S Lám,
Szomorkodnak emlékeim
A letűnt időkön,
Eltűntek a sikereim.
Szívemben
Tátongó űr maradt.
Haldokolnak bús éjszakáim,
Elzsibbadt a nyár!
S valaki az éjben
Egy régi dalt muzsikál.
Kopott, elnyűtt vándorbotom
Az életét kilehelte.
S a puszta táj harangján,
Tarna vize zúgó haragján
Elveszek az élet kórlapján.

Aranylánc vagy ékes dísszel,
Alma - édes nektármézzel,
Szívem legszebb virágszála,
Csókot adok nemsokára
Feleségem homlokára.

Lépted lassú, kecses járás,
Jóságodért vagyok hálás.
Negyvenkét év házasságban,
Élünk együtt boldogságban
Csillagfényes éjszakákban.

1977. május 12., Házassági évfordulónk 43. ekkor lesz.

Betoppant az ősz misztikus csendjével,
A mennyei Napnak gyenge fénye árad ránk.
Kihamvad szívünk parazsa lassan,
Álmaink csendes képein felizzik újra meg újra.

A hideg szél zúg, süvít házról házra,
E fájdalom láncán ölel karom a félhomályba.
Szegény hajlékunkba bemenekült a nyomor,
A fényes csillagok alatt idevándorolt.

A nyomorba suhant lelkünk, kémlelik a Holdat,
Jön a tél, ölni akar megint
Hideg házainkban, mint tavaly,
A fekete, fagyos éjszakák.

Ablakom zörgetik,
Kenyeret hozott át apám,
Könnyező, kék szemén fáj a nyomor.
Felsüvít a hóvihar ezen a tájon.

Reményem gyötrő, édes álom,
Bús éveim üres napjain
Jöttél felém, mint egy ismerős csillag
Az esti alkony tüzén.

Kihamvadt parazsam fellobbanni látszik,
Legyőzve a gravitációs erőt!
Messze nyúló égi álom
Messzire visz szívem szerelmes hintaján.

Fájdalmas szívem szenvedéllyel átölel,
Arcomat örömkönnyek lepik,
Ó! A szerelmünket szétszakítani
Gyötrő kínt okozva ki teszi!

Talán egy régi barát, ki titkon öleli?
Szép életünk el fogja zülleszteni!
Ördögi koporsót ácsolnak nekem
Szívem sebesen verdeső aortáján.

Két év múltán

Szívemben egy új vágy remeg,
A múlt végre porba hullt,
Feltűnik egy tündéri nőalak,
S a kietlen havas tájon új élet fakad.

Égre nyíló vályogkunyhók
A sötét éjszakában.
Könnyes szemmel áll egy legény
Egy kunyhó ajtajában.
A szívében édes emlék,
Mereng a valóságban.
Azt a barna kislányt rég nem láttam.
Boldogságról álmodozva, állok az ajtód kapujában.

Valahol a Tarna mentén
Szomorúság járja.
Valahol egy barna lánynak
Könnyes a párnája.
Jaj, de az ajtód előtt térdepelve,
Imám száll a házra.
De lehajtott fejjel odébbállok,
Sóhajom nem hallja senki
Idelenn a cigányok utcájában.