Adj, helyet magad mellett kérlek,
hiszen tudod, hogy nélküled,
minden perc, minden eltöltött óra,
keserves kín és gyötrelem.

Hadd legyek veled minden este,
s mikor fáradtan érkezel,
átveszem majd a vállaidról
a súlyt, mely a lelked őrli fel.

Tudom: most rossz időket élünk.
Fáj. És úgy tépi szívemet!
Őrjítő ez a messzeség, mely
elválaszt tőled kedvesem.

Lelkem most vad viharként tombol,
mint egy vulkán, és úgy remeg,
nem bírnám ki, ha bármi érne,
hiszen te vagy a mindenem.

Te vagy a szikra, mely még éltet,
s a tűz is, amely úgy lángra kelt,
amikor nem vagy, szinte éget,
s néha félek, hogy megsebez.

Adj, helyet magad mellett kérlek,
s szeress úgy, ahogy én teszem,
most míg itt vagyok, hisz egy perc csak,
s elragadhat az éj szele.

Valaha rég még én is messze vágytam,
hol a hó csillog a kéklő hegyeken,
hol magas sorházak merednek az égre,
csodálva füstös gyárkéményeket.

Gyakran engem is magával rántott
a belvárosi zsúfolt forgatag,
a színes neonok tarka varázsa
olyan volt, mint ki vár és hívogat.

Szép volt. de mégis: agyamban tombolt
ezernyi hang, mely úgy hívott haza,
mint édes jó anyám szelíd mosolyával,
melyet már többé nem látok soha.

Ma is így van. És bármerre járok,
fejemben úgy zsong ezer gondolat,
mintha jó anyám halk szava hívna,
ne maradj soká! S úgy vágyom haza.

Bármilyen csodás tájakon jártam,
bármily fényesen sütött rám a nap,
visszavágytam, hol könnyet csalt szemembe
anyám szava, s a szülőföld pora.

Teraszon ülünk csendesen,
Eszünk, borozunk rendesen.
Csendben, némán beszélgetünk,
Felrémlik előttünk életünk.

Később szó kerül jövőről,
Én lemondok a desszertről.
Inkább anekdotázgatok,
Így derűs perceket okozok.

Van sikere másnak, nekem is.
Eldöntjük az élet szép, vagyis
Azt inkább, hogy éljük életünket
Ha már megkaptuk létünket.

Lassan telik az ember ideje,
Lassan ránk száll a csendes este.
Békesség, szeretet leng körül,
Társaság emészt, csendben ül.

Hessentjük a szúnyogokat,
Topogtatjuk lábainkat.
Ezzel verjük taktust, ütemet,
Sorra vesszük sok éneket.

Ez kéne most is, mit oly’ rég
Ez gyermekkoromban történt még.
Sajna békés idők elmúltak
S ezek ma már csak vágyak.

Vecsés, 1998. október 20. – Kustra Ferenc József

Rákos mezején nemes emberek sereglettek,
Hogy Magyarország kormányzójáról ők döntsenek.
Ezernégyszáznegyvenöt, június hatodika,
Hunyadi János lett Magyarország kormányzója.

Hunyadit a hadvezéri képességei,
Vagyona, kapcsolatteremtő ösztönei
És közakarat ültette a hatalomba,
Benne az ország, végre tán' önmagát látta.

Ő volt az ura az egész, nagy délvidéknek,
Szerepe volt ebben, Szilágyi Erzsébetnek.
Volt neki ezer faluja, meg huszonnyolc vára,
Négymillió hold birtoka, ötvenhét városa.

Végre már ismét magyar „királyt” kívánt az ország,
Megválasztották Csákiak és népes rokonság.
Állást foglalt Hédervári Lőrinc a nádor,
Összefogás is megvolt, mint oly régen, máskor.

Ország irányító nemes urak mind ott voltak,
Véghez vitték magyar virtust, mind egyet akartak.
Eddig a hatalmat mások bitorolták,
Most jót, a Hunyadiak legalizálták.

Ezekben az időkben bajba volt az ország,
Szerencsére Hunyadi lett a főméltóság.
Összefogás történelmi tanulság lehetne…
A mai zavaros időkben, szintén elkelne.

Budapest, 1997. április 4. – Kustra Ferenc József

Visszaemlékszem, Marianna!
Kirándultunk együtt a „fásba”…
Vittünk nyársakat, meg
Ami nem égett meg!
Tüzeltünk… beettünk a „fásba”!

Jó volt veled együtt, tisztásba…
Belementünk, jó nagy vitákba…
Fűbe döntöttelek,
Megállt… nálad lélek.
Lettél, homlokcsók birtokosa.

Láttam szemedben a megnyugvást,
Társaságban élveztük egymást.
Termosz előkerült,
Kávézni sikerült.
Nem éltünk… barátság tagadást!

Vecsés, 2020. október 3. – Kustra Ferenc – Romantikus LIMERIK csokor