Akkor is tél volt

Akkor is tél volt, amikor jöttél,
s épp olyan csikorgó hideg,
és én ott álltam nagykabátban,
várva, hogy hozzám siess.

Nem is éreztem azt, hogy fázom,
hiszen te fogtad a kezem.
Olyan meleg volt. Felhevített,
s éreztem, vérem pezseg.

Elindultunk, és kéz a kézben
sietve mentünk haza,
ahol feltörő kályhafényben
várt ránk a meleg szoba.

Az a tűz mely a kályhában égett
bennünk is nyomott hagyott,
s ahogy ott álltunk kéz a kézben,
lelkünk is lángot kapott.

Magara csapó tűznyalábok
mardostak, és az a láng
felégetett mindent, mi bántott,
s hirtelen semmi se fájt.

Sötét volt. És bár mind a ketten
tudtuk, hogy álom, csupán
ami megtörtént, mégis szép volt,
de ma már álom csupán.