Költők szerint

Wass Albert (1)

Molnár Mária (1)

Szilágyi Irén (2)

Nagy Miklós (0)

Losonczi Léna (9)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (352)

Kedvesemnek (101)

Hiányzol (57)

Elmúlt szerelem (85)

Szakítás (34)

További témák »

A nap verse

Felhők fagyott könnye hullik
elrejti a titkokat,
fedjük fel a rejtett mélyet
tisztítsuk le az utat.

Hullott hóból a kezünkkel
kis hólabdát formázunk,
lehajolunk és görgetjük
legalább most tornázunk.

Csinálunk egy hatalmasat,
majd egy kicsit kisebbet,
gurítsunk egy aprócskát is
biztosan a legszebbet.

Tegyük egymás tetejére
mind a három hólabdát,
fantasztikus, hisz olyan lett,
mint egy ember láss csodát.

Szénből csinálunk szemeket
répa lesz majd az orra,
kész is lett a hóemberünk
mint ha igazi volna.

Szomorúvá vált az élet
vidám én ma nem leszek,
ha szép szemedet nem látom
tudom, világgá megyek.

Eltelt már, vagy három hét is
mióta nem láttalak,
lehoznám a csillagokat, ha
láthatnám az arcodat.

Kiscsillagom, úgy szeretlek
jobban, mint az életem.
Rettegek, hogy elveszítlek
összetör a félelem.

Azt kérem én az Istentől
örökké fogd a kezem,
remélem, hogy így történik,
mert elvesztem az eszem.

Reggelit kell vásárolnom
lemegyek a kisboltba,
Kell? Kérdi az eladó
nem is néz az arcomba.

Hogyne kéne, azért jöttem
mutatok a zsemlére,
húsz deka párizsit kérek
nem tasakost, kimérve.

Huszonnyolc maradhat? kérdi.
Maradhat. Nekem húsz kell.
Úgy néz rám, mint egy gyilkosra
tudom, hogy engem rühell.

Kettévágná a zsemlémet?
Kérdeztem óvatosan.
Otthon is van éles kése,
mondja ő cinikusan.

Otthagytam egy kisebb vagyont
és még szendvicsem sincsen,
ezt a kedvetlen eladót
áldja meg a Jóisten.

A bolt mellett kint a füvön
idős néni üldögél,
szegényes kis portékája
égő szükségről mesél.

Felmutat egy szép almát
rám mosolyog kedvesen,
száz forint kilója ára
az összes almát megveszem.

Hálásan néz rám a néni
eltöltött a szánalom,
melléteszem bolti árut
ajándékba ott hagyom.

Lassan táskájába rejti
látszik, szégyenli nagyon,
hálás szívvel mosolyog rám
túlmutatva szavakon.

Vidáman indulok haza
arcomat nap perzseli,
egy ilyen bevásárlás után
édesebb a reggeli.

Hol van az élet? Mivé lett?

A haldokló avaron, már nem az élet dominál,
Ezen útján a levélhalál, bármunkában kaszál...
A haldokló avaron, már nem az élet dominál.

Állj
Készen!
Ha szólít,
Menni muszáj,
Élet már úgy sincs.

Élet már úgy sincs,
Menni muszáj.
Ha szólít,
Készen
Állj!
*
De, vajon meddig tart a lét, az avar már élettelen?
Ezek szerint az élet, véges, vagy kószán mérhetetlen?
A halál meg akármit is akarunk kérlelhetetlen?

Vár
Helyed
Odaát.
Visszaút nincs,
Ha lét végéhez ért.

Ha lét, végéhez ért
Visszaút nincs.
Odaát
Helyed
Vár.
*
Először az avar is, még szép, sok-sok színes részekből áll,
Az ember a levélhalmazt tapossa, megy benne, beleáll,
Először az avar is, még szép, sok-sok színes részekből áll.

Már
Később
Nem lehet,
Addig éljél
Míg fiatal vagy.

Míg fiatal vagy
Addig éljél,
Nem lehet
Később
Már
*
Ki lehet az, aki tudja, hogy az élet végén, még mi várható?
A levél sem tudja, hogy megjelenik egy vihar, az őt lefújó!
De, amikor már lefele repül az egyed, út vége... elszáradó...

Vecsés, 2018. február 13. – Szabadka, 2018. február 14. – Kustra Ferenc – a verset és a 3 soros, zárttükrösöket én írtam, alájuk a tükör apevákat, szerző és poéta társam: Jurisin Szőke Margit. Az apevák címe:” Visszaút nincs...”

Hétköznapi pszichológia…

Van, hogy az ember könnye csorog, erre ébred...
Magadhoz térsz, feleszmélsz, elment a Kedvesed.
Engedd el, ha elment, biztos nem volt jó veled…
*
Még
Néha
Könnyezel.
Faképp hagyott.
Haggyad! Ha, elment.

Haggyad! Ha, elment.
Faképp hagyott.
Könnyezel
Néha
Még.
*
Csak
Haggyad.
Engedd el!
Elment csak úgy…
Mért hull még könnyed?

Mért hull még könnyed?
Elment csak úgy…
Engedd el!
Haggyad
Csak.
*
Neked ő tán' fontos volt, de szeretted, ahogy kell?
Ő ez ügyben, nem állt elő némi igényekkel?
Ne légy öntelt, lehet, töltetlen volt… szeretettel.
*
Fontos volt neked?
Adtad szíved?
Önzetlen
Voltál
Tán’?

Tán’
Voltál
Önzetlen?
Adtad szíved?
Fontos volt neked?
*
Sosem tudhatod...
Megtettél-e
Ő érte
Mindent?
Vajh’!

Vajh’!
Mindent
Ő érte
Megtettél-e?
Sosem tudhatod...
*
Lelki bánatod, már lett a saját múltad,
Innentől, megint más irányt vesz az utad…
Ne sírj, emlékezz szépen, ez... fel nem gyullad!

Vecsés, 2015. január 9. – Szabadka, 2017. november 17. - Kustra Ferenc- a verset én írtam a tükör apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit. Az apevák összefoglaló címe: „Mért hull még könnyed?”

Hétköznapi pszichológia…

Köd
Sűrű
Fényt takar.
Varázskerék
Kijárat nélkül.

Kijárat nélkül
Varázskerék.
Fényt takar
Sűrű
Köd.
*
Eltévedtem, körbe-körbe járok a ködben
Itt bizony nincs, mi világítson és mutassa utat.
Érzem, hogy jéghideg homály van körülöttem,
De,
Eszem-lelkem, lábam, visz és a kiút után kutat.

Sokan eltévednek... a saját életükben.
*
Út
Sehol,
Hol vagyok?
Ködben nincs fény,
Keresem létem.

Keresem létem,
Ködben nincs fény.
Hol vagyok?
Sehol
Út.

Vecsés, 2014. április 9. – Szabadka, 2017. november 16. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a tükör apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:” Keresem magam...”

Avagy végét járja az ősz…

Ami várható, azt jobb ha, előszoba vakablakában nézem,
Ködbe elbújva, nem látom a zenitet, dolgomat, így hogy végzem?

Jobb nem látni mi jő,
Ködös az idő s életem.
Szemeimen hályog.
*
Borongós volt az október, már az sem volt ínyemre,
Csontomban éreztem… emlékeztetett rossz időkre.

Végét járja az ősz,
Eddig is volt hűvös s hideg,
Levelek a sárban.
*
Bizony, közeledik a tél, már lassan bekopog,
Lesz itt még hideg, mikor a fogsorom is vacog.

Ha ősz helyt ad télnek,
Jönnek fagyos, zord hajnalok.
Csontban, szívben fagyok.
*
Felhők majd beterítik földet meg a tetőket,
Ezeket, a finom hópihékkel befedőket.

Földig érő felhők,
Havat szórnak, befed mindent.
Lesz-e meleg szoba?
*
Hidegben, hófelhő alatt, majd a kémény füstöt okád,
Vakablakban is érzem a szagát, de nem látom okát…

Vecsés, 2017. november 13. – Szabadka, 2017. november 22. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, közéjük a HIAQ- kat, szerző-, és poéta társam Jurisin, Szőke Margit. A HIAQ csokor címe:” Végét járja az ősz”.

Hittem benned, hittem szavad
örök társként néztem rád,
elmerülve végtelenben
lettem volna rabszolgád.

Amit mondasz szerelmünkről
súlytalanná vált szavak,
összeforrott szívünk násza
már csak ígéret marad.

Tükörvers – tükör apevával…

Zsúpfedeles házikó volt, mindig is a létem…
Érzem a jövőm, hevesen biztat… így vélem.
Régen a múltban éltem, de jelenben is itt vagyok.
Még, mennyi van hátra? A jelenben még tenni akarok…

Volt
Éltem
Romhalmaz.
Még jelenben
Volna mit tennem.
*
Volna mit tennem
Még jelenben.
Romhalmaz
Éltem
Volt.

Még, mennyi van hátra? A jelenben még tenni akarok…
Régen a múltban éltem, de jelenben is itt vagyok.
Érzem a jövőm, hevesen biztat… így vélem.
Zsúpfedeles házikó volt, mindig is a létem…

Vecsés, 2017. május 11. – Szabadka, 2017. november 14. – Kustra Ferenc – a tükör-versszakokat én írtam, közéjük a tükör apevát, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit.

A szerzőpáros jól megírta, TANQ –ban…

Ilyenkor, tér-idő
Keveredik, láthatár: köd.
Sárgul már a határ.
Ködös hajnal, napfény sápadt,
Tőle a határ felszáradt.
*
Morcosak a felhők
Ahogy úsznak, égen felém.
Le fognak vizezni…
Szürke felhők gyülekeznek,
Lesz eső, ha összevesznek.
*
Felhők között, látom,
Elhaló kondenzcsíkokat…
Azokból, nem esik!
Sávot rajzol a vasmadár,
Eső abból nem hullhat már.
*
Nincsen más, csak sárgás
Levél… ők röpködnek körbe.
Este van, jön sötét.
Nagy örömében táncot jár,
A sok levél. Est Holdra vár.
*
Esik eső, zuhog,
Mintha morc csíkokból állna…
Eláztam, jól-esik!
Dől az eső, hull, mint mennykő,
Csuromvíz lettem! Üsse kő!
*
Sötétben nem látok,
Arcomon folyik zuhogás…
Egy évet várhatok…
Sötétben csak botorkálok,
Jövőre hazatalálok...?

Vecsés, 2016. október 1. – Szabadka, 2017. november 23. - Kustra Ferenc- A HIAQ –kat én írtam, alájuk a verset, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A versrész címe:” Oximoron ősz is van...”

Vigyázz apró büdösbogár
merre vezet az utad,
ne menj ki a dagonyába
sár a lábadra tapad.

Több veszély is fenyegethet
mástól is kell ott félni,
hidd el hogy ha rád taposnak
sárba gyúrva nem jó élni.

Arról nem is beszéltem még
akár meg is dögölhetsz,
döglötten meg főleg nem jó,
akkor már nem remélhetsz.

A ködöt örökítette meg a szerzőpáros, versben és tankában…

Ősz, már ököllel kopog az ablakon,
Lefolyó vizet csinál a falakon.
Holnap reggelre, lehet, hogy deres lesz már minden,
Utána jő a téli hideg, menekvés nincsen.
*
Köd-hajnal dereng,
Fázós hideg, dermesztő.
Szomorkás szürke.
Metsző lég, hajnal hasad,
Szürke tájra köd tapad.
*
Ébredő hajnal
Köd-párát lehel körbe.
Utak, nyálkásak.
Ködburok, tájat ölel,
Síkos út veszélyt növel.
*
Aggasztón, csendben
Hűl hajnali levegő.
Ködben… ugatás.
Fagyos hajnal, csend honol,
Sűrű köd bosszút kohol.
*
A kutyánk, biztos beteg, mert hullik a szőre,
A szomszéd lova meg nem, a jó idő őre…
A kutyánk bundájának ilyenkor már vastagodni kéne,
A szomszéd lova meg lusta? Valamit tán’ tennie kéne…
*
A hajnali nap
Söpri el ködfoltokat.
Nincs tejfehérség.
Köd szitál, napsugár gyér,
Civódik, földet nem ér.
*
Ködruhát vett fel,
A sárgás, napfelkelte!
Nagy rejtőzködés.
Ködfátyol Napot takar,
Fénye kúszik, mily’ pazar.
*
Reggeli ködből
Lidércként süt ki a nap.
Látótávolság.
Ködhomály, napfény sápadt,
Könnye hull bágyadt ágnak.
*
Gyerekek iskolába menet már, rugdossák a „bőrt”.
Az egyik „gyertyát" rúg, ez levitte a ködről a szőrt...
A labda nincs is meg ha, nem látják, nem találják,
A köd elvette, jól eldugta, ezt konstatálják...
*
Pislákol a nap,
Inkább csak erőlködik…
Lanyha ködfátyol.
Köd szűnőben, fény dereng,
Pőre ág könnye pereg.
*
Nap, nem is nézi
Hulló faleveleket.
Sokfelé, ködfolt.
Konok köd engedetlen,
Napot bújtat szüntelen.
*
Oszladozó köd,
Áttetsző az árnyjáték.
Kúszó napkorong.
Sugarait átszűrik,
Fény úrrá lesz, köd szűnik.

Vecsés, 2017. október 17. – Szabadka, 2017. november 25. – Kustra Ferenc – a verset és a haikukat én írtam, a tankák versét, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit! A versrész címe: „Ködfátyol napot takar”

Életmeditálás, versben és apevában…

Jártam én sokat a macskaköves utakon,
Mezit- lábaztam sokat a bányahomokon.
Mára, teljesen elfásultam… tűnik, hogy erőm sincs,
Pedig úgy tudom, életerő nélkül élet nem kincs.
Hallom, a jövőm már diszkréten kocog az ablakomon,
Neki vajon mit adhatnék, már nincs fény a homlokomon…

Volt
Múltban
Jó és rossz.
Voltam fenn s lenn,
Padlón maradtam...
*
Sors
Keze
Életem
Megtépázta,
Szép csak itt-ott volt.
*
Jó?
Mi az?
Volt olyan?
Talán volt is...
Ámítom magam.
*

Visszanézve emlékszem, engemet ők mind... mindig megloptak,
Ettől meg, csikorgattam a fogam és lassan el is koptak.
Most, reggelente már csak, az a kérdés, hogy nekem is kel-e a Nap?
A másik meg, a reggeli misén értem is imádkozik a pap?
Álmodok én is és a jövőm vajon ott előjelzik?
Fognak nekem a spejzban lógni rúdszámra a szalámik?

Kór
Eszi
Testemet.
Meddig bírja?
Tudja... a halál.
*

Törődéstelenségbe. múlté már az eltelt életem,
Mert az úgy volt, hogy sorsom volt a végzetem.
Törődéstelenségbe csoszogva, araszolnak a napjaim,
Nincs, már mit átszakítsak, nincsenek már célszalagjaim.
Törődéstelenségbe fog-e megjelenni, a felbukkanó jövő?
Lesz ki totemoszlopot farag nekem? És majd mondják: megérdemli ő!

Nem
Látok
Jövőmbe,
Halvány remény
Semmit sem ígér…
*

A múltba futottam, elbuktam…
Jelenbe, fel sehogy nem álltam…
Jövőmbe… előre kárhoztam!

Vecsés, 2017. március 6. – Szabadka, 2017. november 8. – Kustra Ferenc – A versszakokat én írtam, közéjük az apevákat, szerző-, és poétatársam Jurisin, Szőke Margit.

Elmélkedés Európai stílusú tankában…

Engemet szeret
A csend, össze is bújunk.
Így, ketten vagyok?
Ölel, visszafog s csitít
Lelki bánatot tompít.
*
Csendes éj szétmar!
Magány sötét, urizál.
Egyedül… lét, győz!
Csendem, éjben ijesztő,
Magányom oly’ dermesztő.
*
Új veszekedés,
Este bor, éjjel a vágy!
Majd, csendben cigi.
Csendben izzik fájdalom,
Csellengő füsttel oltom.
*
Csendes ég alatt
Ücsörgők. csillagjárás!
Felhők alszanak…
Csendeséj, eget nézem,
Keresem az életem...
*
Kóbor tüzeid
Lelkedben hűlnek. Hideg!
Szigetelő csend.
Messze szállt a szeretet,
Lelkem csendesen reszket.
*
Kútban visszhangzik
A belecsebbent kavics!
Csendben, mit üzen?
Ne veszítsd reményedet,
Hallgasd csendes zenémet.

Vecsés, 2017. augusztus 20. – Szabadka, 2017. november 11. – Kustra Ferenc – a haikukat én írtam, a tanka versét, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: „Az én csendem”

Meditált a szerzőpáros… Haikuban és 10 szavasokban.

A csend borzongó!
A villám, nagyot csattan.
Vad időjárás.

Villám szárnyak földre csapnak,
Vihar tombol robajjal, betörik néhány ablak.
*
A csendem zajong.
Dió koppan fejemen.
Diós a bejgli.

Dió könnyűvérű leütést alkalmazott,
Nem fájt, mit természet, régen szabadalmazott.
*
A csend felfigyel
Ég-zajok hangjaira.
Vadludak jönnek.

Ismerős hangok, szárnysuhogás,
Vadlibák V-ben repülnek! Tavaszt hirdet lágy szélsuhogás.
*
A csendem nyűgős.
Távolban patazajok.
Lófogat motor.

Távolodó lovasfogat zaja, hallik
Felkavaró emlék (távozol…) ébred elmémben, zajlik...
*
A csend szépséges
És nagy nyugalmat áraszt.
Nézek sehová.

Behunyt szemmel, semmibe bámulok, kergetek ábrándot.
Csend ölel, meghitt lelkiállapot.
*
A csendem, vidám.
Temetésről kacajok…
Halál, lehet víg?

A halál nem válogat,
Sírunk vagy nevetünk...? Nem teljesít kívánságokat...
*
A csend fájdalmas
Síremléknél… ott ülve.
Süket csend-magány.

Szeretteid elvesztése fáj,
A temető csendje, magány... szívedbe, gyilkos-sebet váj.
*
Csendem, szerelem.
Kezét fogva szeretni…
Csend, már vakító!

Szerelemben kikapcsol a józanész,
Mámor fénye vakító, szíved után mész.
*
A csend fülsértő
Egy cella magányában.
Bűnözés… oka.

Cella csendje elviselhetetlen,
Miért tetted...? Füledbe a kérdés zeng szüntelen.

Vecsés, 2017. október 9. – Szabadka, 2018. január 20. - Kustra Ferenc – a haikukat én írtam, a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam: Jurisin Szőke Margit. A 10 szavasok címe:” A csend sokoldalúsága.”

A feneketlen kút mélyén
titkot őriz a sötét,
megkeresném, de az utat
lezárja ősi pecsét.

Mélység árnyai vigyázzák
leplet borítanak rá,
el kell hoznom lélek fényét
pecsétet csak az nyitná.

Ha felnyílna az ősi zár
feltárulna a titok,
fényt vinnének sötétségbe
mélybe szálló angyalok.

Pecsét nyitját kerestem én
árnyak álltak utamban,
harc helyett csak megálltam és
megtaláltam magamban.

Azt hiszed megtudsz bántani?
Soraimmal nem fogok világot megváltani,
Egy dolgot mégis elérek,
Kiadok mindent mielőtt bevérzek.

Elhagytál, lehet az én hibám volt,
Mégis minden folt, ami volt, beforrt,
Veled voltam boldog és jókedvű,
Amíg el nem hagytál és nem lett minden
búslelkű.

Nem fogsz engem összetörni
Hideg párnák közt temetni.
Lelkem gondja egy dolog,
hogy most már nélkülem vagy boldog.

A harag, ami bennem van nem ereszt
Ágyam fölött azóta ott feszül a kereszt,
Elhagytál, átvertél, megbocsájtani nem fogom.
Légy boldog, akivel tudsz, már nem érdekel
Elérted mit akartál légy boldog édesem.

Eljöttem meglátogatni
rég látott édesanyám,
látom semmi nem változott
domboktól ölelt tanyán.

Csüngő fejű öreg kútunk
csorba vederből szürcsöl,
régen látott kedves kutyám
nagy örömében szűköl.

A moha korallszigetként
benőte a nádtetőt,
tyúkok járják torzsa körül
a bús magyar keringőt.

Csermely folyik az udvaron
mit az eső varázsolt,
sárhullámos partjainál
néhány kacsa bukdácsolt.

Nyikorogva nyílt az ajtó
anyám dugta ki fejét,
mikor meglátta, hogy jövök
könny borította szemét.

Kérges kézzel simította
végig könnyes arcomat,
szavakká vált köztünk sok száz
ki nem mondott gondolat.

Most hát végleg hazatértem
nem megyek el már soha,
e kis tanya lesz már nekünk
a szeretet otthona.

Labirintus nyirkos mélyén
vaksötétben ballagok,
nem ad fényt itt semmi más csak
fejem felett csillagok.

Megroppan a lábam alatt
szerteszét szórt csonthalom,
láthatatlan rém pusztít itt
nincsen benne szánalom.

Acéloznám a szívemet,
de legyőz a borzalom,
félelembe burkolódzva
az utamat folytatom.

Madárdalos hajnal fénye
felváltja a vakságot,
nehéz lesz majd elfeledni
ezt a szörnyű rémálmot.

Az őszi kertben
Az őszi kertben már elnyíltak a rózsák,
csak a krizantém bontja szirmait,
borzas fejével hajlik a földre,
s az őszi faggyal lassan búcsút int.
Lassan felveszi dérezüst ruháját
a kert, s míg lehunyja álmos szemeit,
halk sóhaj száll a hűs éjszakában,
mint mikor valaki szépet álmodik.
Most csak pihen. Majd lassan újraébred,
mikor a tavasz újra élni hív,
felébresztve az alvó világot,
eléjük tárva földi kincseit.
Ő is úgy érez, akár az ember,
s ha bánat suhintja homlokráncait,
sűrű könnyeket hullajt a tájra,
siratva mások súlyos vétkeit.
Mert ők is érzik, e haldokló világban
mily kevés már a tiszta szeretet,
s színes virággal egyre csak hívnak,
ne állj a sorba! Te csak élj, s szeress.
Mert míg szeretet vezérel minket,
s ameddig győz a tiszta értelem,
addig tágul e csodás világ és
ezer szépsége tárul fel neked.

Beléd szerettem te szép lány
mondok neked száz bókot,
kérlek szépen add meg nekem
szívedhez a PIN kódot.

Hólepte ága csüng a fának
úgy tűnik, mintha búsulna,
talán arra gondolhat ott most
kinyújtózni, de jó volna.

Ám az is lehet, hogy szép terhet
boldogan visel az ágán,
mert télen hóköntöse nélkül
állna ott csupaszon, árván.

Elfeledett istenségek
lakában áll Esőisten,
szomorúan gondol arra,
aki őt imádja nincsen.

Feledetten, keserűen
leült égi trónusára,
imáitok szálljon felém
kérleli, de mindhiába.

Szomorú keserűségben
jéggé keményedett szíve,
fagyos arcán csorgó könnye
lehullott, mint bús hópihe.

Léptem nyomán cuppan egyet
az ősi mocsár szeglete,
álmosan emeli fejét
bús felriasztott szelleme.

Hideg ködbe burkolódzva
tűnődik ez a holt világ,
síron túli reccsenéssel
letörik egy száraz faág.

Ki nem mondott félelemben
bagoly huhogása hallik,
a sűrű iszamós talaj
rothadás szagától bűzlik.

A félelem megbilincsel
csak úgy lüktet minden erem,
ki kell jutnom borzalomból
vagy halálomat itt lelem.

Isten fényére gondolok
így nem vagyok már egymagam,
kézen fogott, kivezetett
szabad lett hát az én utam.

Maszkot vett fel a Télapó
és elindult a szánnal
remélte, hogy nem lesz nagy baj
még tegnap küzdött lázzal.

Óvatosnak kell lennie
hisz lehet, hogy Covidos,
meg ne fertőzzön valakit
bizony ez nem humoros.

Ajándékkal a zsákjában
megállt a falu szélén,
mosoly volt a maszkkal takart
láztól vöröslő képén.

Tüsszentett egy hatalmasat
nagyon hamar megbánta,
mert a házból kikukkantva
kis Karcsika meglátta.

Szia kedves Télapócska
szeretettel fogadlak,
védettségi igazolvány
van-e nálad mondjad csak.

Sajnos nincsen kisbarátom
kérlek, ne hozzál hírbe.
Itt van a te ajándékod
le van fertőtlenítve.