Szépnek tűnő dallamok,
Tisztán zengő hangok.
Valami becsaphatott,
Meghajolt árnyékok.

S te mégsem adtad fel,
Tömted magad hittel.
Valaki dúdolt neked,
Szíved tiszta meleg.

Ablakod zárva, csukva,
Nincs ki, bújjon oda.
Csillámló éjszakákon,
Most csak hozzád vágyom.

Hangtalan suttogását,
Hangos muzsikáját,
Én hallgattam hajnalban
Létem volt hangtalan.

S olyan halkan jöttem,
Léptedet követtem.
Hadd haljam énekedet,
Csak ennyit kérhetek.

Nem tudsz eltagadni,
árnyékként követelek
megvert- megáldott képzeletemmel
mely őrzi a csodákat,
lábad ívét , csípőd hajlatát, a vállad
bódító illatát az ölednek
s szép csókra-nyíló szádat
Mindig ,mindig téged várlak !
S éjszakáimon visszatérsz te
vágyammá és kínommá felépítve
S újra látlak ! Látom a csodádat
zuhog az igézet,
kitakart testtel virrasztok érted
kitakart, feszülő idegekkel
lélegzetem
lázasan zihál
Nincsen előled menedékem
az ősanyag vagy bennem
a paráznaság
egy ölelés égető hiánya
titok vagy
kőteher
kárhozat
van-e legalább részvéted irántam?

Eltelt a nap, idegen világok
álltak közöttünk ,köd , hideg
és messzeség
és sóvárgón vágyódom utánad ,
kitakart gyönyörű testedért
gondolj rám, ha leveted ruhádat,
hogy imádom az öled finom illatát,
hogy vad csókokat csókolnék a szádra
egy ringó ,széles nyoszolyán
csípőd lágy hajlatát simogatnám
hogy az örömtől borzongj belé
ölelnélek százszor is egyszerre ,hogy
arcod fénye kigyúljon felém
maradjon velem örökre mint az álom
s hogy holnap is megtaláljam
Eltelt a nap , közöttünk ma is
köd, hideg és messzeség
És én sóvárgón vágyódom utánad
kitakart gyönyörű testedért

A természet ismert,tisztelt, hódolt Nekünk
Helyette lett, csoda faház,virág,kertünk
Szerelmünknek szigete,
Olyan volt,mint ha haza mennénk.
Tavasszal a bejáratnál virágok nyíltak,
Illatukkal köszöntöttek,mosolyogva hívtak.
Kidugta szép kis fejét pénzike a fűből
Rózsa illata,fáknak gyönyörű lombja
Bokorból ránk néz sündisznó két kicsi ?gombja?
Hogy, hogy itt vagytok - szinte mondja -
Gyönyörű a tavasz,szerelmünk a régi
Érzelmünk egymáshoz töretlen és égi.

Eltávolodunk a faháztól néha egy kicsit,
Hogy kirándulásokkal tegyük szebbé a napot.
Ha együtt vagyunk szeretjük,öleljük egymást,
Ott a faházban csodás , és minden más
Még el sem jöttünk,visszamennénk újra,
Kéz a kézben, sétálunk a tónál,
Kicsi, kis hídon átmegyünk
Mi átvezet, csöppke kis folyónál
Feledhetetlenek a percek, napok
Mit Tőled kapok,és viszont adok

Hány év, mennyi idő telt el?Mint a sziámi ikrek,
Talán össze vagyunk nőve?Megfejteni?
Ez az érzelem,nem tudom mi lehet
Valami táplálja szívemet, annak gyökerét
Amikor ölellek,selymes bőrödre nyakadon,
Tapadok, lehelve csókomat, adom
Tudom,Tőled ,mind visszakapom

Csak vágy! Semmi más...
Ezért nem bánthatsz meg (azt hittem jár nekem)
Nincs bennem rosszindulat,
Csak vágy-indulat, csak ez, és semmi más!
Ne félj a lelkemtől, ő nem vesz észre téged...
Neki nem létezel!
Csak én és a testem gondolunk rád, és csakis a testedre...
A lelked nekünk nem árt!
Elképzelem tested vágyát,
Pokolbéli, álomtalan hasonulását...
S így a testem lassan otthonos lesz!
A hangod lentről szól, a lelkem mellől...
Én észre sem venném,
Ha nem lenne valós, fizikai megnyilvánulása...
Lelked testbeli rosszindulata!
Játszom az elképzelt valóság örömét...
Te vagy a világűr, s én a sötét.
Benned vagyok, a legbensődben, mélyen...
Egy pillanat... majd naprendszer robban, s messzire lövell benned!
Mennyeien élvezem, hogy nap vagyok, és sugaraimmal beléd hatolok...
S végül akkor, és ott egy vagyok veled... örökre...

Ezért nem bánthatsz meg!
Hisz, nem is... szeretlek...
Nincs bennem rosszindulat, csak vágy!
Csak örökké kísértő
Test, vagy lélekremegtető???