Beküldve: 2021.05.30.
Ennyien olvasták eddig: 188
Életváltozás?
Imádkozunk, reméljük a jövőt,
Majdcsak végre meglátjuk eljövőt?
Imádkozunk, reméljük a jövőt.
Múltunk egy már elérhetetlen, biztosan fel nem dolgozott,
Mi benne volt, az mára már a semmibe elkalandozott?
Múltunk egy már elérhetetlen, biztosan fel nem dolgozott.
Végül is az életünk darabokra hullik, mint a törött tükör,
A sok tíz év, már nem mond semmit, már az öregség, végesen gyötör?
Végül is az életünk darabokra hullik, mint a törött tükör.
Ami már elmúlt, azzal nem tudunk, nincsen mit kezdeni,
De jő jövő oly' ahogy ideér, kezd a jelen lenni?
Ami már elmúlt, azzal nem tudunk, nincsen mit kezdeni.
Mindig új a feladat, ahogy a jövő lesz, mint átlényegült jelen,
Ezen el-filozofálva el is lehet mélyedni, de ez már jelen?
Mindig új a feladat, ahogy a jövő lesz, mint átlényegült jelen.
Feladat, nem kell -búban- a múltba tévedve révedni,
Feladat, hogy a jövőnek kell maradékát leélni?
Feladat, nem kell -búban- a múltba tévedve révedni.
Vecsés, 2021. november 30. - Kustra Ferenc József ? íródott 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)