Hajad mint a sötét éj, melyen megcsillan a késő esti városi fény. Szemed mi vágyakozva tűzben ég, csak azt súgja jöjj, légy enyém! Ajkad mely forrón, s gondoskodva csókol. Kezeid, melyekkel szeretőn magadhoz húzol. Lábaid, melyekkel hozzám sietsz, tudatják velem mennyire szeretsz! Te vagy nekem a levegő, mi nélkük élet nem elképzelhető! Te vagy nekem a napsugár, mi megvilágítja az élet boldog oldalát! Immár te jelentesz nekem mindent, s ha te nem vagy, nincs miért tovább élnem!

Tudod, bár nem mondta senki,
van, hogy nem sikerül semmi.
Így is úgy is rossz a napod,
elhagyott az őrangyalod.
Ez már velem is megesett.
A sors engem veregetett.
Az a napom borzalom volt,
hírnevemen is eset folt.

Kezdem azzal, akkor reggel,
nem ébresztett fel a vekker.
felriadtam én álmomból,
ne késsek az iskolából.
Fürdőszobába futottam,
de én ajtót nem nyitottam.
Puffantam a kemény deszkán,
betadine így került rám.

És hogy ezt tovább fokozzam,
fogmosásba bele fogtam
máig sem értem, hogy tehettem,
folyékony szappannal öblögettem.
Reggelit már nem is kértem,
habzott a szám így is éppen.
Iskolába elindultam.
Történtektől felindultan.

Mivel anya is kapkodott,
nem figyelte mit alkotok.
Az autóba bepattantunk,
táskámért, visszatolattunk.
Nem elég a balszerencse,
egész úton ecsetelte,
?ha a holmid nem figyeled,
egyszer elhagyod a fejed?.

Igaza volt hát hallgattam.
Fejem búsan lehajtottam.
Szemem, kikerekedett,
papucsom volt cipő helyett.
Anya már nem sietettet,
nyugtatott és búcsút intett.
Papucsomat szépen kérte,
Tornacipőt adott érte.

Mikor az iskolába értem,
jelző csengő hangzott éppen.
Lépéseim szaporáztam,
mi tagadás be páráztam.
Ekkor történt még galiba,
tízóraim a kocsiba.
Anya meg már hét határon,
kereke nyomát se látom.

Miután ezt konstatáltam,
helyemre én elsétáltam.
Illetve sétálni akartam,
de egy táskába elhasaltam.
Kacagnak a gyerekek.
Nyöszörögve felkelek.
Ezt az esést térdem bánta.
Így lettem én aznap sánta.

A várva várt ebédszünet,
lassan-lassan elérkezett.
Tálcára én vígan teszem,
spagettim és húslevesem.
Sétálok is asztalomhoz
gyomrom korog alkalomhoz.
Pisti ép ott futkározott,
a tálcámnak neki ugrott.

Repült is a leves rögtön
lé arcomon, tányér földön.
Spagettim is szállni vágyott
Kata haján lát világot.
Vége lett a szünetemnek
lőttek az ebédemnek.
Napközi a mentsváram,
uzsonnára úgy vágytam.

Friss kifliből kettőt vettem.
Éppen mikor bele ettem,
darazsat ellegyintettem,
mindkét kiflit elejtettem.
Iskolának vége lett.
Gyomrom üres, émelyeg.
Hazafele így sétáltam,
tornacipőbe volt lábam.

Kikötődött cipőfűzőm,
bekötni már nem volt időm.
Mikor házunk elé értem,
egy tócsába bele léptem.
?A csudába? kiáltottam.
Vizes lábbal nagyot rúgtam.
A lendület akkora volt,
cipőm a szomszédba landolt.

Szappan szagú leheletem
Fejemen betadine, és levesem.
Az eséstől térdem sajog.
nagyon- nagyon éhes vagyok.
Cipőmet is elvesztettem,
haza aznap így érkeztem.
Erre mondják az emberek,
balszerencsés ez a gyerek.

Érezni akarom
a testedet

szemeimmel inni a
látványt

a tested minden
gyönyörű hajlatát

ahonnan sugárzik
az asszonyi vágyad

ahová képzeletemben
most is rá forrasztom
a számat

ahol levetem rólad
minden ruhádat

ahol vad és szelíd
csókjaimmal
elhalmoználak

s ha csúcsra ér a lázunk
s ha számba veszem

szemérmes ajkaidat
csiklód keményedő
háromszögét

úgy csókolom majd
ezt a forróságod
hogy kéjed

a csúcsra érjen
a ott engem bevárjon

szerelmed síkos nedveit
ízlelni fogom öled
illatából

hogy újabb vágyat keltve
izzanak majd a számon !

És ha jő a szent
feloldozás amikor

nagy sóhajok
s halk sikolyok között
tövig benned lesz a vágyam

akkor szorosan
a kajaimba zárlak

s csípőm apró mozdulásaival
finoman löklek majd téged

Mozdulj te is ! Szeress !

míg betakarnak minket
s elaltatnak
százfokos esti fények

Szeretsz-e majd
ha hozzád érek
ha megérint lázas gyönyörűségem

ha csókjaim vadul küzdenek
a száddal
ha harapsz ha haraplak

ha
szenvedélyes vággyal
tenyeremben tartalak

ha
forró ujjaimmal
öled dús moháját markolom

és
öled édes háromszögét
csókolgatom

ha zsarátnok nyelvem
finoman
izgat

majd
nedves ajkaidat
forró számba adja

hogy élvezz
minden nyelvcsapást
minden csókot

hogy gyönyörű csípőd
önkéntelen mozdulatával
a számra szorítson

szeretsz-e majd
ha rád borulok
lázas lüktetésedre várva

nagy csókokat csókolva
édes szádra

s viszonzod-e az akarásom

még titok vagy nekem
akiről csak álmodozom

akiért csak virrasztok
akit várok
minden

vágyakozó álmatlan
éjszakámon

ne tétovázz ! ne késlekedj !
hisz oly rövid ez a tékozló élet
fogadj karjaidba

ölelj meg
térdre hullva mondom
ezt a fohászt érted

Hulló csillagok könnyei,
mint tengerfenék gyöngyei,
káprázatos, égi látvány,
midőn lejti végső táncát.

Hullámok törnek az égig,
esdve a csillagot kérik,
vágyva a kristályos csodát,
a mélyben imádnák tovább.

Otthona lenne kék mélység,
ragyogna a holdfényénél,
változna fénylő virággá,
örökkévalóság vár rá.

Nem csábítja az öröklét,
vágyak, mik eddig gyötörték,
fénycsóvaként tovasuhan,
szabadként a mélybe zuhan.