Fények a parton

Bánattal kószálok a tarnapart peremén,
Rád gondolok a tiszta szerelem szépségén.
A végtelen kék ég felé száll szívem dobogása,
A Tűzlángjainknak se lesz már olyan lobogása.

Könnyező szemekkel parton ért a hajnal,
Küzdő szerelmünket nem vigyázta angyal.
Nem talált rám Ámor az éjszakában,
Kereslek, kutatlak, gyötrő fájdalom némaságban.

Égő szívemet elemészti a bánat,
Ezüstösen peregnek könnyeim, égnek még bennem a vágyak.
Boldog, szép idők lelkemen tovaszállnak,
Szerelmünk fuldokol a háborgó végtelen szerelmi óceánjában.

Kiszenvedte szívem - e gyönyörnek terhét,
De vissza-, visszasír felém az a sok szép emlék.
A hajnal magára tűzi bíborvörös arcát,
Eltűnünk mi is a lehulló falevelek avarján.