Idő 
Értékelés 
Értékelés Avagy végét járja az ősz…
Ami várható, azt jobb ha, előszoba vakablakában nézem,
Ködbe elbújva, nem látom a zenitet, dolgomat, így hogy végzem?
Jobb nem látni mi jő,
Ködös az idő s életem.
Szemeimen hályog.
*
Borongós volt az október, már az sem volt ínyemre,
Csontomban éreztem… emlékeztetett rossz időkre.
Végét járja az ősz,
Eddig is volt hűvös s hideg,
Levelek a sárban.
*
Bizony, közeledik a tél, már lassan bekopog,
Lesz itt még hideg, mikor a fogsorom is vacog.
Ha ősz helyt ad télnek,
Jönnek fagyos, zord hajnalok.
Csontban, szívben fagyok.
*
Felhők majd beterítik földet meg a tetőket,
Ezeket, a finom hópihékkel befedőket.
Földig érő felhők,
Havat szórnak, befed mindent.
Lesz-e meleg szoba?
*
Hidegben, hófelhő alatt, majd a kémény füstöt okád,
Vakablakban is érzem a szagát, de nem látom okát…
Vecsés, 2017. november 13. – Szabadka, 2017. november 22. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, közéjük a HIAQ- kat, szerző-, és poéta társam Jurisin, Szőke Margit. A HIAQ csokor címe:” Végét járja az ősz”.
Ami várható, azt jobb ha, előszoba vakablakában nézem,
Ködbe elbújva, nem látom a zenitet, dolgomat, így hogy végzem?
Jobb nem látni mi jő,
Ködös az idő s életem.
Szemeimen hályog.
*
Borongós volt az október, már az sem volt ínyemre,
Csontomban éreztem… emlékeztetett rossz időkre.
Végét járja az ősz,
Eddig is volt hűvös s hideg,
Levelek a sárban.
*
Bizony, közeledik a tél, már lassan bekopog,
Lesz itt még hideg, mikor a fogsorom is vacog.
Ha ősz helyt ad télnek,
Jönnek fagyos, zord hajnalok.
Csontban, szívben fagyok.
*
Felhők majd beterítik földet meg a tetőket,
Ezeket, a finom hópihékkel befedőket.
Földig érő felhők,
Havat szórnak, befed mindent.
Lesz-e meleg szoba?
*
Hidegben, hófelhő alatt, majd a kémény füstöt okád,
Vakablakban is érzem a szagát, de nem látom okát…
Vecsés, 2017. november 13. – Szabadka, 2017. november 22. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, közéjük a HIAQ- kat, szerző-, és poéta társam Jurisin, Szőke Margit. A HIAQ csokor címe:” Végét járja az ősz”.
Tükörvers – tükör apevával…
Zsúpfedeles házikó volt, mindig is a létem…
Érzem a jövőm, hevesen biztat… így vélem.
Régen a múltban éltem, de jelenben is itt vagyok.
Még, mennyi van hátra? A jelenben még tenni akarok…
Volt
Éltem
Romhalmaz.
Még jelenben
Volna mit tennem.
*
Volna mit tennem
Még jelenben.
Romhalmaz
Éltem
Volt.
Még, mennyi van hátra? A jelenben még tenni akarok…
Régen a múltban éltem, de jelenben is itt vagyok.
Érzem a jövőm, hevesen biztat… így vélem.
Zsúpfedeles házikó volt, mindig is a létem…
Vecsés, 2017. május 11. – Szabadka, 2017. november 14. – Kustra Ferenc – a tükör-versszakokat én írtam, közéjük a tükör apevát, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit.
Zsúpfedeles házikó volt, mindig is a létem…
Érzem a jövőm, hevesen biztat… így vélem.
Régen a múltban éltem, de jelenben is itt vagyok.
Még, mennyi van hátra? A jelenben még tenni akarok…
Volt
Éltem
Romhalmaz.
Még jelenben
Volna mit tennem.
*
Volna mit tennem
Még jelenben.
Romhalmaz
Éltem
Volt.
Még, mennyi van hátra? A jelenben még tenni akarok…
Régen a múltban éltem, de jelenben is itt vagyok.
Érzem a jövőm, hevesen biztat… így vélem.
Zsúpfedeles házikó volt, mindig is a létem…
Vecsés, 2017. május 11. – Szabadka, 2017. november 14. – Kustra Ferenc – a tükör-versszakokat én írtam, közéjük a tükör apevát, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit.
A szerzőpáros jól megírta, TANQ –ban…
Ilyenkor, tér-idő
Keveredik, láthatár: köd.
Sárgul már a határ.
Ködös hajnal, napfény sápadt,
Tőle a határ felszáradt.
*
Morcosak a felhők
Ahogy úsznak, égen felém.
Le fognak vizezni…
Szürke felhők gyülekeznek,
Lesz eső, ha összevesznek.
*
Felhők között, látom,
Elhaló kondenzcsíkokat…
Azokból, nem esik!
Sávot rajzol a vasmadár,
Eső abból nem hullhat már.
*
Nincsen más, csak sárgás
Levél… ők röpködnek körbe.
Este van, jön sötét.
Nagy örömében táncot jár,
A sok levél. Est Holdra vár.
*
Esik eső, zuhog,
Mintha morc csíkokból állna…
Eláztam, jól-esik!
Dől az eső, hull, mint mennykő,
Csuromvíz lettem! Üsse kő!
*
Sötétben nem látok,
Arcomon folyik zuhogás…
Egy évet várhatok…
Sötétben csak botorkálok,
Jövőre hazatalálok...?
Vecsés, 2016. október 1. – Szabadka, 2017. november 23. - Kustra Ferenc- A HIAQ –kat én írtam, alájuk a verset, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A versrész címe:” Oximoron ősz is van...”
Ilyenkor, tér-idő
Keveredik, láthatár: köd.
Sárgul már a határ.
Ködös hajnal, napfény sápadt,
Tőle a határ felszáradt.
*
Morcosak a felhők
Ahogy úsznak, égen felém.
Le fognak vizezni…
Szürke felhők gyülekeznek,
Lesz eső, ha összevesznek.
*
Felhők között, látom,
Elhaló kondenzcsíkokat…
Azokból, nem esik!
Sávot rajzol a vasmadár,
Eső abból nem hullhat már.
*
Nincsen más, csak sárgás
Levél… ők röpködnek körbe.
Este van, jön sötét.
Nagy örömében táncot jár,
A sok levél. Est Holdra vár.
*
Esik eső, zuhog,
Mintha morc csíkokból állna…
Eláztam, jól-esik!
Dől az eső, hull, mint mennykő,
Csuromvíz lettem! Üsse kő!
*
Sötétben nem látok,
Arcomon folyik zuhogás…
Egy évet várhatok…
Sötétben csak botorkálok,
Jövőre hazatalálok...?
Vecsés, 2016. október 1. – Szabadka, 2017. november 23. - Kustra Ferenc- A HIAQ –kat én írtam, alájuk a verset, szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A versrész címe:” Oximoron ősz is van...”
A ködöt örökítette meg a szerzőpáros, versben és tankában…
Ősz, már ököllel kopog az ablakon,
Lefolyó vizet csinál a falakon.
Holnap reggelre, lehet, hogy deres lesz már minden,
Utána jő a téli hideg, menekvés nincsen.
*
Köd-hajnal dereng,
Fázós hideg, dermesztő.
Szomorkás szürke.
Metsző lég, hajnal hasad,
Szürke tájra köd tapad.
*
Ébredő hajnal
Köd-párát lehel körbe.
Utak, nyálkásak.
Ködburok, tájat ölel,
Síkos út veszélyt növel.
*
Aggasztón, csendben
Hűl hajnali levegő.
Ködben… ugatás.
Fagyos hajnal, csend honol,
Sűrű köd bosszút kohol.
*
A kutyánk, biztos beteg, mert hullik a szőre,
A szomszéd lova meg nem, a jó idő őre…
A kutyánk bundájának ilyenkor már vastagodni kéne,
A szomszéd lova meg lusta? Valamit tán’ tennie kéne…
*
A hajnali nap
Söpri el ködfoltokat.
Nincs tejfehérség.
Köd szitál, napsugár gyér,
Civódik, földet nem ér.
*
Ködruhát vett fel,
A sárgás, napfelkelte!
Nagy rejtőzködés.
Ködfátyol Napot takar,
Fénye kúszik, mily’ pazar.
*
Reggeli ködből
Lidércként süt ki a nap.
Látótávolság.
Ködhomály, napfény sápadt,
Könnye hull bágyadt ágnak.
*
Gyerekek iskolába menet már, rugdossák a „bőrt”.
Az egyik „gyertyát" rúg, ez levitte a ködről a szőrt...
A labda nincs is meg ha, nem látják, nem találják,
A köd elvette, jól eldugta, ezt konstatálják...
*
Pislákol a nap,
Inkább csak erőlködik…
Lanyha ködfátyol.
Köd szűnőben, fény dereng,
Pőre ág könnye pereg.
*
Nap, nem is nézi
Hulló faleveleket.
Sokfelé, ködfolt.
Konok köd engedetlen,
Napot bújtat szüntelen.
*
Oszladozó köd,
Áttetsző az árnyjáték.
Kúszó napkorong.
Sugarait átszűrik,
Fény úrrá lesz, köd szűnik.
Vecsés, 2017. október 17. – Szabadka, 2017. november 25. – Kustra Ferenc – a verset és a haikukat én írtam, a tankák versét, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit! A versrész címe: „Ködfátyol napot takar”
Ősz, már ököllel kopog az ablakon,
Lefolyó vizet csinál a falakon.
Holnap reggelre, lehet, hogy deres lesz már minden,
Utána jő a téli hideg, menekvés nincsen.
*
Köd-hajnal dereng,
Fázós hideg, dermesztő.
Szomorkás szürke.
Metsző lég, hajnal hasad,
Szürke tájra köd tapad.
*
Ébredő hajnal
Köd-párát lehel körbe.
Utak, nyálkásak.
Ködburok, tájat ölel,
Síkos út veszélyt növel.
*
Aggasztón, csendben
Hűl hajnali levegő.
Ködben… ugatás.
Fagyos hajnal, csend honol,
Sűrű köd bosszút kohol.
*
A kutyánk, biztos beteg, mert hullik a szőre,
A szomszéd lova meg nem, a jó idő őre…
A kutyánk bundájának ilyenkor már vastagodni kéne,
A szomszéd lova meg lusta? Valamit tán’ tennie kéne…
*
A hajnali nap
Söpri el ködfoltokat.
Nincs tejfehérség.
Köd szitál, napsugár gyér,
Civódik, földet nem ér.
*
Ködruhát vett fel,
A sárgás, napfelkelte!
Nagy rejtőzködés.
Ködfátyol Napot takar,
Fénye kúszik, mily’ pazar.
*
Reggeli ködből
Lidércként süt ki a nap.
Látótávolság.
Ködhomály, napfény sápadt,
Könnye hull bágyadt ágnak.
*
Gyerekek iskolába menet már, rugdossák a „bőrt”.
Az egyik „gyertyát" rúg, ez levitte a ködről a szőrt...
A labda nincs is meg ha, nem látják, nem találják,
A köd elvette, jól eldugta, ezt konstatálják...
*
Pislákol a nap,
Inkább csak erőlködik…
Lanyha ködfátyol.
Köd szűnőben, fény dereng,
Pőre ág könnye pereg.
*
Nap, nem is nézi
Hulló faleveleket.
Sokfelé, ködfolt.
Konok köd engedetlen,
Napot bújtat szüntelen.
*
Oszladozó köd,
Áttetsző az árnyjáték.
Kúszó napkorong.
Sugarait átszűrik,
Fény úrrá lesz, köd szűnik.
Vecsés, 2017. október 17. – Szabadka, 2017. november 25. – Kustra Ferenc – a verset és a haikukat én írtam, a tankák versét, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit! A versrész címe: „Ködfátyol napot takar”
Életmeditálás, versben és apevában…
Jártam én sokat a macskaköves utakon,
Mezit- lábaztam sokat a bányahomokon.
Mára, teljesen elfásultam… tűnik, hogy erőm sincs,
Pedig úgy tudom, életerő nélkül élet nem kincs.
Hallom, a jövőm már diszkréten kocog az ablakomon,
Neki vajon mit adhatnék, már nincs fény a homlokomon…
Volt
Múltban
Jó és rossz.
Voltam fenn s lenn,
Padlón maradtam...
*
Sors
Keze
Életem
Megtépázta,
Szép csak itt-ott volt.
*
Jó?
Mi az?
Volt olyan?
Talán volt is...
Ámítom magam.
*
Visszanézve emlékszem, engemet ők mind... mindig megloptak,
Ettől meg, csikorgattam a fogam és lassan el is koptak.
Most, reggelente már csak, az a kérdés, hogy nekem is kel-e a Nap?
A másik meg, a reggeli misén értem is imádkozik a pap?
Álmodok én is és a jövőm vajon ott előjelzik?
Fognak nekem a spejzban lógni rúdszámra a szalámik?
Kór
Eszi
Testemet.
Meddig bírja?
Tudja... a halál.
*
Törődéstelenségbe. múlté már az eltelt életem,
Mert az úgy volt, hogy sorsom volt a végzetem.
Törődéstelenségbe csoszogva, araszolnak a napjaim,
Nincs, már mit átszakítsak, nincsenek már célszalagjaim.
Törődéstelenségbe fog-e megjelenni, a felbukkanó jövő?
Lesz ki totemoszlopot farag nekem? És majd mondják: megérdemli ő!
Nem
Látok
Jövőmbe,
Halvány remény
Semmit sem ígér…
*
A múltba futottam, elbuktam…
Jelenbe, fel sehogy nem álltam…
Jövőmbe… előre kárhoztam!
Vecsés, 2017. március 6. – Szabadka, 2017. november 8. – Kustra Ferenc – A versszakokat én írtam, közéjük az apevákat, szerző-, és poétatársam Jurisin, Szőke Margit.
Jártam én sokat a macskaköves utakon,
Mezit- lábaztam sokat a bányahomokon.
Mára, teljesen elfásultam… tűnik, hogy erőm sincs,
Pedig úgy tudom, életerő nélkül élet nem kincs.
Hallom, a jövőm már diszkréten kocog az ablakomon,
Neki vajon mit adhatnék, már nincs fény a homlokomon…
Volt
Múltban
Jó és rossz.
Voltam fenn s lenn,
Padlón maradtam...
*
Sors
Keze
Életem
Megtépázta,
Szép csak itt-ott volt.
*
Jó?
Mi az?
Volt olyan?
Talán volt is...
Ámítom magam.
*
Visszanézve emlékszem, engemet ők mind... mindig megloptak,
Ettől meg, csikorgattam a fogam és lassan el is koptak.
Most, reggelente már csak, az a kérdés, hogy nekem is kel-e a Nap?
A másik meg, a reggeli misén értem is imádkozik a pap?
Álmodok én is és a jövőm vajon ott előjelzik?
Fognak nekem a spejzban lógni rúdszámra a szalámik?
Kór
Eszi
Testemet.
Meddig bírja?
Tudja... a halál.
*
Törődéstelenségbe. múlté már az eltelt életem,
Mert az úgy volt, hogy sorsom volt a végzetem.
Törődéstelenségbe csoszogva, araszolnak a napjaim,
Nincs, már mit átszakítsak, nincsenek már célszalagjaim.
Törődéstelenségbe fog-e megjelenni, a felbukkanó jövő?
Lesz ki totemoszlopot farag nekem? És majd mondják: megérdemli ő!
Nem
Látok
Jövőmbe,
Halvány remény
Semmit sem ígér…
*
A múltba futottam, elbuktam…
Jelenbe, fel sehogy nem álltam…
Jövőmbe… előre kárhoztam!
Vecsés, 2017. március 6. – Szabadka, 2017. november 8. – Kustra Ferenc – A versszakokat én írtam, közéjük az apevákat, szerző-, és poétatársam Jurisin, Szőke Margit.
