A napsugár szórta a meleget.
Aztán felhő takarta az eget.
Megduzzadt és kiszakadt a felhő.
Eleredt a langyos nyári eső.

Csöpi az esőcsepp útnak eredt.
Millió társa közt ő is esett.
Felgyorsulva a föld felé hatolt.
Ő is az esőfüggöny része volt.

Ezt az utat már sokszor megtette.
A zuhanást mindig is szerette.
Aztán dobpergéskén földet érni.
Remek dolog esőcseppként élni.

Most is hamar földet értek sorban.
Csöpi viszont egy patakba csobbant.
Társai is szép számmal követték.
A patakot kiszélesítették.

Fürödtek és utaztak az árral.
Összecsillantak a napsugárral.
Megcsiklandozták a kishalakat.
Csöpiék jól érezték magukat.

A patak folyóvá szélesedett.
Gyors folyása lelassult lomhább lett.
A parton ivott egy marhacsorda.
Csöpi nem került tehéngyomorba.

A halak egyre nagyobbak lettek.
Csónakok helyett is hajók jöttek.
Miközben a hömpölygést folytatták,
A nagy hajókat meghintáztatták.

A folyó belefolyt a tengerbe.
Csöpi csapatával egyetembe.
A habok közt kicsit megpihentek.
Kipihenten újra útra keltek.

Feljött Csöpi a víz felszínére.
Napmeleget gyűjtött vízszívébe.
Könnyű párává változott teste.
Felemelkedett vissza a mennybe.

1. rész

Pistike ötéves, Holnap szülinapja.
Ajándékot vásárol az édesapja.
Hatalmas játékbolt játékokkal tele.
Papa jól tudja, hogy fia mit szeretne.

Pistike gyűjti az ólomkatonákat.
Ahogy belép, meglát egy polcon vagy százat.
Jó pár ezek közül már megvan fiának.
De hamar kiderül, hogy nem jött hiába.

Volt a seregben egy délceg ólomhuszár.
Bal kezében puska, jobbjával szalutál.
Mellette ólomló szépen felnyergelve.
Ilyen nincs még otthon. A papa megvette.

Megvirrad a másnap, Pisti szülinapja.
Szüleitől az ólomhuszárt megkapja.
Majd kibújik a bőréből örömében.
Örömkönnyek szöknek a szülők szemébe.

Mostantól a huszár a kedvenc játéka.
Elmúlt öt évének legszebb ajándéka.
Vele játszik nappal, vele alszik éjjel.
Ragaszkodik hozzá tiszta szenvedéllyel.

A huszár a vezér az ólomseregbe.
A történet ezzel befejeződhetne.
De még nincsen vége, van némi folytatás.
Leírom. Nektek pedig továbbolvasás.

2. rész
Nagyon sok év eltelt a történet óta.
Alig emlékszünk a huszárra s a lóra.
Pistike rég megnőtt. Ma már Pista bácsi.
Kisfia épp most kezd iskolába járni.

Az ólom sereget húsz éve kinőtte.
Hírmondó sem maradt a házban belőle.
Már távoli emlék a huszár és lova.
Régesrég eltűntek. Csak én tudom hova.

Sokáig hányódtak akkortájt a házban.
Először a polcon, aztán a kamrában.
Kikerült végül egy hulladéktelepre.
Halványan emlékszik még a szeretetre.

Érte jöttek aztán, autóra tették.
Lovával együtt egy nagy kohóba vitték.
Kemencébe rakták, és megolvasztották.
Öntöttek belőle új ólomkatonát.

Pisti bá fiának most van szülinapja.
Nagy ünnep ez. Játékboltba viszi apja.
És vajon mit látnak meg az egyik polcon?
Délceg ólomhuszár feszít ólomlovon.

Kis Pisti már döntött. A huszárt megvették.
Apja szeme könnyes, előjön az emlék.
Elérzékenyülve megy haza fiával,
És az újjáéledt ólomkatonával.

Pisti szülinapja pompásan sikerül.
Este a huszár a játékpolcra kerül.
Jobb kézzel szalutál, baljában puskája.
Vigyáz a családja éji nyugalmára.

Oly fiatal voltam még
az ifjúság olyan szép
nem volt bánat
nem volt bú
csak egy szerelmes fiú
Falu szélén kicsi ház
ott lakott a nagyapám
nagyanyó is vele élt
boldogságunk idején.
ott bújtunk el te meg én
szerelmünknek éjjelén.
Az emlék most
vissza tért
régi fakult ,de
szép kép.

Ne keresd ,ne sirasd a régit
ami elmúlt,feledni kell
tudom most mondanád
de könnyű,te sem látsz
át a könnyeken
te is várod léptét
hallgatnád a szavát
bírnád ölelését
csókolnád a száját
néznél kék szemébe
vágyat úgy kutatva
túrnál ősz hajába
boldogan,sikongva
álmodnád az álmot
élnéd bár titokba
de ha egyszer elmúlt
nem jön vissza soha
ne keresd a régit
csak gondoljál arra
ami olyan szép volt
s azt ne feledd el soha.

Kopár hegy tövében sűrű tölgyfa erdő.
A természet ajándéka mind a kettő.
Hatalmas barlang van a hegy belsejében.
Egy csinos kis ház áll az erdő mélyében.

Szépen berendezve a hegy nagy barlangja.
A tágas lakosztályt az óriás lakja.
Az erdei kis ház virágokkal körbe.
Éppen most ebédel lakója a törpe.

Friss gomba az ebéd, amit maga szedett.
Erdei patakból ivott rá hűs vizet.
Aztán érett gyümölcs került a pocakba.
Közben a madarak énekét hallgatta.

Dél volt. Az óriás is épp megéhezett.
A hegy oldalából egy sziklát megevett.
Amikor jól lakott, ő is megszomjazott.
Vizet csavart pár nagy kőből, abból ivott.

Törpe és óriás jó barátok voltak.
Ha nem volt más dolguk, egymással játszottak.
Gyakran találkoztak, ha sétáltak éppen.
Az erdő és a hegy közötti kis réten.

Most, hogy az ebéden mindketten túl voltak,
Nem volt véletlen, hogy egymásba botlottak.
Köszön az óriás: Szia törpe, játszunk?
Válaszol a törpe: Szia, bújócskázzunk.

A törpe a hunyó, behunyja a szemét.
A nagy óriásnak elrejtőzni nehéz.
Gondolkozik kicsit, aztán lép vagy ötöt,
Csendesen leguggol a kopár hegy mögött.

Szétnéz a kis törpe, és már egyből sejti,
Óriás komáját merre kell keresni.
Mászni kezd sebesen a hegy tetejére.
Hosszú út ez neki, de felér estére.

A csúcsról ugrik az óriás vállára.
Egy fél napig tartott amíg megtalálta.
Pár lépés most csupán az erdei kunyhó.
Holnap délután az óriás a hunyó.

Másnap ebéd után újra találkoznak.
Ahogy megbeszélték, megint bújócskáznak.
Háttal az óriás,- elbújik a törpe.
Hogy hova- azt jó előre eldöntötte.

Indul az óriás keresni barátját.
Átnéz minden bokrot, átvizsgál minden fát.
A nagy kopár hegyet kétszer megkerüli.
Az agyafúrt törpét estig mégsem leli.

Nem zavarja már, hogy a játékban vesztett.
Vajon barátjának végleg nyoma veszett?
Aggódás terül el őszinte szívében.
Orráig is alig lát már a sötétben.

Rémülten felkiált: Törpe gyere elő.
Nem is kellett volna ekkora hangerő.
Remegett a törpe a nagy nevetéstől,
Mikor kimászott az óriás zsebéből.

Eztán mind a ketten egy nagyot nevettek.
Ahogy minden este, most is hazamentek.
Mint minden délután, holnap is játszanak.
Örökre igazi barátok maradnak.