Idő 
Értékelés 
Értékelés Ragyogóan szép, örök-fényes, csillagos éjszakán hajózgattunk a tengeren,
Nagy kár, hogy viharfelhőktől nem láttunk, viharos volt a víz is, sőt, istentelen.
Az örökös, állandó, fölizgatott tevékenység,
Hozhat nagy eredményeket, de benne a feneség,
Hogy elvész tőle az életünk, mint egy lehetőség.
A maguké a lehető –mesze- legrosszabb gyerek az osztályunkban.
És tanári kar tragédiája, hogy még sohasem volt hiányzásban…
Nehogy a legjobbként Te csináld Magad,
Ha a közvetlen közeledben akad,
Ki megcsinálja, jobban, mint Tenmagad.
Nem tudom, hogy miért jöttem, de csak elmondom,
Kicsit viszont végeláthatatlan a gondom!
Azt ordította szeretetből, hogy engem mindenki gyűlöl…
Vérben forgott a szeme… láttam, hogy végzetes gyűlölettől!
Ne fogd fel sikernek, ha túl sok a véletlen, kóros egybeesés,
Mert lehet, hogy a „gonosz”, a sikerét ajánlja és ez nem kevés…
Az elmélet és a gyakorlat között elméletileg nincs különbség, de
Gyakorlatilag viszont van! Mert ész többet gondol, mint egész élettere…
A pesszimista olyan ember, kinek mindig igaza van, de sosincs semmi öröme benne.
Az optimista ember az, kiben meggyőzhetetlenül a lét öröme van mindenben benne!
A kettő között nincs átmenet, mert az érzések, amik állandóan vannak... mindenben benne.
Kétféle ember létezik: így joga van... egyik mindig megmondja, amit gondol,
A másiknak vannak barátai és elintézik neki, amit jól kigondol…
Bonyolult kérdésre mindig akad egy egyszerű, könnyen érthető, de alap-téves válasz.
Aki meg gondolkozik, annak a forgatagban nem jut eszébe a kézenfekvő válasz.
A graffiti azoknak való, akik nem tudnak könyvet írni,
De a rongálásokhoz nagy kedvük van és imádnak bujdosni!
Vecsés, 2020. szeptember 28. – Kustra Ferenc József– íródott; oximoron csokorban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció, ám, nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Nagy kár, hogy viharfelhőktől nem láttunk, viharos volt a víz is, sőt, istentelen.
Az örökös, állandó, fölizgatott tevékenység,
Hozhat nagy eredményeket, de benne a feneség,
Hogy elvész tőle az életünk, mint egy lehetőség.
A maguké a lehető –mesze- legrosszabb gyerek az osztályunkban.
És tanári kar tragédiája, hogy még sohasem volt hiányzásban…
Nehogy a legjobbként Te csináld Magad,
Ha a közvetlen közeledben akad,
Ki megcsinálja, jobban, mint Tenmagad.
Nem tudom, hogy miért jöttem, de csak elmondom,
Kicsit viszont végeláthatatlan a gondom!
Azt ordította szeretetből, hogy engem mindenki gyűlöl…
Vérben forgott a szeme… láttam, hogy végzetes gyűlölettől!
Ne fogd fel sikernek, ha túl sok a véletlen, kóros egybeesés,
Mert lehet, hogy a „gonosz”, a sikerét ajánlja és ez nem kevés…
Az elmélet és a gyakorlat között elméletileg nincs különbség, de
Gyakorlatilag viszont van! Mert ész többet gondol, mint egész élettere…
A pesszimista olyan ember, kinek mindig igaza van, de sosincs semmi öröme benne.
Az optimista ember az, kiben meggyőzhetetlenül a lét öröme van mindenben benne!
A kettő között nincs átmenet, mert az érzések, amik állandóan vannak... mindenben benne.
Kétféle ember létezik: így joga van... egyik mindig megmondja, amit gondol,
A másiknak vannak barátai és elintézik neki, amit jól kigondol…
Bonyolult kérdésre mindig akad egy egyszerű, könnyen érthető, de alap-téves válasz.
Aki meg gondolkozik, annak a forgatagban nem jut eszébe a kézenfekvő válasz.
A graffiti azoknak való, akik nem tudnak könyvet írni,
De a rongálásokhoz nagy kedvük van és imádnak bujdosni!
Vecsés, 2020. szeptember 28. – Kustra Ferenc József– íródott; oximoron csokorban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció, ám, nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
TANQ –ban írta meg a szerzőpáros…
Nap, forró, csak izzik,
Arany fényét, földre önti.
Hőség, árnyékban is.
Épp kiált a lét: adj vizet, -
Test, ha megért, lélek fizet.
*
Szépséges a kék ég,
Felhő nem látszik most sehol.
Égető napsugár!
Szerelmes perc az, még nem is,
Szédülten elkapsz, engem is...
*
Gondolat csak lézeng,
Az ölelő kéz meg izzad.
Több, száradó kóró…
Szívedbe bújik fénylepke,
Arcodra hullik, könnycseppje.
*
Eső, hűs szellő nincs.
Enyhülés nem is várható.
Izzó a napkorong!
Magadba szívod illatom,
Életre hívott alkalom.
*
Forró a homok a
Talpak alatt, ülni tán' jó.
Forró még a csend is.
Suttog a hűség, áldozat,
Édes kis bűnség, kárhozat.
*
Jó nagy hőséggel jár,
Amikor épp' strandidő van.
Meleg minden gúnya.
Színre lép a meztelenség,
Mennyire ép esztelenség?
*
Arcokon kúszó fény…
Napsugár, oly' bőrégető.
Meleg van, árnyékban…
Megölel bőröd, simogat,
Így marad őröd gondolat.
*
Nagyon jó meleg van,
Ami biz' mindent megérlel.
Szép a virágoskert.
Tulipán illat csókodon,
Fénycsepp az izzadt foltokon.
*
Napsugár égető...
Ez, nagy szomjúság ideje.
Itt, súlyos vízhiány.
Érintésed lágy napsugár,
Szóhintésed szép vágyfutár.
*
Az elhasznált korsó
Már eltörött... Vízhordáshoz?
Meleg, nagyon szomjas.
Nyakadon gyöngyöz szeretet,
Hőségben öntözz szíveket!
*
A nyári melegben
Elporladt bakancs nyomai…
Sikoly is csak, suttog!
Akarta mind, hogy szeressed,
S máris rogy, ha elereszted.
*
Egy elhervadt virág,
A vízzel teli kút mellett!
Törött ez a korsó!
Tested mindennek fölött hív,
Kalapál még a törött szív...
Vecsés, 2017. május 30. – Mórahalom, 2017. augusztus 25. - Kustra Ferenc József - A HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe: „Nyári kaland”
Nap, forró, csak izzik,
Arany fényét, földre önti.
Hőség, árnyékban is.
Épp kiált a lét: adj vizet, -
Test, ha megért, lélek fizet.
*
Szépséges a kék ég,
Felhő nem látszik most sehol.
Égető napsugár!
Szerelmes perc az, még nem is,
Szédülten elkapsz, engem is...
*
Gondolat csak lézeng,
Az ölelő kéz meg izzad.
Több, száradó kóró…
Szívedbe bújik fénylepke,
Arcodra hullik, könnycseppje.
*
Eső, hűs szellő nincs.
Enyhülés nem is várható.
Izzó a napkorong!
Magadba szívod illatom,
Életre hívott alkalom.
*
Forró a homok a
Talpak alatt, ülni tán' jó.
Forró még a csend is.
Suttog a hűség, áldozat,
Édes kis bűnség, kárhozat.
*
Jó nagy hőséggel jár,
Amikor épp' strandidő van.
Meleg minden gúnya.
Színre lép a meztelenség,
Mennyire ép esztelenség?
*
Arcokon kúszó fény…
Napsugár, oly' bőrégető.
Meleg van, árnyékban…
Megölel bőröd, simogat,
Így marad őröd gondolat.
*
Nagyon jó meleg van,
Ami biz' mindent megérlel.
Szép a virágoskert.
Tulipán illat csókodon,
Fénycsepp az izzadt foltokon.
*
Napsugár égető...
Ez, nagy szomjúság ideje.
Itt, súlyos vízhiány.
Érintésed lágy napsugár,
Szóhintésed szép vágyfutár.
*
Az elhasznált korsó
Már eltörött... Vízhordáshoz?
Meleg, nagyon szomjas.
Nyakadon gyöngyöz szeretet,
Hőségben öntözz szíveket!
*
A nyári melegben
Elporladt bakancs nyomai…
Sikoly is csak, suttog!
Akarta mind, hogy szeressed,
S máris rogy, ha elereszted.
*
Egy elhervadt virág,
A vízzel teli kút mellett!
Törött ez a korsó!
Tested mindennek fölött hív,
Kalapál még a törött szív...
Vecsés, 2017. május 30. – Mórahalom, 2017. augusztus 25. - Kustra Ferenc József - A HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe: „Nyári kaland”
Görbe utcán, görbék a fények,
Görbe fényekben görbén nézek…
Hah! Látom jó görbék a lények…
Ti, ne sírjatok, ha nagyon gondtalan mosolygok!
Én már a Fénnyel, eredete felé ballagok…
Csókokkal csendben lefedem, a szíveteket.
Hagyok nektek, soha nem múló szeretetet.
Engemet mindig is becsaptak igéző álmok,
Így az én álmom, már csak csendes, hűlő zsarátnok
Az enyém, már csak a méla csend...
Énnekem, ez már nem is esend.
Amikor vijjogva csikorog a fék, az maga a pillanat!
Ekkor jelenik meg a rémség, mint viharos éji virradat!
Nyílhegy, ha a páncélba belefúródik,
Abból bizony, fájós, mélás csend adódik…
Ha vége a harcnak, még a csatadal is elül,
És a győztes, ha van, a csenddel, ülve szembesül.
Én már békét akarok, csatáztam eleget,
Éreztem már sokszor hideget és meleget.
Persze, lehet, hogy a csendnek csak dilettantizmus a fegyvere,
Neki nincs megérzése, de akkor hit, hogy lehet az ereje?
A végtelen csendet a kormozós éj is elnyeli,
Szólhatna hozzám a végtelen, de ezt ő nem teszi.
Láttam, hogy immár a bölcs hajnalt is csak megkergeti.
Csendben elmúló méltóság körbe kavarog a porban,
De miért szomorkodjak? Lámpáim, alkonyulnak sorban…
Szeretnék még én neszező nádasban járkálni,
Ott én lennék a csend… és egy zsombékon pihenni.
Egy kis csendben alvás után,
Csendben elillannék, sután.
Méla csendben egy tisztáson ülni a padon,
De nem ott, ahol életveszélyes a vadon.
Ott az értelem sugara, a katasztrofálisban megtörhet,
És ez már akkor, nem visszaverődése a törött tükörnek.
Vecsés, 2015. február 21. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Görbe fényekben görbén nézek…
Hah! Látom jó görbék a lények…
Ti, ne sírjatok, ha nagyon gondtalan mosolygok!
Én már a Fénnyel, eredete felé ballagok…
Csókokkal csendben lefedem, a szíveteket.
Hagyok nektek, soha nem múló szeretetet.
Engemet mindig is becsaptak igéző álmok,
Így az én álmom, már csak csendes, hűlő zsarátnok
Az enyém, már csak a méla csend...
Énnekem, ez már nem is esend.
Amikor vijjogva csikorog a fék, az maga a pillanat!
Ekkor jelenik meg a rémség, mint viharos éji virradat!
Nyílhegy, ha a páncélba belefúródik,
Abból bizony, fájós, mélás csend adódik…
Ha vége a harcnak, még a csatadal is elül,
És a győztes, ha van, a csenddel, ülve szembesül.
Én már békét akarok, csatáztam eleget,
Éreztem már sokszor hideget és meleget.
Persze, lehet, hogy a csendnek csak dilettantizmus a fegyvere,
Neki nincs megérzése, de akkor hit, hogy lehet az ereje?
A végtelen csendet a kormozós éj is elnyeli,
Szólhatna hozzám a végtelen, de ezt ő nem teszi.
Láttam, hogy immár a bölcs hajnalt is csak megkergeti.
Csendben elmúló méltóság körbe kavarog a porban,
De miért szomorkodjak? Lámpáim, alkonyulnak sorban…
Szeretnék még én neszező nádasban járkálni,
Ott én lennék a csend… és egy zsombékon pihenni.
Egy kis csendben alvás után,
Csendben elillannék, sután.
Méla csendben egy tisztáson ülni a padon,
De nem ott, ahol életveszélyes a vadon.
Ott az értelem sugara, a katasztrofálisban megtörhet,
És ez már akkor, nem visszaverődése a törött tükörnek.
Vecsés, 2015. február 21. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
(leoninus csokor)
Nálam vágtatnak a sok percek, a szép napok meg mind gyorsan a múltba mennek.
Sok a problémám, este nehezen alszok el, már manapság alig reménnyel…
Kint a szél süvítés olyan, mint gúnykacaj, de konstatálom, ez csak nagy ricsaj.
Lelkem is már el van fáradva, öregszek, naponta sok száraz sóhajok követnek.
Közben meg a sorsom, mit sem javul, érzem közeleg a vég, sőt haladéktalanul.
Bennem már nem keverednek bánatosan sóhajok, bennem már nem vannak vágy-óhajok…
Elfáradt lelkemben csak morgás hallik, az létem így a vég elött magától zajlik…
Sunyis mosolyok, szeretetteli pillantások, már nincsenek is, már biz’ fáradok…
Nincsenek már terv-részletek, éltető elgondolások, lehajtott fejjel ballagok…
Vannak még biz’ csillagfényes esték, felhőtlen éjek, tudom, ezeket itt hagyni vétek.
Az esti csendet szoktam volt nézni az sötét ablakból, van, de nekem csak rozsdás fából.
Közben ablakból látni vélem vágtató perceket, sötétben nem látok embereket.
Utcai világításban sötétet nézni, felhők alatti sötétség nem engedi…
Érdekes, időrohanást teljességgel érzem, igy a sorsom is rövidül, ezt vélem.
Vagy már csak tíz percem van még hátra, vagy húsz évet töltök még el utálatba…
*
(Senrjon)
Az időmérőből, ha
Kifogy ez elem, az életvég!
Ezt majd megélem.
*
(HIQ)
Rövid az
Élet, halál győz!
Ketyegés…
Vecsés, 2024. június 7. -Kustra Ferenc József- íródott: az életvég felé közeledve, önéletrajzi írásként.
Nálam vágtatnak a sok percek, a szép napok meg mind gyorsan a múltba mennek.
Sok a problémám, este nehezen alszok el, már manapság alig reménnyel…
Kint a szél süvítés olyan, mint gúnykacaj, de konstatálom, ez csak nagy ricsaj.
Lelkem is már el van fáradva, öregszek, naponta sok száraz sóhajok követnek.
Közben meg a sorsom, mit sem javul, érzem közeleg a vég, sőt haladéktalanul.
Bennem már nem keverednek bánatosan sóhajok, bennem már nem vannak vágy-óhajok…
Elfáradt lelkemben csak morgás hallik, az létem így a vég elött magától zajlik…
Sunyis mosolyok, szeretetteli pillantások, már nincsenek is, már biz’ fáradok…
Nincsenek már terv-részletek, éltető elgondolások, lehajtott fejjel ballagok…
Vannak még biz’ csillagfényes esték, felhőtlen éjek, tudom, ezeket itt hagyni vétek.
Az esti csendet szoktam volt nézni az sötét ablakból, van, de nekem csak rozsdás fából.
Közben ablakból látni vélem vágtató perceket, sötétben nem látok embereket.
Utcai világításban sötétet nézni, felhők alatti sötétség nem engedi…
Érdekes, időrohanást teljességgel érzem, igy a sorsom is rövidül, ezt vélem.
Vagy már csak tíz percem van még hátra, vagy húsz évet töltök még el utálatba…
*
(Senrjon)
Az időmérőből, ha
Kifogy ez elem, az életvég!
Ezt majd megélem.
*
(HIQ)
Rövid az
Élet, halál győz!
Ketyegés…
Vecsés, 2024. június 7. -Kustra Ferenc József- íródott: az életvég felé közeledve, önéletrajzi írásként.
Archív képek eseménytől
Szétmosódnak az időtől.
Elme rostán szűrt a tegnap,
Ami röppent lágyabb színt kap.
Régmúlt emlék - dalos madár,
Szebb a hangja valóságnál.
Hogyha hamis az ária,
Restaurál fantázia.
Ami történt...bár elillant,
Festett művet szívben villant.
Megbékélő szeretettel
Útra kel majd a lélekkel.
Minden emlék fénybe lépve
Elkísér az örök létbe.
Vissza száll a dalos madár,
A lélekben nincsen határ.
Dunatőkés, 2024. június 26.
Szétmosódnak az időtől.
Elme rostán szűrt a tegnap,
Ami röppent lágyabb színt kap.
Régmúlt emlék - dalos madár,
Szebb a hangja valóságnál.
Hogyha hamis az ária,
Restaurál fantázia.
Ami történt...bár elillant,
Festett művet szívben villant.
Megbékélő szeretettel
Útra kel majd a lélekkel.
Minden emlék fénybe lépve
Elkísér az örök létbe.
Vissza száll a dalos madár,
A lélekben nincsen határ.
Dunatőkés, 2024. június 26.
