Álmodó vagyok én,
Bús álmok halvány álmodója,
Álmodója a kék égnek
Vágtató tavaszi szélnek
Havas jégnek, hideg télnek
Lilásan fénylő, tompa fénynek.
Álmodója elmúlt vágynak
Tikkadt forró bágyadt nyárnak
Béna vágynak, selymes ágynak
Halvány véres mályva szájnak.
Álmodója temetőnek
Hervadt, sápadt szőke nőnek
Sápadt nőnek, kék felhőnek
Cédrusfának, temetőnek.

Jöjj Mylada pogány asszony,
Mylada jöjj.
Küldtelek egykor átkos szájjal
Hörgő tüdővel, véres szemmel
De hívlak ma a régi vággyal,
A régi vággyal - jaj - régi sebbel.
Mylada jöjj, sápadt pogány
Jöjj vissza hozzám Mylada.

Felhő szeretnék lenni az égen
Mosolyogni, vígan, szépen, kéken
Lassan halkan tovaúszó felhő
Nézni fentről, amint a virág nő.

Felhő szeretnék lenni az égen
Élni szeretnék kacagva szépen
Járni lassan, mint felhő az égen
Az ezer veszélyt átélni épen.

Felhő szeretnék lenni az égen
Mosolyogni minden sötétségen
Élni világosságba, fénybe, színbe
Belelátni egy apró női szívbe.

Az, akit én a szívembe hordok
Tündérhaju, kékszemű leány.
Fel-feltünik, mint a hattyu néha
Álmaimnak sugaras taván.

Sugaras, mert csillagfényben úszó,
Nyugodalma, csendje végtelen,
Habjai csak akkor ringatóznak,
Amikor a tündér megjelen.

Meg-megjelen, - s elmerül a mélybe,
Játszadozó hattyu képibe
S ha letűnik álmaim szinéről,
Csak leszáll a szívem mélyire.

Szerelemre keltő márcziusi alkony,
Rügyeket fakasztó esti hangulat!
Járok utczahosszat, álmodozva járok
Illatot lehelő néma fák alatt.

Ide ér a város csapkodó morajja,
Zsongva tör meg itt a béke partjain,
Nem kisér utamra semmi, semmi más, csak
Szárnyukat kibontó fényes álmaim.

Álmodozom rólad, elveszett reménység,
Tovaröpült ábránd, kékszemü leány!
Kinek csüggsz te édes, forró szerelemmel,
Kinek csüggsz te mostan szomjas ajakán?

Kinek teljesült be az én reménységem,
Kié e megejtő drága pillanat?
Csend. Vigasztalan csend. Csak a járda koppan
Halkan, elhalóan, lépteim alatt.

S im az esthomályban halk suhogás hallszik,
Fiatal pár egymást átkarolva áll.
Oda simul a nő lassan a fiuhoz,
Susogó ajakkal édes csókra vár.

Asszony-e, leány-e? Nem kérdi az este,
Tündéri palástja halkan ráborul.
Gondosan elrejti a világ szemétől
A kigyulladt szivet hogyha alkonyul.

Összeforrad ajkuk s hosszu édes csóktól
A mámoros alkony szinte megremeg . . .
Tudja a jó isten, mért dobban meg szivem? -
S lábujjhegyen halkan, tova sietek . . .