Most még nem érted

Most még nem érted, de eljön majd az óra,
hogy elköltözöm, hol nem fáj semmi sem,
valami különös árnyékvilágba,
ahol már minden, minden idegen.
Talán majd írok, miel?tt elmennék
könnyek között egy búcsúlevelet,
s hogy lesz- e majd id?m elköszönni t?led,
Ki tudja még? De addig bármi lesz:
minden ízemmel szeretni foglak,
s aranyló bet?kkel írom a neved
szívem mélyére gyöngybet?kkel róva,
mint a legszentebb, legdrágább nevet.
S ha majd rátalálsz a gy?rött papirosra,
amelyen könnyem pacát képezett,
jusson eszedbe: nem volt olyan óra,
nem volt olyan perc, hogy ne szeresselek.
Talán akkor már mindent másképp látsz majd,
s megérted végre mennyi szeretet
áradt bel?lem olyan féltve hozzád,
minden napon, és minden éjjelen.
Azok a bet?k majd úgy szólnak hozzád,
mint egy távoli, b?vös üzenet,
amelyen nem fogott az id? múlása,
s felszínre hozza a szép emlékeket.
Akkor fogod majd elhinni végre,
hogy nem volt, és nem lesz soha senki sem,
ki szívének utolsó dobbanásáig
miattad aggódott, téged szeretett.