Költők szerint

Molvay Irén (1)

Horváth Szabolcs (0)

Berzsenyi Dániel (30)

Brutyó Balázs (2)

Corvinus Rex (4)

További költők »

Témakörök szerint

Szerelem (354)

Kedvesemnek (104)

Hiányzol (63)

Elmúlt szerelem (85)

Szakítás (34)

További témák »

A nap verse

Az életórám ketyeg, én csak hallgatom a csöndjét,
Szívem néha összeszorul, de nem lelem a fékjét…
Fáj a jelenem és fáj a múltam is,
Másra nem is gondolok, erre csakis.

(Bokorrímes)
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam,
Ez saját őszöm és lassan már tél lesz! Miből okultam?
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam

Nincs, ami összeköt az élettel, legföljebb az örök bánatom,
Életemben szerencsés sohasem, de peches az voltam. Fájlalom.
Az élet maga a mosolygó hazug! Folyvást csak jól becsapott!
Mikor valami jó nézett ki, akkor szemétséggel lecsapott!

(Senrjon)
Jövő felé lépkedni?
Nincs mit keresni, van pech halmaz!
Élet, maga pech…
*
Vicsorogva vigyorit,
Tán’ nincs benne engedékenység…
Ez nekem barát?
*
Vicsorog, látszik rajta!
Mosolyt erőltetve hazudik!
Ezt érdemlem meg?
*

(3 soros-zárttükrös)
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat,
Igyekszem tartani magamat, így aztán felemelem államat!
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat.

(Septolet)
Élet hazugsága,
Visszássága,
Lelkem kínlódása

Tűrjek mindent?
Hazugsága cement?
Nem gyűjtőm lehetetlent,
A fékezhetetlent…
*

(Senrjú)
Életpatak vágy,
Partjai közt kordában.
Be is fog fagyni.

(3 soros-zárttükrös)
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem,
Már mosolya, előre is gúnyos, nem tévedek, vélem…
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem.

Fáj nekem ez a mosolygó élethazugság, nem győzőm észlelni,
Ő meg vicsorogva, de közben röhögve néz rám, hogy nem kell félni…
Az én életem maga a röhejes hazugság, nincs mit tenni,
Hetven elmúltam, ki tudja, meddig kell még ezt nekem eltűrni?

Vecsés, 2018. június 5. – Kustra Ferenc – íródott; Alloiostrofikus versformában.

Bizony vannak ilyen esetek… hétköznapi pszichológia.

Nekünk már az emberi mivolta, csak régi emlék, tán’ árnykép,
Ezt aztán a négy fal magába szorította, most így él, ekképp.
Riasztja szegényt a fény, az árnyék, a hajnalpirkadat és az estfény,
A magányában, magányának szavalja mindig azt a verset, egy lény…

Néha zenét hallott, felvidult és csak ropta
Őrült ütemet diktálta reszkető lába.
Néha talán zenét is hall és akkor egyedül ropja,
Ütemtévesztő is és kezeivel combját csapkodja.

De rájött, hogy ritmusát a szívéből lopta,
És újra lett mi volt is: magányos és kába.
Mikor, ha annyit felismer, hogy a ritmust a saját szívéből lopta,
Vissza is megy, újra lesz, mi volt, magánya a „létébe” visszalopja!

Segítsége már nincsen, a sorsa darálója magába szippantotta,
Segítsége nem lehet a magánya… éppen, mi darálóba tuszkolta.
Elméjétől a szeme oly' fakón színtelen, a régi szép csillogása elmúlt,
Elméjétől, annak betegségétől, együttműködése szemében kifakult.

(3 soros-zárttükrös)
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni,
Léte végzetes, beleszorult sorsába, mi hagyta betegségét kialakulni…
Nem lehet vele beszélni, kommunikálni, kérdezni, kommentálni, együtt élni.

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség,
Pedig egymásnak hangoztattuk, hogy a miénk igazi családféleség…
Pedig mi szerettük egymás gyerekek, jó anya volt, igen jó feleség.

(Senrjon)
Kinek sorsa, gaz Ámok,
Annak élete, gazos páholy!
Már csak élőlény…

Vecsés, 2021. február 6. – Kustra Ferenc – Kurdi Ferenc: Az őrült c. versének átirata a szerző engedélyével!

Öreges meditálás…

Halkan, de velem jól elvan a magány,
Nem csinálunk semmit, itt már nincs hatvány.

A szivarka ereszt füstkarikát.
Körbe-körbe kergeti önmagát.
A hamu meg nézi saját árnyát.

Az pöccintésre leröppen,
Földre érve búsan sercen,
Majd, darabokra szétröppen.

Szemüveg régi, kíváncsi üvege
Kukucskálva nézne, ha látna szerte,
Már régen karcos, nincs fény üzenete.

Öregember tényleg nem vénember,
Ha sorsában ő egy nagy pénzember.
De érzem, a múlt kútja nem apadt,
Menthetetlenül látom... kiszáradt.

Ha már nincsen víz, akkor az élet véget ér,
Nincs a bika az arénában, ami még kér...
A közönség itt már megy haza, vezért... nem kér...

Vecsés, 2018. január 26. – Kustra Ferenc

Hétköznapi pszichológia

Vannak bizony elég sokan, akik, csak közepesen fejlettek,
Ők megrekedtek, véglegesen leragadtak serdülőkorban.
A szakemberek szerint is, sokakból nem lesznek felismertek,
És
És más bajára, így élik életüket, mind az életkorban.

Korsókat istenek égetik? Hibásak lettek, megrekedtek...

Vecsés, 2019. február 13. – Kustra Ferenc

A pletykákat az irigyek generálják,
Hülyék elhiszik, az ostobák; továbbadják.

Rettenetesen nagy a tanulság:
Ócsárolni a másikat, miért nagy mulatság?

Micsoda baromság, fölöslegesen dühöngeni?
Mikor fölajánlják akkor kéne hosszan beszélgetni…

Elöntött miattad a mérgem nagyon,
Kicsit belekapartam a tapétába nagyon…

Vannak, kik rögtön megütik másikat,
Ők, ezzel nyomatékolják a vágyaikat.

Csókod tenger, egy nagy lélegzettel,
Erőszakodban keresem levegőt, mély lélegzettel!

Aprócska a bökkenő,
Heveskedő a rémhírterjesztő…
Álhír, gyorsan szárba szökkenő!

Szeretettel törölni rosszt, megtörténtet?
És képmutatásból, el kell dugni emléket?

Változó a világ, egyre romlik,
Tömeg, nem érti… mélyen belealszik…

A pletyka táplálja a gyűlöletet, terjedésben
Mint láng, esőben, fenyőerdőben.

Remegve, még ég a mécses lángja,
Lakást, hideg huzat járja…

Egybevág minden szavunk áhított jövőről,
Eltér szánakozásunk az utcán szenvedőről.

Vecsés, 2019. május 9. – Kustra Ferenc – íródott: oximoronos 10 szavasokban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.

Ó, édes-drága Klementina,
Gyere, gyűrd a lepedőt, még ma.
Nem baj, ha izzadt lesz,
Lehet? melegünk lesz.
Gyere már várlak Klementina!
*

Gyere úgy vágylak Klementina,
Kén? lepedőn izzadtság foltja.
Vágyok már egy meggyűrt
Lepedőre, mi jó, ha felgyűrt!
Hiányzol nagyon Klementina!
*

Hiányzol nekem Klementina,
Élvezném, ami tested haszna.
Gyere, dobj egy hátast,
Játszom majd úrlovast?
Bújjunk már ágyba Klementina!

Budapest, 2020. augusztus 9. ? Kustra Ferenc ? íródott: erotikus LIMERIK csokorban

Fogalmazni tudni kell…

Rímelő sorok összeállításán fáradozok,
Ami majd, bízok, hogy sikerül, addig le nem állok.
Nem fogom elnagyolni, mint teszik azt sokan mások.

Fogalmazni persze nagyon is tudni kell ehhez,
Ha nem, az közelít a lehetetlen végzethez…
Nem akarok közelíteni sekélyességhez…

Lelkemet a lúdtollon keresztül a tentába vezetem,
Mert, hogy leírjam nektek, fontos ez... nekem ez a végzetem.
Már a nap is bíbor lemenőben… de én még nem végeztem.

Vecsés, 2015. november 26. – Kustra Ferenc – immár régen, amikor az emberek még beszélgettek egymással…

Élmény (külső indíték+egyéni színek) + író = irodalom

Az író nem engedheti meg a nyelv eszközeinek a felhasználásakor,
A helyes szóhasználaton kívül, a művészi stílusnak, alkalmazásakor,
Hogy ne feleljen meg művészi feladatnak követésekor, alkalmazáskor.

A stílus feladatkörét oda vezetjük vissza,
Hogy a lelkünk ezt a feladatot meghatározta.
Ahonnét indult, lélek azon birodalmába,
Elhelyezzük a stílus megértése házába.

Az élmény és az író kapcsolatából lesz az irodalom,
Ezt részben külsőséges szálak fogják össze…. a bizodalom.
Legtöbbször valami külső indítékra jön izzásba az író lelke.
A kifejezésre törekvés, hogy az olvasónak jó legyen élménye.

Az író saját lelkéből adja hozzá, a saját egyéni színeket
A téma-azonos alkotások ezért, mutatnak különbözőséget…
A kifejezésben is, kifejezetten is mutatják a különbséget.
Élmény (külső indíték+egyéni színek) + író = irodalom

Az író nem engedheti meg a nyelv eszközeinek a felhasználásakor,
A helyes szóhasználaton kívül, a művészi stílusnak, alkalmazásakor,
Hogy ne feleljen meg művészi feladatnak követésekor, alkalmazáskor.

A stílus feladatkörét oda vezetjük vissza,
Hogy a lelkünk ezt a feladatot meghatározta.
Ahonnét indult, lélek azon birodalmába,
Elhelyezzük a stílus megértése házába.

Az élmény és az író kapcsolatából lesz az irodalom,
Ezt részben külsőséges szálak fogják össze…. a bizodalom.
Legtöbbször valami külső indítékra jön izzásba az író lelke.
A kifejezésre törekvés, hogy az olvasónak jó legyen élménye.

Az író saját lelkéből adja hozzá, a saját egyéni színeket
A téma-azonos alkotások ezért, mutatnak különbözőséget…
A kifejezésben is, kifejezetten is mutatják a különbséget.

A stílus azokat a kifejezéseket keresi, az olvasói véleményhez,
Melyek a legjobban stimmelnek az egyéni vonásokkal is gazdagított élményhez.

Művészi kifejezésben az író egyénisége érvényesül, hozzánövekszik...
Az író a kifejezés és az érthető tartalom azonosságára törekszik.

A törekvés útja: az élmény színeződései teherbíró
Módon kerüljenek át, egyre jobban a műbe… mi strapabíró,
Egyre fényképszerűbben rajzolja, önmagát láttatva az író.

Az élménynek benne kell rejtőzködni olvasónak... a mondatba,
És ez a művészi anyag, az író egyéniségét hordozza…
Az egyéni szintet, semmiképpen ne veszítsük... sikoltozza!

A kezdők ügyesek? Még ne vegyék a bátorítást magukra,
Ők még csak figyeljenek, hogy művük ráfeszüljön alapokra!
Az író ott kezdődik, hogy törekszik az igaz művészetre,
Kerüli a pongyolaságot, törekszik a tökéletesre.

Az írók céljaik megvalósításában, mesterségbelien is művészek,
A stílus tetszetős formálásában, ahogy felhasználtak a követelmények.
Az írónak ismernie kell a hagyományokat, a lehetőségeket,
És az olvasó is akkor érezheti, hogy most kap új eszmeiségeket.

A vers az a műfaj, melynek a fejlődése jórészt stiláris kérdés
És, hogy a versben legerősebb a hagyomány szerepe... nem is kérdés…
A költő vershagyományokból születik. Ki milyen lesz, az más kérdés.

Prózában minden értelmes ember talán... ki tudja fejezni a gondolatait,
De verset csak az tud írni, aki tudja mi a vers, tudja saját teóriáit…
Aki olvasott verset, és aki igazán a lelkében éli meg a sorait.

A ritmus, a versforma és a rím, már régi dolgok, nagyon nagy feladat.
Kezdő költő csak vershagyományból ismerheti meg… neki még nagy falat.
Az állandó élményanyag úgy kerül ki igazi költő lelkéből,
Ha a kifejezés különbözik a többi vers kifejezésétől…
A vers nem szereti az azonosságot és szépségesen, és éppen emiatt
Igazi költő kifejező készlete a legművészibb legyen, írás alatt!

A vers önmaga a legkövetelőbb, nem tűr más tekintetet,
Mert nem tűr meg két teljesen azonosra írt költői képet.

A vers kötöttsége magyarázza a szigorú szabályokat,
A rímelés mestersége is fenntart ilyen, jó szabályokat…
Az azonos rímek ismétlődhetnek és ismétlődnek,
De a meglepően hangzó rímpárok, már feltűnőek…

A magyar nyelv hangtanilag három csoportra különíthető,
És ezek a csoportok az e -ző, az i -ző és még az ö -ző.
Az irodalmi nyelv, az e -ző nyelvjárást vette alapul
És a jogi nyelvezetben is ez szolgál törvényírásul.

Felfedez, mondjuk és írjuk, tiszta e -zéssel,
Fölfedez… már szebben hangzik, némi ö -zéssel…
Nem hangzik valami szépen, de uralkodó az e hang, író ettől óvakodik,
És a nagyon gondos írók, ezt az egyhangúságot messze, messzi ki is kerülik.

A stílus egysége erősen megköveteli a kifejezett, leírt gondolat
És környezet hűségét, a szavak stílusában is, mint értető hátsógondolat.

A helyes stílustörekvés újat akarhat, de nem erőlködve,
Az erőlködés mindig nevetséges és a munka fölöslege…
Az ismétlés, megfosztja a stílust… attól, mi művészi jellege.

A köznapi kifejezések (konvenciók) állandó használata
Megfosztja a stílust a művészi jellegétől… rossz szóhasználata.
Aki megelégszik a mindennapi kifejezésekkel, az nem művészi író,
A konvenció nem… a művészi stílusjobbító követelményeivel bíró!

Poétaság? Affinitást igényel, és mély alázatot,
Akkor írj, ha identitást érezve hozol áldozatot…
Még fontos, hogy mindig kezeld magadban a sok változatot...

Vecsés, 2015. november 25. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.

Az író

Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.

A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.

A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.

A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.

A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!

Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.

Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.

A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...

A lélekraktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…

Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…

Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.

A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…

Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.

A rím

Micsoda új divat! Már nem divat a rím,
Azt megírni a költőnek, talán már kín?

Hogy összesimuljanak össze szavak,
Hogy hullámzó lélekben utazzanak…
Mint ahogy a vízben úsznak a halak?

Dehogy is, mert sokan azt értékelik szabadságként,
Hogy azt és úgy ír, ahogy megjelenik benne vágyként…
És sosem tudja meg, benn van versében akadályként…

Ha szabad verset írsz, tévedsz, mert az nem vers,
Azt hinni badarság, csak szótag… elegyes…
Nem vers, mert a vak szó benne nagyon vegyes.

Nem csak rím teszi verset igazi verssé,
Ez csak egy irányba igaz, ha így hiszé…
Sorok, a ritmus felépítése emeli vers hangulatát,
A rím még szorosabbra fogja, sorok testvéri kapcsolatát.

A jó vers, igyekszik megfelelni a ritmus és rím követelményeinek,
És joga van rossz versek közé sorolni, mik pongyola kifejezésűek.

A rím, az utolsó két szótag összehangzását követeli,
De a dilettáns próbálkozó, ezt, lehet, hogy rosszul műveli.
Aki költő, tökéletesen alkot, az már maga művészi.

A sor végén, kényes, fölöttébb érzékeny a szótagrím és
Emiatt magas értékű a művészi megjelenítés.

A sor végén tiszta rím, sorvég össze-csengősség,
A két szótagban van tartalmi különbözőség,
Mondattanilag, amit ez ad, más lehetőség.

Ha két ugyan olyan ragozású szóvég csendül össze, ez ragrím,
Ebbe a csoportba tartozik, a hasonló képző végű szórím…
Két, jó összecsengés keltette hatás, a művészi, a tiszta rím.

A tiszta rím sajnálatos ritkasága miatt használják, mint művészi eszközt, az asszonáncot.
Ez ellentétes megfelelője a törekvésnek, használni a ragrímet, az azonosságot…
Vagyis az a főszabály, használni kell tudni az egybehangzáshoz, rokonejtésű mássalhangzót.

Más esetekben, ha a rokonhangzók helye megcserélődik,
Az asszonanciával, elfogadható rímhatás keltődik…
Vannak, szabadabban alkalmazott asszonáncok,
Bennük az összecsengő hangok, bíz' nem rokonok.

Jó, ha az utunkba kerülő verseket, külsőséges vizsgálat alá vetjük,
Ezek mindegyikét megnézve, értékelve, először a rímeket figyeljük…
Hamarosan rímtudósok leszünk, ha e kényes munkát becsülettel végezzük.

A vers elemek vezetnek az érték megállapítására,
A vers ruházata az élmény formáját, elsőnek mutatja…
A költemény lelke már megmutatkozik a külső házába.

Tanulságos írást publikálj, hogy lenyűgözd az olvasót,
Mert írni csak szépen szabad, ahogy elé tárod a valót…
Fontos, hogy együtt örüljünk, add át, mi… megfogalmazódott.

Ha szabályok nélkül írsz, akkor te lealacsonyítod az olvasót,
Ezért kritikán alul ne írj és nehogy rosszat, lealacsonyítót.
Olyat és úgy írj, amivel fel és magad mellé emeled olvasót…

Az élményhez, melyhez... mi ritmus, a legszebben illő,
A belső lüktetést legtisztább rímmel kifejező,
Művészi forma megalkotója maga a költő.

Vecsés, 2015. november 21. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.

Ritmus, mint alap… versben és 10 szavasokban és senrjúban.

A ritmus, az idő fölbontásából keletkezett lüktetés,
Teljes értékében lelki fejlemény. Majd írásba átültetés...
A ritmus a szabályosan változó időegységekből jön létre.
Keletkezésével előttünk áll a végtelen idő sok kis része.

Aztán a zene lassan kialakul a ritmusból,
Okosabbak látják, a zene kialakulásból,
Vers kialakulást utóbb, a fejlődő rigmusból.

Zene és a vers alapja, ma is csak a ritmus.
A lélek birodalmából származó a ritmus.
Lelkiállapot, méreg, öröm, mind özön-ritmus.

Íráskor kialakul egy lelki tartalom,
Ami kifejezésre törekszik, hatalom.
Lelki tartalom és ritmusfajta,
Szervesen van összekapcsolódva.

A ritmus, már önmagában is kifejezi a lelki tartalom hovatartozását,
És mindenkor ragaszkodik életre hívójához, kifejezve odatartozását.
A lélek birodalmának a törvénye ez is, mutatva a végső odaadását.

Az irodalomban, mindig a lelki alap, a megindító után kell kutatnunk,
Minden ritmusformának a lelkünkben az alapja, az élményi indíttatásunk…
Az élmény nagysága dönti el, ahhoz milyen formák tartoznak, milyen a ritmusunk.

A lelki tartalom (élmény) versben való kifejezése,
Színben, hangulatban, értésben... ritmus a nagy segítsége.

Ütemek szabályos váltakozása, fokozza a ritmus szépségét,
A költészet, ezt még fokozza, ha versszakká növeli mennyiségét.
Minő változatosság lehet, ha fokozzuk a szimmetria elvét…

Ez esetben a ritmus már nem csak a sorban lesz uralkodó,
De átragad, és az egész versszakban ez lesz meghatározó.
A költészet, ezt még fokozza, ha szimmetrikus verssorokból
Összefűzött vers egészére átszármaztatja a ritmusból.

A költőnek a lelke diktálja a formát,
És az írt szövegbe beleírja ritmusát.
És bár igen gyakran tökéletlen a versben a ritmus,
Nyújtott és bőbeszédű részekkel, javítható mumus.

A vers talán nem romlik el a kevéssé botladozó ritmus miatt,
De így veszít a művészi hatásából, hiányzó feltétel miatt…
Sok költő persze vigyáz erre, javítgat a művészi hatás alatt.

De ha verset írsz, akkor vers legyen,
Ne ragadj le egy tördelt szövegen!
Mert az a fentiek miatt nem is vers,
És nem létezik olyan, hogy szabad vers!

Igazi verset írni, az, az igazi mesterség,
Ne hagyd eluralkodni, azt mi divatos kóklerség…
Hidd! Szépet, verset írni, nem olyan lehetetlenség.
*
Mi a versek kritériumait illeti,
Ritmus, ami verset elsőben, hirdeti…
*
Emellett a szótagszám tökéletes azonossága
A rímelő sorokban az állandósága…
*
Jó, ha változatosak a rímképletek,
És ha érzékletesek a szóképek!
*
Ezek mind hab a tortán,
Ritmus az első, írj ilyenformán.
*
Tördelt prózai szöveg, tehát nem lehet vers,
Mert mint leírtam, olyan nincsen, hogy prózavers.
Ne csúfold meg a mi szépséges magyar anyanyelvünket,
Írj már Te verset, és büszkeség feszíti majd mellünket.
Ne reformáld rossz felé a világot, írj, így dolgozz,
Poéta, ne szégyelld, vedd elő az eszed, gondolkozz…
*
Próbálj meg kemény
Lenni magaddal és írj.
Művészi szépség.
*
Örök-érvényű
Verset írni művészet.
Dolgoztasd agyad.
*
Tördelt prózát, csak
Mint regényt, le kell írni.
Adjál magadra!
*
Hogy akarsz költő
Lenni, ha nem is költesz?
Ritmustalanság…

Vecsés, 2015. november 20. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.

Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve senrjúval és Tankával)

A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…

Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.

Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.

Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.

Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.

Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.

A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.

A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…

A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.

Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…

Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.

Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.

Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…

Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.

Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.

Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.

Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.

Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…

Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.

Az alkonyattal mi még vagyunk, de jön a reggel, az ébredés,
Mi megmaradt bennünk az olyan nagyon kicsi, más is és kevés…
Mások lettünk mi egy izzasztó éjszaka alatt?
Mi lesz, most az elhagyott kis szónyomatok alatt?

Holnap már majd nekünk másként süt a nap?
Éjjel a Hold, majd, erre, felénk szalad?
Változnak holnapra a reményeink?
Mikor is maradnak... Lételemeink!

Fura ez a világ, amiben éppen élünk,
Jól, békében vagy háborúban telik létünk?
Haragszunk, veszekszünk, iszunk, és talán remélünk!
A végén persze... úgyis mindannyian lelépünk…

Vecsés, 2015. február 24. – Kustra Ferenc

(Bokorrímes)
Szelídség, finom-gyengéd erőszak… mindent megkapsz tőlem,
Ha nem akarod nincs harag, dönts, ahogy akarsz… felőlem.
Majd én megmutatom Neked a szerelmet, ne félj tőlem.

(LIMERIK)
Szól a szám, érdekfeszítően,
Te meg hallgasd érdeklődően.
Veled lennék boldog,
Mástól meg viszolygok,
Neked is lélekemelően.

Te csodálnál érdeklődően,
Szólna szám, érdekfeszítően.
Hiányod… őrlődők,
Vágylak… beledöglök.
Érzésem… fölemelkedően.

Poros gödrösben lépked lábam,
Nem egyedül… veled van vágyam.
Vigasztaló sorok,
Távolban angyalok…
Te vagy szabadságom és vágyam!

(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Lehetnél velem élmény valóság vagy valóság élmény,
És nagyon hiszem, hogy fölséges lenne, nagy, közös élmény…
Lehetnél velem élmény valóság vagy valóság élmény.

Vecsés, 2020. október 1. – Kustra Ferenc – íródott: romantikus gondolatokban… Alloiostrofikus versformában

Hétköznapi pszichológia…

A jobbítás, éppen azokat nem érdekli, akit tenni tudnának.
Mi homokszemek, mit számítunk egy homokbányába?
Nehogy már azt várják, hogy csak mi teszünk! Hatalmasok megtisztulnának?
De
Mindig azt akarják, hogy mi pusztuljunk megbánásba...

Romló világ ellen, akik elrontották, tudnának… ha akarnának!

Vecsés, 2017. június 24. – Kustra Ferenc

Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet,
Életemben én voltam a pech-király… ember így mivé lett?
Elment felettem az idő, annyira, hogy elmúlt az élet.

Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján,
A vonatom műhelybe ment, mert jött a nyár és javítani kell ablakán…
Magányosan, -toporogva- ácsorgok a létvonatom üres peronján.

Hol toporogva ácsorgok, hol ácsorogva toporgok,
De az idő megy felettem, majd eltűnik, mint vakondok.
Közben néztem, ahogyan egy csapzott tollú vén lúd az út mentén
Tépdeste a parajt: valahonnan kiszabadult, jól elszökvén.
*
(sedoka)
Nagyon mennék már
Tovább, itt nincs mit várni.
Más tájat kéne látni.

Úgy indulnék már,
Jaj, nagyon unom peront.
Bízok, várnak még újak…
*
(10 szavas)
Vágyom, még zakatoljon vonatom,
Közben nem öl meg az unalom?

Látok egy nagy csapat kóbor kutyát,
Peronomhoz jönnek a nemjóját!
Talán, nem bántanak, az áldóját…

Az életvonatom nem hagyhat itt a pusztai magányban,
Lehet, hogy máshol már várnak rám, zsenge szerelmi ruhában…
Ki tudja, még mit fogok látni még az életvonatomból?
Némi jó, ha rám akaszkodna, kiragadna unalomból.
Most itt nagyon rákattantam, hogy valaki szerelem-ruhában meg én?
Hah! Micsoda párosítás lenne… mit kezdenék vele a sor végén?

Egy életvonaton osztozok én, önmagammal,
Bővítés itt nincs és nem is lesz, lét nem magasztal...
Egy életvonaton osztozok én, önmagammal.
*
(HIAQ)
Ez cudarul cuki
Kilátás, szerelem vagy más…
Rafinált a jövő.
*
Öregek mondták, hogy örüljön az öreg,
Hogy még lyuk van a fenekén és még meleg…

Vecsés, 2018. március 22. – Kustra Ferenc

Vágyam… virtuális szerelem?
És ha, tested birtokba veszem?
Így-se, úgy-se lehet,
Messze van a tested.
Bíz’ így lenne, jó, ha kérhetem...

Valóságom, álmom, úgy vágylak,
Élvezném tested, így vadászlak...
Ha összeér bőrünk,
Majd, emléket őrzünk.
Kart karba, érzékkel csatázlak.

Érzések hálójából nézem,
Ha, nem történik semmi, végem…
Köztünk van ötven év,
Itt már nem lesz, bíz’ hév.
Férfid megjött. Én meg csak nézem.

Vecsés, 2018. szeptember 1. Kustra Ferenc – Romantikus LIMERIK csokor

Hétköznapi pszichológia…

A féltékenyekkel az a baj, hogy a hipotézist, tézissé emelik!
Nagy a baj, ha a hipotézis, már eredendően pletyka...
Mert aztán, a féltékenyben az adrenalin megnő, és nem mérséklődik,
De
Nő, a ,,gyilkosan" fékezhetetlen, magabiztos haragja...

Ez átcsaphat,"Kretschmer-féle katatímiába". Végleg tönkre tevődik...

Buszra akkor kell
Fölszállni, ha odaér...
Nehogy elmulaszd!
*
Munka, alázat,
Emberfüggő fogalom.
Siker így titkos…
*
Gyermeket szülni,
Fennmaradás reménye...
Ország megmarad…
*
Siker útja a
Sok-sok tevés, lejárás.
De mi a siker?
*
Félúton vagy a
Célvonalon túlmenni!
Sorskönyvbe lapozz.
*
Gyűlölethatár
A szívben építtetik.
Alaphelyzet más?
*
Durva képzelet,
Nagyon távol tart minket.
Közeledés nincs.
*
Az élet tárgya,
Tudattalan fejlődés.
Sok-sok feledés.
*
Élet lényege,
Nem sok már a szeretet…
Szeretet kivész?
*
Éj holdfényében
Örülten görkorizni.
Árok, nagyon mély!
*
Járdán a rozsdás
Levél nyakamba hullik.
Ősz, már közeleg.
*
Fönt, hegyek ormán
Oly’ vad szelek hirdetik:
Ez mind a hazám!

Vecsés, 2020. augusztus 30. – Kustra Ferenc – íródott: senrjú csokorban.

Esőcseppek hullnak… Edit vagy?
Mennék esőben is, de hol vagy?
Lenne kapcsolatunk,
Életbe indulunk…
Ó, ha mondhatnám, barátném vagy…
*

Kopog az eső, magam vagyok,
Edit kedves, én csak rád vágyok.
Jó lennél páromnak,
Lennék én… párodnak.
Gyere, ismerkedj, bárhol vagyok!
*

Vágyamban nem andalít eső,
Editke gyere, légy itt első.
Énekel nekem nő,
Ez bizony nagymenő.
Hol vagy Edit? Majdnem barátnő?

Vecsés, 2019. augusztus 9. – Kustra Ferenc - Romantikus LIMERIK csokor

A poéta szemszögéből…

Jön az öregség, folyvást csak múlnak a hetek.
Már nyáron is meglátszanak a leheletek?
A régi időben, volt még az a „régi” nyár,
Mára az időjárás is megváltozott már.

Immár én vagyok az öregedő, fáradt vándor,
Ennek tudatára, már nem tölt el… fránya mámor.
Emberek! Sorstársak! Kutya sorsa várhat rátok.
Hát még azokra, akiken rajta van egy átok…

Poéták! Belőletek nem lesz más, csak gyűrött papírcafat.
Azon meg pár sor, ami a munkásságodból csak egy falat.
Tehát azért is kell írni sokat, hátha nagy lesz papírcafat.
Így akkor a papíron megmaradsz a sorokban, mint sok falat.

Vecsés, 2015. április 2. – Kustra Ferenc

Egyensúly

Sose az alapján bíráld magad,
Hogy ki mit gondol, vagy mond Rólad.
Te egy fény vagy, de sok ember szemében
Akármit is teszel, csak egy árnyék maradsz.

Ajtók becsukódnak, újak kinyílnak,
Ami elmúlik mindig okkal van!
Aki megbántott, rá szánalommal nevess,
Hisz végén úgyis Lelkét szétmarja a gyűlölet,
Szeretetre nem lesz képes,
Rajta már nincs ki segítsen,
Már az is kín neki, ha látja nevetsz.

Rossz embereknél jusson eszedbe, milyen jó a Te Lelked, ezt ők nehezen viselik el,
Ezért kárt tesznek benned.
Ne hibáztasd magad, a sugárzó fényed
Megvakítja sötét beteg lelküket, ezért jön létre bennük gyűlölet.

Ki bánt, ő maga boldogtalan,
A jóindulat szikráját is elfújta,
Láncban tartja Lelkét a borús kétség,
Bízni nem tud, hinni fél, élete az irigység.

Ok nélkül ostoroz,
De egy idő után megveti őt a sors.
Így lesz az élete pokol,
S legkönnyebb neki ha másokat okol.

Jó-Rossz nincs egymás nélkül,
Ezért van, hogy életedbe 1-nél több csalódas ér.
Így van egyensúly amíg élünk.
A harag mérgét tovább ne igyad,
Helyette szippants be kedves szavakat.

Emlékezz, higyj remélj, s a gonosztól, ki az ördög szolgája, távol tartsd magad, tanuld meg olyan sose légy, ne hagyd magad, jó ellen a rossz nem győzhet soha!

Jutalmad lesz az út végén, ezt mindig reméld,
Ha itt e Földön nem is,
Hidd el, van 1 hely ahol valaki szemében Te vagy az örök ragyogó Kincs, ki mindenből a legjobbat érdemli.

A poéta estéje…

Mint vérvörös uszály, úszik esteledés... látóhatár felé,
Szép színeket bocsát ki, de látszik, örömét ebben nem lelé.
Mindenféle árnyalatra befesti a kísérő felhőket,
És kifesti az éjszakai viharos mulatságra őket.

Íróasztalomon van nekem, egy régi töltőtollam,
Benne vérvörös a tinta, mivel betűket rajzoltam.
Vérvörös tintával írtam hazafias és szerelmes verseket,
Mikor kész lettem, gyönyörködve, rögtön archiváltam is ezeket.

Ahogy az uszály felettem elhalad, úgy változik meg minden
Már nem is látom sötétben, nekem már a látóhatár sincsen…
A felhő eltakarják a csillagfény koszorút, így nem látom.
A hold is elbújik, hogy nem világít nekem azt igen bánom.

Szél nincs, csak ülök a nyitott ablaknál, stílusosan kell írnom,
Előveszem kalamárist, lúdtollam, ezeket nagyon bírom.
A lúdtollam szárnyaló gondolatok születéséhez engem segít,
Tenta meg, ahogy pacázik és a betűk megfaragását… kiékít.

Kinézve ablakon, keresem az iránymutató sarkcsillagot,
De az a sok fránya felhő, már felvette a zord, vihar-alakot.
Közben megjöttek az estéli, nemes és építő gondolatok,
Neki is állok verset írni, mert ezek nekem parancsolatok.

Vecsés, 2015. július 28. – Kustra Ferenc

Te… álnok élet!
Hetvenegy évet megéltem már!
Volt szép is, de üres volt… határ.
Remény, még lelkemben buzog… és a balvégzet?
Te élet! Tudod, hogy embernek nincs így élet?

Te… galád élet!
Adtál sok változatosságot,
Kezelhetetlen marhaságot…
Reményem sok volt, de létem mégis mivé lett?
Ördög volt, ki mindig valamiért fékezett?

Te… pazar élet!
Te, merre jártál, hol császkáltál,
Velem, sehol nem találkoztál!
Reményem, mindig tűz közelbe emelkedett,
Ám, sose tudtam én lenni, az emelkedett...

Vecsés, 2019. október 16. – Kustra Ferenc – íródott; anaforás, „grádics” versformában, amit én fejlesztettem ki. Egy versszak 5 soros, a vers bármennyi versszakból állhat. Szótagszám: 5-9-9-13-13, rímképlet: ABBAA.

A folyó, rém furcsán csillogott,
Sápadt derengésben pirkadott.
Komor volt az ég akár télen,
Szél fodrozta a folyót, mélyen.

Sűrű és vöröses porfelhők kavarogtak,
Úgy néztek ki, mint a tűzvészből kiugrottak.
Parti nádasban vízimadarak rikoltottak,
A vadkacsák csapatostól, lassan szárnyra kaptak.

Lassan húztak víztükör felett,
Minden hideglelősen reszketett.
Így néz ki a téli és vad táj,
Mit reggel sűrűn fed a homály.

Vecsés, 1998. december 30. – Kustra Ferenc