Legutóbb amikor megláttalak
feltámadt érted újra a
vágyam
melleid csodái hódítanak
és száz csókkal
csókolnám a szádat
vad harapásokkal
és puha érintésekkel
csípődet magamhoz vonva
otromba szerszámom
ezt a meredt forróságot
finom tenyeredbe adva
csókolnám selymes
csodádat dús
bozontjaidat
amíg kéjes sóhajaid
betöltenék a szobánkat
kitárt tenyerembe fogva
egész számmal
enném nedvesedő
bársonyos ajkaidat
és ha rázuhannánk
összefonódva az ágyra
az ágyon
átringatnálak téged
egy másik világra
ahol
meztelen szép tested
fölém magasodna
s te lovasom
lennél újra és újra
s amíg lovagolnál
le és föl rajtam
gyönyöröd sóhajait
suttogná az ajkad
én alattad feküdve
ágaskodnék benned
míg te a gyönyörtől
ujjonganál és a
kibuggyanna a könnyed
s ha forró tested
valahogy
fölém keveredne
zsarátnok nyelvem
öledben
vad vágyat verne
nagy melleid gyönyörét
szolgálnám markommal
a számmal
ha eljönne az este
szelíd csillagfénnyekkel
betakarnálak
még nem tudom
hogy ez valóság lesz -e
vagy csak álom
százfokos láz jár át érted
térdrehullva vágyom
a te megváltó ölelésed
a amíg lesz holnap
szeretni szeretnélek
feltámadt érted újra a
vágyam
melleid csodái hódítanak
és száz csókkal
csókolnám a szádat
vad harapásokkal
és puha érintésekkel
csípődet magamhoz vonva
otromba szerszámom
ezt a meredt forróságot
finom tenyeredbe adva
csókolnám selymes
csodádat dús
bozontjaidat
amíg kéjes sóhajaid
betöltenék a szobánkat
kitárt tenyerembe fogva
egész számmal
enném nedvesedő
bársonyos ajkaidat
és ha rázuhannánk
összefonódva az ágyra
az ágyon
átringatnálak téged
egy másik világra
ahol
meztelen szép tested
fölém magasodna
s te lovasom
lennél újra és újra
s amíg lovagolnál
le és föl rajtam
gyönyöröd sóhajait
suttogná az ajkad
én alattad feküdve
ágaskodnék benned
míg te a gyönyörtől
ujjonganál és a
kibuggyanna a könnyed
s ha forró tested
valahogy
fölém keveredne
zsarátnok nyelvem
öledben
vad vágyat verne
nagy melleid gyönyörét
szolgálnám markommal
a számmal
ha eljönne az este
szelíd csillagfénnyekkel
betakarnálak
még nem tudom
hogy ez valóság lesz -e
vagy csak álom
százfokos láz jár át érted
térdrehullva vágyom
a te megváltó ölelésed
a amíg lesz holnap
szeretni szeretnélek
Szeretsz-e majd
ha hozzád érek
ha megérint lázas gyönyörűségem
ha csókjaim vadul küzdenek
a száddal
ha harapsz ha haraplak
ha
szenvedélyes vággyal
tenyeremben tartalak
ha
forró ujjaimmal
öled dús moháját markolom
és
öled édes háromszögét
csókolgatom
ha zsarátnok nyelvem
finoman
izgat
majd
nedves ajkaidat
forró számba adja
hogy élvezz
minden nyelvcsapást
minden csókot
hogy gyönyörű csípőd
önkéntelen mozdulatával
a számra szorítson
szeretsz-e majd
ha rád borulok
lázas lüktetésedre várva
nagy csókokat csókolva
édes szádra
s viszonzod-e az akarásom
még titok vagy nekem
akiről csak álmodozom
akiért csak virrasztok
akit várok
minden
vágyakozó álmatlan
éjszakámon
ne tétovázz ! ne késlekedj !
hisz oly rövid ez a tékozló élet
fogadj karjaidba
ölelj meg
térdre hullva mondom
ezt a fohászt érted
ha hozzád érek
ha megérint lázas gyönyörűségem
ha csókjaim vadul küzdenek
a száddal
ha harapsz ha haraplak
ha
szenvedélyes vággyal
tenyeremben tartalak
ha
forró ujjaimmal
öled dús moháját markolom
és
öled édes háromszögét
csókolgatom
ha zsarátnok nyelvem
finoman
izgat
majd
nedves ajkaidat
forró számba adja
hogy élvezz
minden nyelvcsapást
minden csókot
hogy gyönyörű csípőd
önkéntelen mozdulatával
a számra szorítson
szeretsz-e majd
ha rád borulok
lázas lüktetésedre várva
nagy csókokat csókolva
édes szádra
s viszonzod-e az akarásom
még titok vagy nekem
akiről csak álmodozom
akiért csak virrasztok
akit várok
minden
vágyakozó álmatlan
éjszakámon
ne tétovázz ! ne késlekedj !
hisz oly rövid ez a tékozló élet
fogadj karjaidba
ölelj meg
térdre hullva mondom
ezt a fohászt érted
Oly távol vagy most tőlem
s oly elérhetetlen mint életem
messzi csillagai csak a képzelet
vetít ki falaim négyszögére
hol szabályosan s józanul fut
a festékcsík a mennyezet alatt
s hiányod keserű ízeit nem oldja fel
az alkohol íze, sem a vágy hideg
márványharangja , konduló
óraütése az éjben ! Íme virrasztalak
mindig megújulva s kifulladásig
a dolgok néma önkívületében
s őrizlek mint hajnalok a törékeny
csendet Kutattalak már százszor is
asszonyokban akik szembejöttek
s újra hasztalan kereslek
Ólom súlyával görnyeszt az időnk
hiába kiáltok , halk szókkal
hiába kérlek már nem vagy itt !
Nincsen menedékem kívüled !
Térj vissza ! Kinyújtott kezemmel
könyörgök érted
s oly elérhetetlen mint életem
messzi csillagai csak a képzelet
vetít ki falaim négyszögére
hol szabályosan s józanul fut
a festékcsík a mennyezet alatt
s hiányod keserű ízeit nem oldja fel
az alkohol íze, sem a vágy hideg
márványharangja , konduló
óraütése az éjben ! Íme virrasztalak
mindig megújulva s kifulladásig
a dolgok néma önkívületében
s őrizlek mint hajnalok a törékeny
csendet Kutattalak már százszor is
asszonyokban akik szembejöttek
s újra hasztalan kereslek
Ólom súlyával görnyeszt az időnk
hiába kiáltok , halk szókkal
hiába kérlek már nem vagy itt !
Nincsen menedékem kívüled !
Térj vissza ! Kinyújtott kezemmel
könyörgök érted
Nem vagyok más, és nem vagyok rosszabb,
mint bárhol máshol az emberek,
ember vagyok csak. Oly sok hibával,
fogadj el így, és így szeress.
Ezernyi seb, mi úgy ég most bennem,
mint a láng, amely megsebez,
vöröslő nyelvét rám öltögetve,
összeégetve mindenem.
Mégsem az fáj. Most te fájsz úgy nékem.
Hiszen te voltál mindenem!
Hozzád szólt minden imádságom,
minden felvirradt reggelen.
Szerettem volna tenéked adni
mindent, de nem volt semmi sem,
amit adhatnék, csak a szívem,
azt törted össze teljesen.
Nem volt kincsem. A gazdagságom
szívemben hordtam, bár neked
kevés volt. Ma már én sem kellek.
Mért is kéne egy nincstelen?
Mért olyan bűn? Hisz te is hibás vagy!
Nem tökéletes senki sem.
Megbocsátottam minden bűnöd,
mégsem akarsz most látni sem.
Majd keresnél. Talán még sírsz is,
de már késő lesz, elmegyek,
megdermedt ködbe burkolózva,
akár a kóbor fellegek.
S akkor, mikor majd nem találsz már,
akkor érzed majd, mit jelent,
s mennyire fáj, hogy eldobtad magadtól
az egyetlen embert, ki szeretett.
mint bárhol máshol az emberek,
ember vagyok csak. Oly sok hibával,
fogadj el így, és így szeress.
Ezernyi seb, mi úgy ég most bennem,
mint a láng, amely megsebez,
vöröslő nyelvét rám öltögetve,
összeégetve mindenem.
Mégsem az fáj. Most te fájsz úgy nékem.
Hiszen te voltál mindenem!
Hozzád szólt minden imádságom,
minden felvirradt reggelen.
Szerettem volna tenéked adni
mindent, de nem volt semmi sem,
amit adhatnék, csak a szívem,
azt törted össze teljesen.
Nem volt kincsem. A gazdagságom
szívemben hordtam, bár neked
kevés volt. Ma már én sem kellek.
Mért is kéne egy nincstelen?
Mért olyan bűn? Hisz te is hibás vagy!
Nem tökéletes senki sem.
Megbocsátottam minden bűnöd,
mégsem akarsz most látni sem.
Majd keresnél. Talán még sírsz is,
de már késő lesz, elmegyek,
megdermedt ködbe burkolózva,
akár a kóbor fellegek.
S akkor, mikor majd nem találsz már,
akkor érzed majd, mit jelent,
s mennyire fáj, hogy eldobtad magadtól
az egyetlen embert, ki szeretett.
Már csak emlék, ami kis történet volt,
De emlékezni jó, akkor is, ha rég volt!
Feledés homálya rá sohasem borul,
Mert az emlékek során a tűz újra felgyúl.
Szívemben, míg élek megőrizlek téged,
Lelkem tüze örökké éltet téged.
Nem tehetek róla, hogy így alakult,
Mindent elsöprő érzés ejtett rabul!
Megértem én az idők szavát,
Nem is akartam semmi mást,
Csak annyi figyelmet, fénysugarat,
Meg ne zavarjunk vele senki mást.
Emberi szeretet és barátság,
Őszinteség, nyíltság és szabadság.
Az én életem már nem fontos,
Te légy nagyon boldog!
Ha láthatlak, én már boldog vagyok,
S ha köszöntesz, attól elolvadok.
Ily kevéssel is beérem tőled,
Lelkemig ér köszöntésed!
Irántad érzett szeretetem, tiszteltem,
Mindig fénysugárként övez körül téged.
Most búcsúzom, de soha ne feledd,
Amíg élek nagyon szeretlek téged!
Cserébe semmit sem kérek érte,
Megismerhettelek, nekem már ez megérte!
Most fájdalomtól meggyötört lelkem,
Mert e kevés fénysugarat is elvesztettem!
Bezárom hát szívemet, lelkemet,
De hívem megőrzöm emlékedet.
Egyszer, én is az idők múltán,
Feltámadok, mint hamvaiból a Főnixmadár!
De emlékezni jó, akkor is, ha rég volt!
Feledés homálya rá sohasem borul,
Mert az emlékek során a tűz újra felgyúl.
Szívemben, míg élek megőrizlek téged,
Lelkem tüze örökké éltet téged.
Nem tehetek róla, hogy így alakult,
Mindent elsöprő érzés ejtett rabul!
Megértem én az idők szavát,
Nem is akartam semmi mást,
Csak annyi figyelmet, fénysugarat,
Meg ne zavarjunk vele senki mást.
Emberi szeretet és barátság,
Őszinteség, nyíltság és szabadság.
Az én életem már nem fontos,
Te légy nagyon boldog!
Ha láthatlak, én már boldog vagyok,
S ha köszöntesz, attól elolvadok.
Ily kevéssel is beérem tőled,
Lelkemig ér köszöntésed!
Irántad érzett szeretetem, tiszteltem,
Mindig fénysugárként övez körül téged.
Most búcsúzom, de soha ne feledd,
Amíg élek nagyon szeretlek téged!
Cserébe semmit sem kérek érte,
Megismerhettelek, nekem már ez megérte!
Most fájdalomtól meggyötört lelkem,
Mert e kevés fénysugarat is elvesztettem!
Bezárom hát szívemet, lelkemet,
De hívem megőrzöm emlékedet.
Egyszer, én is az idők múltán,
Feltámadok, mint hamvaiból a Főnixmadár!