CSODÁS VILÁG
Írta: Poór Edit

A világ száz csodája vár reád,
Csak légy készen reá.
Lelked ragyogjon tisztán, mint a fény,
Szíved hordozza szeretetet, mint erényt.
Legyen erősebb hited mindennél,
Az Úr útja áldással teli remény.
Oly csodálatos e világ,
Igazabb, mint egy mesevilág.
A lélek dimenziójában,
Te irányítod sorsod.
Isten, Atyaként felügyeli dolgod,
Áldásával harmóniába vagy boldog.

A fájdalom olykor
Lélekbe fúró lehet
De erősnek kell lenned
Hogy magadat tartani tudd.

A fájdalom nem ismer határokat
Mindig csak te érzed úgy, hogy ismer
De ha észre veszed magadat,
Tudni fogod, hogy ez csak védelem a számodra.

Elgondolkodhatsz rajta,
Van e bárminek is értelme
De ha nem próbálod meg
Soha nem tudod mi lett volna ha.

A fájdalom oly szúró érzés
A fájdalom oly folytogató
De torkod szakadtából üvöltve
Se tudod elmondani mit érzel ilyenkor.

A fájdalom ugyan megerősít
De az addig lejárt utad kimerít.
A lélek olykor feladná,
De a szív inkább megpróbálná.

Ki érzi ezt az oly szorító érzést
Ki ismeri mikor a fájdalom csak legyengít
Ki az kinek a tűrőképessége oly nagy
S ki az ki inkább feladja?

Csak nézz magadba
Te hova tartozol?
Szíved mit mondd neked?
Na és az eszed?

Te kire hallgatsz?
A szívre ki fájdalmasabbá teszi a világot?
Vagy netán
Az eszedre, ki hazugságból nyújt falat?

Jól gondold meg
Hogy a szív szavára hallgatsz e
Vagy inkább az ész szavára
Amivel megtagadod saját magad.

SODOMA ÉS GOMORA PUSZTULÁSA

/ BIBLIAI TÖRTÉNET/

A hajnali ébredéssel,
Angyalok segítségével,
Lótnak egész családjával,
Távozniuk kellett gyorsan.

Vagyonukat hátra hagyva,
Csak életüket mentették,
Sodoma városát elhagyva,
Meghúzódtak barlang mélyén.

Az angyalok parancsolták,
Hogy vissza soha ne nézzenek,
Míg a várost el nem hagyják,
Ne álljanak meg, siessenek.

Lót asszonya visszanézett,
Sajnálta a sok szép évet,
Kezét az égnek emelte,
Sóbálvánnyá dermedt teste.

Kénköves eső hullott le,
Hátuk mögött föld remegett,
Megnyílt, a várost elnyelte,
Egy nagy sós tó lett helyette.

Reggel nagy robajra ébredt,
Ábrahám, sietve kiment.
Az ég e városok felett,
A füsttől elfeketedett.

Azért pusztult el Sodoma,
És vele együtt Gomora,
Mert lakói gonoszsága,
Nem javult sok idő óta.

Még tíz igaz ember sem volt,
Jóság, erény sem lakott ott,
Így Isten keze lesújtott,
A gonosz erő távozott.

Táncolt.
A fekete szatén átölelte, vele lebbent tökéletes társaként. Valaki felé nyújtott egy pohár pezsgőt.
Hűs volt, és a buborékok csiklandozták az orra hegyét.
Nevetett, és vele nevettek.
A poháron hagyott rúzsnyom csókká vált az éjben...
Elvarázsolt órák vagy csak egy pillanat.
Ki tudja?
A hálószoba ablakán beszűrődő holdfény, Ő látta!
Szaténruha a szőnyegen, mellé egy nyakkendő ledobva. Sóhaj töri meg a csendet,
s vérvörös körmökkel beletúr a fölé hajló férfi hajába,
majd gyengéden hátába mélyeszti körmeit,
hogy magához húzza őt.
Magához, magába.

KEDVENC SZIKLÁM
Írta: Poór Edit

Oly gyönyörű vagy nekem,
Kedvenc sziklám.
Méltón állsz a hegy ormán.
Nem sokára megyek hozzád,
S te szikla hűséggel vársz reám.
Elpihenve foteledben,
Csodálhatom szépségedet.
Megható csendben,
Meséled történeted.
Évek során nem változol,
Körülötted szép táj honol.
Rajtad élő dús mohákról,
Szeretettel gondoskodol.
Kékes törzsű fák árnyéka,
Szolgál neked hűsítőül.
Lélegzeted nyugodt, tiszta,
Békés tőle a levegő áramlata.
Itt minden szív nyugalmat talál,
Elhozod nekik a lelkük szavát!