A fák között az ég alatt
Csak jár, csak jár a kósza szél
Hajnal dereng, felkel a nap
S ezer bokornak árnya kél
Csak jár, csak jár a kósza szél.
Egy öreg fűznek ága leng,
Fent csókolódzik két galamb
Reszket a bokron át a csend
Bennem sír a lélekharang
Fent csókolódzik két galamb.
A homályban, hajnal fényben,
Harang kondul, bús és rekedt,
Csengő hangja sír a szélben
Gyertek hozzám kis gyermekek,
Harang kondul bús és rekedt.
Csak jár, csak jár a kósza szél
Hajnal dereng, felkel a nap
S ezer bokornak árnya kél
Csak jár, csak jár a kósza szél.
Egy öreg fűznek ága leng,
Fent csókolódzik két galamb
Reszket a bokron át a csend
Bennem sír a lélekharang
Fent csókolódzik két galamb.
A homályban, hajnal fényben,
Harang kondul, bús és rekedt,
Csengő hangja sír a szélben
Gyertek hozzám kis gyermekek,
Harang kondul bús és rekedt.
Valamikor Istent láttam
Fűben, fában és bokorban,
Kedves, vidám gyermek voltam.
Valamikor a tavasszal
Én is újra felvidultam,
Most a vágyam sír fel bennem:
Milyen jó, hogy gyermek voltam . . .
Fűben, fában és bokorban,
Kedves, vidám gyermek voltam.
Valamikor a tavasszal
Én is újra felvidultam,
Most a vágyam sír fel bennem:
Milyen jó, hogy gyermek voltam . . .
Rámült a késő, zord magány
Hegedűszó szólt az éjszakán.
Néha felsírt hangja lágyan
Benne reszketett a vágyam.
Rámült a késő zord magány,
Egy emlék szállt az éjszakán.
Bedugtam mind a két fülem
Hogy ne halljam a nótát sem:
De szállt a nóta csendesen
És haldokolt a szerelem.
Hegedűszó szólt az éjszakán.
Néha felsírt hangja lágyan
Benne reszketett a vágyam.
Rámült a késő zord magány,
Egy emlék szállt az éjszakán.
Bedugtam mind a két fülem
Hogy ne halljam a nótát sem:
De szállt a nóta csendesen
És haldokolt a szerelem.
Én látlak jönni . . .
Fejed körül koszorúval,
Szemedben a régi búval.
Piros virágok intenek,
Vidám tündérek szállnak,
S a földre rózsát hintenek,
Én itt, az éjben várlak;
Én látlak menni . . .
Eltűnik a tündér, a virág,
S nem történt semmi.
Fejed körül koszorúval,
Szemedben a régi búval.
Piros virágok intenek,
Vidám tündérek szállnak,
S a földre rózsát hintenek,
Én itt, az éjben várlak;
Én látlak menni . . .
Eltűnik a tündér, a virág,
S nem történt semmi.
Itt a tó, hol árnyak világa
Táncol és dalol az esten,
Én nem jöttem ide hiába
Úttalan utakon
Ezért jártam és ezt kerestem.
A tó morajlik, horgad az éj,
A köd csendesen kél tova,
A moraj lassú, vontatott, mély
S ki tudja talán
Talán nem is virrad meg soha.
Talán nem is virrad meg soha
Ebben a derűs határban
Csak majd a tó moraja hozza
Csak majd a tó tudja
Hogy egyszer régen itt jártam.
Táncol és dalol az esten,
Én nem jöttem ide hiába
Úttalan utakon
Ezért jártam és ezt kerestem.
A tó morajlik, horgad az éj,
A köd csendesen kél tova,
A moraj lassú, vontatott, mély
S ki tudja talán
Talán nem is virrad meg soha.
Talán nem is virrad meg soha
Ebben a derűs határban
Csak majd a tó moraja hozza
Csak majd a tó tudja
Hogy egyszer régen itt jártam.