Kint tombol a hideg,
hófútta,zord idő,
a kandalló mellett
itt bent velem van ő.

Pattognak a szikrák,
duruzsol már a tűz,
a szívünkből minden
fájó gondot elűz.

Nyugalom szigete
ahol most mi vagyunk,
halk zene szól,amit
boldogan hallgatunk.

Emlékezünk együtt
a régmúlt időkre,
az egymáshoz kötő
csodás szerelemre.

Melynek szikrái itt
pattognak köröttünk,
az idő oly gyorsan
elrepült felettünk.

Azt kérjük a sorstól,
hogy együtt lehessünk,
és az úton tovább
még ketten mehessünk!!

Ti hűvös éjszakák,és hűvös nappalok,
bíborba öltözött vöröslő alkonyok.
ti látjátok vérző,fájó szívemet
melynek sóhajára senki sem felel.
ti látjátok könnyeim,mely arcomról csorog,
fájó lelkemből némán,melytől meghalok..
Ti látjátok minden éjjel mennyit szenvedek,
sóhajok gyönge hídján mennyit lépkedek.
Tőletek várok némán segítő kezet,
űzzétek el a rosszat,mely lelkem fojtja meg!
Hozzatok édes álmot,nyugalmat nekem,
vérző szívemre gyógyírt,midőn felkelek.

Ha úgy érzed hogy fáj az élet,s minden veszve van
ne szégyellj könnyet ejteni,csak sírj,sírd ki magad.
ha romba dőltek álmaid,s reményed elhagyott
s tán segíteni nem tudok,de ott leszek,.tudod.
fejed vállamra hajthatod, s együtt sírok veled,
én felszárítom könnyeid,mint apró gyöngyszemet.
Míg mosolyt látok arcodon a könnycseppek helyett
mi együtt sírunk,nevetünk,hisz ott leszek veled.

Öljük ki a szeretetünk,
Azt, mit eddig építettünk!
Öljetek ki az életből!
Azt mondtad én vagyok azaz angyal,
Aki mosolyt hoz, mint száraz karóra
vizet, s örülve kakukkol a falióra
majd ha a vendég fizetett.
A fizetség én vagyok?! Higgyem el?!
...
Csak ne űzz el; adj nekem teret;
a gyermekednek anyatejet...

Ha egymára talál
két szerető ember,
a szívük megtelik
boldog szerelemmel.

Nem kell nekik akkor
egyedül csak társuk,
mert együtt így lesz szebb
a közös világuk.

Egymás kezét fogva,
segítve egymáson,
könnyebb lesz az élet
ezen a világon.

És ha majd eljárnak
felettük az évek,
a közös múltjukra
sokszor emlékeznek.

Köszönik egymásnak
a sok szeretetet,
mellyel átvészelték
a nehéz életet.