Az én képzeletem
a megvert, megáldott
visszatér hozzád
minden átvirrasztott
éjszakámon
Minden képzelt ölelésben
téged látlak
téged csókollak
a te melled bimbóit
tartom a számban
markolom
tenyeremben a te
dús öledet
és a te lélegzeteddel
zihálok
téged ölellek minden
képzelt
asszonyomban
akiket szerettem
mert te vagy
aki beleégetted magad
az ereimbe
a te édes széttett combjaidra
vágyom
hogy széttárt forróságukba
elvesszek
és semmi se maradjon
ezen a világon
csak te
örökkön
örökké
s kezdhetünk mindent
mindennap
újra
ezért
nem félek a haláltól sem
ki tudja
lehet
mégis van
még egy esély
mégis van
egy másik élet
térj vissza hozzám
ölelj át
szeress!
kinyújtott kezemmel
könyörgöm érted

Nem kérem,
hogy gyere.
Egyszer majd találkozunk
félúton
átutazóban valahová
mint két idegen
távoli rokon

a pusztaságban
ezen a közép-európai
szélességi fokon
ahol sivár az élet
és sok a nyomorúság
ahol mi vagyunk
a szegényebb
szegények

s csupa mulasztás
az életünk mert
hiába kérünk
könyörületet , ölelkezést
s feloldozást minden
eltűnik a messzeségben
a szigorú nincs-be

Az én fohászom:
Nap ragyogj értünk
éjszaka takarj be
szép asszonyom
fogadj a karjaidba
gyönyörű lábaid közé
az örökké valóságig
s szoríts magadhoz
ölelj meg

Szépnek tűnő dallamok,
Tisztán zengő hangok.
Valami becsaphatott,
Meghajolt árnyékok.

S te mégsem adtad fel,
Tömted magad hittel.
Valaki dúdolt neked,
Szíved tiszta meleg.

Ablakod zárva, csukva,
Nincs ki, bújjon oda.
Csillámló éjszakákon,
Most csak hozzád vágyom.

Hangtalan suttogását,
Hangos muzsikáját,
Én hallgattam hajnalban
Létem volt hangtalan.

S olyan halkan jöttem,
Léptedet követtem.
Hadd haljam énekedet,
Csak ennyit kérhetek.

Nem tudsz eltagadni,
árnyékként követelek
megvert- megáldott képzeletemmel
mely őrzi a csodákat,
lábad ívét , csípőd hajlatát, a vállad
bódító illatát az ölednek
s szép csókra-nyíló szádat
Mindig ,mindig téged várlak !
S éjszakáimon visszatérsz te
vágyammá és kínommá felépítve
S újra látlak ! Látom a csodádat
zuhog az igézet,
kitakart testtel virrasztok érted
kitakart, feszülő idegekkel
lélegzetem
lázasan zihál
Nincsen előled menedékem
az ősanyag vagy bennem
a paráznaság
egy ölelés égető hiánya
titok vagy
kőteher
kárhozat
van-e legalább részvéted irántam?

Eltelt a nap, idegen világok
álltak közöttünk ,köd , hideg
és messzeség
és sóvárgón vágyódom utánad ,
kitakart gyönyörű testedért
gondolj rám, ha leveted ruhádat,
hogy imádom az öled finom illatát,
hogy vad csókokat csókolnék a szádra
egy ringó ,széles nyoszolyán
csípőd lágy hajlatát simogatnám
hogy az örömtől borzongj belé
ölelnélek százszor is egyszerre ,hogy
arcod fénye kigyúljon felém
maradjon velem örökre mint az álom
s hogy holnap is megtaláljam
Eltelt a nap , közöttünk ma is
köd, hideg és messzeség
És én sóvárgón vágyódom utánad
kitakart gyönyörű testedért