Esküszöm megteszek mindent,
csak ne vedd el tőlem mindenem!
Én félre dobok minden álmom,
csak egyedül őt hagyd meg nekem!

Többé már nem látlak sírni!
Elrejtem hulló könnyemet!
Hisz eddig sem sütött rám napfény,
eltakarták a fellegek.

Nem viszek magammal semmit!
A téli széllel messzire megyek,
sötét felhőbe burkolózva,
csak ne vedd el tőlem mindenem!

S ha mégis elveszed tőlem
azt, ami legdrágább nekem,
magammal rántom izzó pokolba,
ki tönkretette az életem !

Furcsa érzés, nem kellemes
rosszabb, mint egy hideg leves
hajam zsíros,kedvem nincsen
egybe állt az összes tincsem.

megoldás az van rá tudom
de az utolsókat rugom
hajat mosni kéne talán
valószínű...inkább cián!

nem ismer rám senki sem
máshogy látom életem
depresszió ajtómban áll
ennél rosszabb nincs is talán.

sapkát húzok,rejtegetem
zsíros hajam már védjegyem
unszolnak a szeretteim
gondoljam át jól tetteim.

nem érzem,hogy ember vagyok
hajam az már rég nem ragyog
maximum a zsírtól fénylik
hajmosásom már igénylik.

van egy jó pont: kiemelem
buszon akad ülőhelyem.
elkerül az emberiség
jaj,de kínos!ebből elég!!

többé mostmár el nem bújok
Head and shoulders után nyúlok
minden erőm összeszedem
hajról a zsírt eltüntetem.

el sem telt tán félóra
könnyebb lettem kilóra.
hat tonna zsír viszlát!bye bye!
rejtegetni valóm nincs már.

utcára már vígan lépek
nem zavar ha engem néznek
újjá születtem most szinte
mostmár olyan vagyok,mint te!

Anya! Az arcod oly forró most,
láz rózsák gyúlnak arcodon,
nem szólsz,csak ott fekszel némán,
s én önmagamat vádolom.

Ha néha-néha rossz voltam hozzád
arcodba temetted két kezed,
nem szóltál semmit,elfordultál,
hogy ne lássam hulló könnyedet!

Anya hidd el,már rég megbántam
hogy nem fogadtam szót teneked,
nem hittem néked,hiába intettél,
míg nem gyűltek felettem sötét fellegek!

Megbántam százszor,de már késő!
S hogy neked is fáj, azt jól tudom!
S hogy mellettem vagy mindenáron,
meghálálni sosem tudom.

Anya kérlek, ne hagyj itt engem!
Ezentúl hallgatok reád!
Hisz te vagy az egyetlen a földön,
ki szeret,és mindent megbocsájt!

A jó barátok eltűntek messze
mint az elsárgult, hulló falevél,
mennyien ígérték számíthatsz rájuk,
de mára már mind csak emlékedben él.

A jó barátok olyanok voltak,
mint az augusztusi hulló csillagok,
melletted voltak tűző napsütésben,
mint a nyári égen fénylő csillagok.

De a téli faggyal oly messzire tűntek,
mint a dér csípett hulló levelek,
emlékeiktől szíved még parázslik,
de hó födte már be a lépteiket.

A jó barátokra ne számíts többé!
Csak magadban szítsd a szunnyadó tüzet!
Egyedül kell a semmiből felállnod,
s ne várd hogy bárki is fogja a kezed!

Szeretni jöttünk erre a földre
és hogy másokat boldoggá tegyünk,
de bármerre járok,bármerre nézek,
gonosz irigység vesz mindent körül.

Hová tűnt már az emberi érték?
Hol van már őszinte érzelem ?
Talán tovaszállt a zúgó őszi széllel
s nem maradt belőle szinte semmi sem ?

Szeretni jöttünk erre a földre,
és mégis úrrá lett itt a gyűlölet!
Kik mást eltaposnak,kincseket rabolnak,
csak azoknak jár már bőség,tisztelet.

Szeretni jöttünk erre a földre,
hát ne gyűlöljetek,szeressetek!
Itt van a pokol ! Itt van a mennyország!
Nincs másik élet,most szeressetek!