Háború

A kályha kurjant újra
mint rozsdás, vén csibész.
A téli almák vacka
elfakult nyárt idéz.

Az óra kettyen egyet
és glóriát ígér
az özvegy konty ezüstjén
megbotló lámpafény.

A szuvas képkeretben
a honvéd oly kimért,
s a tábori lap sárgán
elfakult hírt idéz.

Egy olvasószem csillan
Megkérdezné, miért?
S a tükörszárny behajlik,
mert önmagába néz...