Engedj szabadon ,ne tarts fogva
nem bírom el a láncomat,
engedj szabadon szárnyalni végre,
ne tépd ki minden tollamat!

Engedj szabadon ,ne rakj rám béklyót
hisz gúzsba köt a gondolat,
ha nem tudsz megbízni bennem,
nekem már semmim sem marad.

Engedj szabadon ,hadd merengjen
csapongva lelkem ha szárnyra kap,
engedj szabadon !Bízz meg bennem!
Vagy letépem minden láncomat!

Engedj szabadon,nem megyek messze,
csak gondolatban szárnyalok
engedj szabadon s visszatérek,
ha szükség van rám én itt vagyok!

Ne játssz a tűzzel! Perzsel,éget,
minden mit érint lángra kap,
Ne játssz a tűzzel! Csak martalék lesz
ami belőled megmarad.

Ne játssz a tűzzel,nem kímél meg!
Csak lángol,s örökre megsebez,
ne játssz a tűzzel! csak megéget,
s nem bírsz már többé élni sem.

Ne játssz a tűzzel,ne kapj lángot!
S ha mégis,kerüld el messzire!
Mit érint csak üszkös,kopár sík lesz,
s tova söpör majd messzire.

Menj inkább messze!Hol zúgó szélben
lágyan csörtet a kis patak,
könnyeid elviszi messze,
s csitul a láng ,mely fogva tart.

Csak egyetlen perc,de benne volt minden!
A boldogság,mit tőled kaptam én,
csak egyetlen perc,míg átkaroltál némán
s magadhoz öleltél lágyan,könnyedén.

Csak egyetlen perc! De éreztem mindent,
a forró vágyaid,a néma lüktetést,
csak egyetlen perc!S én azt hittem akkor
szíved már egyedül csak az enyém.

Csak egyetlen perc!De újra kezdtem félni
míg szemed tükrében ott égett a fény,
csak egyetlen perc,míg kiégett a szikra!
S szemed tükrében kihunyt már a fény.

És azóta százszor! Százszor jobban érzem!
Csak egyetlen percig szerethetlek én,
csak egyetlen könnycsepp szememből peregve,
és az álmaimtól búcsút intek én.

Minek a szó,és minek a hang,
ha nem látom arcodat soha?
Minek az emlék,minek az álom?
Hisz örökre csak álom marad.

Minek a vágy és minek e tűz,
csak fölperzseli az arcodat,
minek a patak ha nincs benne víz?
Hisz nem csitítja a szomjadat.

Minek a fa ha kiszáradt régen
s nem adhat árnyékot soha?
Minek az otthon ha kihűlt már régen
s nem süt rád szeretet sugara?

Jobb volna elmenni, felégetni mindent,
s ha már utána semmi sem marad
megcsitult lélekkel új utakra lépni,
s temetni mindent mi itt maradt.

Gonosz világban élünk
hiába várunk és remélünk,
hasztalan.

Szenvedünk,rabsorban élünk,
és mégis hiába minden,
létünk céltalan.

Szeretnék hinni a jóban
a kimondott emberi szóban,
s hinni hogy van tavasz.

Szeretni,újra hinni,
remélni,újra bízni,
de nem szabad.

Lelni egy új világot
jó embert,hű barátot,
de merre van?

Segíts hogy megtaláljam
mint fényt az éjszakában,
mi rejtve van.