A múltnak tükrébe nézek.
Ismét magzattá válok.
Magzattá az anyai méhbe,
hol nem ismerek más világot.

Megszületésem napján,
nem látom, érzem jó anyám.
Mily szeretettel néz rám,
könnyei édes fátyolán.

Halkan álomba ringat.
Nekem, mint pacsirta énekel.
Türelmesen jóra tanítgat,
s mindarra mit tudnom kell.

A jelen tükrében látom,
anyám fáradt mosolyát.
S még mindig várom,
kedves altató dalát.

Anyai szíve oly nagy,
ő mindenkit szeret nagyon.
De nékem mindig helyet hagy,
oda bújjak fáradt alkonyon.

A jövő tükrébe nézni nem merek.
Anyám nagyon félek!
Reád ott nem lellek,

Lépjünk egy világba, hol nem honol semmi dac.
Lépjünk egy sorsba, ami nem kiállt, mint a dal.
Lépjünk a csendbe, mely megnyugtat.
Lépjünk az életbe, mely lángra fakaszt.
Hozzunk egy jövőt, mely boldogságot ad.
Hozzunk egy döntést, mely megváltoztat.
Lépjünk túl mindenen, mely haragot szül.
Hozzunk egy jövendőt, mely szeretettel teli.
S lépjünk egy világba, mely örömteli.

„NE MONDJ HAMIS TANUBIZONYSÁGOT!”
Írta: Poór Edit

A földi törvény is bünteti,
Ki hamisan vall társaira,
Ha jogi formát elköveti,
Bánja három év szabadsága.

A sátánnak sötét világban,
Szüksége van a hazugságra,
Ne derüljön fény gonoszságra,
Így kerülnek a hálójába.

Soha ne mondj valótlanságot,
Ne vidd létedbe hazugságot,
Mindig légy igaz és egyszerű,
Őszinte, egyenes jellemű.

Őrizkedjetek a pletykától,
Hízelkedés válfajaitól,
Ez mind hamis bizonyságtevés,
A gonosztól megkörnyékezés.

Ki, ezen törvényt be nem tartja,
Megébredve szellemvilágba,
Kiutat, majd nem találja,
Ő hazug labirintusába.

Ránccal tele lélekruhája,
Felírva összes hazugsága,
Itt azoknak van boldogsága,
Kinek ránctalan lesz ruhája.

A földre születés kegyelem,
Azért adatik az embernek,
Mert számadáskor a léleknek,
Hiányos igazság mérlege.

Hibát, bűnt, melyet elkövetett,
Vagy amit rosszul cselekedett,
Istentől nyílt lehetőséggel,
Kiigazítsa szeretettel.

Kik Isten törvényében élnek,
Igazsághoz hűek maradnak,
Csak igazságot cselekszenek,
Lélekben tiszták maradjanak.

„NE ÖLJ!”
Írta: Poór Edit

A születés Isten kegyelme,
Az élet az Úr ajándéka,
A halál bűn következménye,
Bukás, büntetés hozadéka.

Minden egyes nap az életben,
Lehetőség örökéletre,
Bővülhet a fogalom köre,
Itt tágulhat az ismerete.

Az élet ad megpróbáltatást,
És sokszor szolgáltat ütközést,
Ebből a lélek megtanulja,
A múlandót hogyan uralja.

„Ne ölj” ezt mondja Isten szava,
Az életet Ő ajándékozta,
Az Élet Szent, Istentől való,
Ám nem kell félni a haláltól.

Csak Ő nyújthat örökéletet,
Felcserélve múló életet,
Egyedüli joga a végzet,
Mert Ő minden lelket átvezet.

Körülötted minden viruló,
Az élő természet ragyogó,
Azért ki az élet ellen vét,
A teremtő Isten ellen vét.

Ne öld élet semmi formáját,
Hagyd, hozza maga alkotását,
Istennek célja van vele,
Ő ki készít, majd neki helyet.

Meg kell kötni szív indulatát,
A szemek villanó sugarát,
Mielőtt még az lesújtana,
Visszahat bűnös gondolatra.

Ami az öléshez elvezet,
Gőg, dac, bosszú, hiúság érzet,
De az Úr igazság törvénye,
Nem tűri, bűn, törvény sértése.

„Ki fegyvert fog, fegyver által vész el”
Semmi rosszat nem cselekedhet,
Anélkül, hogy önmaga ellen,
Mint emberi lélek vétkezzen.

Így hat a természet törvénye,
Mely nem ismer kíméletet se,
Az ok – okozat jut érvényre,
Élő, az igazság törvénye.

A lélek azon érzéseit,
Mely a szeretet törvényeit,
Nem követi, azt irtsátok ki,
Mert menny kapuja nem nyílik ki.

Hirtelen jön váratlanul,
Szerelem, amely lángra gyúl!
Boldogság árnya átsuhan,
Ő az igazi valóban!

Tűztől csillogó szemekben,
Vágyától izzik lélekben,
Odaadó hű szerelem,
Maradandó az életben!

A szeretetnek hatalma,
Oly végtelenül hordozza,
Szívüknek fénysugarával,
Vannak összekapcsolódva!

Kik így egymásra találnak,
Rájuk angyalok vigyáznak!
Egység, erő áldást hozó,
Fény útján tiszta ragyogó!