Az én vonatom, már elment…

Vízió a hátralévő időről… vagy a végről?

Az én vonatom, már elment, láthatod, ülök reménytelenségbe
Éppen, hogy fönt vagyok az utolsó kocsi, fékező fülkéjébe,
Ahol tekingetek, de nem látok, csak a hátra végtelenébe…

Szív
Szorong,
Gondolat
Jövőt kutat.
Mennyi van hátra?

Életem kereke forog,
Hátralévő semmiségbe robog.
Szemeimből, reménytelenség könnye csorog.
*

Itt már nincsen is fűtés,
Kintről bejön a hűtés,
Közel… megsemmisülés.

Cél
Sincs már,
Nincs miért!
Homokóránk
Lassan lepereg.

Szívem szeretet nélkül tesped,
S jéggé dermed.
Enyészet bennem gerjed.
*

Itt a könnyeimmel vagyok együtt, behunyom kisírt szemeimet,
Kis ablakon nézek vissza a múltba, de nem látok már részletet…
Az életem, soha nem volt egyben, soha, semmire nem késztetett.

Már
Emlék
Sem dereng,
Szürke minden.
Hályog fedte múlt.

Könnyeimmel küszködök, múltba kísérnek,
Alig látom életem romjait. Nincsenek emlékek
*

Ide már a mozdony füstje sem jön, magányom kalitkája elzár,
Azt gondolom, hogy helyes, ha nem is fékezek, kaszás, úgyis vár már...
Lehet, hogy közelebb lesz... amikor már a hideg márványlap lezár.

Itt
A vég,
Kiút nincs.
Megbékélni
S búcsút inteni.

Robog életem kereke,
Magányom börtön. Fékeznem tán’ kellene?
Menekvés lehetetlene…

Vecsés, 2017. szeptember 24. – Szabadka, 2017. szeptember 26. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, a versszakok alá az apevákat és a 10 szavasokat szerző- és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ”Életem kereke forog”