2021 nyarán…

A fénycsóvák és a fénysugarak, egész nap támadtak…
Ettől még a felhők is féltek, úgy tűnik, jól elbújtak…
A fénycsóvák és a fénysugarak, egész nap támadtak.

A fénycsóvák és a fénysugarak, egész nap örömködtek…
Jól esett nekik, hogy bujkáltak… áldották is a felhőket…
A fénycsóvák és a fénysugarak, egész nap örömködtek.

A fénycsóvák és a fénysugarak, minket biz' meg nem kérdeztek,
Idén nyáron, ilyen napok sokasodtak, földön így léteztek…
A fénycsóvák és a fénysugarak, minket biz' meg nem kérdeztek.

Vecsés, 2021. augusztus 6. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)

A forró nyárban…

Most voltam az udvaron, néztem felhőket csodálkozón.
Fess látvány a fönti tájon, én majd’ elájultam… csodálkozón.
Ritkák, de sok a nagyobb felhő és mint fehér tortahab felhő…
Ritkák és gyorsan repülnek, itt lent is fúj, levelek repülnek.
Nyugati szelet jósoltak délutánra, felhők fütyültek jóslásra!
Nagy volt az ő hajtóerejük, gyorsak is voltak, feltűnt, hogy rohantak.

Láttam, hogy a lejjebb lévők és a fölsőbbek más irányba menők.
Az alsók délnyugatra, a fölsők délkeletre, lehet, hogy önzők…
No, de én még ilyet soha nem láttam, csak néztem és vártam...
De körbe mindenhol így volt, mindenhol… szél, ujjal kirukkolt…

Közben sütött a nap is, én meg álltam és jólesőn napoztattam hátam!
De aztán berohantam TV -hez, hogy beérkezek a Forma 1 versenykezdéshez!

Vecsés, 2022. július 10. – Kustra Ferenc József – íródott: leoninusban, mint önéletrajzi mű.

Fekszek a réten, finom, vastag fűben,
A szél nekem sóhajtozik a fűben.
Velem van… őrült magányom... a fűben.

El vagyok dőlve a szépen hullámzó, nagyon sűrű pázsitban,
A szél nekem sóhajtozik szinte pánikban, vastag pázsitban.
Velem itt fekszik a megveszekedett magányom a pázsitban.

El vagyok fekve-nyúlva csukott szemmel, a vastag gyepen,
A szél mozgatja, sóhajtozik nekem, végig a gyepen.
Velem van párban és közben engem vegzál itt a gyepen.

Vecsés, 2019. december 9. – Kustra Ferenc – inspirált variációk önrímes versszakokban.

Fránya
Nyár,
Végig imádtuk már.

Volt meleg,
Borúsos felleg.
Lecsapott villámlás,
Szélrohamban ébredt kavarás.
*

Fránya nyár,
Lassan elköszön már.

Még meleg,
Sötét felleg.
Dühödt villámlás.
Szélroham
Leveleknek hullámvasutazás.
*

Fránya
Nyár,
Mostanában változik már…

Elkészülődik,
Lassan így… szedelőzködik.
Szelek állandósulnak,
Esőfelhőt erre hajtanak!
*

Fránya
Ez a nyár.
Itt hagy bennünket már,
Télig nem vár.

Magát
Elorozva,
Álmodozva…
*

Fránya
Nyár
Készül már.

Zimankót,
Hótakarót,
Őszi szeleket itt hagyja.
Téli-hideghez, nem fűlik foga.
*

Fránya
Nyár,
Jövőig itt hagy már…

Őszt, telet ránk hagyja,
Utazna,
Haladna,
Nem maradna…

Vecsés, 2020. augusztus 16. – Kustra Ferenc József – íródott; a nyárról septolet csokorban.

Naplemente szemet nagyon gyönyörködtető,
Amikor látszik a bárány… rózsaszín felhő!
Olyan, mint amikor az álom és valóság
Egyesül és így lesz gyönyörű, valós világ.

Nap és az éj összefonódnak egy röpke nászban,
Mi meg gyönyörködünk e varázslatos világban.
Remeg rajtam a libabőr, csak ámulok és bámulok,
Olyan szép, ha még soká nézem, lehet, hogy elájulok…

Magam mellé, leültetem a csendet,
Karolom, és együtt nézzük az estet.
Elmerengek magamban, milyen az élet,
Csend nem is zavar… várja őszinteséget.

Ahogy süllyed bennem az este
Úgy süllyedek el én is benne.
Jő sötétség, át veszi hatalmat
És látom, nem mulasztja alkalmat.

Naplemente után az éj sötétjébe veszek,
Majd magamba fordulok, a csend én magam leszek!
A sötétben majd csak hangtalanul hangoskodok
És a múlt… szép naplemente után vágyakozok.

A fránya éj, mindent beborít fekete-korom fénnyel,
És ez lesz a mérvadó reggelig, így tán egész éjjel?
De nem! Tudom, hogy ez a sorsunk, az életünk,
Reggel ismét fent, és akkor újjá születünk.

Kapuban áll az éjszaka,
Látom, hogy vadul az arca.
Egy bátortalan fénysugár, még az udvarba oson,
Körbe sem néz, csak megy, épphogy végigfut az udvaron.

A kezdődő sötétben hallgatom a suttogó lomb szavát,
Légkör meg eldúdolja csoszogva közeledő éj dalát.
Ész nappali sötétben sem tűri a rabszolgaságot,
Bízzunk benne, hogy holnap reggel látunk egy jobb világot.

Én még meglátom, hogy a Nap kihunyó sugarától legott
A templomtorony kísérteties, vörös fényben ragyogott,
De gyorsan elmúlt a fényorgona pazar játéka,
Mert nagy rohanvást ideért a vaksötét éjszaka.

Vecsés, 2013. február 24. - Kustra Ferenc József