Fenyőfa áll a szoba közepén,
S kinn hóborította táj.
Lángocska gyúl, a szívek mécsesén,
Sokakat melegítve át.

Milyen szép a karácsony ünnepe!
Mindegy, hogy gazdag vagy szerény.
Legfontosabb most is a szeretet,
Ebből kell, hogy legyen elég.

A szeretet legalább ingyen van.
Ezt bárkinek átadhatnád.
Igen! Ma a szeretet napja van!
Ebből is ajándékozzál!

A kályha dorombolva melegít,
Majd a nap tüzesen izzik.
Bizony ez nem mindenkinek segít.
Van, aki belülről fázik.

A fenyőfát, ha már eltüzelték,
S kinn is zöldell majd a táj,
Lángocska! Égj a szívek mécsesén.
S mindenkit melegíts át!!

Nem baj, hogy ha rám sem nézel,
Az sem baj, ha nem szeretsz,
Lesz majd, aki nem szeret Téged
Majd megtudod milyen lesz!

Úgy fog fájni a szíved,
Hogy azt hiszed majd belehalsz,
Ne félj nem fogsz belehalni,
Csak amig élsz szenvedsz majd.

Ahogyan én is szenvedtem,
Hűtlen, hazug szavaidért,
De azért azt,ugye tudod,
Hogy visszajár a kölcsönkenyér...

Édes az emlék,
Keserű a bánat,
Amit régóta érzek,
Úgy mennék utánad.

Miért hallgatsz másra,
Mért nem a szívedre,
Ami hozzám húz,
Érzem én ne feledd el!

Milyen boldog és őrült
Volt utolsó napunk,
Mikor nálam voltál,
Ugye jól tudod?

Azután jött a villám
És közénk csapott,
Azóta mindennek vége,
Nem látlak, hallak sehol.

Eldobtad a boldogságot,
Soha többé nem találod,
Magad sem tudod, hogy
Miért hagytál árván engem.

Egyszer még majd visszajönnél,
Mert szívedet összetörték,
Könyörögnél, hogy gyógyítsam,
Beteg szíved foltozgassam.

Meg is teszem, de már késő
Az én szívem olyan mint a kő,
Fájdalombtól megrepedt,
Azután meg kőszikla lett.

Bánatban megtört szívem
Belekiált az éjszakába
Fel az Égre a csillagokra
Miért hagytál el, gyere vissza!

Úgy várok Rád éjjel-nappal
Mint virág a lágy esőt,
Hogy magamba szívjam szerelmed,
Amit adtál, még nem régen.

Nem tettem én ellenedre,
Mért hallgatsz rossz emberekre,
Akik Téged nem szeretnek,
Csupán bánatba kergetnek.

Meg írtad már és mondtad is,
Hogy mellettem a Te helyed,
És én ezt el is hittem,
Sajnos csalódás lett a vesztem.