Szó lenni a levélben,
fény lenni a sötétben,
szél lenni kertjében,
csendesedni szerényen,
leülni fakérgen,
nap lenni egész fent,
ragyogni míg felébred,
néha fájni, néha szűnni-múlni,
s néha nem akarni, de könny lenni ott,
hol gördülni bőrén egészen, még egy múlik percében,
sok múlik egész bent lelke mélyébe, sötétben.

Valentin nap

A mi Valentin napunk Szent Istvánkor volt.
Ezért néhány ember irigyelt és korholt.
Nyári szellő súgta, hogy téged kereslek.
Szívünkben maradt még a szó, hogy szeretlek.
Most vastag hó öleli fagyos földünket.
Talán ránk is vigyázz védelmezz bennünket.
A szerelmünk olyan mint hajnali tűz este felé.
Rajtunk tartja az Isten simogató kezét.
Mint későn érő két kamasz megyünk a bálba.
Mintha az első szerelem haza találna.
A mi Valentin napunk olyan napfelkelte.
Ami minket úgy talál egymást átölelve.
2012.02. 14. Ézsiás László

Zörgő motorral beáll az 55-ös
rozzant Ikarus-felszállás, a hűvös
őszi szél után jóleső meleg fogad,
siess már, ülj le, meg ne üsd magad,
veszekedés, lárma, elhelyezkedünk.
Az úton Pestig beszélgetünk.
Osztyapenkó, hidak, Országház. Kiszállás
fürgén, délelőtt gyárlátogatás:
feketén málló falak mögött dübörgő
géphalmaz, daru emel, csörlő
feszül, tovább megyünk, második emelet:
szorgos kezek milliós gépeket
bűvölnek, kimért, pontos mozdulatokkal,
kék köpenyes gesztikuláló tagokkal
magyaráz. Kiérünk, végre friss levegő!
Délután Halászbástya unalomig,
utána futás a pályaudvarig,
hogy el ne késsünk, mert itt kapjuk
a jegyeket,? este varieté ? tudjuk
hol van, nem késünk el, jók leszünk!
? Nyugati, érkezési oldal, munkások,
kusza tömeg. A lány vonatok
füstjét nézi-én Őt.
Hátranéz, mosolyog, rőt
hajával szél játszik,
beszélgetünk. Nem látszik
rajta hogy,?intézetis?.
Tetszel nekem mondom, nevet,
utálja a rendőröket
és tud egy helyet,
hol ketten lehetünk.
Kéz a kézben megyünk,
búcsúzunk a varieté előtt,
osztálytársak dühödt
képpel meresztik szemüket,
majd kamasz ösztönüket
nehezen elfojtva bemennek,
s közben gyűlölnek,
mert nekik nem sikerült.
Varieté, vidámság, feledünk
mindent, futunk a busz felé.
Hűvös őszi szél után jóleső meleg fogad,
siess már, ülj le, meg ne üsd magad,
veszekedés, lárma, elhelyezkedünk,
hazafelé már nem beszélgetünk.
Jó lenne aludni most!

1974. 10. 15.

Ádáz kutyám, itt heversz mellettem.
Amióta a gazdád én lettem,
ez a hely a legjobb hely tenéked:
nem érhet itt semmi baj se téged.
Rajtam csügg a szemed, hív imádás
együgyű szálán csügg, boldog ádáz.

Mert boldog ki jámborul heverhet
valami nagy, jó hatalom mellett.
S te jámbor vagy, bár olykor asszonykád
bosszújára megrablod a konyhát
s csirkét hajszolsz vadul a salátás
ágyakon át: jámbor, noha - Ádáz.

Elcsavarogsz néha messze innen,
el is tévedsz kóbor hegyeinkben;
avagy titkos kalandjaid vannak.
Ág tép, gonosz ebek rádrohannak,
zápor is lep, szőröd-bőröd átáz:
ázva, tépve jössz vissza, kis Ádáz.

Visszajössz, mert ugyan hova mennél?
Hol lehetne egyéb helyed ennél?
Szimatodból ezer láthatatlan
ösvény vezet téged mindenhonnan
hívebben, mint bennünket a látás:
minden ösvény ide vezet, Ádáz.

Tudod, hogy itt valaki hatalmas
gondol veled, büntet és irgalmaz,
gyötör olykor, simogat vagy játszik,
hol apádnak, hol kínzódnak látszik:
de te bízol benne. Bölcs belátás,
bízni abban, kit nem értünk, Ádáz.

Óh, bár ahogy te pihensz lábamnál,
bizalommal tudnék én is Annál
megpihenni, aki velem játszik,
hol apámnak, hol kínzómnak látszik,
égi gazda, bosszú, megbocsátás,
s úgy nem értem, mint te engem, Ádáz!

(Gina emlékkönyvébe)

Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül -
Mult ifjuság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...