Idő 
Értékelés 
Értékelés Divatcikk lett egy időben
Kacér mosoly
A hölgy szemében
Aki látta
Irigy tekintettel szaporázta
Lépteit
Hogy birtokolhassa kegyeit
Lila posztóban üldögélve
Ráérősen
Erdőszéli fa tövében
Kecses kezében gólyahírrel
Ragyogóbb mint
Bármely ékszer
Könnyed eleganciával
Pózolva
Vágyva
Hogy a vászon vissza adja
Töredékét a virágzó tavasznak
Szinte hallani
Ahogy a pacsitrák dalolnak
Míg a színek
Összeolvadnak
A fényben
A világ varázstükrében
Egy cseppnyi inpresszió
Színei java replikálva
Mert se Pál
Se más nem állhatta
Hogy a dáma vidámsága
Szeliden csüngjön egymagába
Kacér mosoly
A hölgy szemében
Aki látta
Irigy tekintettel szaporázta
Lépteit
Hogy birtokolhassa kegyeit
Lila posztóban üldögélve
Ráérősen
Erdőszéli fa tövében
Kecses kezében gólyahírrel
Ragyogóbb mint
Bármely ékszer
Könnyed eleganciával
Pózolva
Vágyva
Hogy a vászon vissza adja
Töredékét a virágzó tavasznak
Szinte hallani
Ahogy a pacsitrák dalolnak
Míg a színek
Összeolvadnak
A fényben
A világ varázstükrében
Egy cseppnyi inpresszió
Színei java replikálva
Mert se Pál
Se más nem állhatta
Hogy a dáma vidámsága
Szeliden csüngjön egymagába
Fenyőfaágba simul a sok apró koszorúvirág...
Itt vagyok, valahogy szívemből elillan a borúság.
Márványkövön szétfröccsen a mécses és gyertya lángoltság.
*
Gyertyaragyogás!
Fekete-bársony égbolt…
Csillagfény halmaz.
*
Értük lobognak,
Gyertya, mécses lángjai.
Hosszú fohászok.
*
Koszorúba fonva van a fenyőág, virágok... már mind meghalt.
Emlékezéstől könnyes lesz a szem… ez felemelő pillanat!
Állok és tudom, kedveskéim, ti pihentek a hantok alatt!
*
Mécsesek lángja
Vajh’ élteti a halált?
Éjjel, virrasztás.
*
Sírkert a holtak városa... virágdíszben pompázik.
A kereszten ül egy kismadár, látom, nagyon fázik…
Sok lehajtott fejű ember mormolva imádkozik.
Gyertyákat gyújtok, szellőben, arany fényük remeg,
Hidegben szél kócolja hajam, én emlékezek.
Sok a virág, koszorú a sírokon,
Sok-sok gyertyának a fénye, elhalón…
Lángjuk maradékán táncolva
Égnek a szélben, hajbókolva…
A sötét égen, felgyúlnak a csillagok,
Lenéznek, a mécsesek aranycsillagok…
Én gyújtottam, nekem aranyban csillogók.
Szürke a ködös homály és nedves,
Itt nincsen zaj semmi, minden csendes,
Kedves halottaink itt pihennek,
Soká velünk voltak... elsiettek.
Összekulcsolt kézzel imánkba merengünk.
Lelkünkben, csendben csak befelé könnyezünk.
Levélke, lágy táncot jár, már el nem menekül,
Felhőtlen az ég és a nap fénye ránk vetül.
Közben beszürkül az ég, eltűnik az árnyék,
Mélységes gyászba borul ma… mi sírkert tájék.
Ők a másik oldalon ugyanúgy hiányolnak minket
De eljön idő, amikor sors, összejövetelt hirdet...
És akkor majd minket is föld alá temet a rettenet.
*
Csendben csak ülünk
A padon, lángba nézünk.
Lángoló lelkek.
*
Nap, holnap is kel,
Gyertyák, addig leégnek.
Élet megy tovább…
*
Szabad voltam életben? Én még egy kicsit itt, élők között maradok…
Majd jövők utánatok… Veletek együtt szabad leszek, ha meghalok!
A régen… lángolt tűz bennünk akkor nyomot hagyott,
De Te ott lent, biz már nem érzel csak kemény fagyot…
Az emlékezés visszfénye ragyog sírod felett…
A márványból meg kicsurran a halál lehelet…
Vecsés, 2014. szeptember 29. – Kustra Ferenc József
Itt vagyok, valahogy szívemből elillan a borúság.
Márványkövön szétfröccsen a mécses és gyertya lángoltság.
*
Gyertyaragyogás!
Fekete-bársony égbolt…
Csillagfény halmaz.
*
Értük lobognak,
Gyertya, mécses lángjai.
Hosszú fohászok.
*
Koszorúba fonva van a fenyőág, virágok... már mind meghalt.
Emlékezéstől könnyes lesz a szem… ez felemelő pillanat!
Állok és tudom, kedveskéim, ti pihentek a hantok alatt!
*
Mécsesek lángja
Vajh’ élteti a halált?
Éjjel, virrasztás.
*
Sírkert a holtak városa... virágdíszben pompázik.
A kereszten ül egy kismadár, látom, nagyon fázik…
Sok lehajtott fejű ember mormolva imádkozik.
Gyertyákat gyújtok, szellőben, arany fényük remeg,
Hidegben szél kócolja hajam, én emlékezek.
Sok a virág, koszorú a sírokon,
Sok-sok gyertyának a fénye, elhalón…
Lángjuk maradékán táncolva
Égnek a szélben, hajbókolva…
A sötét égen, felgyúlnak a csillagok,
Lenéznek, a mécsesek aranycsillagok…
Én gyújtottam, nekem aranyban csillogók.
Szürke a ködös homály és nedves,
Itt nincsen zaj semmi, minden csendes,
Kedves halottaink itt pihennek,
Soká velünk voltak... elsiettek.
Összekulcsolt kézzel imánkba merengünk.
Lelkünkben, csendben csak befelé könnyezünk.
Levélke, lágy táncot jár, már el nem menekül,
Felhőtlen az ég és a nap fénye ránk vetül.
Közben beszürkül az ég, eltűnik az árnyék,
Mélységes gyászba borul ma… mi sírkert tájék.
Ők a másik oldalon ugyanúgy hiányolnak minket
De eljön idő, amikor sors, összejövetelt hirdet...
És akkor majd minket is föld alá temet a rettenet.
*
Csendben csak ülünk
A padon, lángba nézünk.
Lángoló lelkek.
*
Nap, holnap is kel,
Gyertyák, addig leégnek.
Élet megy tovább…
*
Szabad voltam életben? Én még egy kicsit itt, élők között maradok…
Majd jövők utánatok… Veletek együtt szabad leszek, ha meghalok!
A régen… lángolt tűz bennünk akkor nyomot hagyott,
De Te ott lent, biz már nem érzel csak kemény fagyot…
Az emlékezés visszfénye ragyog sírod felett…
A márványból meg kicsurran a halál lehelet…
Vecsés, 2014. szeptember 29. – Kustra Ferenc József
Versben és senjúban…
Gránitból van, nagyon kemény a fekhelyetek.
Magamban idézem a szép emlékképeket.
Utamon néztem, hogy a sok, holt levél pereg,
Az árok partján a sok fa meg már didereg…
*
Kuporgás padon.
Düh és kétségbeesés…
Nincs hogyan tovább.
*
Monoton élet,
Lélek, meg csak sorvadó!
Gyötrő, vak remény.
*
Hervadó mosoly
Lelki mélyülés árka,
Elmúlás fátyol.
*
Hogy itt találkozunk ez ünnep, de enyém a bánat,
Közös múltunkon merengek… ébrednek, csitult vágyak.
Ma itt sokan, halottainkra emlékezünk.
Márvány sírjaiknál ülünk, és csak révedünk.
Én is meditálok, hogy milyen magányos is a jövendő,
Nem tudhatjuk, sorban ki lesz az elmenő, a következő,
Ki tudja, mit hoz még a hét szűk esztendő.... az eljövendő!
Tovább vivő erő nincs.
Testet vonszolni is kincs…
*
Sír gyertyafényben,
Vendégségben, sok rokon.
Ők hazamennek.
*
Sír gyertyafényben,
Vendégségben, sok rokon.
Ők hazamennek.
*
Sorsok sorsokba
Fonódva, élnek, halnak.
Temetés, eljő…
*
Koszorúk virágába beleheltem szeretetem,
Ide a sírodra neked, a krizantémot teszem.
Itt hagyom, hogy világítson a szeretet-mécsesem…
Lassacskán ballagok hazafelé, szél fújja már lépteim nyomát,
Érzem sikerült magamra teríteni emlékezés bársonyát...
Vecsés, 2014. október 12. - Kustra Ferenc József
Gránitból van, nagyon kemény a fekhelyetek.
Magamban idézem a szép emlékképeket.
Utamon néztem, hogy a sok, holt levél pereg,
Az árok partján a sok fa meg már didereg…
*
Kuporgás padon.
Düh és kétségbeesés…
Nincs hogyan tovább.
*
Monoton élet,
Lélek, meg csak sorvadó!
Gyötrő, vak remény.
*
Hervadó mosoly
Lelki mélyülés árka,
Elmúlás fátyol.
*
Hogy itt találkozunk ez ünnep, de enyém a bánat,
Közös múltunkon merengek… ébrednek, csitult vágyak.
Ma itt sokan, halottainkra emlékezünk.
Márvány sírjaiknál ülünk, és csak révedünk.
Én is meditálok, hogy milyen magányos is a jövendő,
Nem tudhatjuk, sorban ki lesz az elmenő, a következő,
Ki tudja, mit hoz még a hét szűk esztendő.... az eljövendő!
Tovább vivő erő nincs.
Testet vonszolni is kincs…
*
Sír gyertyafényben,
Vendégségben, sok rokon.
Ők hazamennek.
*
Sír gyertyafényben,
Vendégségben, sok rokon.
Ők hazamennek.
*
Sorsok sorsokba
Fonódva, élnek, halnak.
Temetés, eljő…
*
Koszorúk virágába beleheltem szeretetem,
Ide a sírodra neked, a krizantémot teszem.
Itt hagyom, hogy világítson a szeretet-mécsesem…
Lassacskán ballagok hazafelé, szél fújja már lépteim nyomát,
Érzem sikerült magamra teríteni emlékezés bársonyát...
Vecsés, 2014. október 12. - Kustra Ferenc József
Temetőben mindenhol látható a múlt sötét árnya,
Utakat borítja, rothadt avar szagú levélpárna.
Nem halálért megyek a temetőbe,
Őseim csöndjét, ott kapom örökbe…
Láng libben, az esteledésben,
Segít az emlékképfestésben…
Elegáns görcsök szorítanak a szívben,
Vajh’, mit segít ez az örvénylő lélekben?
Sírok közt az átjárók, sötét utak, szinte sikátorok.
A múltam után kutatva e titkos utakon bolyongok…
Még csak délután van, így nem világítanak a csillagok…
Nagyon átélem a temető halotti csendjét,
A sírok nyugalmát, a márvány néma kérdését…
Vajon élvezem a fáradt lelkem, menedékét…
Ülök, odaér a hajkócoló hideg szél
És gondolkodom, vajon mit hoz nekem a tél?
Közben a szél regél, de nem értem mit mesél…
Előjönnek az elfeledett érintések,
Soha nem múló, lélekmarkoló kétségek!
Gondolkozok, hogy is volt minden, régen,
Meg azon is, hogy milyen lesz a végen…
Aztán már fázok, nekilódulok, megyek haza,
Sűrűsödnek a felhők, olyan, mint az ég haja.
Nem kedvelem, amikor a felhőzet ég takarója…
Szemem az égre vetem, hátha az ősöm megszólala…
Az élet csak megy tovább az úton, ezt mindig hallom,
Nekem még van hátra, életemet megvalósítom.
Egyszer összehoz minket megint... a halál…
De nem most... Gondolom erre azért vártál…
Bizony, lassan megkopnak, sőt, elhalványulnak az emlékképek.
De szeretteim, bennem laknak, így igaziak az emlékek.
Az estben a leégett kanóc, csak pislákoló lángot ad,
Ez akarná kényszeríteni a lelket, hogy jobb, ha marad…
De én élő vagyok, megyek… bánat marad, az élet halad…
Vecsés, 2014. november 22. – Kustra Ferenc József
Utakat borítja, rothadt avar szagú levélpárna.
Nem halálért megyek a temetőbe,
Őseim csöndjét, ott kapom örökbe…
Láng libben, az esteledésben,
Segít az emlékképfestésben…
Elegáns görcsök szorítanak a szívben,
Vajh’, mit segít ez az örvénylő lélekben?
Sírok közt az átjárók, sötét utak, szinte sikátorok.
A múltam után kutatva e titkos utakon bolyongok…
Még csak délután van, így nem világítanak a csillagok…
Nagyon átélem a temető halotti csendjét,
A sírok nyugalmát, a márvány néma kérdését…
Vajon élvezem a fáradt lelkem, menedékét…
Ülök, odaér a hajkócoló hideg szél
És gondolkodom, vajon mit hoz nekem a tél?
Közben a szél regél, de nem értem mit mesél…
Előjönnek az elfeledett érintések,
Soha nem múló, lélekmarkoló kétségek!
Gondolkozok, hogy is volt minden, régen,
Meg azon is, hogy milyen lesz a végen…
Aztán már fázok, nekilódulok, megyek haza,
Sűrűsödnek a felhők, olyan, mint az ég haja.
Nem kedvelem, amikor a felhőzet ég takarója…
Szemem az égre vetem, hátha az ősöm megszólala…
Az élet csak megy tovább az úton, ezt mindig hallom,
Nekem még van hátra, életemet megvalósítom.
Egyszer összehoz minket megint... a halál…
De nem most... Gondolom erre azért vártál…
Bizony, lassan megkopnak, sőt, elhalványulnak az emlékképek.
De szeretteim, bennem laknak, így igaziak az emlékek.
Az estben a leégett kanóc, csak pislákoló lángot ad,
Ez akarná kényszeríteni a lelket, hogy jobb, ha marad…
De én élő vagyok, megyek… bánat marad, az élet halad…
Vecsés, 2014. november 22. – Kustra Ferenc József
Látunk egy közeli háborút és fölütötte a fejét a háborús világhelyzet… (sőt már kezdődött az eszkaláció…)
(Leoninus csokor)
Híveim – sorstársaim! Érzitek? Kardfogú és érzem már belém akar karolni a háború!
Híveim – sorstársaim! Nem szabadultok! Fekete kosokat nem érdekli, ti mit-hogy akartok…
Híveim – sorstársaim! Mit tegyünk? Fekete kos: rosszfiú! A véres háború meg nem tejszagú!
A TV -k minden híradóban mutatják a sorozatvetőket. Amit nem mutatnak: meghalt gyerekeket!
TV -beni előadás, mennyi a nyomorékok száma… Majd, a mozgás képeseket viszik a frontra!
Ja, még! Én a fronton nem kirándulok, mert ott puszta föld van és kiégett roncs páncélosok…
Meg! Mindenfelé töltényhűhely, kicsi és nagyon belebotlok, olyan érzés, hogy jöttem és harco-lok!
*
(senrjon)
Ez a mocskos háború
Embereknek, népeknek… ború!
Nem látni békét.
*
Ez a mocskos háború
Családoknak, hazáknak… ború!
Nem látni végét.
*
Ez a mocskos háború
Gyereket tönkre tevő… ború!
Nem látni végét.
*
(anaforás leoninus csokor)
Látom én, reálisan, hogy árral szemben megy a békevágyunk, de mi legalább nem hazudozunk!
Látom én, hogy átszakadt a gátjuk, Kosok meg nekünk mekegnek: segítsetek, hogy kiúszunk…
Látom én a ’nagyok’ még négy évig húzni akarják, így aztán elpucolják az EU -t a marhák…
Látom TV -ben most is két helyen gyűltek a nagyok, de megoldás, nekik nem akarnók!
Látom a háborús pártiak sokkal többen vannak, közben már nincs mit odaajándékozzanak!
*
(Septolet)
Háborús párti kosok,
Tovább harcolni akarók!
Halottak maradók!
Gyerekek, veletek?
Lesztek felnőttek?
Háború…
Mélabú…
*
(HIQ csokor)
Életünk
Így bevégződhet?
Lételem?
*
Háború!
Csak kosok nyernek…
Szerintük.
*
Lelkesek,
Akik uszítók!
Ti buták!
*
Uszítók
Is majd meghalnak.
Dicsőség?
*
Most! Per sacc…
A kosoknak a háború egy kaland… Bár a frontkatonáknak is csak egy kaland…
A kos otthon mulatgál, számolja a pénzét…és lehet, rossz ember, veri a feleségét…
A kos templomba sem megy, ott nem fizetik, de pénze meg tán’ a perselybe megy…
Vecsés, 2023. október 9. -Kustra Ferenc József- íródott: íródott a világ, az emberiség jelen törté-nelmi, háborús és nagy katasztrófát-jelző helyzetéről, a további eszkalálódás félelmétől.
(Leoninus csokor)
Híveim – sorstársaim! Érzitek? Kardfogú és érzem már belém akar karolni a háború!
Híveim – sorstársaim! Nem szabadultok! Fekete kosokat nem érdekli, ti mit-hogy akartok…
Híveim – sorstársaim! Mit tegyünk? Fekete kos: rosszfiú! A véres háború meg nem tejszagú!
A TV -k minden híradóban mutatják a sorozatvetőket. Amit nem mutatnak: meghalt gyerekeket!
TV -beni előadás, mennyi a nyomorékok száma… Majd, a mozgás képeseket viszik a frontra!
Ja, még! Én a fronton nem kirándulok, mert ott puszta föld van és kiégett roncs páncélosok…
Meg! Mindenfelé töltényhűhely, kicsi és nagyon belebotlok, olyan érzés, hogy jöttem és harco-lok!
*
(senrjon)
Ez a mocskos háború
Embereknek, népeknek… ború!
Nem látni békét.
*
Ez a mocskos háború
Családoknak, hazáknak… ború!
Nem látni végét.
*
Ez a mocskos háború
Gyereket tönkre tevő… ború!
Nem látni végét.
*
(anaforás leoninus csokor)
Látom én, reálisan, hogy árral szemben megy a békevágyunk, de mi legalább nem hazudozunk!
Látom én, hogy átszakadt a gátjuk, Kosok meg nekünk mekegnek: segítsetek, hogy kiúszunk…
Látom én a ’nagyok’ még négy évig húzni akarják, így aztán elpucolják az EU -t a marhák…
Látom TV -ben most is két helyen gyűltek a nagyok, de megoldás, nekik nem akarnók!
Látom a háborús pártiak sokkal többen vannak, közben már nincs mit odaajándékozzanak!
*
(Septolet)
Háborús párti kosok,
Tovább harcolni akarók!
Halottak maradók!
Gyerekek, veletek?
Lesztek felnőttek?
Háború…
Mélabú…
*
(HIQ csokor)
Életünk
Így bevégződhet?
Lételem?
*
Háború!
Csak kosok nyernek…
Szerintük.
*
Lelkesek,
Akik uszítók!
Ti buták!
*
Uszítók
Is majd meghalnak.
Dicsőség?
*
Most! Per sacc…
A kosoknak a háború egy kaland… Bár a frontkatonáknak is csak egy kaland…
A kos otthon mulatgál, számolja a pénzét…és lehet, rossz ember, veri a feleségét…
A kos templomba sem megy, ott nem fizetik, de pénze meg tán’ a perselybe megy…
Vecsés, 2023. október 9. -Kustra Ferenc József- íródott: íródott a világ, az emberiség jelen törté-nelmi, háborús és nagy katasztrófát-jelző helyzetéről, a további eszkalálódás félelmétől.
