Idő 
Értékelés 
Értékelés Poshadt emberi törmelék irritálja elgyötört talpamat,
Roncsolja a már megnyűtt bőröm, ami csontomon maradt.
Tüdőmet vadul nyesi a csípős levegő, csonkolja a testemet,
Saját lényem, sötét fényem, ami önmagamba eltemet.
Koplal a lelkem, az üres holnap asztalánál várja csak eledel,
Dézsmálja a semmit, miközben testem egy üregbe süllyed el.
Üt a dühödt tegnap, ami a szenny csatornájából kel útra,
Műanyag lovon érkezik a bosszúja és büntet újra és újra!
Hazudok, ha hitem van, és akkor is, ha nincsen másom,
Tagadok, ha vallatnak, de közben mások sírját ásom.
Ítélek, ha hibát látok, pedig én magam vagyok a Tévedés,
A természet folyamában a rozsdaszemű ébredés.
Vak vagyok és veszélyes, elmémet nem látja el ismeret,
Úr vagyok, kit szolgál a világ és szolgálnak az istenek.
Rém vagyok, kitől riadva rettennek meg a néma rabok,
De a múltam kölcsönből építettem, arra kamatot kapok?
Törmelékbe zuhanok végül, elnyel az emberi hulladék,
Gyalogutam áporodott pusztulásába könnyedén behullanék.
Mint puha párnák közé, úgy esem a semmibe, ahol van a helyem,
Bevontat a vég oda, ahol majd álomba hajthatom a fejem?
Roncsolja a már megnyűtt bőröm, ami csontomon maradt.
Tüdőmet vadul nyesi a csípős levegő, csonkolja a testemet,
Saját lényem, sötét fényem, ami önmagamba eltemet.
Koplal a lelkem, az üres holnap asztalánál várja csak eledel,
Dézsmálja a semmit, miközben testem egy üregbe süllyed el.
Üt a dühödt tegnap, ami a szenny csatornájából kel útra,
Műanyag lovon érkezik a bosszúja és büntet újra és újra!
Hazudok, ha hitem van, és akkor is, ha nincsen másom,
Tagadok, ha vallatnak, de közben mások sírját ásom.
Ítélek, ha hibát látok, pedig én magam vagyok a Tévedés,
A természet folyamában a rozsdaszemű ébredés.
Vak vagyok és veszélyes, elmémet nem látja el ismeret,
Úr vagyok, kit szolgál a világ és szolgálnak az istenek.
Rém vagyok, kitől riadva rettennek meg a néma rabok,
De a múltam kölcsönből építettem, arra kamatot kapok?
Törmelékbe zuhanok végül, elnyel az emberi hulladék,
Gyalogutam áporodott pusztulásába könnyedén behullanék.
Mint puha párnák közé, úgy esem a semmibe, ahol van a helyem,
Bevontat a vég oda, ahol majd álomba hajthatom a fejem?
Hívogat a hév? rendült romja bús, goromba, durva otthonom,
Bőröm feszíti, szívemben kongat, dörmögő zaját hordozom.
Kitörni készül, a robbanás robaja meg- megrángatja mellkasom,
De elfojtani ezt az érzést nem fogom. Nem? nem fogom!
Hagyom, míg az élet a kiszabott utamon végig nem rángat,
Rángass csak? rángass végig, mint egy ócska bábot, Bánat!
Nézz rám! Mennyi dráma! Öntudatra ébredt a gyenge játékszer,
És felrobban a hév, utat tör magának százszor vagy ezerszer!
Sodor a Sors, visz magával a sebes vízfolyam, de el nem merülök,
És mint egy gyáva legyőzött arccal a földnek el nem terülök!
Ha a nyakamig fagyott folyó folyogatja majd a torkomat,
Akkor hátra már csak egyetlen egy dolgom maradt?
Hívogat a hév, és én szabadon eresztem a börtönömből nyomban,
Mint a vad, aki saját húsára vadászik? az van a nyomomban.
Fuss szabadon erő, tépd szét éles fogaiddal a testemet,
És engedd szabadon az érzést, ami egy világot is eltemet?
Bőröm feszíti, szívemben kongat, dörmögő zaját hordozom.
Kitörni készül, a robbanás robaja meg- megrángatja mellkasom,
De elfojtani ezt az érzést nem fogom. Nem? nem fogom!
Hagyom, míg az élet a kiszabott utamon végig nem rángat,
Rángass csak? rángass végig, mint egy ócska bábot, Bánat!
Nézz rám! Mennyi dráma! Öntudatra ébredt a gyenge játékszer,
És felrobban a hév, utat tör magának százszor vagy ezerszer!
Sodor a Sors, visz magával a sebes vízfolyam, de el nem merülök,
És mint egy gyáva legyőzött arccal a földnek el nem terülök!
Ha a nyakamig fagyott folyó folyogatja majd a torkomat,
Akkor hátra már csak egyetlen egy dolgom maradt?
Hívogat a hév, és én szabadon eresztem a börtönömből nyomban,
Mint a vad, aki saját húsára vadászik? az van a nyomomban.
Fuss szabadon erő, tépd szét éles fogaiddal a testemet,
És engedd szabadon az érzést, ami egy világot is eltemet?
