Költők szerint

Gránicz Éva (39)

Kustra Ferenc József (2290)

Pintér Tamás (1)

Tasev Norbert (0)

Babják Rita (0)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (307)

Kedvesemnek (63)

Hiányzol (65)

Elmúlt szerelem (52)

Szakítás (30)

További témák »

A nap verse

Van egy erő, mely bennünk ébred,
Mely áttöri a néma éjeket,
Mely nem hajol meg semmi árnyék előtt,
S nem fél attól, mit a világ szőtt.
Egy érzés, mely szívünkben lángol,
Mely messzire száll minden határtól,
Egy vágy, melyet nem ölhet meg a tél,
Mert örökké bennünk él a remény.

Szabadság, te ősi, szent akarat,
Mely újraírja a sorsunkat,
Te vagy a fény a hosszú éjben,
A menedék a vihar szívében.
Te vagy a hang, mely végre szólhat,
A szív, mely többé nem hódolhat,
A szárny, mely ég felé emelkedik,
S a lélek, mely soha nem térdepelik.

Hány ember vágyott már utánad,
Hány élet adta érted önmagát,
Hány könny hullott a föld porába,
Hány név került a történelem lapjára.
Hány anya várta haza gyermekét,
Hány apa őrizte családja reményét,
Hány szív dobbant utolsót érted,
Mert többet értél, mint az élet.

Voltak idők, mikor a csend beszélt,
Mikor az igaz szó is veszélyben élt,
Mikor a falak mögött félelem lakott,
S az ember csak titokban álmodott.
Mikor a tekintet is áruló lehetett,
S a kimondott szó bilincset jelentett,
De a lelkek mélyén parázs izzott,
Mely minden elnyomást túlragyogott.

Mert elvehetik az ember földjét,
Elvehetik otthonának melegét,
Elvehetik minden vagyonát,
S elnémíthatják igaz szavát,
De amíg él benne egy gondolat,
Amíg a szívében remény marad,
Addig hiába zárják börtönbe,
A szabadság ott él örökre.

Nem szabadság az, ha másnak ártasz,
Ha saját utadon másokat gázolsz,
Ha mások könnye árán vagy boldog,
S mások szenvedéséből építesz trónt.
Az igazi szabadság nem uralkodik,
Nem fenyeget és nem parancsol,
Hanem meghagyja mások útját,
S tiszteletben tartja a világát.

Szabadnak lenni annyi, mint élni,
Nem félni, kérdezni és remélni,
Kimondani azt, amit igaznak érzel,
S szembenézni bátran a veszéllyel.
Szabadnak lenni annyi, mint választani,
S a döntéseidért felelősséget vállalni,
Nem mások álmát élni végig,
Hanem a saját utadat járni.

Szabad legyen minden ember szíve,
Ne kényszerítse senki semmire,
Szabad legyen minden tiszta gondolat,
Mely új világot és jövőt alkothat.
Szabad legyen a szó és a művészet,
A hit, a kérdés és az emlékezet,
Mert ahol a gondolat is rab,
Ott a jövő is némán megszakad.

Nézd csak a madarat az égen,
Nem kér engedélyt a messzeségben,
Nem kérdezi, meddig mehet,
Csak követi a szabad szelet.
Nézd csak a folyót, ahogy árad,
Nem állítja meg semmi gátja,
Ha sziklák állják is útját,
Megkeresi a szabadság útját.

Így kellene élnie az embernek,
Nem rabjaként a félelemnek,
Nem mások által írt szerepben,
Hanem saját, igaz életében.
Ne legyen lánc a gondolatán,
Ne legyen pecsét a homlokán,
Ne mondja meg senki, mit reméljen,
S milyen álmot őrizzen a szívében.

De vigyázz, ember, mert a szabadság
Nem mindig érkezik, mint ajándék,
Néha küzdelem, néha áldozat,
Néha könnyekkel kikövezett út marad.
Őrizni kell, mint drága kincset,
Mert elveszíteni egy pillanat is elég lehet,
Amit elődeink vérrel szereztek,
Azt utódaink szívvel őrizzék meg.

Ne hagyd, hogy félelemmel vezessenek,
Hogy üres ígéretekkel megvegyenek,
Ne add a lelked hamis szavakért,
Ne cseréld el a jövőd néhány aranyért.
Mert aki önmagát elárulja,
Saját szabadságát is feladja,
S hiába járhat nyitott kapukon át,
Ha lelkében hordja a börtön falát.

A szabadság ott van a reggelben,
Az első napsugár melegében,
A gyermek hangos nevetésében,
A szerelmesek őszinte szemében.
Ott van a dalban, mely szárnyra kel,
A versben, mely igazságot lehel,
A kézben, mely másnak segíteni tud,
S a szívben, mely a békéhez vezető utat kutatja.

Nem kell hozzá hatalmas vagyon,
Nem kell hozzá palota, korona,
Nem kell hozzá dicsőség és rang,
Csak egy szabadon dobbanó hang.
Mert lehet valaki szegény, mégis szabad,
Ha önmaga marad, s igaz úton halad,
S lehet gazdag, kinek mindene van,
De rabként él a saját falai alatt.

Szabadság nélkül elszürkül a világ,
Elhervad a kertben minden virág,
A dalból eltűnik a dallam,
A szívből kihűl minden hajnal.
Ahol a félelem uralja a napot,
Ott az ember elveszíti önmagát,
Mert hiába ragyog felette az ég,
Ha lelkében nem élhet a remény.

Ébredjen hát minden emberben
A bátorság a nehéz percekben,
Ne legyen több meghajló tekintet,
Mely elrejti a valódi érzéseket.
Ne legyen több elfojtott álom,
Ne legyen több megtört szabadságvágy,
Mert minden szív megérdemli azt,
Hogy maga válassza meg a holnapját.

Ha egyszer majd a világ megérti,
Hogy egymást nem kell legyőzni,
Hogy nem a hatalom tesz naggyá,
S nem a gyűlölet tesz szabaddá,
Ha az ember emberhez emberként fordul,
S a gyűlölet végleg a múltba szorul,
Akkor a földön új hajnal támad,
S béke öleli át a világot.

De addig is őrizd a lángot,
Ne engedd elveszni a világod,
Ne hagyd, hogy más írja a sorsod,
Ne add fel soha a saját hangod.
Ha ezer akadály áll előtted,
Ha minden remény elhagyni készül,
Állj fel újra, emeld fel fejed,
Mert a szabadság ott kezdődik benned.

Lehet, hogy egyszer elbuksz majd,
Lehet, hogy az út is cserben hagy,
Lehet, hogy senki sem áll melletted,
S a világ nem érti a lelkedet.
De ne feledd, a legnagyobb győzelem,
Ha önmagad maradsz a küzdelemben,
Mert aki a lelkét nem adja fel,
Azt semmilyen lánc nem nyeli el.

A szabadság nem hal meg soha,
Nem temetheti el kor vagy hatalom,
Nem pusztíthatja el semmilyen vihar,
Mert minden új nemzedékben újra kihajt.
Lehet, hogy néha mélyre temetik,
Lehet, hogy hangját elnémítják,
De egyetlen szikra elég lehet,
Hogy újra lángra gyújtsa a lelkeket.

S ha majd egyszer megkérdezik tőled,
Mit jelentett szabadnak lenned,
Ne azt mondd, hogy mindent megtehettél,
Vagy hogy minden vágyad elérhetted.
Mondd azt, hogy ember maradhattál,
Hogy mások mellett is szabadon állhattál,
Hogy nem féltél igaz önmagadtól,
S nem mondtál le a saját álmodról.

Mert amíg dobban egy szív a földön,
Amíg remény él minden jövőben,
Amíg egy ember nemet mond a láncnak,
S nem hajol meg a hazugságnak,
Addig a szabadság él és lélegzik,
Minden új hajnalban újjászületik,
S hiába próbálják sírba temetni,
A szabadságot nem lehet eltemetni.

Ott, hol a csendnek súlya van,
S a félelem ül a falakban,
Hol minden álom rabként ébred,
S elnyeli a kimondott beszédet,
Ott él egy láng a szív mélyén,
Egy ősi vágy az ember vérén,
Mely nem hajol meg senki előtt,
S áttöri egyszer a néma időt.

Szabadság, te végtelen ég,
Te vagy a remény, a mindenség,
Te vagy a szárny, mely messze repít,
A hang, mely láncokat szakít,
Te vagy a fény a sötét éjben,
A bátorság az ember szívében,
Te vagy az út, mely önmagunkhoz vezet,
S melyért az ember mindent megtehet.

Nem kérsz aranyat, sem koronát,
Nem kéred mások hódolatát,
Nem vagy a gazdag kiváltsága,
Nem vagy a hatalom ajándéka,
Te ott vagy minden tiszta szóban,
Az igazságért vívott harcokban,
Egy gyermek őszinte mosolyában,
S az ember szabad gondolatában.

De hányan élnek még bilincsben,
Kiknek a holnap is csak kincsben
Mérhető, melyet sosem látnak,
Kik hangtalanul falnak állnak,
Kiknek a szívük már nem remél,
Mert minden reggel újra fél,
Kiknek a lelkét rács takarja,
S elfojtott hangjuk égbe marja.

Hány ember állt már csatatéren,
Hogy ne rabként éljen a föld mélyén,
Hány élet hullt a porba némán,
Hány anya sírt gyermekét várván,
Hány zászló lengett vérben ázva,
Hány álom került sírba zárva,
S hány nép kiáltott egykor bátran,
Hogy szabad lehessen a hazában.

A szabadság nem puszta szó,
Nem csupán egy zászló lobogó,
Nem ünnep, melynek vége egyszer,
Nem dísz, mit viselhet az ember,
Hanem felelősség, tiszta tett,
Mely minden döntésben ott lehet,
Mert szabadnak lenni annyit jelent,
Hogy tiszteled a másik embert.

Szabad az, ki mer gondolkodni,
Ki nem fél kérdezni, változni,
Ki nem hisz vakon minden szónak,
Ki nem szolgája más akaratának,
Ki vállalja saját hibáit,
S nem árulja el álmait,
Ki akkor is igaz marad,
Ha körülötte minden szétszakad.

Szabad az, ki nem gyűlöl másért,
Nem emel falat a másságért,
Ki nem ítél pusztán a névért,
Nem tapos el mások hitéért,
Ki tudja, minden ember egy,
S minden szívben remény dereng,
Mert nincs szabadság szeretet nélkül,
S nincs békesség elfogadás nélkül.

Ne hidd, hogy szabadság a káosz,
Hogy minden tett egyformán jogos,
Mert aki mások jogát elveszi,
Saját szabadságát temeti,
A szabad ember nem rombol,
Nem él mások könnyeiből,
Hanem úgy járja saját útját,
Hogy másnak is meghagyja múltját.

Szabadság kell a gondolatnak,
Szabadság kell a szép szavaknak,
Szabadság kell a művészetnek,
A dalnak, versnek, értelemnek,
Szabadság kell a hit világán,
A kérdésnek és az igazságán,
Mert ahol elnémul minden hang,
Ott a jövő is hangtalan.

Ne zárd kalitkába a lelket,
Ne vedd el mástól a reményt,
Ne oltsd ki más szemében a fényt,
Ne tedd a félelmet törvénnyé,
Mert minden ember szabadnak született,
S nem arra, hogy rettegve éljen,
Aki a másik szárnyát töri,
A saját égboltját is elveszíti.

Láttam már népet térdre hullni,
Láttam már országot elnémulni,
Láttam már igaz szót elásva,
S hazugságot trónra emelve állva,
De láttam szemet újra gyúlni,
Láttam reményt hamuból nyílni,
Mert minden elnyomott világban
Ott él a lázadás a vágyban.

Egyetlen hang is hegyet mozdít,
Egyetlen tett is korszakot fordít,
Egyetlen kéz is hidat épít,
Egyetlen szív is reményt éleszt,
Nem kell hozzá mindig fegyver,
Elég a bátor, tiszta ember,
Ki nem hajol meg a hazugságnak,
S példát mutat az igazságnak.

A szabadság nem örökölt kincs,
Melyhez többé semmi közünk nincs,
Naponta őrizni kell újra,
Nem bízhatjuk pusztán a múltra,
Mert amit egyszer megszereztünk,
Könnyen elveszhet, ha feledtünk,
Ha nem vigyázunk minden jogra,
Új lánc kerülhet a holnapokra.

Ne félj hát attól, hogy más vagy,
Hogy benned külön világ marad,
Ne félj kimondani, mit érzel,
Ne bújj el mások ítéletében,
A saját hangod érték és erő,
A saját utad csak a tiéd,
Mert nem azért születtél e földre,
Hogy mások árnyékában élj örökre.

A szabadság néha fájdalom,
Nehéz döntés egy hajnalon,
Mikor a könny is útjelzővé válik,
S a régi világ darabokra hullik,
Mikor a biztos helyett az ismeretlen vár,
S a szívedben száz kérdés kiált,
De mégis lépsz, mert tudod jól,
Hogy a saját sorsod rólad szól.

Szabadság él a szél szavában,
A tenger végtelen hullámában,
A hegytetőn, hol nincs határ,
A madárban, mely hazát talál,
A napban, mely mindenkire ragyog,
A folyóban, mely utat hagy ott,
S minden ember szívében ott él,
Aki a holnaptól már nem fél.

Ne legyen több néma áldozat,
Ne fojtsa el lánc az álmokat,
Ne legyen bűn az igaz beszéd,
Ne kelljen rejteni a reményt,
Ne legyen úr a félelem,
Ne legyen bilincs az értelem,
Legyen a föld minden lakója
A saját életének alkotója.

Mert nem a falak adnak hazát,
Nem a parancs szabja meg sorsát,
Nem a korona tesz naggyá,
Nem a hatalom tesz szabaddá,
Hanem az ember tiszta lelke,
Aki nem adja fel a hitet,
Aki nem fél a holnap fényétől,
S nem menekül a felelősségtől.

Ha egyszer majd eljön az idő,
Mikor nem kell többé félni,
Mikor minden gyermek úgy nő fel,
Hogy szabadon álmodhat és remél,
Mikor a béke nem csak ígéret,
S nem választ el embert az érdek,
Akkor majd büszkén mondhatjuk el,
Hogy a szabadság bennünk kelt fel.

S ha egyszer minden hang elcsitul,
S az utolsó fény is elhalványul,
Maradjon itt egy igaz üzenet,
Mit nem törölhet el az enyészet:
A szabadság nem csupán jog,
Hanem a lélek legmélyebb titka,
S amíg egy ember szabadon álmodik,
A remény lángja sosem alszik ki.

Nem láncolhatod meg a szelet,
Nem zárhatod börtönbe a fényt,
Hiába emelsz falakat az égnek,
Az ember mindig keresi a reményt.
Mert ott, hol bilincs szorítja kezét,
Hol néma parancs uralja szavát,
Ott is őrzi szíve legmélyén
A szabadság örök lángját.

Szabadság, te ősi, szent akarat,
Te vagy a hajnal az éjszaka után,
Te vagy a hang, mely áttöri a csendet,
Te vagy a fény a börtön ablakán.
Te vagy a szívben dobbanó remény,
A gondolat, mit senki el nem vehet,
Te vagy az út, mely végtelenbe vezet,
S a lélek, mely többé nem remeg.

Voltak idők, mikor vér hullott a földre,
Mikor a könnyből folyóvá nőtt a bánat,
Mikor a nép ökölbe szorított kézzel
Követelte vissza elrabolt világát.
A zászlók alatt ezrek meneteltek,
S a félelem helyére bátorság költözött,
Mert egyetlen vágy dobogott bennük:
Hogy szabad legyen az, ki megszületett.

Nem minden börtön épül kőből,
Nem minden lánc kovácsolt vas,
Van, kit a félelem tart fogva,
S van, kit a saját múltja maraszt.
Van, ki mosolyog, mégis rab marad,
Mert nem meri követni álmait,
Pedig a legszűkebb cella az,
Hol az ember feladja vágyait.

Mit ér a gazdagság, ha nincs szabadság?
Mit ér a hatalom, ha félelem kísér?
Mit ér a szó, ha más mondja meg,
Hogy mit gondolj, s mit higgyél?
Mit ér az élet, ha csak létezel,
Ha minden reggel ugyanaz a fal?
Az ember nem azért született,
Hogy mások árnyékában éljen majd.

Szabadnak lenni nem azt jelenti,
Hogy bármit megtehetsz, amit akarsz,
Hanem hogy dönthetsz a saját utadról,
S vállalod azt is, amit választasz.
Hogy nem tiprod el a másik álmát,
Miközben a sajátod keresed,
Mert szabadság csak ott születhet,
Hol tisztelet őrzi az embereket.

Szabad az, ki kérdezni mer,
Ki nem hajt fejet minden szó előtt,
Ki akkor is igazat mond,
Ha ezért száz veszély fenyegeti őt.
Szabad az, ki nem árulja lelkét,
Nem adja el a becsületét,
Ki inkább járja a nehezebb utat,
Mint másoknak élje az életét.

Nézd csak a madarat az égen,
Mely szárnyát tárja a szél felett,
Nem kér engedélyt a felhőktől,
Csak követi a végtelent.
Nézd csak a folyót, mely utat talál,
Ha szikla állja is útját,
Mert minden akadály mögött
Új meder várja a szabadságát.

De mondd, mi lesz, ha elfelejtjük,
Hogy a szabadság nem magától él?
Ha hallgatunk, mikor kiáltani kell,
S félrenézünk, ha más szenved épp?
Ha hagyjuk, hogy a hazugság uralkodjon,
S az igazság némán földre hulljon,
Akkor a lánc már nem kívülről szorít,
Hanem bennünk kezd el összeforrni.

Nem kell mindig kardot emelni,
Nem kell mindig harcba indulni,
Néha elég egy őszinte mondat,
Egy kéz, mely mer másikhoz nyúlni.
Egy bátor tett, egy tiszta gondolat,
Egy ember, ki nemet mond a rosszra,
Mert a szabadság apró lépésekből
Épül fel újra és újra.

Szabadság kell a kimondott szónak,
Szabadság kell a gondolatnak,
Szabadság kell a hitnek, álomnak,
S a szívből fakadó akaratnak.
Szabadság kell minden embernek,
Nem csak annak, ki hangosan beszél,
Mert ahol csak egyetlen hang szabad,
Ott az egész világ rabként él.

Ne hidd, hogy a csend mindig béke,
Ne hidd, hogy a meghajlás erény,
Van, amikor az igazságért
Fel kell emelni a tekintetünk mélyén.
Van, amikor a hallgatás bűnné válik,
S a bátorság az egyetlen remény,
Mert aki mindig csak félve él,
Annak bilincs lesz minden reggelén.

Szabadság, te nem vagy ajándék,
Melyet egy kéz kegyesen átad,
Te vagy az ember legmélyebb joga,
Melyet nem törölhet el semmilyen hatalom.
Nem vagy kiváltság, nem vagy jutalom,
Nem birtokolhat egyetlen király,
Mert ahol ember él a földön,
Ott a szabadság joga is megáll.

Vannak, kik zászlót lengetnek érted,
S vannak, kik csendben halnak meg,
Vannak, kik nevüket sem hagyják ránk,
Mégis értünk áldozták életüket.
Lépteik nyoma bennünk tovább él,
Bár sírjuk fölött már fű terem,
Mert minden szabadon dobbanó szívben
Ott él egy darab a múltból, idelenn.

Ne hagyd, hogy más írja meg sorsod,
Ne engedd, hogy elvegyék a hangod,
Ne cseréld aprópénzre az álmod,
Ne add fel soha önmagad.
Mert lehet szűk az út előtted,
Lehet viharos még az ég,
De amíg a lelked szabad marad,
Addig nem győzött le a sötétség.

A szabadság néha fájdalom,
Néha magány és nehéz döntés,
Néha egyedül maradsz az úton,
Miközben körülötted mindenki elfordul.
De jobb egy igaz, szabad élet,
Mint ezer nap hazug nyugalom,
Mert a lélek nem arra született,
Hogy mások lábánál legyen otthon.

És ha egyszer majd megkérdezik tőled,
Mit jelentett számodra a szabadság,
Ne csak nagy szavakkal válaszolj,
Mutasd meg, hogyan éltél igazán.
Mutasd meg, hogy mertél szeretni,
Hogy mertél hinni és dönteni,
Hogy nem hagytad mások álmát
A saját félelmedbe temetni.

Mert szabadság az is, ha szeretsz,
Ha nem kell álarcot viselned,
Ha könnyedén kimondhatod, ki vagy,
S nem kell szégyellned a lelked.
Ha nem ítélnek meg a múltadért,
Ha nem büntetnek a hangod miatt,
Ha minden ember ember lehet,
És nem kell félnie a holnaptól.

Egyszer talán eljön az idő,
Mikor nem lesz szükség kiáltásra,
Mikor nem kell vérrel írni,
Hogy az embernek joga van a szabadságra.
Mikor a különbség nem választ szét,
S a béke nem csupán üres szó,
Mikor minden gyermek úgy nő fel,
Hogy a szabadság természetes való.

Addig azonban őrizd a lángot,
Mely benned ég és utat mutat,
Ne engedd, hogy kioltsa a félelem,
Ne engedd, hogy elnyelje a múltad.
Ha elesel, állj fel újra bátran,
Ha bezárnak, álmodj tovább,
Mert a szabadság ott kezdődik,
Hol az ember nem adja fel önmagát.

S ha egyszer majd elnémul minden,
Ha nem marad más, csak az ég,
Akkor is zúgjon benned a szó:
Szabadnak születtem, s szabad leszek még!
Mert nem a lánc, nem a fal, nem a fegyver
Mondja meg, meddig érhet a lélek,
Amíg az ember szívében él a szabadság,
Addig a világ sem lehet egészen sötét.

Nem láncolhat meg többé a félelem,
Nem némíthat el ezer küzdelem,
Mert bennem él egy ősi, szent erő,
Mely minden viharon áttörni merő.
Nem hajtom fejem idegen szóra,
Nem vágyom többé üres alkura,
Mert szívem mélyén ott ég a láng,
A szabadság hív, és vár még rám.

A szabadság nem csupán egy szó,
Nem múló álom, nem délibáb,
Hanem a lélek szárnyalása,
Az ember legszebb igazsága.
Hol nem szab határt a félelem,
Hol szabadon dobban a szívem,
Ott kezdődik az igazi élet,
Hol önmagam lehetek végre.

Ne építs falat gondolat köré,
Ne zárd a holnapot tegnap mögé,
Mert minden ember szabadnak születik,
S a lelke bilincset nem érdemel itt.
A szél sem kérdi, merre szálljon,
A folyó sem vár, míg utat találjon,
S ahogy a madár az égbe tör,
Úgy vágyik az ember kitörni a földről.

Voltak idők, mikor csend volt a szó,
Mikor a remény is túl halkuló,
Mikor a félelem uralta a tájat,
S eltakarta a szabadság álmát.
De minden éjnek vége szakad,
Minden bilincs egyszer leszakad,
S ha egyetlen szív is lángra kap,
A sötétség többé nem maradhat.

Nem kérünk aranyból épült palotát,
Nem kérünk hamis, megvett igazságot,
Csak tiszta eget, szabad levegőt,
Emberi méltóságot, élhető jövőt.
Hadd válasszuk meg saját utunkat,
Hadd formáljuk a gondolatunkat,
Ne más írja meg, kik legyünk,
Mert a szabadságban teljes az életünk.

A szabadság néha fájdalom,
Néha magány egy hosszú hajnalon,
Mert dönteni kell, és vállalni mindent,
Amit az élet elénk sodor itt bent.
De jobb a szabad, nehéz igazság,
Mint a kényelmes, hazug világ,
Mert aki önmagát megtagadja,
A saját lelkét is rabságba zárja.

Nézd, ahogy száll az égen a madár,
Nem tudja, hol várja új határ,
Nem kér engedélyt a végtelentől,
Csak szárnyal tovább a fellegek között.
Így kellene élni minden embernek,
Nem meghajolni idegen terheknek,
Mert nem azért kaptunk szívet és szárnyat,
Hogy mások zárják el előlünk a tájat.

A szabadság hangja messzire száll,
Áttör a falon, hegyen és határon át,
Nem állítja meg sem fegyver, sem szó,
Mert az igazság útja mindig járható.
Lehet elfojtani, lehet tagadni,
Lehet évszázadokon át hallgatni,
De egyszer a nép hangja felkiált,
S megrengeti a hazugság falát.

Ne hidd, hogy szabadság csak azé,
Ki koronát visel, s trónon ülve él,
Mert a legnagyobb kincs nem a vagyon,
Hanem a béke egy szabad hajnalon.
A szegény ember is lehet király,
Ha szívében a remény szabadon jár,
S a gazdag is lehet rab örökre,
Ha lelkét bezárja aranybörtönébe.

Szabadság, te fény a sötét éjszakán,
Te reménysugár a világ peremén,
Te vagy a hang, mely bennünk kiált,
Te vagy az erő, mely új útra talál.
Te vagy a szárny, mely magasba emel,
A hit, mely soha nem enged el,
Te vagy a holnap, a tiszta kezdet,
Mely újra életre hívja a lelket.

Ha egyszer elnémul minden harang,
Ha elvész a szó, és kihűl a hang,
Akkor is éljen bennünk a hit,
Mely a legmélyebb éjben is világít.
Mert nem a csend az ember végzete,
Nem a félelem az élet értelme,
Amíg egy szív szabadon dobban,
A remény lángja soha el nem lobban.

Ne legyen úr az ember felett,
Ne legyen bilincs a gondolat helyett,
Ne legyen törvény a gyűlölet,
Ne legyen szégyen a szeretet.
Mindenki kapjon egyenlő esélyt,
Hogy megtalálja a saját reményét,
Mert csak ott születhet igaz világ,
Hol szabadság őrzi az ember fiát.

A határok térképen vonalak,
De lelkünkben nem lehetnek falak,
A nyelv, a szín és a származás,
Nem lehet ember közt elválasztás.
Hisz mindannyian ugyanazt keressük,
A békét, a hitet, az életet szeretjük,
S ha egymás kezét végre megfogjuk,
A szabadság útját együtt járhatjuk.

Lehet a szél vad és könyörtelen,
Lehet az út hosszú, küzdelmes, nehéz,
De aki hisz, az továbbhalad,
Még ha a világ ellene is marad.
Mert minden lépés új erőt ad,
Minden seb egy igazságot mutat,
S aki nem adja fel a harcot,
Az egyszer meglátja a szabad napot.

A szabadság nem ajándék csupán,
Nem hullik ölünkbe egy éjszakán,
Őrizni kell, mint szent tüzet,
Védeni minden emberi szívet.
Mert amit könnyen kapott a világ,
Azt könnyen elnyeli a sötét homály,
De amit vérrel, hittel védtek,
Annak emléke örökké élhet.

Hallgasd a földet, ahogy dobban,
Hallgasd a népet, ahogy felzúg halkan,
Minden lépésben ott az akarat,
Hogy senki ne törhesse meg a szavakat.
Minden könnycsepp egy új ígéret,
Minden áldozat egy tiszta ítélet,
Hogy nem lehet örök a zsarnokság,
Ha szívünkben él a szabadság.

A szabadság nem azt jelenti,
Hogy bármit lehet következmény nélkül tenni,
Hanem hogy tudjuk, hol a határ,
Hol másik ember méltósága vár.
Szabadnak lenni felelősség,
A döntéseinkben ott az emberség,
Mert szabadság csak ott lehet,
Hol tisztelet őrzi az életet.

Ha egyszer majd az utókor kérdi,
Miért kellett annyi mindent megérni,
Mondd el nekik, hogy volt idő,
Mikor a szabad szó is tiltott erő.
Mondd el, hogy voltak bátor szívek,
Kik nem féltek, bár üldözték őket,
S azért küzdöttek, hogy mindenki lássa,
A szabadság az ember legszebb álma.

Ne engedd kialudni a lángot,
Ne hagyd elveszni a régi vágyat,
Mert minden nemzedék felelős,
Hogy a szabadság maradjon erős.
A múlt tanít, a jelen figyel,
A jövő pedig tőlünk remél,
Hogy amit elődeink ránk hagytak,
Azt gyermekeink is szabadon kapják.

S ha majd egyszer béke lesz a földön,
Nem retteg senki sötét jövőtől,
A gyermek szabadon nevethet,
Az ember félelem nélkül szerethet.
Akkor értjük meg igazán végre,
Mit jelentett küzdeni a fényért,
Mert nem volt hiába annyi áldozat,
Ha szabadon élhet minden újabb holnap.

És ha a világ újra láncot kovácsol,
Ha ismét a félelem szava vádol,
Álljunk fel bátran, váll váll mellett,
Ne hagyjuk elveszni a szent értéket.
Mert szabadság nélkül nincs méltó élet,
Nincs igaz jövő, nincs tiszta lélek,
Amíg csak egy ember is szabad akar lenni,
A szabadság lángját nem lehet eltemetni.

Kuruttyol a mocsár, nagy a lárma ott lent,
A békák nagy vezére, épp új törvényt hirdet:
Ugráljon minden béka, úgy, ahogy ő fütyül,
Ki nem teszi, az a sár helyett, dutyiba kerül.

De jött egy vén gólya, s vége lett a bálnak,
Hűlt helye se maradt, a brekegők urának.
Maradt a csend, s a mocsár tiszta tükre,
Az öreg gólya gyomrát a vezér megfeküdte.

Budatétény 2016-2026

Elengedem kezed, menj hát, csak bátran,
várnak már rád odakünn a nagyvilágban.
Én itt maradok e vén kapuban állva,
s vigyázok a fészekre, mi visszavárna.

Ne nézz hát hátra, mindig csak előre tekints,
a szeretetem elkísér majd, mint drága kincs.
S ha megfáradsz majd a hosszú úton egyszer,
itt mindig vár két ölelő kar, hol megmelegszel.

Budatétény 2017-2026

Hétköznapi pszichológia…

(Leoninus csokorban)
Mondják, ha valaminek vége, szükséges annak elengedése.
Ezt áhítják a pszichológusok, ki így már nem néma hallgatók!
Én meg gyakorlati pszichológista vagyok, tudok… de mást tudok!

Meg ki tudja, hogy a gyors halálára várva él még... mért engedné el szerettét még?
Bizony van oly', ki halált várja fölépül, mondhatjuk: -halál, időre- de, elévül.
Tehát lét bonyolultságba ne bonyolódjunk, me’ egy biztos, tudhatatlan a sorsunk.

Vicces, de halottasházban is ébredtek föl: Így nem tudjuk, élet nálunk is dőzsöl?
Azért hosszan szenvedni létben, nem élvezet... igy a halál lehetetlenségében…
Nyár meleg, január fagyos de, döglött medve bőrére inni… halál megjő ide?

A mélységes csönd miben sem segít, mert ez is sorsunk része… ’azt a cudar mindenit’!
Még élned kell, akkor tégy úgy, élj, bár lehet jó és rossz! Ha élet éled, mese nincs, élj!
Ha a fránya halál mégiscsak suhint -pont- feléd, már senki nem főzi le a kávéd…
*
(senrjon trió)
Élted lehet angyalok
Védelmezték, de halál a vég!
Volt szereteted?

Ha volt, az itt hagyottak
Haláláig, Te is tovább élsz…
Volt szereteted?

Volt benned szereteted?
Mert, akkor sokak emlékeznek…
Volt szereteted?
*
(Tíz szavas)
Halálodban nem az elengedésed fontos
Hanem ha szerettél… az alkonyos!

Vecsés, 2024. július 23. –Kustra Ferenc József- íródott pszichés tanulmányként a sorsút vége fényében… 50 évig voltam nyomozó, többet átéltem, tanultam, tudok… mint máshol egy egész falu…

A poéta írta nektek…

(3 soros zárttükrös duó)

Nos, a vers nagyszerű szóruhákban öltöztetett szép-okos gondolatok,
S ha jók a gondolatok, s jók az olvasandó sorok… élmény gondolatok…
Nos, a vers nagyszerű szóruhákban öltöztetett szép-okos gondolatok.

A jó vers, jó mondanivalója szétterül a lelkünkben, mint életbalzsam,
Ha meg az olvasónak oly’ nagy az öröme…’Megvan én életbalzsam’…
A jó vers, jó mondanivalója szétterül a lelkünkben, mint életbalzsam.
*
(HIQ trió)

Szívünkben
A rejtett kincsek.
Boldogság.

Mosolyunk
Le is eshet, csak…
Boldogság.

Volt mosoly
Arcunkon, lehet…
Boldogság.
*
(tíz szavas csokor)

Féltett titkokat őrizzük, sokféle darabokban
Arcunkra visszaköltözik mosoly, sokféle darabokban.

Alaposan figyeld a poéta miket ír!
Mit olvasol… legyen örömír!

Az életben biz, van mi magfagyott…
Van mi tiszteletlenül… lehullot!

Hosszú versben lehet biz’ komoly szópatak,
S lehet benne lehulló… utálatos-patak.

Lehet versben jót özönlő… szerelmetes szó patak…
Élvezetet kiöntő szópatak.

Versben domináljon az élvezeti öröm-patak,
Akkor lelkedben így élvezetek maradnak!

Vecsés, 2026. augusztus 7. - Kustra Ferenc József

(3 soros-zárttükrös duó)
Rakétatűzben ég ma is a szentelt gyertya,
De megúszta a büntetést az orosz pópa…
Rakétatűzben ég ma is a szentelt gyertya.

Bizony az én lelkem is igy éli napjainkat,
Vívja minden ellen a védekező harcokat…
Bizony az én lelkem is igy éli napjainkat.
*

(Senrjon trió, félhaiku lánc formátumban)
Gyalogosan menetel
Előre a lábam, tönkbe rúg.
Ima nem segít!

Gyalogosan menetel
Hóban a lábam, éppen tél van.
Ima nem segít!

Gyalogosan menetel
A lelkem… felhők könnye hullik.
Ima nem segít!
*

(Senrjú duó)
Nap sugára is
Földet ér, éltet fejleszt.
Földet melenget!

Levél, mit simít…
Meghallom lelkem sikít!
Ilyenek… napok!
*

(anaforás leoninus)
Sokszor előfordult velem, hogy jó nagy felhő nyomult fölém, Nap beborult!
Sokszor előfordult velem, hogy lelkem védekező harcokba ’bonyolult’.
Sokszor előfordult velem, hogy lelkem csak gyalogolt mellettem.
Sokszor előfordult velem, hogy felhők könnye mosta a fejem.

(leoninus)
Aranyló mezőn piros pipacs, őzeknél dívik az ’ipi-apacs’?
Rózsa illat terjeng, meg a füstölt sonkáé… Más illat is füstölt...

Vecsés, 2022. május 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

Az élet maga egy vízió…

A végtelenből
Kivágott körcikk vagyok.
Álmaim, vadak.
*
Lelkem... fekete mélységek csöndes temetője…
Ő a zongorám… ha ráverek a billentyűkre
A húrok is sírnak, bánatosan nyekeregve…
*
Békésen várok,
Láthatatlan sötétben.
Izgalom-fényben.

Vecsés, 2014. április 30. – Kustra Ferenc József- írtam: versben is és senrjúban is…

Mikor a szív újra érez...

Szív hét lakatnál,
kulcs rég sötétbe veszett.
Most mégis nyílik.
*
Csöndes kopogás,
idegen, ám ismerős.
Remeg már zár is.
*
Rozsdás zár reccsen,
egy érzés óvatosabb...
Belép és marad.
*
Szívem ajtaja
nyílik, mint sosem előbb.
Valaki belép.
*
Azt hittem, nem lesz
de lám, a fény visszatér.
Régi sötétre.
*
Nem hittem többé,
de ő máshogy érkezett.
Nem tört, csak várt rám.
*
Érzés közeleg,
nem kérdez, csak ott marad...
Ajkam nevét súg.
*
Szívem rég hallgat,
de most a csend közepén.
Valaki beszél.
*
Lakatról lakat
hullott - és nem félek már!
Újra szeretni.

Siófok, 2025. április 19. -Gránicz Éva- Írtam: Senrjú csokorban

Piroslik bár az alma héja szépen,
Belsejét féreg rágja, csöndes mélyen.
Bár kívülre ékes, a látszat csalóka,
Egy láthatatlan métely belülről pusztítja.

Így van az ember is e zord világban,
Félelem marcangolja, rejtve magányában.
Ha nincs, ki mellé álljon, ki segítő kezet ad,
A fájdalom még mélyebb, s a lelke megroppan.

Az ember elvész: magára maradva,
Reménytelen a sorsa, s minden egyes napja.
Tanácstalan bolyongás csapdájában van,
Keresi az utat, de nem leli magában.

S már-már feladná, hogy van mégis kiút,
Mikor a remény fényes sugara érkezik az út.
Nem ereszti, ha rálel egyszer,
Erőt nyer általa, s új útra léphet mégegyszer.

Siófok, 2025. április 8. -Gránicz Éva

Az est láthatatlan érkezik,
Csendben suhan, mint hűvös szél,
Árnyékba vonja perceink,
S a fény lassan szárnyra kél.

Sötét palástját kitárja lágyan,
Csillagok gyúlnak fent az égen.
Holdfény játszik tó tükrén bátran,
S álmodik a világ, szépen.

Láthatatlan árnyak ölelnek,
Egy bagoly visít a csendben élesen,
Az utcák néma dallamot zengenek,
S az est mesél a csillagfényben.

Szívem is nyugszik, elpihen lassan,
Vágyak alszanak, gondok némán,
Álmok szövik szelíden, halkan,
Az éjben rejlő csend titkát.

Hajnalfény bontja majd a fátylat,
Ám most még őrzöm az est hangját,
Míg a világ pihen, álmodozgat,
Az éj csendben rám borítja magányát.

Siófok, 2025. március 31. -Gránicz Éva

Van nekünk egy maci cicánk,
szürke, dundi, igazi mókás.
Pocakja nagy, bajusza kunkor,
ha leesik, csak néz: Ez most komoly?

Ha lépeget, ring a hasa,
olyan, mint egy kis plüss panda.
Próbál ugrani? Hát az móka!
Kb. két centi magasra... aztán, puff a padlóra!

Á, ez bizony nem neki való,
inkább gurul, az sokkal hatásosabb show!
Néha kísérel egeret fogni,
de inkább csak leül, és kezd bámulni.
Jöjjön ide az az egér,
én megvárom, míg magától ideér!

Ha elfárad, elterül elég gyorsan,
szundít egy nagy tál ropogósban.
Te nem is cica vagy! - kis gazdi mondja.
Maci cica ásít: Hát persze, Király vagyok, na!

Siófok, 2025. március 2. -Gránicz Éva

A tatamin állok, itt kezdődik az út,
minden lépés, minden dobás egy újabb tanúbizonyság.
Ez több mint sport: ez az életem része,
erő, önuralom, tisztelet mind belém vésve.

Minden izmom dolgozik, feszül és tanul,
a testem formálódik, de az elmém is alakul.
Kitartás hajt, ha elfáradok,
mert a judo megtanít: soha ne add fel, harcolj!

Az esések nem kudarcok, csak leckék,
minden talpra állás egy újabb győzelem bennem,
a fájdalom is tanít, a csend is beszél,
és minden küzdelemben önmagamat ismerem fel.

A kedvencem? A belső combdobás,
egy mozdulat, ami pontosságot és időzítést kíván.
Egy pillanat, és az ellenfél súlytalan,
de a valódi erő belül van, láthatatlan.

Ez a világ legjobb sportja, kétségem sincs benne,
nem csak a testet edzi, de formálja a lelket.
A judo az út, amin napról napra járok,
és minden egyes küzdelemben egyre erősebbé válok.

Siófok, 2025. február 25. -Gránicz Éva –

Volt egyszer egy kicsi kutya,
Szemében csillogott huncutsága,
Mert a konyhában kolbász lógott,
S ő már régóta arról álmodott.

Lopakodott, mint egy nindzsa,
Puha, csendes a pici mancsa,
Orrát vezette a füstös illat,
“Ez lesz napom nagy zsákmánya!”

Aztán egy hirtelen mozdulat,
Kolbász eltűnt, mint a varázslat.
Gazdi kérdi: “Hol a vacsora?”
Nézett a kutya: Milyen kolbász? Mia?

Bajusza zsíros, pofija dagadt,
De ártatlan képpel csak ült, s hallgat.
A gazdi nevetett, a haragja is gyorsan elszállt,
Mert ez a kis csibész a szívéhez nőtt már.

Siófok, 2025. február 15. -Gránicz Éva-

Látók mondták, hogy elátkozás alatt állok,
Valami rettentőt követtem el, fog átok!
Eme büntetésem hetedíziglen érvényes,
Céltalan, minek a sírás, élet így-úgy véges.

De már, az utolsó elátkozott életemet élem,
Ne tévesszen már meg engemet a tavaszi szél… vélem.
Csókolódzni szüntelen? A csalódásom heves volt,
Immár rájöttem, életemben az úr az átok volt!

(kínai forma „csi-csüe” 7,7,7,7- Rímképlet: aaxa -x=végtelen)
Ez az utolsó táncom
A lejtőn? Ha, nem… fájom!
Erőm már, úgy elfogyott,
Vége? Még én nem látom…

(HIAfo)
Oly' súlyos büntetés…
Akár hogyan is van,
Kitart az átok gyökere!

(3 soros-zárttükrös)
Ilyen, kőkemény átok alatt, csak nyögni lehet!
Elátkozottnak út, csak lejtőn lefelé vezet.
Ilyen, kőkemény átok alatt, csak nyögni lehet!

Életemben szinte nem történt semmi jó!
Pedig alkalom hegyekben volt, adandó!
Ez, ilyen átok, testet-lelket, megfont gúzsba köt.
Csak egy megkötött kupac voltam, ég alá kötött.

(3 soros-zárttükrös)
Életem, egy lassú tánc volt a lejtőn, kötözött lábbal,
Nehogy elesek, össze is kötöttek egy öreg fával…
Életem, egy lassú tánc volt a lejtőn, kötözött lábbal.

(HIAQ)
Erőm már elfogyott,
Könnycsorgással megyek tovább…
Sírt kezdik tán’ ásni?

(3 soros-zárttükrös)
Látók mondták, hogy az ujjá születés, majd élni alkalmas,
A következő létem már nagyon szép lesz, nagyon tartalmas…
Látók mondták, hogy az ujjá születés, majd élni alkalmas.

Vecsés, 2018. május 5. Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Hétköznapi pszichológia

(szakversszakban)
Viktimológia írja: az áldozat magatartása a bűncselekmény kiváltója!
Nos, az emberek, a hatalom, és a társadalmi morál is ekképpen tartja.
Viszont ugyan ezek még véletlenül sem segítik, hogy az ártatlan áldozat egója
s
A léte, embersége visszatérjen és az eredeti bejárt utat járja.

Itt fokozottan érvényesül a téves ítélet, a képmutatás, mi ember sajátja.

Vecsés, 2018. február 18. – Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia, sedoka -ban…

Érzelmi függés,
Halál után betegít?
Tartókötél elvágás.

Rontó szellemek
Uralkodhatnak lelken.
Vannak, jó őrangyalok.
*
Önsajnálatnál
Érzelmi elengedés.
A megszállottság káros.

Lelki fejlődés.
Megszállott, korlátozott.
Tűrni egészségtelent?
*
Lehetőségek,
Nézetek különbözők.
Élet megy tovább, halad.

Halál, túlélő
Erős érzelmi függés,
Valós, belegárgyulás.
*
Súlyos érzelmi
Reakciók károsak.
Jó energia segít.

Halál, elválaszt,
De a gondolat marad.
Kell a pozitív emlék.
*
Lélek tovább él?
Kutatás szerint igen!
Ki, miben, mennyire hisz?

Lélek, mint szellem
Másokba beköltözik!
Nagyon egészségrontó.
*
Szellemkiűzés…
Szükséges a szakmunka.
Ismeret tömkelege.

Terápiás sokk!
Hasznos együttműködés.
Van, gyógyulásnak útja!
*
Lélekbetegség,
Idegen irányítás.
Teljes akarattalan.

Idegen tünet:
Oly’ negatív érzelmek.
Folyvást erős hányinger.
*
Elviselhető
Állapot, ebben nincsen.
Pszichés alap-változás.

Szabadulás vágy!
Jobb közérzet alakul…
Feltétlen életremény.

Vecsés, 2018. január 11. –Kustra Ferenc József– írtam: Dr. Edit Fiore amerikai pszichiáter, „Nyugtalan holtak (Hányan vagy?)” c. könyve alapján (szellemekkel foglalkozott). A Sedoka két katauta -ból álló, sértetlen vers 5-7-7, 5-7-7, ugyanazt a témát kezelik, különböző perspektívákból

(3 soros-zárttükrös)
Lesz-e mi… marad-e szóm… kiesik fránya életből,
Osztán mi kettősünknek lesz elege mindenségből?
Lesz-e mi… marad-e szóm… kiesik fránya életből.

(senrjon)
Ki a tudója, hogy majd
Hogy és miként alakul a lét…
Jövő a várás!

(HIQ)
Frányácska
Lét, mindenestől…
Szédölgők.

Vecsés, 2024. június 10. -Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia…

(Bokorrímes)
Velem szemben vagy, te is nézel... nézlek és vizsgállak,
De a szemedben nem látok biztatót, bár imádlak…
Látom, hogy visszanézel üresen és érzem nem lélekkel,
E szerint velem szemben tele vagy hétköznapi fékekkel…
*
(senrjú)
Lélekben nem vagy,
Konstatálom elmennél…
Búcsú… szerénység?
*
(HIQ)
Elmennél?
Minek vagy még itt?
Indulj is!
*
(tíz szavas)
Ha még maradsz, rontod lelkem állagát!
Szeretettel, de lelkem elbocsát…

Vecsés, 2023. május 21. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Fűben ülök, ez merengésem helye,
Árnyat vet rám a lombozat ereje.
Gondolatom siklik, ez fű teteje

Csend mellettem ül néma-mélán, lesben,
Mire véljem? Hallgatok, karót nyelten…
Nincsenek hangok, a fény meg sem moccan,
Semmi sem közelít… mindenhol ott van.

Felnézek a kék égre, a roppant messzeségbe,
Lehet, hogy jobb lenne ott lakni a nagy kékségbe?

Nem érzek én a lelkemben semmi rosszat,
Ezen még a nyugalom is gondolkozhat.
Az erdő széli fasoron kellene végigvonulni, talán,
Csend meg csendben követne, egészen halkan, csoszoghatna csupán.

Érzéseim nagyon lassan bontakoznak,
Lelkem bugyra mélyén, talán nyiladoznak.
Elgondolom, van helye védőburoknak?

Fájón lebénító a csendem,
Nyugalom, meg csak ural engem.
Ne így legyen! Nem engedhetem…

Ha lassan is de, felállni kéne már a nyugalomból,
Kitépni magamat a képmutató, hazug világból,
De a percek telnek, nem félek segítő kirántástól…

Fordul a Nap, suhanó árnyak kerülgetnek,
Sóhajtva, a csendemmel együtt körülvesznek…
Hol buknak vesztesek? Merre vannak győztesek?

Látom, itt majd szakadnak a lélekhúrok,
Mert a nyugalmam sem lehet oly' zárt burok…
Hallom, a csend sorvad… magam alatt kúszok?

Vecsés, 2016. február 3. – Kustra Ferenc József

Emlékezésből, hogy hogyan volt, mi lett?

(Bokorrímes)
Ácsorogtam az időkapuban… de nem jó: fekcseregtem…
Vártam soromra, mi lesz, ha idő előtt felcseperedtem…
Olyan picike voltam, hogy még nem is volt kicsi sem...lelkem.

Egyszer, hirtelen valaki hátulról kilökött,
De, vajon ezen ötlete, honnan ötölődött?
Kigurultam a jövőmbe,
Semmit adtak a kezembe…
*

(3 soros-zárttükrös)
Friss embergyerekként azt láttam, hogy szembe jön az idő,
Még akkor hirtelen nem is tudtam mi ez… vajh’ ez minő?
Friss embergyerekként azt láttam, hogy szembe jön az idő.
*

(Septolet)
Mi? Idő!
Miért? Idő!
Minek? Idő!

Van elégségesen kellő
Idő?
Mindent elfedő
Vagy-e idő?
*

(Senrjon duó)
Éjjel-nappal jön szembe
A fránya idő, sok-sok perce.
Úgy tülekednek…

Ez a szembe-áradat,
Nekem vajh’ mennyi percből állhat?
Hogy tülekednek…
*

Fölöttem beszélgetett anyám az óvó nénimmel,
Meg jókat dumcsiztak később, néhány tanár nénimmel…
Ők is mind nagyon vadul keresték az idő nyitját,
Ők sem értették a lényegét, a lét csínját-bínját…
*

(Sedoka)
Elgondoltam, hogy
Tanbá-nénitől tudok
Meg mindent… nem sikerült!

Azt gondoltam, hogy
Jó lesz nekem a sok perc.
Elsodortak… vénségbe!
*

Így öregen leszögezem, idő nem változott, tódulnak rám percek,
Bőröm is már ráncos, és úgy vélem, éveim nagyon telhetetlenek.
Perceimből lesznek az órák, hetek, sőt évek,
És előjönnek, visszabújnak a semmiségek!
*

(3 soros-zárttükrös)
Érzem, időkapum már, a múlt.
Már nem is emlékszem rá, avult…
Érzem, időkapum már, a múlt.
*

(Senrjú duó)
Karjaim tárom,
Vágyom még időpercet.
Még élni vágyok…

Szívem kitárom,
Vágyom időpercekre…
Élet-végéig!

(Bokorrímes)
Perceim szemből, majd' csoportosan jönnek, és gyorsan múltba mennek,
Így aztán, tőlük kívánni valamit, alapból lehetetlenek!
Végül van is egy nagy érzésem: perceim, összeférhetetlenek!
*

(Tükör apeva)
Még
Létem,
Időtől
Függhet nekem?
Percek, tömörek!
Percek, tömörek?
Függhet nekem
Időtől
Létem
Még?

Vecsés, 2020. március 25. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.

Hétköznapi pszichológia

(3 soros-zárttükrös)
Kevés idő van a nyugalomra, ami bennem él…
Nem nagyon szokott volt előjönni, tán' mit sem remél…
Kevés idő van a nyugalomra, ami bennem él…
*

(HIQ duó)
Pihenni
Jólesne sokat!
Nyugalom…
*

(Senrjú)
Világban
Sincsen nyugalom!
Akkor hol?
*

(senrjon)
Tudatom van elég sok,
De nyüzsgő világgal harcolok…
Több nyugalom kén’.
*

(10 szavas duó)
Zavar a hamis képek világa,
Meg a lét normálistól mássága.

Ahogy körbe nézek a világ romlik,
Kis nyugalmam magamba jól leomlik…
*

(Bokorrímes)
A világ olyan, mint amikor ideér a tél,
Az ember meg a drága fűtéstől igencsak fél…
Amikor aztán a hideg eluralja a létet,
Nem csoda, ha elveszti lelkében nyugalmi létet.
*

(Bokorrímes - ötszörös belsőrímes)
Roppantul vágyok én egy hamistalan s élhető világképre,
Roppantul vágyok én egy hamistalan, belső nyugalmi képre!
Roppantul vágyok én egy hamistalan, rosszaságtalan végre,
Roppantul vágyok én egy hamistalan, ó jó életre végre!

Vecsés, 2022. március 16. – Kustra Ferenc József- írtam: a „belső rágódásról”, ami mindenkiben benne van…

Hétköznapi pszichológia

Kinek sorsa, hogy alakul, érdekes,
Ki tudja, élni vajh’ miért érdemes?
Persze ez a kérdés csak elméleti,
Pro és kontra válasz, csak hitvitai.

Nézzük az ember életét, mi adott;
Lét jelenti az ötven százalékot.
Ehhez ember, tanul, képezi magát,
Ez jelenti össz. harminc százalékát.

Marad még a százhoz húsz százalék,
Ez a szerencse, az életjáték.
Van, ki e tételt bőszen tagadja,
Ha nem ismeri fel, az ő baja.

Ez sajnos nem változtat a lényegen,
Biz’ minden így működik az életben.
Tudom ez csak filó kategória,
De életismeretből van alapja.

Szerencse: az általunk nem ismert,
(Mert ugyan honnan ismernénk mindent)
Események, általunk nem befolyásolható
Láncolata, mely életünkben meghatározó.

Sikerért, boldogságért mindent megteszünk,
De vajon, hogyan alakul az életünk?
Szerelmesek vajon összetalálkoznak?
Jó pár lesznek, ha majd összeházasodnak?

Feltehetjük magunknak a kérdéseket,
De bizony, évek adják a feleletet.
Kit, hogy s mire neveltek gyermekkorában,
Az előnye- hátránya házasságában.

Munkahely és hivatás, szintén csak lutri,
Előre nem tudni, melyik az igazi.
A kérdés, elfogadnak, elismernek-e?
Vagy az évek céltalanul csak telnek-e.

Sok a kérdés, jó lenne pontos válasz
És kérdés, hogy előre hogyan válassz!
Megtestesülése a szerencsének,
Ha mások akarnak jót életednek.

Hogy haladjunk, a szerencsét kutatjuk,
Miért van, kiknek szerencsés az útjuk?
Hogy kik, milyen csillagjegyben születtek,
Sikeresek hirdetik: kedvezettek.

Okos ember lehet szegény pária,
Buta lehet a gazdagság császára.
E mércét még nem találta fel senki,
De rossz, ha az ember úgy érzi, senki.

Mindhez szerencse is kell az életben
És talán benne is van a lényegben.
Lényeges, hogy megszülessünk, tanuljunk
És hasznos tevékenységet folytassunk.

Szerencsés, ki szerencsés az életben,
Ki sikert, sikerre halmoz létében.
Csodáljuk nagyszerű életüket,
Sajnálkozva éljük le miénket.

Budapest, 1997. május 2. - Kustra Ferenc József