A nap verse
Remény
Nincs a reménynek,
Sem a félelemnek;
Hiánya a semminek.
A remény mesterségesnek,
Teljesülés lehetetlennek,
Tűnik… olyan messzi végtelennek.
Reménytelenségek, már végtelenek,
Az önfeledten bízók meg eszetlenek,
Nem hiszik, hogy reményeik lehetetlenek.
Emberi létet többek közt fönntartják remények,
Amik többnyire a képmutatás, s nem az erények…
Ember remél, míg él! Úgy tesz mintha; éltetnék remények…
Vecsés, 2019. március 27. – Kustra Ferenc – A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! A rímképlet "A".
Sem a félelemnek;
Hiánya a semminek.
A remény mesterségesnek,
Teljesülés lehetetlennek,
Tűnik… olyan messzi végtelennek.
Reménytelenségek, már végtelenek,
Az önfeledten bízók meg eszetlenek,
Nem hiszik, hogy reményeik lehetetlenek.
Emberi létet többek közt fönntartják remények,
Amik többnyire a képmutatás, s nem az erények…
Ember remél, míg él! Úgy tesz mintha; éltetnék remények…
Vecsés, 2019. március 27. – Kustra Ferenc – A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! A rímképlet "A".
Legújabb versek
Az egész életem egy mocskos, nagy ál-arcos-bál!
Nem akartam soha a színjátékot, vártam, hogy megáll…
Az egész életem egy mocskos, nagy ál-arcos-bál!
Másnál nem láttam, vagy hallottam hasonlót,
Az én életemben az ördög, csak úgy berúgta az ajtót,
Másnál nem láttam, vagy hallottam hasonlót.
Életemben vidám voltam és folyvást, boldogan daloltam,
A torkom ki volt mindig száradva, karcos hangokat adtam…
Életemben vidám voltam és folyvást, boldogan daloltam.
Az embert, biz' a saját sorsa, vad hajszában üldözi,
Letérni a szabott útról nem lehet, árok majd meggyőzi,
Az embert, biz' a saját sorsa, vad hajszában üldözi.
Sajnos, farsangnak fogtam föl az életet,
Mondták, hogy az álarc határozza meg létemet…
Sajnos, farsangnak fogtam föl az életet.
Megöregedtem már, és hiába hittem, hogy megszépül a jövő,
Öregségben sem bízhatok, az életem maga a cselszövő,
Megöregedtem már, és hiába hittem, hogy megszépül a jövő.
Tudom, lassan eltűnők az élet-estem sűrűsödő éj-ködében,
Csak állok a meredélyen, a meredő életsikolyom tövében...
Tudom, lassan eltűnők az élet-estem sűrűsödő éj-ködében.
Már nem tudok a sok bánattól sírni, könnycsatornám kiszárada…
Nem tudom leküzdeni, fáj, hogy átölel majd az utolsó éjszaka,
Már nem tudok a sok bánattól sírni, könnycsatornám kiszárada…
Nincs mese, a hátizsákomban hordom a múltat,
Izzadt hátamon cipelem a hátizsákomat…
Nincs mese, a hátizsákomban hordom a múltat.
Az életutam csonttá soványodva, fátyolos tekintettel rám bámul,
Az arcán látom, a virrasztó révülettől, már végleg kiábrándul…
Az életutam csonttá soványodva, fátyolos tekintettel rám bámul.
Az életem, egy japánként, folyton hajtogatott origami gyűrötté!
Ő csak kísért vagy vezetett mióta megszülettem… remetévé…
Az életem, egy japánként, folyton hajtogatott origami gyűrötté!
Immár, elcsendesült estéimen összebújok magammal és somolygok,
Udvaromon, már zajt nem ver föl ló pata, alszok, örülök, hogy nem halódok…
Immár, elcsendesült estéimen összebújok magammal és somolygok.
Vecsés, 2018. január 11. – Kustra Ferenc József - Készült: 3 soros-zárttükrös versszakokban.
Olvasni: az 1-es és a 2-s sorokat kell egyben, utána a 2. és 3. sort egyben. Így lesz meg a gondolatiság.
Önéletrajzi írás.
Nem akartam soha a színjátékot, vártam, hogy megáll…
Az egész életem egy mocskos, nagy ál-arcos-bál!
Másnál nem láttam, vagy hallottam hasonlót,
Az én életemben az ördög, csak úgy berúgta az ajtót,
Másnál nem láttam, vagy hallottam hasonlót.
Életemben vidám voltam és folyvást, boldogan daloltam,
A torkom ki volt mindig száradva, karcos hangokat adtam…
Életemben vidám voltam és folyvást, boldogan daloltam.
Az embert, biz' a saját sorsa, vad hajszában üldözi,
Letérni a szabott útról nem lehet, árok majd meggyőzi,
Az embert, biz' a saját sorsa, vad hajszában üldözi.
Sajnos, farsangnak fogtam föl az életet,
Mondták, hogy az álarc határozza meg létemet…
Sajnos, farsangnak fogtam föl az életet.
Megöregedtem már, és hiába hittem, hogy megszépül a jövő,
Öregségben sem bízhatok, az életem maga a cselszövő,
Megöregedtem már, és hiába hittem, hogy megszépül a jövő.
Tudom, lassan eltűnők az élet-estem sűrűsödő éj-ködében,
Csak állok a meredélyen, a meredő életsikolyom tövében...
Tudom, lassan eltűnők az élet-estem sűrűsödő éj-ködében.
Már nem tudok a sok bánattól sírni, könnycsatornám kiszárada…
Nem tudom leküzdeni, fáj, hogy átölel majd az utolsó éjszaka,
Már nem tudok a sok bánattól sírni, könnycsatornám kiszárada…
Nincs mese, a hátizsákomban hordom a múltat,
Izzadt hátamon cipelem a hátizsákomat…
Nincs mese, a hátizsákomban hordom a múltat.
Az életutam csonttá soványodva, fátyolos tekintettel rám bámul,
Az arcán látom, a virrasztó révülettől, már végleg kiábrándul…
Az életutam csonttá soványodva, fátyolos tekintettel rám bámul.
Az életem, egy japánként, folyton hajtogatott origami gyűrötté!
Ő csak kísért vagy vezetett mióta megszülettem… remetévé…
Az életem, egy japánként, folyton hajtogatott origami gyűrötté!
Immár, elcsendesült estéimen összebújok magammal és somolygok,
Udvaromon, már zajt nem ver föl ló pata, alszok, örülök, hogy nem halódok…
Immár, elcsendesült estéimen összebújok magammal és somolygok.
Vecsés, 2018. január 11. – Kustra Ferenc József - Készült: 3 soros-zárttükrös versszakokban.
Olvasni: az 1-es és a 2-s sorokat kell egyben, utána a 2. és 3. sort egyben. Így lesz meg a gondolatiság.
Önéletrajzi írás.
Hideg-mágus csak
Suhint, ablakon csokor.
Szép a rajzolat.
*
Odanézz! Nem látunk ki az ablakon,
Nem látunk át a szép jégvirág csokron!
Most éjszaka, kint nagyon fagyhatott,
Jégvirág, ablakunkra hullhatott!
*
Ezüst jégvirág
Nyílt a külső ablakon.
Mint szemellenző…
*
Ez, az a gyönyörű csokor, amit le nem téphetsz,
Ez, az a szép virág, amit vázádba nem tehetsz.
Ez, az a szépséges virág, mi, ha jól befűtünk,
Örökre eltűnik, és nem marad, csak emlékünk!
*
Hótakaró jég,
Tükörfény a kék égnek.
Kinyílt jégvirág
*
Ezt a szépséget, míg ablakon van, csodálhatod,
Ezt a szépséget, le nem veheted, nem foghatod…
Ha, ma éjjel újra fagy, milyen lesz... megtudhatod!
*
Ablakon, kinyílt
Jégvirág, de már olvad.
Szépség múlandó.
Vecsés, 2016. november 29. – Kustra Ferenc József- versben és eredeti Baso féle haikuban…
Suhint, ablakon csokor.
Szép a rajzolat.
*
Odanézz! Nem látunk ki az ablakon,
Nem látunk át a szép jégvirág csokron!
Most éjszaka, kint nagyon fagyhatott,
Jégvirág, ablakunkra hullhatott!
*
Ezüst jégvirág
Nyílt a külső ablakon.
Mint szemellenző…
*
Ez, az a gyönyörű csokor, amit le nem téphetsz,
Ez, az a szép virág, amit vázádba nem tehetsz.
Ez, az a szépséges virág, mi, ha jól befűtünk,
Örökre eltűnik, és nem marad, csak emlékünk!
*
Hótakaró jég,
Tükörfény a kék égnek.
Kinyílt jégvirág
*
Ezt a szépséget, míg ablakon van, csodálhatod,
Ezt a szépséget, le nem veheted, nem foghatod…
Ha, ma éjjel újra fagy, milyen lesz... megtudhatod!
*
Ablakon, kinyílt
Jégvirág, de már olvad.
Szépség múlandó.
Vecsés, 2016. november 29. – Kustra Ferenc József- versben és eredeti Baso féle haikuban…
(3 soros-zárttükrös duó)
Ébredek, főzök, iszom a kávét, hiányzik, kell, ő a szerelmem,
Reggeli ébredés, közben kávé kortyolás… velem van szerelem…
Ébredek, főzök, iszom a kávét, hiányzik, kell, ő a szerelmem!
Mikor a kézi kávéfőző „gombából” kiáramlik az illat… ő
Mai nap menője, a napom beindulását hevennyel segítő…
Mikor a kézi kávéfőző „gombából” kiáramlik az illat… ő…
*
(senrjon duó)
Ez az… ő nekem nem rassz!
Fekete ő… nem más földrészi…
De az ’emberem’.
Vigyázok a torkomra,
Nehogy leégesse a szőröm…
Nagy a barátság.
*
(Tíz szavas)
Két édesítővel iszom, cukorral nem lehet!
Cukorbeteg vagyok… ez cefet!
*
(Apeva)
A
Többit
Is iszom
Mind, napközben…
Négyet összesen.
*
(leoninus)
Iszok bizony még mellé vagy hét deci mentatát, napközben háromba osztva mellé.
Reggel már lefőzöm szálas fekete teát, azt a brazil rumba mesés ritmusát…
Hajnali kora reggel múlásával, már nem csoszogok, de nem is igen szambázok.
*
(Bokorrímes)
Napközben, ha megyek, iszok egy adagot, igy megmaradok...
Igy a napi erősítőmről, biz’ le, kicsit sem maradok.
Diabetológusom tudja és kis mértékben sem ellenzi,
Betartom ezt is mint mást, szerintem elismerőn jó igy neki…
2024. február 1. -Kustra Ferenc József- írtam: a kávé-szerelemről, önéletrajzi írásként!
Ébredek, főzök, iszom a kávét, hiányzik, kell, ő a szerelmem,
Reggeli ébredés, közben kávé kortyolás… velem van szerelem…
Ébredek, főzök, iszom a kávét, hiányzik, kell, ő a szerelmem!
Mikor a kézi kávéfőző „gombából” kiáramlik az illat… ő
Mai nap menője, a napom beindulását hevennyel segítő…
Mikor a kézi kávéfőző „gombából” kiáramlik az illat… ő…
*
(senrjon duó)
Ez az… ő nekem nem rassz!
Fekete ő… nem más földrészi…
De az ’emberem’.
Vigyázok a torkomra,
Nehogy leégesse a szőröm…
Nagy a barátság.
*
(Tíz szavas)
Két édesítővel iszom, cukorral nem lehet!
Cukorbeteg vagyok… ez cefet!
*
(Apeva)
A
Többit
Is iszom
Mind, napközben…
Négyet összesen.
*
(leoninus)
Iszok bizony még mellé vagy hét deci mentatát, napközben háromba osztva mellé.
Reggel már lefőzöm szálas fekete teát, azt a brazil rumba mesés ritmusát…
Hajnali kora reggel múlásával, már nem csoszogok, de nem is igen szambázok.
*
(Bokorrímes)
Napközben, ha megyek, iszok egy adagot, igy megmaradok...
Igy a napi erősítőmről, biz’ le, kicsit sem maradok.
Diabetológusom tudja és kis mértékben sem ellenzi,
Betartom ezt is mint mást, szerintem elismerőn jó igy neki…
2024. február 1. -Kustra Ferenc József- írtam: a kávé-szerelemről, önéletrajzi írásként!
Ahol tengettem az életem…
(3 soros-zárttükrös)
Nekem soha nem volt benne víz
Nem érezhettem, hogy mily’ víz íz!
Nekem soha nem volt benne víz.
(leoninus)
Parti nagyobb sziklákról, kisebb-apróbbak leestek, ami nem volt máshol.
Ezeket kellett nekem kerülgetnem, óvakodni, hogy lában ne sértsem.
Igy aztán soha nem tapasztaltam, egy sodrást sem, volt nagyon bíz’ elegem…
Az én köveimet sem hullám, se vízsik nem mosta, mentem a kanyarba…
Életemet sem algák, sem halak nem gátolták, bírók igy ezt nem számolták.
Víznek a sodrása nem lökött le lábamról, néha feküdtem álmosságtól…
Sok helyen a part magas volt és oly’ meredek, életrészek lehetetlenek.
Kis sziklák, soha nem miért koptak, létembe kőkeményen fogva tartottak.
Kerestem és szépséges tavirózsákat, de ó! Ha találtam volna morzsákat…
Bizony még nekem kellett félni, ha ár utolérne, ülök-e még karosszékbe?
A kietlenség, szárazság, a halmentesség, kisért az élet, mint közellenség…
Vecsés, 2024 július 9. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus vers-formában.
(3 soros-zárttükrös)
Nekem soha nem volt benne víz
Nem érezhettem, hogy mily’ víz íz!
Nekem soha nem volt benne víz.
(leoninus)
Parti nagyobb sziklákról, kisebb-apróbbak leestek, ami nem volt máshol.
Ezeket kellett nekem kerülgetnem, óvakodni, hogy lában ne sértsem.
Igy aztán soha nem tapasztaltam, egy sodrást sem, volt nagyon bíz’ elegem…
Az én köveimet sem hullám, se vízsik nem mosta, mentem a kanyarba…
Életemet sem algák, sem halak nem gátolták, bírók igy ezt nem számolták.
Víznek a sodrása nem lökött le lábamról, néha feküdtem álmosságtól…
Sok helyen a part magas volt és oly’ meredek, életrészek lehetetlenek.
Kis sziklák, soha nem miért koptak, létembe kőkeményen fogva tartottak.
Kerestem és szépséges tavirózsákat, de ó! Ha találtam volna morzsákat…
Bizony még nekem kellett félni, ha ár utolérne, ülök-e még karosszékbe?
A kietlenség, szárazság, a halmentesség, kisért az élet, mint közellenség…
Vecsés, 2024 július 9. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus vers-formában.
Hétköznapi pszichológia… lét variációkkal.
Az életszakadékom szélén rostokolok,
Remélem nem szédelgek, csak életre várok…
Az életszakadékom szélén rostokolok,
Jól láttam az aludni menő napot,
Lelkemnek kérek egy kis életsarkot…
Jól láttam az aludni menő napot.
A szakadékból érzem, hogy följött a taktus,
Érzem, hogy olyan az egész, mint a jó pulzus…
A szakadékból érzem, hogy följött a taktus.
Öreg életem, mint látszik, már a szakadék szélén,
Bízok, hogy nem esek le, mert még fájna még a végén…
Öreg életem, mint látszik, már a szakadék szélén.
Boldogságom nem volt, sikerem sem, életem meg ellenem…
Egy védett csak, az őrangyalom! Köszi’ neki, ő volt velem…
Boldogságom nem volt, sikerem sem, életem meg ellenem.
A taktusról mondják, rendbe rakja életet, de ki tud erről eleget?
A taktus a remegő, szédülő lelkemet fegyelmezi, biz’ eleget.
Javasolták, hogy nem éljek bajban, de éljek boldogságos szeretetben.
Igen, ebben nagy igazság is van, de erre az itiner vajon hol van?
Az engemet körülvevő világ, nagyméretű fridzsider,
A sok-sok hideg ömlik rám, jótanács már biz' nem siheder…
Ilyen öregen vajon már mit kezdek bármily' bölcs tanáccsal
Talán még kiélvezem az öregségemet a taktussal…
Pillantás,
Lélek sikítás!
Jó taktus.
Napfény, már
Alvó sorban van…
Jó taktus.
Rám, est dőlt,
Jó tanácsot kösz…
Új taktust?
Vecsés. 2024. november 11. –Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként a létproblémákról.
Az életszakadékom szélén rostokolok,
Remélem nem szédelgek, csak életre várok…
Az életszakadékom szélén rostokolok,
Jól láttam az aludni menő napot,
Lelkemnek kérek egy kis életsarkot…
Jól láttam az aludni menő napot.
A szakadékból érzem, hogy följött a taktus,
Érzem, hogy olyan az egész, mint a jó pulzus…
A szakadékból érzem, hogy följött a taktus.
Öreg életem, mint látszik, már a szakadék szélén,
Bízok, hogy nem esek le, mert még fájna még a végén…
Öreg életem, mint látszik, már a szakadék szélén.
Boldogságom nem volt, sikerem sem, életem meg ellenem…
Egy védett csak, az őrangyalom! Köszi’ neki, ő volt velem…
Boldogságom nem volt, sikerem sem, életem meg ellenem.
A taktusról mondják, rendbe rakja életet, de ki tud erről eleget?
A taktus a remegő, szédülő lelkemet fegyelmezi, biz’ eleget.
Javasolták, hogy nem éljek bajban, de éljek boldogságos szeretetben.
Igen, ebben nagy igazság is van, de erre az itiner vajon hol van?
Az engemet körülvevő világ, nagyméretű fridzsider,
A sok-sok hideg ömlik rám, jótanács már biz' nem siheder…
Ilyen öregen vajon már mit kezdek bármily' bölcs tanáccsal
Talán még kiélvezem az öregségemet a taktussal…
Pillantás,
Lélek sikítás!
Jó taktus.
Napfény, már
Alvó sorban van…
Jó taktus.
Rám, est dőlt,
Jó tanácsot kösz…
Új taktust?
Vecsés. 2024. november 11. –Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként a létproblémákról.
Én és a holdvilág, kézen fogva ballagunk az éjben,
Nézek csak körbe, de nem látok semmit, a cél gömbjében…
Nem is tudom, hogy megyünk… mi van élet kézikönyvében?
Látni fákat, házakat, bokrokat, hegyeket,
Így éjjel nem kell elhajtani a legyeket…
Nincs hátizsákom, így a bút, én ölben cipelem,
Ő a legnagyobb teher, én őt fájón viselem.
Mik vagyunk mink, tán' vándorló muzsikus legények?
Lehet, hogy az lennénk, ha bánatok nem lennének…
A lélekhárfa folyton zengeti a húrokat,
Árokparton, most nem is látom a virágokat…
*
Hold, mint kísérő,
Folyton jön, mindenfelé.
Utat világít.
*
Holdfényben látok,
De nyugalom nem kísér!
Boldogtalanság…?
*
Holdfényes vaksötét ölel körül,
Magamhoz is veszem én emlékül…
Sötétet kell szeretnem… örökül…
Vecsés, 2016. április 2. –Kustra Ferenc József- íródott: versben és senrjúban…
Nézek csak körbe, de nem látok semmit, a cél gömbjében…
Nem is tudom, hogy megyünk… mi van élet kézikönyvében?
Látni fákat, házakat, bokrokat, hegyeket,
Így éjjel nem kell elhajtani a legyeket…
Nincs hátizsákom, így a bút, én ölben cipelem,
Ő a legnagyobb teher, én őt fájón viselem.
Mik vagyunk mink, tán' vándorló muzsikus legények?
Lehet, hogy az lennénk, ha bánatok nem lennének…
A lélekhárfa folyton zengeti a húrokat,
Árokparton, most nem is látom a virágokat…
*
Hold, mint kísérő,
Folyton jön, mindenfelé.
Utat világít.
*
Holdfényben látok,
De nyugalom nem kísér!
Boldogtalanság…?
*
Holdfényes vaksötét ölel körül,
Magamhoz is veszem én emlékül…
Sötétet kell szeretnem… örökül…
Vecsés, 2016. április 2. –Kustra Ferenc József- íródott: versben és senrjúban…
Azért vagyok, mert észlelek, érzek és gondolkodok,
aztán szárnyalok., bukok, álmodozok és törekedek,
mint a régi romantikusok, akik akkoriban tintával írtak,
de szavaim azt követelik, hogy tűzzel írjam versemet.
Az élet kezdettől fogva soha nem volt unalom.
A koponyám rejtett titkaiban ezt szabadon bevallom.
Korunkban a nyílt leleplezés szabály,
szóval elmondom mint senki bolondja:
Ismerem a misztikust és a hétköznapit,
a józan észt és amit az őrület hagyott.
Így nincs semmi, amit el nem mondhatok
koponyám rejtett titkai közt ott vannak az adatok.
Forró hangos rímekben írom le életem,
a lázat és a győzelmet, lázadást és lebukást,
a szárnyalást mely által veszélyben lebegek,
aztán görnyedten és tétován tovább megyek.
Tehát a béke és a megkívánt nyugalom idején,
koponyám rejtett titkai sorolják hogy ki is vagyok én.
S
aztán szárnyalok., bukok, álmodozok és törekedek,
mint a régi romantikusok, akik akkoriban tintával írtak,
de szavaim azt követelik, hogy tűzzel írjam versemet.
Az élet kezdettől fogva soha nem volt unalom.
A koponyám rejtett titkaiban ezt szabadon bevallom.
Korunkban a nyílt leleplezés szabály,
szóval elmondom mint senki bolondja:
Ismerem a misztikust és a hétköznapit,
a józan észt és amit az őrület hagyott.
Így nincs semmi, amit el nem mondhatok
koponyám rejtett titkai közt ott vannak az adatok.
Forró hangos rímekben írom le életem,
a lázat és a győzelmet, lázadást és lebukást,
a szárnyalást mely által veszélyben lebegek,
aztán görnyedten és tétován tovább megyek.
Tehát a béke és a megkívánt nyugalom idején,
koponyám rejtett titkai sorolják hogy ki is vagyok én.
S
Ott, ahol a fény megtörik,
a szivárvány és a csillagok
kedvüket szegik, ott hagytad
el szívemet.
Azóta árnyak suttogtak
különös formájú szavakat:
Hogy a szemedből loptam ki hangokat,
hogy lángra gyújtsa szívedet...
Valóban szemedben
láttam meg mindent,
mi ajkam beszédre késztette,
hogy neked szerelmet valljak,
hogy szívedet felkészítsem a
szerelemre.
És tényleg erre nem számítottam:
hogy mindez zsákutca lenne...
Mentünk ketten, még emlékszem erre...
A "végtelen", múló szerelemre.
a szivárvány és a csillagok
kedvüket szegik, ott hagytad
el szívemet.
Azóta árnyak suttogtak
különös formájú szavakat:
Hogy a szemedből loptam ki hangokat,
hogy lángra gyújtsa szívedet...
Valóban szemedben
láttam meg mindent,
mi ajkam beszédre késztette,
hogy neked szerelmet valljak,
hogy szívedet felkészítsem a
szerelemre.
És tényleg erre nem számítottam:
hogy mindez zsákutca lenne...
Mentünk ketten, még emlékszem erre...
A "végtelen", múló szerelemre.
Oly békésen pihen a táj,
a hó alatt álomba ringatta magát.
Csend van mindenhol,
Éjszakába sötétjébe burkolózva alszik minden.
Néhány szív nem pihen mégse.
Szív mi megszakadt ,
Mi békében nem nyughat.
A mosoly mögött ezer könnybe fakadt.
Ha felnézünk az égre látnak vajon?
Látják a nem szűnő bánatot.
A mérhetetlen hiányukot.
Te ígéretet tettél, hogy élsz,
S kit szeretsz pihenni engedtél.
Én ordítva kértem maradjon, viselje tovább mi megtörte.
Az ő fájdalmával nem törődve.
S elment... egyszer talán magára gondolt .
S nekünk csak fájdalmat hagyott.
Bástyának lenni jó, mert más csak azt látja mennyit küzd, mennyi erő van benne.
De ki látja mi van mögötte?
Hisz a magány szívének bérlője.
Legyen hát erős mi most törött?
Lehet elengedni ki pihenni akar?
Biztosan tudod mi a válasz?
A szívben van elrejtve
A szeretteink emléke?
Elég ez egy lépésre előre?
a hó alatt álomba ringatta magát.
Csend van mindenhol,
Éjszakába sötétjébe burkolózva alszik minden.
Néhány szív nem pihen mégse.
Szív mi megszakadt ,
Mi békében nem nyughat.
A mosoly mögött ezer könnybe fakadt.
Ha felnézünk az égre látnak vajon?
Látják a nem szűnő bánatot.
A mérhetetlen hiányukot.
Te ígéretet tettél, hogy élsz,
S kit szeretsz pihenni engedtél.
Én ordítva kértem maradjon, viselje tovább mi megtörte.
Az ő fájdalmával nem törődve.
S elment... egyszer talán magára gondolt .
S nekünk csak fájdalmat hagyott.
Bástyának lenni jó, mert más csak azt látja mennyit küzd, mennyi erő van benne.
De ki látja mi van mögötte?
Hisz a magány szívének bérlője.
Legyen hát erős mi most törött?
Lehet elengedni ki pihenni akar?
Biztosan tudod mi a válasz?
A szívben van elrejtve
A szeretteink emléke?
Elég ez egy lépésre előre?
Milyen gyakran gondoltam: „Elég volt! Nincs több!”
ahogy néztem az élet hullámai törését
határtalan és örök partján, a boldogság csúcsait,
a kétségbeesés völgyeit és a perzselő bánatot
amely folyton azt ismételte: „Nincs holnap”.
Hányszor éreztem a testem terhét, Súlyának észlelését,
az élet burkolat varratainak foszlásait, és a hiábavalóság
és üresség éjszakáit, amelyek csak szabálytalan
és kaotikus álmokat okoztak. Mégis, a sors kereke
könyörtelenül forgolódott szélsőséges adagokban.
De aztán a habozás, a csábítás és a bukás:
-Várjatok! Még nem végeztem. Még éberen élni akarok!
A megváltás pillanatai, mint egy fuvola távoli dallama,
a fiatalságból feltámadt illat, egy érintés, amely elnémít.
Ezek azok a ritka esetek, amikor a csoda belopja magát a lélekbe,
és határozottan kijelenti, hogy nincsen végleges cél.
ahogy néztem az élet hullámai törését
határtalan és örök partján, a boldogság csúcsait,
a kétségbeesés völgyeit és a perzselő bánatot
amely folyton azt ismételte: „Nincs holnap”.
Hányszor éreztem a testem terhét, Súlyának észlelését,
az élet burkolat varratainak foszlásait, és a hiábavalóság
és üresség éjszakáit, amelyek csak szabálytalan
és kaotikus álmokat okoztak. Mégis, a sors kereke
könyörtelenül forgolódott szélsőséges adagokban.
De aztán a habozás, a csábítás és a bukás:
-Várjatok! Még nem végeztem. Még éberen élni akarok!
A megváltás pillanatai, mint egy fuvola távoli dallama,
a fiatalságból feltámadt illat, egy érintés, amely elnémít.
Ezek azok a ritka esetek, amikor a csoda belopja magát a lélekbe,
és határozottan kijelenti, hogy nincsen végleges cél.
Éjnek sötétjét suvickolja
Az ébredő nappal.
Lecsapódott harmatban mosdik
Az ásító hajnal,
Majd harsányan kukorékol
Frissen mosott arccal.
Az ébredő nappal.
Lecsapódott harmatban mosdik
Az ásító hajnal,
Majd harsányan kukorékol
Frissen mosott arccal.
Mogorva felhők
Narancsos horizonton
Napkebelezők.
Végtelen határ
Cikcakkos íve pislant,
Még visszakacsint.
Liluló homály
Párolog a vidéken...
Hangokat fullaszt.
Hűvös dunszt libeg
Dermedő fotonok közt.
Köd vaksága rejt.
Nyirkos szürkület
Ragad a sáros földbe,
Elveszett árnyék.
Mint a verejték,
Avarra cseppen a lé...
Könnyes napnyugta.
Dagad a mély csönd
Karöltve sötétséggel...
Lopakodó est.
Narancsos horizonton
Napkebelezők.
Végtelen határ
Cikcakkos íve pislant,
Még visszakacsint.
Liluló homály
Párolog a vidéken...
Hangokat fullaszt.
Hűvös dunszt libeg
Dermedő fotonok közt.
Köd vaksága rejt.
Nyirkos szürkület
Ragad a sáros földbe,
Elveszett árnyék.
Mint a verejték,
Avarra cseppen a lé...
Könnyes napnyugta.
Dagad a mély csönd
Karöltve sötétséggel...
Lopakodó est.
Fák koronája
Csillag-pelyhektől ékes,
Deres varázslat.
Csipkézett fátyolt
Ködpára gyarapítja,
Tündérek bája.
Ropogós szellő
Csillámot szór a földre,
Kristályos álmot.
Téli hangulat
Pille szárnyon szerte száll,
Hűvös érintés.
Hófehér béke
Pihen zúzmarás tájon,
Fagyos nyugalom.
Csillag-pelyhektől ékes,
Deres varázslat.
Csipkézett fátyolt
Ködpára gyarapítja,
Tündérek bája.
Ropogós szellő
Csillámot szór a földre,
Kristályos álmot.
Téli hangulat
Pille szárnyon szerte száll,
Hűvös érintés.
Hófehér béke
Pihen zúzmarás tájon,
Fagyos nyugalom.
Ropogós táncot
Keringőznek a széllel,
Pille hópihék.
Kristály-fodor csillogó,
Mint az álom illanó.
Zúzmarás ködben
Sercegve repked a dér,
Dermedt csillámok.
Kabát, sapka nem elég,
Hol a szeretet el ég.
Megfagyott avar
Pattog bakancstalp alatt,
Jeges valóság.
Didereg a békesség,
Hiánycikk az emberség.
Keringőznek a széllel,
Pille hópihék.
Kristály-fodor csillogó,
Mint az álom illanó.
Zúzmarás ködben
Sercegve repked a dér,
Dermedt csillámok.
Kabát, sapka nem elég,
Hol a szeretet el ég.
Megfagyott avar
Pattog bakancstalp alatt,
Jeges valóság.
Didereg a békesség,
Hiánycikk az emberség.
Tej és Vér
Te és én, én véreztem!
Most már kimondhatom: végeztem
veled, gyönyörű arcod nem láthatom többet,
Isten veled!
A tej, végigfolyt az asztalon,
Te tejet ittál, miközben jóllakott démonok kacajába fulladtál!
Te és én, mint fekete és fehér
összefonódott lelkünk: tej és vér...
Szívemből egy darabot
szakítottak az angyalok.
Lent voltam ott ahol a sok halott...
Azt suttogták: nélküled, meghalok.
Te és én, én véreztem!
Most már kimondhatom: végeztem
veled, gyönyörű arcod nem láthatom többet,
Isten veled!
A tej, végigfolyt az asztalon,
Te tejet ittál, miközben jóllakott démonok kacajába fulladtál!
Te és én, mint fekete és fehér
összefonódott lelkünk: tej és vér...
Szívemből egy darabot
szakítottak az angyalok.
Lent voltam ott ahol a sok halott...
Azt suttogták: nélküled, meghalok.
A folyónak kopasz partján
Nincsen őszi lombhullás,
Kanyar nélkül folyik a víz...
Civilizált elmúlás.
Az ember nem jövő káder,
Szabályozhat hatóság;
Képzelt világ itt a sláger,
Virtuális valóság.
Olyan fejlett lesz a holnap,
Lenyűgöző ámulat,
Virágozhat a fejekben
Szabad elvű kábulat.
Nincsen őszi lombhullás,
Kanyar nélkül folyik a víz...
Civilizált elmúlás.
Az ember nem jövő káder,
Szabályozhat hatóság;
Képzelt világ itt a sláger,
Virtuális valóság.
Olyan fejlett lesz a holnap,
Lenyűgöző ámulat,
Virágozhat a fejekben
Szabad elvű kábulat.
Nincs az utcán szurkos este,
Minden porta fénnyel festve.
Apró égők csillag szeme,
Karácsonynak üzenete
Beköltözik a szívekbe.
Szél se nincsen, a hó ropog,
Misztérium varázs kopog.
Négy gyertyának lángja lobog,
Hit és béke bennünk dobog.
A megváltás égből csobog.
Minden ember óhajt kegyre,
A bűnöktől legyen mentve.
És ha mégis sokszor gyenge...
Visszhangozzon a szívekbe,
Messiásnál nincs elveszve!
Éjfél elmúlt, az idő perdül,
Templomokból csengő csendül.
Áhitatos dallam zendül,
Az értelem átszellemül,
S mi urunkban elszenderül.
Karácsonynak üzenete,
Jótettekbe van elvetve.
Szeretet a szellem étke;
Áldás szálljon napra s éjre,
Legyen támpont egész évre.
Minden porta fénnyel festve.
Apró égők csillag szeme,
Karácsonynak üzenete
Beköltözik a szívekbe.
Szél se nincsen, a hó ropog,
Misztérium varázs kopog.
Négy gyertyának lángja lobog,
Hit és béke bennünk dobog.
A megváltás égből csobog.
Minden ember óhajt kegyre,
A bűnöktől legyen mentve.
És ha mégis sokszor gyenge...
Visszhangozzon a szívekbe,
Messiásnál nincs elveszve!
Éjfél elmúlt, az idő perdül,
Templomokból csengő csendül.
Áhitatos dallam zendül,
Az értelem átszellemül,
S mi urunkban elszenderül.
Karácsonynak üzenete,
Jótettekbe van elvetve.
Szeretet a szellem étke;
Áldás szálljon napra s éjre,
Legyen támpont egész évre.
Napkorong elbújt
Rózsaszín felhők mögé...
Szelet jósolgat.
Tapasztalat sugallja,
Fújdogál majd holnapra.
Bíbor-sáv izzik,
Napnak parazsa pislant.
Lassan elszunnyad.
Csendesedik már a táj,
Nincsen zaj mi fülbe váj.
Vörös égalja
Sötét-lilát varázsol,
Homályos alkonyt.
Az árnyék is olvad már,
Dagad az est mint az ár.
Sárga holdsugár
Földnek vérében pancsol...
Lelket cirógat.
A természet szenderül,
Éjszakába elmerül.
Ébredő csillagok
Úszó párába fúlnak,
Köd tengerébe.
Felhő fátylat ereget,
Földre álmot csepegtet.
Rózsaszín felhők mögé...
Szelet jósolgat.
Tapasztalat sugallja,
Fújdogál majd holnapra.
Bíbor-sáv izzik,
Napnak parazsa pislant.
Lassan elszunnyad.
Csendesedik már a táj,
Nincsen zaj mi fülbe váj.
Vörös égalja
Sötét-lilát varázsol,
Homályos alkonyt.
Az árnyék is olvad már,
Dagad az est mint az ár.
Sárga holdsugár
Földnek vérében pancsol...
Lelket cirógat.
A természet szenderül,
Éjszakába elmerül.
Ébredő csillagok
Úszó párába fúlnak,
Köd tengerébe.
Felhő fátylat ereget,
Földre álmot csepegtet.
Fogyó jégsapka
Planéta pólusain,
Folyékony idő.
Gleccserek mélyén
Olvadt üzenet lapul,
Jégbe zárt idő.
Korlátolt remény
Máló jéghegyek alatt...
Pecsételt holnap.
Életnek vize
Idő partjait mossa,
Szennyezett jövőt.
Jéghegyek ormán
Még csillog a napsugár...
Szikrányi remény.
Planéta pólusain,
Folyékony idő.
Gleccserek mélyén
Olvadt üzenet lapul,
Jégbe zárt idő.
Korlátolt remény
Máló jéghegyek alatt...
Pecsételt holnap.
Életnek vize
Idő partjait mossa,
Szennyezett jövőt.
Jéghegyek ormán
Még csillog a napsugár...
Szikrányi remény.
(Septolet)
Hull a hó,
Jön Télapó!
Csodaszánkó…
Piros kabátja,
Deres háta,
Hozza szeretetet,
Zsákba rejtegetett?
*
(Senrjon trió, fél haiku-lánc formátumban)
Esteledik, csend is van,
Fülbe hasít, hallgatjuk, jössz-e…
Úgy várunk… jöhetsz!
*
Előre mondom, hogyha
Kormos lész’ kéménybe, nevetünk…
Úgy várunk… jöhetsz!
*
Agresszív a csend… zavar.
Zöröghetne valami, szánon.
Úgy várunk… jöhetsz!
*
(Senrjú)
A cserepeken
Vigyázz, nehogy megcsússzál…
Vágyjuk… jöttödet!
*
(3 soros-zárttükrös)
Gyerekek! Jön már a csodaszán,
Végre mert, a türelmünk fogytán…
Gyerekek! Jön már a csodaszán!
Vecsés, 2019. október 20. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában
Hull a hó,
Jön Télapó!
Csodaszánkó…
Piros kabátja,
Deres háta,
Hozza szeretetet,
Zsákba rejtegetett?
*
(Senrjon trió, fél haiku-lánc formátumban)
Esteledik, csend is van,
Fülbe hasít, hallgatjuk, jössz-e…
Úgy várunk… jöhetsz!
*
Előre mondom, hogyha
Kormos lész’ kéménybe, nevetünk…
Úgy várunk… jöhetsz!
*
Agresszív a csend… zavar.
Zöröghetne valami, szánon.
Úgy várunk… jöhetsz!
*
(Senrjú)
A cserepeken
Vigyázz, nehogy megcsússzál…
Vágyjuk… jöttödet!
*
(3 soros-zárttükrös)
Gyerekek! Jön már a csodaszán,
Végre mert, a türelmünk fogytán…
Gyerekek! Jön már a csodaszán!
Vecsés, 2019. október 20. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában
Gyermeki öröm tobzódik
Fehérszakállú érkezik...
Gyermeki öröm tobzódik.
Pár szál jégvirág már látszik ablakokba,
Gyerek homloka belekoccan ablakba.
Várja a Mikulást nagy-nagy izgalomba...
Kint kicsit-nagyon esik a hó,
Havasan ér ide Télapó,
Gyermeknek mindegy csak fehérszakállú jöjjön,
Léptei alatt az udvar jege már döngjön.
Kiscipők nagyon tisztán ott az ablakban,
Gyerek ott áll és bízik nagyon angyalban...
Kiscipők nagyon tisztán ott az ablakban.
Várja a fehérszakállút a behavazott puttonnyal,
Mi is drukkolunk, hogy ide ér... bízunk minden bizonnyal.
Várja a fehérszakállút a behavazott puttonnyal.
Kint mínusz van és minden jeges, lefagyott,
Én bízok a szán egy árokba nem csúszott...
Kint mínusz van, Télapó biztos már nagyon is összefagyva,
Abban én is nagyon bízok, nem a jég, ami összetarja...
Egyszer csak a szán lassan, komótosan becsúszik a ház elé,
De a rénszarvas szabin-beteg lehet, mert ló van fogva elé.
Egyszer csak a szán lassan, komótosan becsúszik a ház elé.
Télapó fogja puttonyt
És bemegy a szembeni házba.
Gyerek csak zokog...
*
Vigasztaljuk, hogy ott kezd,
De szép szó, itt-most mire sem megy...
Gyerek csak zokog...
*
A hó vigasztalanul
Esik, Télapó jön szánkóhoz.
Gyerek mosolyog...
Aztán az újabb puttonnyal csúszkálva megindult a házunk felé,
Gyerek elé menne, indulna is, de ez nem szokás errefelé.
Az anyjával összenézünk és hallgassuk szíveinkről, a kő legördülését,
Így akkor ma este Télapó a napja, meghozta szíveink könnyebbülését...
Vecsés, 2019. május 23. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Fehérszakállú érkezik...
Gyermeki öröm tobzódik.
Pár szál jégvirág már látszik ablakokba,
Gyerek homloka belekoccan ablakba.
Várja a Mikulást nagy-nagy izgalomba...
Kint kicsit-nagyon esik a hó,
Havasan ér ide Télapó,
Gyermeknek mindegy csak fehérszakállú jöjjön,
Léptei alatt az udvar jege már döngjön.
Kiscipők nagyon tisztán ott az ablakban,
Gyerek ott áll és bízik nagyon angyalban...
Kiscipők nagyon tisztán ott az ablakban.
Várja a fehérszakállút a behavazott puttonnyal,
Mi is drukkolunk, hogy ide ér... bízunk minden bizonnyal.
Várja a fehérszakállút a behavazott puttonnyal.
Kint mínusz van és minden jeges, lefagyott,
Én bízok a szán egy árokba nem csúszott...
Kint mínusz van, Télapó biztos már nagyon is összefagyva,
Abban én is nagyon bízok, nem a jég, ami összetarja...
Egyszer csak a szán lassan, komótosan becsúszik a ház elé,
De a rénszarvas szabin-beteg lehet, mert ló van fogva elé.
Egyszer csak a szán lassan, komótosan becsúszik a ház elé.
Télapó fogja puttonyt
És bemegy a szembeni házba.
Gyerek csak zokog...
*
Vigasztaljuk, hogy ott kezd,
De szép szó, itt-most mire sem megy...
Gyerek csak zokog...
*
A hó vigasztalanul
Esik, Télapó jön szánkóhoz.
Gyerek mosolyog...
Aztán az újabb puttonnyal csúszkálva megindult a házunk felé,
Gyerek elé menne, indulna is, de ez nem szokás errefelé.
Az anyjával összenézünk és hallgassuk szíveinkről, a kő legördülését,
Így akkor ma este Télapó a napja, meghozta szíveink könnyebbülését...
Vecsés, 2019. május 23. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Szellő halkan susogó…
Szántalp alatt ropog a hó,
Úgy hallom, megjött a Télapó.
Szakálla vastag és hófehér,
Mély hangja, messzi tájról mesél…
Gyerek nincsen itthon, nappal érkezett,
Már nem kell várni az éjszakát, reggelt.
Mi boldogan fogadtuk a Mikulást.
Mély hóban, rénszarvas szánon érkeztél Télapó,
Nyisd már a puttonyod, abban lelhető minden jó.
Ez a nap, még a felnőtteknek is nagy nap,
Sőt, lélek-boldogság netovábbja, főnap.
Gyermek, mind izgatottan, izzadva várja,
És ez bizony az álmai netovábbja.
Látom, Télapó, eddig is lejárta a lábát,
Sok helyen átadta már a sok-sok ajándékát…
De viszi még tovább a szeretet sok csomagját.
A gyerekek nagy őrömére,
Betesz mindenki cipőjébe…
Van hol a terasz lépcsőjére.
Hallottuk, hogy van, hol a gyermek olyan nagyon vágyta ezt a napot,
És bár még a kis cipőjét is kipucolta, de semmi nem kapott…
Látom, Mikulás furcsa ember, piros ruhában jár,
Ahogy szépen szól hozzám, a szívem oly’ hevesen jár…
Ősz a szakálla, a szemüvege, meg bent... párás már.
Aztán ahogy jött, el is ment
Jövőre várjuk őt újfent…
Majd várjuk, mert ő nem álszent.
Vecsés, 2015. december 1. – Kustra Ferenc József
Szántalp alatt ropog a hó,
Úgy hallom, megjött a Télapó.
Szakálla vastag és hófehér,
Mély hangja, messzi tájról mesél…
Gyerek nincsen itthon, nappal érkezett,
Már nem kell várni az éjszakát, reggelt.
Mi boldogan fogadtuk a Mikulást.
Mély hóban, rénszarvas szánon érkeztél Télapó,
Nyisd már a puttonyod, abban lelhető minden jó.
Ez a nap, még a felnőtteknek is nagy nap,
Sőt, lélek-boldogság netovábbja, főnap.
Gyermek, mind izgatottan, izzadva várja,
És ez bizony az álmai netovábbja.
Látom, Télapó, eddig is lejárta a lábát,
Sok helyen átadta már a sok-sok ajándékát…
De viszi még tovább a szeretet sok csomagját.
A gyerekek nagy őrömére,
Betesz mindenki cipőjébe…
Van hol a terasz lépcsőjére.
Hallottuk, hogy van, hol a gyermek olyan nagyon vágyta ezt a napot,
És bár még a kis cipőjét is kipucolta, de semmi nem kapott…
Látom, Mikulás furcsa ember, piros ruhában jár,
Ahogy szépen szól hozzám, a szívem oly’ hevesen jár…
Ősz a szakálla, a szemüvege, meg bent... párás már.
Aztán ahogy jött, el is ment
Jövőre várjuk őt újfent…
Majd várjuk, mert ő nem álszent.
Vecsés, 2015. december 1. – Kustra Ferenc József
Télapó a barátom
Az arcát én nem látom.
Azt a szakáll takarja,
Őt egy jó nagy szán hozza.
Nagy puttony van nála
Nehéz, már fáj a háta,
De szívesen cipeli.
Várják, örömét leli.
Szétossza ajándékot,
Átadja a virgácsot,
Mit ki meg nem érdemel
Elteszi jó emlékkel.
Ha végzett indul tovább.
Várják öt hova-tovább,
Mert egy évben egyszer jön
És ez mindig nagy öröm.
Vecsés, 2010. november 26. – Kustra Ferenc József
Az arcát én nem látom.
Azt a szakáll takarja,
Őt egy jó nagy szán hozza.
Nagy puttony van nála
Nehéz, már fáj a háta,
De szívesen cipeli.
Várják, örömét leli.
Szétossza ajándékot,
Átadja a virgácsot,
Mit ki meg nem érdemel
Elteszi jó emlékkel.
Ha végzett indul tovább.
Várják öt hova-tovább,
Mert egy évben egyszer jön
És ez mindig nagy öröm.
Vecsés, 2010. november 26. – Kustra Ferenc József
Ó, a Télapó az a személy
Ki sok gyereknek biz’ az eszmény.
Ő az, ki ismeretlenül is
Hoz havat és ajándékot is.
Puttonya tele van mindennel,
Édességgel, játékkal, könyvvel.
Van azért, ki nagy virgácsot kap,
Ki rossz volt, ezzel hátára kap.
December hatodikán jő el
Télapó hóban, nem szekérrel.,
Hanem szép lovas szánon csúszva…
Hidegben deres a bajusza.
A puttonyában sok ajándék,
Szívében szeretet… ajándék.
Várják felnőttek és gyerekek,
A vágy beteljesüléseket.
Olyan is van, ki levelet ír,
Álmában Télapó örömhír.
Van, ki csak csendben imádkozik
Vágyát várja… Úgy ábrándozik…
Vecsés, 2010. november 23. - Kustra Ferenc József
Ki sok gyereknek biz’ az eszmény.
Ő az, ki ismeretlenül is
Hoz havat és ajándékot is.
Puttonya tele van mindennel,
Édességgel, játékkal, könyvvel.
Van azért, ki nagy virgácsot kap,
Ki rossz volt, ezzel hátára kap.
December hatodikán jő el
Télapó hóban, nem szekérrel.,
Hanem szép lovas szánon csúszva…
Hidegben deres a bajusza.
A puttonyában sok ajándék,
Szívében szeretet… ajándék.
Várják felnőttek és gyerekek,
A vágy beteljesüléseket.
Olyan is van, ki levelet ír,
Álmában Télapó örömhír.
Van, ki csak csendben imádkozik
Vágyát várja… Úgy ábrándozik…
Vecsés, 2010. november 23. - Kustra Ferenc József
Télapó hoz tán’ tele is,
De van bizony úgy, hogy nem is.
Puttonyában van sok minden,
Várjuk, hogy már megérkezzen.
Van, hogy szánja hóban csúszik,
Fehér szakálla elcsúszik.
Gyerekeknek mindegy minden,
Csak Télapó megérkezzen.
Puttonyában ajándékok,
Társasok és más játékok,
Nagyobbaknak talán könyvek,
Kihez nem megy, folynak könnyek.
Hatodikán reggel lesz-e
Ajándék, az kiderülne.
Ki jó volt, annak biztos lesz,
A táj is fehér, havas lesz.
Vecsés, 2010. november 22. - Kustra Ferenc József
De van bizony úgy, hogy nem is.
Puttonyában van sok minden,
Várjuk, hogy már megérkezzen.
Van, hogy szánja hóban csúszik,
Fehér szakálla elcsúszik.
Gyerekeknek mindegy minden,
Csak Télapó megérkezzen.
Puttonyában ajándékok,
Társasok és más játékok,
Nagyobbaknak talán könyvek,
Kihez nem megy, folynak könnyek.
Hatodikán reggel lesz-e
Ajándék, az kiderülne.
Ki jó volt, annak biztos lesz,
A táj is fehér, havas lesz.
Vecsés, 2010. november 22. - Kustra Ferenc József
