Magyarország lakói oly nagyon büszkék vagyunk,
elismerést a világból igen sokat kapunk.
Sikeres embereink világszerte ismertek,
zeneszerzők, tudósok, írók, festőművészek.

Bartók Béla, Irinyi, Szabó Magda, Szinyei,
Fischer Annie, Kempelen,Jókai Mór, Munkácsy.
E néhány név e versben csak pár csepp a tengerben,
felsorolni az összeset szinte lehetetlen.

Van egy másik "művészet", hol világelsők vagyunk,
cigarettát a világon a legtöbbet szívunk.
Önmérgező életmód, oxigénmentes élet,
nem emeli, rontja a rólunk alkotott képet.

Második helyre tették az alkohol fogyasztást,,
ezért látni fakó arcot és sok sötét aurát.
Utolsóként kullogunk, nagyon keveset mozgunk,
kevés az energiánk, halványak a mosolyunk.

Kedves Magyar Társaim, meg kellene fordulni,
nem e kategóriákban kell hírnevet szerezni!

Tűzön vizen át vigyázok rád bármi bánt, elestem te felvettél leugrottam elkeltél.
Felébredt az álomból, elejtették a zángorból.
Feldühödt erre-e borús bika, hátnem fellökte őt a galiba?
Sokszor volt már ilyen, de már nem bírta-e bika.
Ezért hát elindult felém a liga.
Elindultál te felém, szívem számon te lettél.
Megkérdeztem szabad-e, erre a válasz, persze.
Hát megtettem-e kérést, megcsókoltam elnézést.
Sokszor álmodtam már ilyen kapcsolatról.
De vajon tényleg valóság a mostani?
Meg is kérdeztem tőle, de hát a válasz mért ne?
Ha már megtetted-e cselekvést, mit vársz legyen csak enyelgés?

Szereted a testedet,
Őt minden nap táplálod,
kényezteted, babusgatod,
mindennel ellátod.

Étterembe hívod,
mindig vele vacsorázol,
ernyőt tartasz feje fölé,
ha esetleg ázol.

Adsz rá díszes kelméket,
mindig divatosakat,
büszkén hordja, viseli
ezeket a ruhákat.

Észre vetted, hogy Veled
mindig ott van valaki?
Aki folyton szomorú,
s magát egyedül érzi!

Nem kapott még törődést,
jó bánásmódot Tőled,
pedig a te hű barátod
az Egyetlen Lelked!

Ne rekeszd ki életedből,
ne gondolj csak a MA-ra,
még nem késő, hívd meg Őt is
egy Szeretet Vacsorára.

Sétáltam a folyó parton, hol Veled jártam még,
most egyedül jöttem meggyőződjek,
hogy mily emléket idéz.
Leültem a kopott padra, hol fogtad a kezem,
oly szerelmesen súgtad, hogy nem engedsz el sosem.
Jártunk térdig érő fűben,
jártunk hóban és fagyban.
Most egyedül járom az utunkat,
a lehullott száraz avarban.
Lábam alatt megannyi emlék,
mi szívemet mardossa,
bár láthatnád Kedvesem a bevésett nevünket
hűen őrzi a pad.
Minden egyes száraz levél emléket őriz mirólunk,
hangtalan hullik alá, mégis a fülembe valamit súg.
Olyan mesét, mi valóság volt nem is tudja, látta más,
csak az öreg tölgy, ami ott áll a folyó túlpartján.
Levetette szép ruháját, ágai mint csupasz kar,
úgy nyújtja az ég felé, mintha csak imát mondana.
Lágy szellő lengedez, a hajamba is belekap.
Tündöklő kék tükrében, andalogni még,
nézem a lángvörös leveleket, amiket kerget a szél.
Hosszú úton végigmentem, s rád gondoltam én.
Minden fa és bokor, búcsút intett rég.
Mintha tudták volna hajdan,
nem látnak minket együtt már,
hogy egyedül sétálok tovább,
s azt, hogy szívem nagyon fáj.
Összesúgnak fák és bokrok.
Vérvörös falevél zizegve száll, mellettem földre hull,
elhalkult a nesz is már.
Csend! - Oly fájó és rideg!
Nyugovóra tér a nap!
Nem takarja szemem elől, a fák koronáin is átvillan.
Szürkület ül a tájra,sötétedik az ég alja.
Lassan ballagok a hosszú úton,
nyirkos pára szállt a padra.
Gondolatok járnak a fejemben,
miért nem lehetsz mellettem?
Lágy szellő érinti arcomat,
lelked a lelkem ölelve csókolja.
Megborzongok a gondolattól, ölelném a világot.
Ott lennél Te is Kedvesem, ölelő karomat kitárom.
- Nincs itt senki! - Nem is lehet!
- Messze vitte a szél a neved!
- Kiáltom, hátha hallod, de csak a zúgó szél
válaszát hallom!
- S azt, hogy ég áldjon Kedvesem!

Ha Te vagy a test, én lennék a lélek.
Ha Te lennél jó, én lennék a vétked.

Ha Te vagy a ház, én lennék az ablak,
Ha benéznél rajta, láthatnád mennyire akarlak.

Ha lennél a folyó, én lennék az ér.
És én lennék az, ki szívedig elér.

Ha fa akarsz lenni, én lennék az ágad,
És, ha éj akarsz lenni, én lennék a vágyad.

Ha Te lennél a tűz, én is tűz lennék.
Egymásba olvadva mindent felégetnénk.

Ha Te vagy a fény, én lennék az árnyék,
Nem mozdulnék mellőled, midig veled járnék.

Ha gyermek lennél, én lennék a játék.
Ha bűnös lennél, én a vétked lennék.

Ha éhes lennél, én lennék az étked.
Ha lennél a felhő, én lennék az eső.

Ha Te vagy a mag, benned én lennék az élet.
Ha Te vagy a vég, én lennék a végzet.

Ha Te vagy a sír, én lennék a lélek.
Ha Te vagy a hant, én lennék, ki betakar Téged.