorsa várhat rátok.
Hát még azokra, akiken rajta van egy átok…

Poéták! Belőletek nem lesz más, csak gyűrött papírcafat.
Azon meg pár sor, ami a munkásságodból csak egy falat.
Tehát azért is kell írni sokat, hátha nagy lesz papírcafat.
Így akkor a papíron megmaradsz a sorokban, mint sok falat.

Vecsés, 2015. április 2. – Kustra Ferenc

Egyensúly

Sose az alapján bíráld magad,
Hogy ki mit gondol, vagy mond Rólad.
Te egy fény vagy, de sok ember szemében
Akármit is teszel, csak egy árnyék maradsz.

Ajtók becsukódnak, újak kinyílnak,
Ami elmúlik mindig okkal van!
Aki megbántott, rá szánalommal nevess,
Hisz végén úgyis Lelkét szétmarja a gyűlölet,
Szeretetre nem lesz képes,
Rajta már nincs ki segítsen,
Már az is kín neki, ha látja nevetsz.

Rossz embereknél jusson eszedbe, milyen jó a Te Lelked, ezt ők nehezen viselik el,
Ezért kárt tesznek benned.
Ne hibáztasd magad, a sugárzó fényed
Megvakítja sötét beteg lelküket, ezért jön létre bennük gyűlölet.

Ki bánt, ő maga boldogtalan,
A jóindulat szikráját is elfújta,
Láncban tartja Lelkét a borús kétség,
Bízni nem tud, hinni fél, élete az irigység.

Ok nélkül ostoroz,
De egy idő után megveti őt a sors.
Így lesz az élete pokol,
S legkönnyebb neki ha másokat okol.

Jó-Rossz nincs egymás nélkül,
Ezért van, hogy életedbe 1-nél több csalódas ér.
Így van egyensúly amíg élünk.
A harag mérgét tovább ne igyad,
Helyette szippants be kedves szavakat.

Emlékezz, higyj remélj, s a gonosztól, ki az ördög szolgája, távol tartsd magad, tanuld meg olyan sose légy, ne hagyd magad, jó ellen a rossz nem győzhet soha!

Jutalmad lesz az út végén, ezt mindig reméld,
Ha itt e Földön nem is,
Hidd el, van 1 hely ahol valaki szemében Te vagy az örök ragyogó Kincs, ki mindenből a legjobbat érdemli.

A poéta estéje…

Mint vérvörös uszály, úszik esteledés... látóhatár felé,
Szép színeket bocsát ki, de látszik, örömét ebben nem lelé.
Mindenféle árnyalatra befesti a kísérő felhőket,
És kifesti az éjszakai viharos mulatságra őket.

Íróasztalomon van nekem, egy régi töltőtollam,
Benne vérvörös a tinta, mivel betűket rajzoltam.
Vérvörös tintával írtam hazafias és szerelmes verseket,
Mikor kész lettem, gyönyörködve, rögtön archiváltam is ezeket.

Ahogy az uszály felettem elhalad, úgy változik meg minden
Már nem is látom sötétben, nekem már a látóhatár sincsen…
A felhő eltakarják a csillagfény koszorút, így nem látom.
A hold is elbújik, hogy nem világít nekem azt igen bánom.

Szél nincs, csak ülök a nyitott ablaknál, stílusosan kell írnom,
Előveszem kalamárist, lúdtollam, ezeket nagyon bírom.
A lúdtollam szárnyaló gondolatok születéséhez engem segít,
Tenta meg, ahogy pacázik és a betűk megfaragását… kiékít.

Kinézve ablakon, keresem az iránymutató sarkcsillagot,
De az a sok fránya felhő, már felvette a zord, vihar-alakot.
Közben megjöttek az estéli, nemes és építő gondolatok,
Neki is állok verset írni, mert ezek nekem parancsolatok.

Vecsés, 2015. július 28. – Kustra Ferenc

Te… álnok élet!
Hetvenegy évet megéltem már!
Volt szép is, de üres volt… határ.
Remény, még lelkemben buzog… és a balvégzet?
Te élet! Tudod, hogy embernek nincs így élet?

Te… galád élet!
Adtál sok változatosságot,
Kezelhetetlen marhaságot…
Reményem sok volt, de létem mégis mivé lett?
Ördög volt, ki mindig valamiért fékezett?

Te… pazar élet!
Te, merre jártál, hol császkáltál,
Velem, sehol nem találkoztál!
Reményem, mindig tűz közelbe emelkedett,
Ám, sose tudtam én lenni, az emelkedett...

Vecsés, 2019. október 16. – Kustra Ferenc – íródott; anaforás, „grádics” versformában, amit én fejlesztettem ki. Egy versszak 5 soros, a vers bármennyi versszakból állhat. Szótagszám: 5-9-9-13-13, rímképlet: ABBAA.

A folyó, rém furcsán csillogott,
Sápadt derengésben pirkadott.
Komor volt az ég akár télen,
Szél fodrozta a folyót, mélyen.

Sűrű és vöröses porfelhők kavarogtak,
Úgy néztek ki, mint a tűzvészből kiugrottak.
Parti nádasban vízimadarak rikoltottak,
A vadkacsák csapatostól, lassan szárnyra kaptak.

Lassan húztak víztükör felett,
Minden hideglelősen reszketett.
Így néz ki a téli és vad táj,
Mit reggel sűrűn fed a homály.

Vecsés, 1998. december 30. – Kustra Ferenc

Szeretet színei

Csak nézem mi ragyog az égen, több szín, mit lelkemmel nézek.
Minket megvilágít e színek játéka,
Csak úgy mosolyog fentről az éjnek Angyala.

Mögöttünk van már nagyrésze zord télnek,
Már az új Tavasz fénye halványan vet neki véget.
Betölti az eget a szivárvány összes színével,
Elköszön Tőle, s Nekünk szebb jövőt ígérve, lép előre.

Te csodás ég, lelkemnek szépség!
Hatalmas vagy felettünk, alattad el nem veszünk!
Hol borús, hol derűs, mint ahogy a kedvünk,
De ha kisüt a nap, szemedben a ragyogás ott marad.

Éjjel csillagokat szór Rád,
S meghinti Lelked,
mi színekkel oly ragyogó Szeretet Vár, biztonságot ad bús alkonyon,
Előbukkan ahol fázik a szeretet,
S melengeti, színessé festi szereteted, a fekete szíveket.

Légy Te valakinek Égszín játéka,
S világítsd be, légy a Hold Angyala!
Szereteteddel öleld át, s ahogy ezek a színek,
Jusson eszébe Rólad a szeretet pompázó reménye, mikor ha fázik, lelke sötét lett,
Töltsd ki Neki színekkel, s örökké boldog lesz.

Tenger partra kiballagok,

a víz partján elmélázok,

víztükörben őt keresem,

távol levő hű kedvesem.

Vándor felhőn üzen nekem,

felvidítva az én lelkem,

hegyek között gomolyogva,

szállnak hozzám kedves szavak.

Életünkről gondolkodom,

kettőnkről, és boldogságról,

majd ha újra fogja kezem,

nem engedem el kedvesem.

Álmodozva tervezgetek,

így várom az én kedvesem,

ketten állunk, kéz a kézben,

holtig tartó szeretetben.

Sötét bármilyen,
Világosság eljöhet.
Életet mutat.
*
Sötét bármilyen,
Irányadó fény, látszik.
Megbotlás veszély.
*
Sötét bármilyen,
Utat mutathat mécses.
Ki gyújtotta meg?
*
Sötét bármilyen,
Mécses fénye, iránytű.
Lét létét jelzi.
*
Sötét bármilyen,
Alagútnak vége lesz.
Még van kanyargás.
*
Sötét bármilyen,
Lánglobogás: jelzőfény.
Reménykedés-jel.

Vecsés, 2020. március 6. – Kustra Ferenc – íródott: senrjú csokorban: anaforás, fél haiku láncban, ami jelzi, hogy tagjainak az első sora azonos.

Téli diaképek…

Hideg erdőben
Vagyontalanság az úr!
Meztelen bokrok.
*
Szorgalmatosan
Perceg, a létnek szúja.
Vad hideg… közelg.
*
Lilás égbolton
Rózsaszín felhők úsznak.
Éj-hideg támad.
***

Zúzmarás bokor
Alatt, vaddisznó turkál.
Föld kemény, fagyott.
*
Megfagyott hóban,
Vaddisznó lépte zajos.
Már köd is leszállt.
*
Az árválkodó varjú
Egyedül gubbaszt.
Szántás megfagyott.
*
Tövises kóró
Hómezőn árválkodik.
Varjú ücsörög…
*
Kertek alusznak,
Ráncosan havas részek…
Kutya lábnyomok.
*
Gyorsan közeleg
Hideg, hóviharos est.
Kutya-víz fagyott.
*
Madárrajok a
Jégen tanyáznak. Trilla.
Est! Hirtelen csend…
*
Didergő madár.
Jégcsapok nem könnyeznek.
Hóság ül ágon…
***

Hófehér ólban,
Két kutya összebújik.
Hó, nagyon esik.

Vecsés, 2016. december 20. – Kustra Ferenc – téli dia felvételek, 3 részben, senrjú csokorban írva.

Hideg van, röpködnek a mínuszok,
Már süt a nap, mindent szépnek látok.
Egy csapásra még nincs vége a télnek,
Napsugarak boldogságról regélnek.

Hosszú alagútnak értem végére,
Kimegyek a napsütésbe, a fényre.
Teleszívom magam friss levegővel,
És feltöltődők új életerővel.

Hiába van mínusz hat fok Celsius,
Nap melegen süt, rám mosolyog Zeusz.
Ez az, erre vártam, ez kell már nekem,
Beértem! Istenek kegyeltje lettem.

Budapest, 1998. március 22. – Kustra Ferenc

Keressem múltamat? Még a jelenemet sem ismerem!
Múltba leledzik a jövő, de azt meg végképp nem sejtem.
Lehettem volna gazdag, de a sorsom ezt bizony nem akarta,
Csak éltem, napról-napra szegényen, élet jólétet takarta.

Álmodtam és sokszor és sokat, de gazdagságot nem sikerült,
Így még álmomban is szegényke voltam, éltem ebben kiterült.
Életemet úgy élem meg, mint mindennapi öldöklést,
És nem tudom, hogy mikor, miért rendezhetnék ünneplést?

Nem voltam bálba és orgiákban, pedig ezek vannak bőven,
Én ott csak eltévednék, mint a kiránduló az őserdőben.
Próbáltam, hogy kicsit tovább alszom, de mindez reménytelen,
Álmom eseménytelen, életem rendre eredménytelen.

Egyedül vagyok a világban, még az álmom sincs velem,
Rossz helyre születtem, itt nem is találom meg a helyem!
Éjszaka egyszer csak izzadtan felriadok és gondolkozok,
A sötétben és magányomban, izzadtan, nagyot álmodozok.

Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc

Nem létező időrészecske…

Minden pillanat múlt és jövő,
A jelen nem mérhető idő.
Valamit mi, már vagy megéltünk,
Vagy mi még nem… de majd megéljük.

Pillanat varázsa a jelen,
Ez nem mérhető idő elem.
Vagyis ember nem jelenben él,
A tiszta múlt az, mit annak vél.

Budapest, 1998. január 11. – Kustra Ferenc

(HIAQ)
Utolsó gondolat:
A kéjed magával vontat!
Szerelmed, halk csermely…
Szerelmed vad vizű folyó,
Mámorba, magával sodró.
*
A megvadult érzés
Mindkettőnkben csúcsosodik!
Kéj fokozódása…
Vágyad, kéjed mézédes kín,
Felettünk az ég rózsaszín.
*
Szeműnk is könnyezik
Az élvezettől, örömben.
Folytatás azonnal!
Öröm élmény, élvezetek,
Szemünk csillog. Még, még...! Esdnek…
*
Nekem, nagyon pazar,
Ahogy eltévedtem benned.
Hegyek, völgyek, dombok.
Veled lenni mint az égbe’,
Beleveszni gyönyörödbe.
*
Érzések, mint láva,
Körbeölelnek, taglózva.
Itt biz’ nincsen magány!
Magányt elűzte szerelmünk,
Vágy tombol, feszíti testünk.
*
Közben, csak kinézek…
A hárssor benéz és belát…
Finom a hárs illat.
Légben árad hárs illata,
Bódít... hevül a vágy csata.
*
Orgazmusod… élem!
Jövőre nézve, erőt ad.
Csak, nehogy abba hagyd!
Élvezem tested ritmusát...
Most! Oltsd testem tűzét, szomját!
*
Csókold közben a szám,
És leheld lelkembe, élményt!
Eszeveszett lettem!
Kéj mámorban, őrületben
Testünk, lelkünk immár egyben.
*
Kell, most változtatni?
Tudod, az új póz, új élmény!
Jó! Akkor próbáljuk.
Folytassuk! Ne legyen vége...!
Vesszen vágyunk éhínsége.
*
Kell most új változat?
Új pózban lesz újabb élmény!
Kezdjük! Nagy próba ez…
Folytassuk! Újat ígértél,
Próbáljuk ki! Lesz új élmény.
*
Van időnk, élvezzünk!
Én is! Még élvezem Tiéd…
Ez élvezetes nap!
Élvezzük hát egymás testét,
E nap szépségét, mind’ percét.

Vecsés, 2018. augusztus 19. – Szabadka, 2018. augusztus 21. – Kustra Ferenc – a HIAQ –kat én írtam, alá a TANQ verset szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit! A vers címe: ,,Kéjmámorban, őrületben...’’

A madarakról a télben…

Már hideg, ólmos,
Az estéli szürkeség.
Tyúkok, elültek.
*
Mert fagyot nyeltek
A szirmok, oly’ kemények.
Ritkák… madarak.
*
Zúzmarás a táj,
Cinkék tolla is fázik.
Tudott, jön a hó.
*
Kopasz ágakon,
Cinkék szeme villódzik.
Letört jégcsapok.
*
Hajnal zúzmarás,
Tájat, takaró fedi.
Cinke éhezik.
*
Bagoly, ül és néz
Szemét csípi a hideg!
Könnyezve éhes.
*
Kuvik ücsörög
Egy kopasz, havas ágon!
Varjú, másikon.
*
Károgó varjak
Húznak a szántás felé.
Mind, tollbundában.
*
A jeges földben,
A varjú csőr jó ásó!
A táj nem érti…
*
Varjak, őrségben
Szárnyalnak a rét fölött.
Ködben, tévedés…
*
Dér, szépen csillog
A kopaszos faágon.
Varjúk ülnek ott.
*
Fekete holló
Ül az elszáradt ágon.
Fehér háttérkép.

Vecsés, 2016. december 5. – Kustra Ferenc – íródott senrjú csokorban.

Hajnalban még derengett, de hozta dühöngő süket csendet…
Az öreg bálnavadász, "kis lukas" ladikkal halászni ment…
Lassan a hajnali napfény rávetődik a tóra,
Új napot nyit ez a kora hajnali, álmos óra…

Fiatalon tengeren élt, bálnára vadászott,
Még most az éjjel is csak a tengerről álmodott.
Hiába, megöregedett, csalódott, érzi hiányt,
Ő már vénember, nem ölelgethet fiatal leányt.

Az éjszakai szél reggelre csendesedett,
Pedig még nemrég nagy hullámokat kergetett.
Éjjel nem volt kapás, nem fogott halakat,
Pedig csalikat bedobott, még oly sokat.

Szemét csak mereszti vízfelszínre és a botjára,
Jók a csalijai, ámde még sincsen… nincs kapása.
Öreg, már egyedül él, kunyhójában senki már nem várja,
Egyedül lesz akkor, amikor eljön érte a halála.

Próbálkozik más csalival, az is eredménytelen,
A vízfelszín is, mint a szeme, bánattól fénytelen.
Ideges már és rángatja a botot, hátha rákap
A hal. Majd, ha vége lesz, őhozzá nem jön el a pap.

Később mikor a nap már oly magasan jár,
Látta vízben, egy méretes hal arra jár,
Nem volt éhes, meg még talán élni akart...
Az öreg meg nem vette észre zivatart.

A nagyon nagy szélrohammal nagy vihar érkezett,
Az öreg ladik nem bírta, jó nagyot vétkezett
És az alján a kis lyuk kitágult, nagyobb méretet vett fel.
Vihar elsüllyesztette az öreg ladikot, őrjöngéssel.

Vihar után a szomszédok mind a parton voltak,
Nézelődve várták öreget, drukkoltak… holtnak.
Ő már elment… többet nem jött haza…
Árva maradt... szegényes kunyhója.

Vecsés, 2014. július 19. – Kustra Ferenc

Alig dereng, lapul a csend,
A vén ladik, halászni ment.
Fénycsóva vetül a tóra,
Felhőt bont a hajnal-óra.
*
Még sötétes van.
Sötét csend van, nem dereng
Ő bálnavadász.
*
Napfény sugara
Vetül víz felszínére
Ő kihajózik.
*
Tengerről álom
Nem hagyta, hogy pihenjen.
Most fáradtan megy.
*
Ma is tengerről álmodott,
Ahol bálnára vadászott.
Csalódva érzi a hiányt,
Ölelgethetne egy széplányt.
*
Sötét szélcsend van,
A vitorlások állnak.
Ez motorcsónak.
*
Tengeri álma
Emlékeztette, múltra.
Bálnavadász volt.
*
Öreg már, fáradt,
De éjjel, jól felbuzdult.
Ő megmutatja.
*
A nagy halat kell
Kifognia… ezt nézzék.
Ő tudja… Menjen.
*
Kicsi a csónak,
Így hogyan fog nagy halat?
Ő hajthatatlan.
*
Hozzáértése?
De kelléke már nincsen.
Nem gondolta át.
*
Nagy hal, nem várt rá.
Két nap után indult el.
Nincs nagy hal, csak víz.
*
A szél is elcsendesedett,
Tegnap vitorlást kergetett,
Éjjel nem kapott a nagy hal,
Pár kicsi van, víz volt nagy fal.
*
Éhes volt, fáradt,
Kormány is már nehéz volt.
Csónak ment haza.
*
Réveteg szeme,
Elmerült hullámokba…
Víz árját látta…
*
Szeme, mereven, csak mered botjára,
Hiába a csali, nincsen kapása,
A parton senki sem várja,
Nincs már párja, se egy bálna.
*
Már sötét este
Volt, kikötőbe beállt.
Mindenki aludt.
*
Fény semmi nem volt,
Lapult a csend mindenhol.
Szíve félrevert.
*
Móló lépcsőjén,
A szív oly’ nagyot dobbant.
Leállt a motor.
*
Már nem volt hiány…
Botja becsúszott vízbe…
Élet… színdarab.

Vecsés, 2014. július 19. – Kustra Ferenc - Versben és senrjú csokorban…

kint ülök, pillámon még csüng az álom,
messze távolban, a hajnalt festő,
kék-aranyba feszül, picit vacogom,
ahogy ágyamból kelvén nézem őt,

mint e kék tenger hajnalpír szépségét,
ó, mily tündökölőn csodálatos szép,
ahogy a tenger mélykékjébe lép
a természetanya festő képén,

látod itt így ébred a napfénye,
vele együtt ébred a sirály ott fenn,
messze távolban a térben ott lent
a hold gördül le, itten la éppen,

hol a hajnali nap mosolya kísér,
s a pillámon a mézes ízcsókja ér.

Inkább várva-hiszem, hogy az ördög hozza el a végit,
Mert szőrbunda alatt, ő viseli a patkós-lábbelit.

Halál visz el, vagy a sors?
Életed
Egy jó sors?
Szánakozó
Lesz a légyottos?
Hiszel, hogy halál vagy lét?
Maradj még!
Ez vaksors...

Jelenünkből várjuk, hogy a jövő megszületik,
Ördög viszi el, ha sorséknál másképp készítik…

Halál, táncába rángat.
Nem kér föl,
Feladat:
Végítélet?
Röptess madarat!
Intsél nekem, ha mennél,
Madárral…
Bocsánat...

Ha nem lesz jövőnk, akkor bizony időtlen senkiként állunk,
Egy helyben állva, mattul és szertefoszlik az összes álmunk…
Nem marad, csak a saját bárunk, még a koktélra is várunk!

Vecsés, 2016. október 31. – Kustra Ferenc – versben és „Ku- xiangsi” kínai versformában. Szótagszám=7,3,3,4,5,7,3,3 Rímképlet = axaxaxxa (x = végtelen)

horgászom,
a csend apró
hullámai
körbe fonnak,
gondolatom forog,
vajh mi akad
a horgomra,
keszeg, potyka,
vagy egy csuka,
hullám fodrozódik,
hoppá egy harcsa,
zsinórt rántok,
akad,
nekifeszülök,
puff vetődik a háló
benne vagy
barátocskám,
te már
az enyém vagy
nem menekülhetsz,
tart a kampó,

kint vagy
tátoghatsz, pipálhatsz
minden hiába no,
nincs víz lélegzet,
neked
itt a véged...

Jó idő elszállt,
Bősz hideg, karjába zárt.
Jeges reggelek.
*
Már elmosódó
A fény… csend uralkodó!
Reggel fagyni fog.
*
Esővíz folyik
Az ablakon, párkányra.
Reggelre megfagy.
*
Este sár-latyak,
Reggelre minden fagyott.
Koszos jégréteg.
*
Csipkés, jégkristály
Borítja reggelt… ereszt.
Közte, sok jégcsap.
*
Száguldó hóvihar
Jeges szelet terít ránk.
Reggel; kapucni.

***

Tán’ halál kopog,
Keményre fagyott ágon…
Jégcsapok sora…
*
Borostyán zöldjét
Keblére ölelte fagy.
Mini jégcsapok.
*
Kopasz faágak,
Rájuk rakodott hóval.
Jégcsapok lógnak.
*
Fagy, jeltelenül
Beborított már mindent.
Jégcsap gyártósor.
*
Égbolt égszínkék,
Fehér szín borítja tájat,
Jégcsap csöpögés.
*
Lengő, csipkedő
Szél olvassza jégcsapot.
Áradó folyók.

Vecsés, 2020. január 26. – Kustra Ferenc – Senrjú csokor a télről

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
A hideg már mezők fölött… jó magasan trappol a varjú sereg,
A föld felett inkognitóban, nem láthatón suhan az ős sereg…
A hideg már mezők fölött… jó magasan trappol a varjú sereg

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Látni sajnos rendesen nem megy, mert ablakom üvegén, jég-tüllfátyol feszeng,
Látást nem akarja engedni, sőt a felhőtlen nap is így kordában… kereng…
Látni sajnos rendesen nem megy, mert ablakom üvegén, jég-tüllfátyol feszeng.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Ó! A lombok se bokrokon, sem mint fakoronák immár nincsenek,
Ó! Kopasz erdőben, nylon sátorban vajh’ hogy élnek a nincstelenek?
Ó! A lombok se bokrokon, sem mint fakoronák immár nincsenek.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A varjúsereg éhezik, a levegőben bogarak rég' kifagytak,
A földön meg a hótakaró ellenségeskedik… csak nem megfagynak…
A varjúsereg éhezik, a levegőben bogarak rég' kifagytak.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A fák kopaszon fázva drukkolnak, hogy bár' élnék túl ezt a kemény telet,
Hótakaró állítólag melegít, drukkolnak, hogy látnak-e felleget…
A fák kopaszon fázva drukkolnak, hogy bár' élnék túl ezt a kemény telet.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
A varjúsereg immár a hideg-magasban elfáradt és leszállt,
A kopasz gallyakon károgva szidják hideget, hogy már rájuk szállt…
A varjúsereg immár a hideg-magasban elfáradt és leszállt.

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes, önrímes)
Most már behálózón a hideg trappol, látni, hogy a varjakat bosszantja,
Most már eljött az ő ideje csúcsa, élvezettel, varjakat bosszantja…
Most már behálózón a hideg trappol, látni, hogy a varjakat bosszantja.

Vecsés, 2019. november 9. – Kustra Ferenc - Készült: 3 soros-zárttükrös -ben.
Olvasni, először az 1-es és a 2-s sorokat kell egyben, utána, a 2. és 3. sort egyben. Eztán lehet a konklúziót levonni. Rímképlet = AAA

itt van végre a farsang ideje,
na, emberek, csapjunk bele,
kisült már az ízes fánk fele,
lekvárral lett a szánk tele,

maszkunk alatt mosoly fakad,
forgatagban legény matat,
tálakon ott a sok hurka,
mellette vigyorog a Gyurka,

gömbölyded hasa tele,
lekváros az orra hegye,
álarcát is levette a beste,
hogy ő legyen a bál hercege.