Saroltához

Álmaim emlékét élem
Ősi vadrózsa titkod kutatom.
Elmerülve állok ékkő tükör árnyékodtól
Amely teljesen a szívemig csordult.
-Mond,ki vagy te drága?

Arany lábad nyomán liliom
Illata fénylik-látod! Rád találtam
Mégis,itt e szomorú földön.
Mert te vagy erkölcsnek,tűznek,
vágynak,kéjnek eredője.

Gyötrelem nélküled az életem
Félelmeim márvány oszloppá magasodnak.
Felhőkben sebzett angyalok
Zuhannak lelkem elé.

Szempillám elé festették
Istenek az arcod,
Szerelmes esőcseppek
Ölelkeznek pici melleden.
Viharban hajladozó fák
Érzéki csípőd báját idézik.

Magamban űzlek folyton
Ébredéstől az elmúlásig
Kínoktól a boldogságig.
Mert asszonyom,társam vagy már
az asszonyok között.

Menedéket adsz, nekem az elveszettnek
Mint egy szétdúlt elhagyott,elfeledett
Öreg temetőben a meg sárgult mészkő
Erezeten, Krisztus teste a kereszten.
Mint Krisztus teste a kereszten.