Hőstörténetünk…

Az oszmán Szulejmán szultán,
Az Mohács környékén járván,
Ezerötszáz huszonhatban,
Belegázolt, az hazába.

Győzött Eger ötvenkettőben,
Elesett négy évvel későbben.
Szigetvárnál, az gaz szultán,
Ötvenhatban ostromol mán.

Számára Szigetvár vívása,
Erővel elfoglalása,
Délnyugat-Dunántúl bírása,
Hatalma megszilárdítása.

Ne feledjük ki védte a várt,
A tiszttartó, horvát Sztancsics Márk.
Vitézek kétszázan, vértben,
Hazafias szeretetben.

Szembe velük a gaz török,
Ekkor bizony mondott csődöt.
Itt győzött a hazaszeretet,
Horvát Márkó mindent megtett.

Vele küzdtek vitézei,
Ezek a hősök, Szigeti
Végvári harcosok valának,
Segítettek nagyot, hazának.

Méltóak, dicsérjük őket,
Értünk hullatták vérüket.
Testüket vágták- szaggatták,
Ők törököt kaszabolták.

Győztek, életben maradtak,
Említsük ezt utókornak.
Szeressétek és tiszteljétek,
Méltóak; Szigeti vitézek.

Hatvanhatban újabb ostrom,
Támad az oszmán hatalom.
Szigetvárnál régi szultán,
Újra, megint ostromol mán.

Közben várat erődítették,
Védte horvát bán, Zrínyiék.
Szaggatták- vágták testüket,
Ők kaszabolták törököket.

Nagy volt a török túlerő,
Hazafiság… nem elegendő.
Gaz török győzedelmeskedett,
Zrínyi Miklós is elesett.

Zrínyi kirohant a várból,
Lekaszabolt az oszmánból.
Várvédelem, emlékezetült,
Ez a halál, óh megdicsőült.

Az oszmán Szulejmán szultán,
Az Sziget környékén járván,
Dicsőségét meg nem érhette,
Hurikhoz távozott a lelke.

Tragikus, hazánk ezer éve,
De volt néhány, nyertes, szép éve.
Emlékezzünk mindig, hősökre,
Vitézekre, méltó ősökre.

Budapest, 1997. április 5. – Kustra Ferenc József

Versben és európai stílusú haikuban és tankában…

Lehet minden… jól sejtem, hogy minden elveszett,
Pedig szerintem ennél jobban is lehetett
Volna, de mit a könny már lemosott, elveszett!

Ha embernek bőven volna, -sok- örömkönnye,
Ha nem folyna folytában, az a bánat könnye,
Még végül jó dolga lenne, talán örökre!
*
Mikor van késő?
Mikor végső az álom?
Múltba süllyedés…
*
Ember hallgasson
Jó szóra, veszejtse rosszt!
Múlt, álom vége...
*
Múltra hallgatni?
Még rájössz sok mindenre…
Tán’ kiokosodsz.
*
Ha rájössz, hogy az élet milyen szép, akkor csökken könnypazarlás…
Ha már nem a rosszat tekinted alapnak, nincs több fejvakarás…
Múltadban van elásva minden tapasztalat, meg a messiás.
Örök álmod még biztos messze van, még Te nem leszel keresztfás.

Hallgass magadra,
Hallgass a múltadra,
Bízd magad bizalmadra.
Fölöset ne végy válladra,
Építs a belső tudatodra,
Ne hagyd tenmagad a fájdalmadra.
Ülj ki bátran az életkarzatodra,
Jobban hagyatkozz a belső sugallatra,
Ha baj ér, veszteséged van, fogd magad hadra.
Állj ki, és ne hagyd, hogy belelökjenek fagylaltba,
Már megvan és nem csap be téged, hallgass a múltadra,
Emlékezz a múltban, már összegyűlt sok tapasztalatra.
Legbiztosabb, ha támaszkodsz, volt megoldási mozzanatra.
Ülj rá múltra, mint adatra, ott lapul a válasz, pillanatra...
Meg kell oldanod, kell a válasz javadra, a kérdésáradatra.
*
Megoldást, ember
Magadtól várj, magadnak!
Életszeretet.
Te, a múlt szeretetét
Ne feledd… ma jövőjét!
*
Egy gonosz ármány
Élet, szépnek is látszhat.
Nagy megtévesztés.
Figyeld mozzanatokat,
Kerüld, a nem-valókat
*
Ráhallgatni kell!
Csendes víz, békés préda.
Tanácsadó múlt!
Fa is magból származik…
Ember, múltból származik...

Vecsés, 2015. november 11. – Kustra Ferenc József

Mond, kérlek, láttál Te már meseszerűt, nagyon szépet?
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.

Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?

Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?

Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.

A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...

Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?

A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…

Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.

Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?

Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?

Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?

Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?

Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…

Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…

Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…

Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József

Balaton vízfelülete, mint tükörkép lopja távolságot,
A hullámok meg, sokszorozzák? Ezt a gyönyörű mohóságot??!

Itten kéne lenni, egyszer és mindenkorra,
Akkor is, ha reggelt, vagy éjfélt üt az óra,
Így lenne állandó az élvezet, nem lenne a kín,
Lelkem, boldogan játszana a szeretet húrjain?

Ez a gondolat felvetés, dráma, szinte tudatzavar.
Életlehetőség erre nem adott, nincs döntés hamar.
Marad inkább az emésztő, nagy vágy, már gyermekkorom óta.
De tudott lehetetlenre várakozni? kész idióta.

Én nem vágyok az Adriára, messzi Balira!
Nekem, te kelessz télen és nyaralni nyaranta!
Mondd, szeretett Balaton, ki is vagy te énekem...?
Azt hiszem, te vagy az a... el nem múló szerelem?

Ha parton, én kint maradok és rám zuhan a csillagfényes éj,
Ámulok, ahogy visszatükröződik? vibrál a hullámtaréj?

Vecsés, 2015. május 25. - Kustra Ferenc József

Gondolataim úgy sodródnak mint áttetsző köd egy tó fölött,
miközben az idő egy befejezhetetlen témának
végtelen változatait folyamatosan szővi.
A múlt, a jelen és a jövő elveszíti jelentőségét,
és az élet bonyolult álmainak részese lesz.

Már nem vagyok fiatal, és gyöngülni kezdek.
Az élet soha nem volt könnyű, sőt
ifjú korom legfénylőbb idejében is
csalán nőtt a mályva között, és vércseppek
hagyták nyomukat az újonnan hullott havon.
A tiszta öröm pillanatai ritkák voltak,
és emiatt annál drágábbak.
Ezeket gondosan kell megőriznem.

Tudtam, mit jelent rabságban felnőni,
mert már gyermekkoromban láttam,
hogy milyen nagyra becsült a szabadság
amikor vérrel fizetik, de derűsebb napokon
és jobb években láttam tiszta
fehér hóval borított hegycsúcsokat,
és a lehülő szerelem parázslása után
az igaz szeretetet úgy tapasztaltam
mint egy növekedő tónak kiszélesedő partjait,
melynek mélysége és szélessége
a lelkemet éppen úgy bővítette.

Hajótörést szenvedtem és tűzben küszködtem.
Elvesztettem az eszem és mocsárba süllyedtem.
Ingaként lengtem két ellentétes énem pólusai között,
de az összes zivatar és hurrikán után
visszanyertem az erőmet, és szívem
kincses kamrájába rejtettem el a nyereséget.

Most már csak egy imám maradt,
hogy mikor szívem arra a finoman beállított
mérlegre kerül a halottak birodalmában:
legyen oly könnyű mint egy toll - és mint egy sólyom
melynek fejéről leveszik a csuklyát – szárnyra kelhessek
a nap felé, mert földhöz kötött fióka korom lejárt.