A lírikus epilógja

„Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.”

A lúdból tollam, nem gyárt maszatot, tintapacát
és gondolatom próbálja felvenni ritmusát
annak, amit néktek akarok, kívánok írni,
hátha szíveteket nagyon megörvendezteti...

A mai nap is elmúlik... lesznek a tegnapok,
sötétedik, kezdenek hullani a csillagok…
Az időm tőlem egy napot ellopott,
de ma is játszott… már elmúlt dallamot.

Íróasztalomon, csonkgyertya remegő lángja világit
és bár... már késő este van, ez a kis fény engemet ámít.
Azt sugallja, írjak még, körmöljek még verset ma este,
de már álmos vagyok, rám feszül az álom lehelete.
Most inkább megyek aludni, jó éjszakát néktek,
holnap... a kelő Napnál írok pár sort tinéktek.

Vecsés, 2013. november 18. – Kustra Ferenc József
Folytassa pályázatra – az idézet Babits Mihály: A lírikus epilógja c. verséből való.