Kegyelmes

Víz tükrében galagonya, s csipkebokor tüze ég,
Mélyen ível a folyóra korhadozó öreg stég.
Búcsút int a forró nyárnak, mindkett?nek közelg vég,
Emléküket meg?rzi majd Földnek lelke és az ég.
Rendre forog az id?nek láthatatlan kereke,
Minden évszak büszke lehet, meg a maga szerepe.

?sz köszönt ránk nektár ízzel, tarkaságok serege,
Színkavalkád közepette lehull a fák levele.
Rázza a szél a friss paplant, elteríti szerteszét,
Narancsos-nyár imádkozza morcos ?sznek kegyelmét.
Vénasszonyok huncutkodnak, a h?st musttal itatják,
Megrészegült izzó szemmel nap sugarát kicsalják.

Bekerül biz a sok termény, mire az ?sz elgurul,
Minden szorgos magyarokra letekint az ?s turul.
Oly mesés itt a természet, nincs is hozzá fogható,
Összes évszak kíméletes, kellemesnek mondható.
Rege szarvas csoda táját ölelik a Kárpátok,
Megvédik zord éghajlattól, ?si földet áldjátok.