Ember, ki a földön élsz,
Vajon mit remélsz?
Az Univerzum nélkül,
Életed pusztán mit ér?
Tudod - e mi történik holnap,
Vagy az élet hány földi nap?
Nem, semmit sem tudsz!
Évekre tervezel,
Elfelejtesz örülni annak, hogy létezel!
Rágódsz a múlton, s közben a jövőt építed.
Állj meg hát egy percre,
Élj és nézd a jelened!
A pillanat múlandó, múlt lesz belőle.
Sajnálod majd, hogy nem épültél belőle!
Míg az egód szemed elől mindent eltakar,
Az Univerzum téged megtisztult lélekkel akar!
Gyürkőzz neki, hogy múltad miatt vezekelj,
Ne bánts senkit, sorsodról csak te tehetel ?!
Tanulj meg mindenkit szeretni, elengedni és feledni,
Életed vezetőjéül a jó Istent elfogadni!
Hited megtart majd e göröngyös úton,
Hagyd, kézen fogva vezetnek a felvállalt utadon!
S, ha majd végcélodhoz érkezel,
Meggyötört lelkeddel,
A tisztulásért hálával emlékezel!

Nem tudsz eltagadni
árnyékként követlek
megvert megáldott képzeletemmel
mely őrzi a csodákat
lábad ívét
csípőd hajlatát
a vállad
s hiába tagadsz meg, s hiába szorítod
vékony vonallá
a szádat
bőrödön átütnek
rám a vágyak
s várva téged visszavárlak
és éjszakáimon
visszatérsz te kínommá
vágyammá felépítve

ÉBENFA ÉS MÁRVÁNY

s újra látlak
látom a csodákat
zuhog az igézet kitakart
testemmel
virrasztok érted
kitakart
idegekkel
nincsen előled menedékem
szavak
mondod szavak
de nem érted meg ha hallgatok
és nincs hitem a hallgatás erejében

az ősanyag vagy bennem
a paráznaság
égető hiánya
titok vagy
kőteher
kárhozat
nem vagy itt
s én szüntelen
vágyódom utánad

Nem tudsz eltagadni,
árnyékként követelek
megvert- megáldott képzeletemmel
mely őrzi a csodákat,
lábad ívét , csípőd hajlatát, a vállad
bódító illatát az ölednek
s szép csókra-nyíló szádat
Mindig ,mindig téged várlak !
S éjszakáimon visszatérsz te
vágyammá és kínommá felépítve
S újra látlak ! Látom a csodádat
zuhog az igézet,
kitakart testtel virrasztok érted
kitakart, feszülő idegekkel
lélegzetem
lázasan zihál
Nincsen előled menedékem
az ősanyag vagy bennem
a paráznaság
egy ölelés égető hiánya
titok vagy
kőteher
kárhozat
van-e legalább részvéted irántam?

Az igaz barát veled van,
Ha rontasz valamit ő ott marad,
Az igaz meghallgat,
Az igaz barát megnevetett,
Bármilyen rossz napod is lehet.

Az igaz barát a véleményét elmondja,
Lehet jó és rossz veled megosztja
Mindig kiáll melletted,
Ha senki se szeret ő ott van veled.
Aki nem azért a barátod mert adni tudsz
hanem azért hogy kapni tudj.
Aki nem bánt ha reggel kócos hajjal kelsz,
hanem ő is össze kócolja a haját,
És nem ő nevet rajtad ha nem ti egymással.

akinek a titkaidat elmondhatod,
Mert nincs előtte szégyellni valód,
Aki nem árul el,
Bármennyire is össze vesztek,
ő akkor is ott van melletted,
ha nem akarod hogy ott legyen veled.
(saját)

Mikor az árnyak egyre nőnek,
Nincs már értéke az időnek.
Egybefolyik nappal és éjjel,
Gondolat röpköd szerteszéjjel.
Kapkodsz utána félve, ijedten,
Jaj, mit akartam? Hova is tettem?
Tegnap még tudtad, ma már csak sejted,
Holnapra pedig elfelejted.

Régi emlékek, szép gyermekkor,
Mintha ma lenne, mondtad sokszor.
Kedves arcok, akik szerettek,
De a nevüket már elfeledted.
Aztán ha egy név fel fel révül
A múltnak zúgó tengeréből,
Úgy fáj, hogy bárhogyan próbálod
A vonásokat már nem találod.

Utunk végén másképp kell élni.
Őszi avarban csendben lépni.
Amit nem találsz emlékedben,
Keresd ott belül a szívedben.
Halk, rég hallott melódiákat,
És átélhetsz apró csodákat.
Ne kapaszkodj a múltba váltig,
Csak érzéseid őrizd halálig.

Ha szeretni tudsz még, az a lényeg
Mikor az árnyak égig érnek