Laposodik Napnak íve,
Fakuló a világ színe.
Rozsdás a táj, zord a szíve,
Jó időnek fogy a híre.
Milyen lesz a termény íze?

Puttonyból a szőlő nektár
Fahordóban új bort pesztrál.
Dús földeken tart a leltár,
Vetésre vár néhány hektár.
Langyos idő lesz a mentsvár.

Fákat rázza a kevély szél,
Csörögve hull tépett levél.
Az avarban gomba henyél,
Gyűjtögesd, és jókat egyél,
Ám kalapjával résen legyél!

Bár fák levele tarka, tépett;
Indián nyár vissza lépett.
Felhők közül Nap felfénylett,
Sárgít a tök, magja érett.
Ősz emberrel együtt érzett.

Vénasszonyok padra ülnek,
Szép színekben megfürödnek.
Hó végéig gyönyörködnek,
Míg a szentek el nem jönnek,
S hullanak a fagyos könnyek.

De addig a serény ember
Munkálkodik - vagy ezerrel,
Spájz és pince telik tettel,
Maggal, lével friss gyümölccsel,
Áldott földből szeretettel.

Mire zord jég felhőt dermeszt,
A hideg szél havat gerjeszt.
Fáradt ember álmot erjeszt...
Földben a mag tavaszt fejleszt,
Megújhódást titkon termeszt.

Giccses képmutatás hálózza a lelket,
Az manapság kuúl aki mindent megvet.

Mestereknek művét szennytorzóvá tenni...?
Ciki már az erkölcs, szivárványt kell vetni...?
Hagyományos értéket keresztre szegezni...?

Utat tör magának ostoba lázadás,
Ifjakat sodor szennytől dagadt áradás.

Virtuális létben ha az elme elmerül,
Ott szürke állomány fehéredik remekül,
Kicsorbul az élezett értelem cefetül.

Forró Aszfalton

Forró aszfalton,mezítláb!
Bele írom neved,ott hagyom neked!
Ha majd egyszer te is arra jársz,
meglátod nevem, és neved!
Egy szív, egy sóhaj, sok sok éjjel,
valaki titokban csak téged szeret!
Érted él ,érted szenved,szemedbe nézni
nem mer…. elenged, csak szeret!
Megmarad , az örök eltitkolt szerelem
sziklafalára írva,csak ennyi, semmi más:szeretlek!
Szeretni nem merek,szívem csak remeg,élni nem mer,
sötét utcákon ténfereg!
Tartod a tükröt, s a szerelem néz vissza,
és a szomorú sápadt csillagok!
Sirassák helyetted is a meg nem élt szerelmet,
és eltemetnek minden bánatot, szomorúságot!

Csendes lett a szoba,
Nem világít csak a gyertya lángja.
Lelkemnek hangos sóhaja,
A szoba csendjét felváltja.
Szívem nagyot dobban,
Mikor a hegedű megszólal egy sarokban,
Szomorú zenét játszva.
Húzd hát hegedű a nótám.
Érezze a lelkem miért fáj.
Halk muzsika hangja csendül.
Arcomon a könny legördül.
Eszembe jut egy emlék,
Egy régi kedves kép.
Vidd vissza szívemet a múltba.
Amíg el nem szakad a hegedű húrja.
Legyen enyém a múlt kedves pillanata.

Lövegnek hangja
Lelkeket sebesít meg...
Könnycseppből vérzik.

Hasadt életek
Résén keser szivárog...
Fájó valóság.

Zuhan az álom
Sötét világnak mélyén...
Foszlott biztonság.

Népnek hangja nincs.
Ágyú harsogva üvölt...
Profit-piacon.

Bús gyászindulót
Fronton sosem skáláznak...
Érdek-dalolók.